Runner’s World Run Balatonfüred 2016.04.30. 10.5km
A következő rendezvény, amit kinéztem magamnak az a balatonfüredi Runner's World Run volt 10.55 kilométerrel (negyed maraton) három héttel a Szarvasűzők után. Ide heti két edzéssel készültem, hét elején 6.6 kilométer és hét végén 11 kilométer távokkal, mert ismét csak tudnom kellett, hogy képes vagyok-e rá.
Itt a mezőny kétharmadához álltam be rajt előtt - gondolván nem egyetemi bulifutók vannak körülöttem, hanem felkészült fiatal felnőttek.
Hiba volt.
Rajt után sokáig egy kerékpárúton kellett haladni (jobbról-balról sövénnyel szegélyezve), ami kicsit sem volt elegendő szélességű ahhoz, hogy előzni tudjam a lassabbakat. Később néha meg lehetett indulni - egy-egy embert lehagyva - amikor már egy normál, autók számára készült forgalmi sávon haladtunk, de még az is szűk volt annyi embernek, amíg szét nem szakadt a mezőny.
A szervezés ügyetlensége volt szerintem, hogy előttünk indultak 2,5 perccel a 6,5 kilométeren indulók, majd utánunk ennyivel a félmaratonosok, majd kicsivel később a maratonosok is.
Talán mondanom sem kell, hogy valószínűleg főleg azok indultak a 6,5 kilométeres távon, akik még csak kóstolgatták a futást (na nem mintha én olyan régen kezdtem volna futni), így egykettőre utolértük őket, majd alighogy átvágtuk magunkat a rövid távon indulók lemaradtjain, máris a nyakunkba ömlöttek a félmaratonosok, akik között sok jól felkészült sportoló volt és jóval gyorsabbak voltak nálunk (mindenkinél van jobb :-)
Maga a rendezvény ettől eltekintve nagyon színvonalas volt, a frissítő pontokon víz mellett izotóniás italt és gélt adtak, a rajtnál volt csomag és értékmegőrző, illetve mindenféle termék mintákat lehetett kapni a szponzorok jóvoltából.
Sok emberen láttam térdzokni kinézetű valamiket, ami a rajtuk levő feliratok alapján nem sima térdzoknik voltak, hanem kompressziós zoknik.
Végül megint a mezőny közepe körül végeztem, de máris újabb leckét kaptam. A verseny útvonalát leginkább 8-as alakúnak tudnám leírni, az első hurok megtétele után 6.5 kilométernél kereszteztük a célvonalat, valakinek ez már a befutó volt, nekem még hátra volt 4km. A 6.5 kilométernél még integettem a családtagoknak és teljesen jól voltam, majd 1 kilométert sem haladtunk és végem volt. A lecke az volt, hogy a glikogén raktárak (a szervezet tartalék energiái) intenzív mozgás esetén 45-60 percnél kimerülnek - bár nekem itt valamivel hamarabb jött - és verseny közben az energiát pótolni kell (csak vizet ittam közben)
Hogy edzés közben ez miért nem jött elő a 11 kilométereken? Valószínűleg azért, mert mindig este futok és áprilisban kellemes hűvös van este, továbbá saját tempóban haladok, míg a verseny délelőtt 11 órakor rajtolt el 20°C-ban és tűző napsütésben és az első 2.5 kilométeren nem tudtam saját tempóban haladni, csak lassabban - ez is jobban fáraszt, mint a normál tempó - de az utána következő 4km-en nekilódultam, ott meg az vette ki az erőt.
Azért valahogy sikerült beérnem, de tíz perc üldögélés jól esett utána a földön.
Én már rég a pizzámat ettem a verseny után a sétányon - pedig sokat kellett rá várni - amikor az igazi hősök még nyomták a fél és egész maratonokat előttem. Elképesztő volt látni azt az elszántságot, ami a néhány emberen már látható fáradtságtól szétesőben levő mozgás ellenére is viszi őket előre a cél felé, valamint azt a támogatást a családtagok és barátok részéről, amivel segítették őket. Beálltak melléjük futni, buzdították őket, enni-inni adtak nekik, velük voltak. Nagyon megható volt, sosem láttam még ilyet korábban és emberfelettinek tűnt, amit teljesítettek.
Ugyanakkor azt is megfigyeltem a negyed maratoni távon, hogy vannak, akik vagy nem elég felkészülten mennek az adott versenyre, vagy csak nagyon a határig feszítik a húrt, mert többen úgy ziháltak körülöttem a céltól még kilométerekre, hogy azt hittem másodperceken belül holtan rogynak össze.
Nem hangzott túl egészségesnek, úgyhogy eldöntöttem a saját jövőmre nézve: na ezt nem szabad.
Pedig...
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
