5. fejezet
Válóper.
Elérkezett a válóper időpontja is, ami hősünk eddig is megtépázott életét, tovább amortizálta. A tárgyaláson kiderült, hogy évekkel ezelőtt a két gyerekre íratták a házat. Gyula ezt valahogy elfelejtette, de most megrázta a tudat, hogy most már semmi köze nincs ahhoz, amit véres verítékkel hozott létre. Elkezdődött a többi „vagyon” feletti vita. Az ingóságokból sok mindent nem akart, hová is tette volna. Amit meg el akart hozni, arra Márta gyorsan rávágta, hogy – Azt is el akarod venni a gyerekeidtől? Nem elég, hogy feléjük sem nézel, gyerektartást sem fizetsz, és most meg ki akarod semmizni őket?
Szóval Gyula nem jött ki jól ebből a dologból. Összeszámolták az értékeket, amibe a kölcsön is beletartozott, amit Márta fizetett, mióta külön voltak. Az elmaradt gyerektartást összegéből levonták azt, amit Gyula „ott hagyott”. A végére még Gyulának kellett fizetni, nem keveset. Természetesen a gyerekek után a fizetése negyven százalékát is.
Összesen – mivel többet nem lehet – a fizetése felét Mártának fogják majd küldeni.
A gyerekeket kéthetente viheti el hétvégére, és nyaranta egy hétre. Ez a két dolog volt, amit Gyula megértett az egészből.
A tárgyalásról hazafelé találkozott a kollegákkal, akik várták Gyulát. Elvitték a búfelejtőbe, ahol pár sör kíséretében Gyula elmesélte, hogy mennyire rohadt ez a kurva élet.
A srácok nagyon sajnálták Gyulát, és megígérték, hogy ahol tudják segítik majd. A történethez tudni kell még azt, hogy az évek során az asszonyok is jó barátságba kerültek egymással, akik persze Márta pártján álltak. (Szegénynek egyedül kell a két gyereket felnevelni.) Így a srácok ígérete nem bizonyult biztosnak.

Megérkezett a válási határozat is, amiben semmi különös nem szerepelt, csak az, amit a bíróságon már elmondtak. De ettől kezdve Gyula élete gyökeresen megváltozott. El kezdte számolni a fizetését, hát nem sok öröme volt benne. A fele ment Mártának és a gyerekeknek, a maradékból ki kell fizetni az albérletet. A maradékot elosztotta harminccal, és kiderült, hogy a napi kiló kenyér, némi felvágott (hogy ne legyen üres a kenyér), kávé, és marad 4-5 ezer forintja. Ebből kell gazdálkodnia, ebből kell a gyerekeket láthatáskor elvinni moziba, cukrászdába vagy a „mekibe”. Valahogy mindig ezeken a helyeken végződött a második vasárnap. Azt is el kell mondani, hogy ezen alkalmakkor, Gyula csak nézte, hogy hogyan majszolják a sok finomságot a gyerekek, próbálta csendben tartani a korgó gyomrát, hogy ne vegyenek észre semmit a lurkók.
Otthon – mármint az albérletben – sem volt már olyan rózsás a helyzet. Margitka sem készített már minden reggel reggelit. Sokszor csak WC-re kelt ki az ágyból. Az orvos már családtagnak számított náluk. Ilyekor Gyula állt neki a főzésnek, mégsem maradhatnak az öregek főtt étel nélkül. A főzés után az esti beszélgetések már nem a konyhában, hanem az öregek szobájában volt. Mindenki elpanaszolta bánatát.
Az idillikusnak nem mondható állapotot egy váratlan esemény tette Gyulának még elviselhetetlenebbé. Egyik este, mikor hazaért, egy idegen nőt talált a konyhán. Sára volt az, az öregek lánya. Hazaköltözött, hogy a szüleit tudja ápolni. Az első pillanatban, ahogyan meglátták egymást, szinte azonnal megfagyott a levegő közöttük. Gyula érezte, hogy nem lesz ennek jó vége. Sára erőszakos, energikus, és ellenszenves volt. A szimpátia – mint később kiderült – kölcsönös volt. Már az első este összekaptak az albérleti díj miatt, és ezután állandósult közöttük a veszekedés. Gyula nem volt már olyan málészájú, oda-odamondogatott Sárának. A szóváltás zajára az öreg csoszogott ki, és próbálta csitítani a lányát, de hasztalan.
Egy földi pokollá vált hősünk élete. A legrosszabb az volt, amikor Margitka a kórházba ment. Sára, akinek a férje egy jól menő vállalkozó volt, teljesen átvette az uralmat a házban. Ahol csak érte, támadta Gyulát. Már mindent ő intézett, és néha kegyesen megengedte Gyulának, hogy főzzön magának valamit. De a hűtőben valahogy mindig az ő lábasa volt az, ami nem fért be.
Már akart keresni másik albérletet, de mind drágább volt. Azt már nem tudta kigazdálkodni, akár mennyit is túlórázott. Tehát maradt a földi pokol.

Karácsony táján, a munkahelyén is érte egy újabb csalódás. Mint minden évben, most is ilyenkor volt a jutalomosztás. Az idén viszont Gyula kimaradt belőle. Fájlalta is, mert abból szándékozott a gyerekeknek venni ajándékot. A főnök kérdésére szomorúan válaszolt, hogy
- Az idén sokkal kevesebb volt a keret, mint más évben. Ráadásul Lacinak a harmadik gyerek duplán jött (ikrei születtek), így neki nagyobb szüksége van a több pénzre. Te meg úgyis egyedülálló, míg a többiek, egytől-egyik családosak.
Érteni értette, de valahogy nem ment le a torkán ez a gombóc.
- De főnök! Igaz, hogy egyedülálló vagyok, de nekem sokkal jobban szükségem van a pénzre. - kezdte, és elmesélte, hogy mennyi pénze marad, hogyan gazdálkodik, és persze azt a fúriát is megemlítette.
- Értsd meg Gyulám, most már nem tehetek semmit. Nagyon sajnállak, de másra is kell gondolnom.
Lógó orral távozott az irodából. Aznap hazafelé betért egy búfelejtőbe, és az összes maradék pénzét ott is hagyta.
Mikor hazaért, és Sára meglátta milyen állapotban van, el is kezdte a nagymonológját. De ezt nem várta végig, mérgesen becsapta a szobája ajtaját. Nem kellett volna. Ez csak olaj volt a tűzre, Sára szemében. Majd két óra hosszan szapulta Gyulát. Gondolta reggelre majd csak alábbhagy a dühe, de mihelyt kilépett a konyhára, Sára ott termett és ott folytatta, ahol az este abbahagyta, megspékelve azzal, hogy milyen dolog az, hogy csak úgy rávágja az ajtót, meg hogy nem vigyáz az öregek vagyonára, és hogy az öregek tartják el Gyulát. Meg ilyeneket.
Szinte menekülve ment el dolgozni. Munka után meglátogatta Margitkát a kórházban. Nagyon rossz bőrben volt. De Margitka megígérte, hogy beszél a lányával. A látogatást gyorsan meg kellett szakítania, megjelent Sára.
Gyula nem tudta, hogy merre vegye az irányt. Haza nem akart menni, társaságra vágyott.
Végül is úgy döntött, hogy becsönget Sanyihoz.
Meglepődött Sanyi, de szívesen beinvitálta. Gyula elmesélte a jelenlegi helyzetét, Sanyi és Klára szájtátva hallgatták, és csak a fejüket csóválták. Vacsora után hazaindult, ahol már Sára várta.
- Gyere a konyhába, beszédem van veled! – mondta Sára köszönés helyett.
- Csak az anyu kedvéért kössünk békét! – mondta most már egy kicsit szelídebb hangon. – De ez nem jelenti azt, hogy puszipajtások lettünk! – figyelmezette még.
- Anyu komoly beteg, nem sok van már neki hátra, és nem is tudom, hogy mi lesz, ha végleg eltávozik. Addig, minden marad a régiben, de mindent én intézek itthon. A férjem azt mondta, hogy nyugodtan maradhatok, de gondolhatod, hogy egy-két napra, csak vissza-visszamegyek. Nem szeretném, ha ez idő alatt, bármi probléma is lenne itt.
Ebben maradtak, és Gyula is ehhez tartotta magát. A viszonyuk most már kielégítő lett, és csak ez kellett Gyulának. Hagyják őt szépen békén, hisz ő még a légynek sem árt. Megvan neki a saját baja, azt is nehéz elviselni.

Folyt. köv.