Eseménytelenül telt el a két nap. Nehéz volt, hiszen folyton folyvást csak várta a visszajelzést, reménykedett, elképzelte milyen jó is lenne a legénységgel az űr rejtelmeit kutatni. És persze Krisztivel. Azonban lassan véget ért a hétvége, s vasárnap este már ismét a hétköznapi aggodalmak kerültek előre, mint például, mi legyen a Brian által ráosztott vezetői feladattal? Nem érezte továbbra sem azt, hogy képes lenne rá, vagy hogy ő lenne a megfelelő jelölt. De egy kis hang a lelke mélyén halkan azt suttogta, meg kellene próbálnia.
Tudta is, kinek mit kellene. John jó volt a forráskód elemzésben, Kittinek a leíráskészítés és a tesztelés ment, Ricsi pedig nagyon jól tudta a hálózati részeit a programnak kezelni, optimalizálni. Megoldható lett volna, akár bőven határidő előtt is, de mivel mindig van valami váratlan fejlemény, ezért jobb is, ha marad idő.
Miért tervezgetek? Hát én nem akarom ezt! De, mégis, nem rossz hely ez, jó lenne maradni…
Eszébe jutott ismét Kriszti. Imádta a pszichológiát. Egyfolytában arról beszélt, azt tanulta, s abban akart kiteljesedni. A szenvedély, miközben az emberi lélek rejtelmeiről, összefüggéseiről beszélt, szinte kivirágoztatta. Tiniként még ő is így mutogatta barátainak, szüleinek, melyik programban milyen hibákat talált, s hogy miért is hiba, ha kettőspont helyett vessző van a sor végén. Jó időszak volt, még az első önálló programjára is emlékezett: egy időbeosztó program, amelyben a tantárgyakat fontossági sorrendbe felvitte, és kidobta eredményül, mire, mennyit és mikor tanuljon, hogy javuljanak a jegyei.
Persze, nem működött, hiszen sose tartottam be, de jópofa volt…
Mi is volt az a reklám? Gyorsan megtalálta az előzményeiben.
Pszichológusok minden időzónában? Talán tényleg jó lenne egy specialista…
Mielőtt jobban át tudta volna gondolni, már el is indította a hívást. Miközben a BrainChip a régi idők telefonjainak búgó hangját imitálta, azon járt az esze, mit is mondhatna? Miért akar beszélni egy szakemberrel? Annyit tudott, hogy ami most van az nem jó. Kattanás hallatszott, s egy kellemes női hang szólalt meg a fejében:
- Szép estét, Lélekgyógyászat Kft., miben segíthetek?
- Szép estét. Szeretnék egy pszichológust. Mármint, beszélni egyel, ha lehet.
- Természetesen! Milyen témában? Mi a panasza?
- Nos, nem tudom. De, ami most van, az nem jó.
- Értem, semmi baj! Van lehetőség a BC-n keresztül hangulatelemzésre, ehhez engedélyt szeretnék kérni, hogy az elmúlt három nap alapján egy gyors profilt készíthessünk. Beleegyezik?
- Igen.
Pár pillanat telt el így. Maga sem értette miért, de nagyon izgult. Most talán megtudja, mi is a baj, és hogyan tud rajta változtatni.
- Elkészült. Önnek kezdődő depressziója van, és komoly kiégés jeleit mutatja. Tovább irányítom a mentálhigiénés szakemberhez, nála tud időpontot foglalni. Köszönjük hívását, további kellemes estét! - darálta el szinte egy levegővel a hölgy, majd kattant ismét a vonal.
A szakember is kedves volt, sikerült is megbeszélni egy időpontot. Érdeklődésére elmondta, hogy a hangulatelemzés nem mindig pontos, nem feltétlenül depressziós, vagy kiégett. Ez megnyugtató volt számára, mert alapvetően nem érezte magát annak.
Másnap felvette a munkát, s elkezdte a tegnapi gondolatmenete alapján kiosztani a feladatokat. Brian-t is felhívta, hogy megbeszéljenek pár részletet. Érződött rajta még némi feszültség, de mivel látta, hogy Roland végül nekiállt a projektnek, nem hozta fel az elmúlt napok eseményeit.
Aztán jött az értesítő. Nem hívás, csak egy üzenet, hozzácsatolva egy jókora dokumentum.
Ez semmi jót nem jelent…
Érezte, ahogy a félelem s idegesség elönti teljesen. Nehezebben vette a levegőt, keze, bár nem fogott semmit, elkezdett enyhén remegni. Végül megnyitotta. Már a kezdő sorokból tudta, hogy nem vették fel. Nagyon sajnálják persze, de nem alkalmas. Csatolták is az anyagát, hogy miért nem volt az, ez mostanában lett elterjedt a piacon. Megnyitotta a csatolt dokumentumot is.
Mint kiderült, rajta is végeztek közben hangulatelemzést, valamint kamerákkal is figyelték s egyéb érzékelőkkel. Teljesen normális értékeket kapott, a szakmai háttere is megfelelő volt. A pszichológiai vizsgálat azonban azt mutatta, hogy nincs jól, nincs rendben. Nem tértek ki különösebben, de az önértékelését, hozzáállását s a menekülési vágyát tartották a legfőbb problémának.
Elkeseredett, szinte fájt már neki az elutasítás, ugyanakkor meg is nyugodott picit. Már bizonyos volt, véget ért a bizonytalanság. Aztán jött a sokk: így Krisztivel nem fog tudni találkozni többet! Ez az utóbbi gondolat olyan jeges kézzel markolt bele a mellkasába, hogy ültében összegörnyedt, és olyan erősen összeszorította mindenét, hogy kicsordultak a könnyei. Hogy mondja el neki? Már a gondolat is oly ijesztő, oly rémületes volt számára, hogy inkább a munkája felé fordult. Jobb, ha nem is szól neki, meg amúgy is, mit gondolt, számít neki? Krisztinek összejött, és ennek örül. Neki meg nem, ilyen az élet.
Két napig csak tengődött. A munkát is éppen csak el tudta végezni, szerencséjére a többiek elég jól értettek a kiadott feladatokhoz, így nem kellett sokat törődnie velük. Krisztitől már kapta az értesítéseket, érdeklődött az interjú felől. Az üzenetei egyre sürgetőbbek lettek, hiszen közeledett a kiképzőközpontba való beköltözésének napja, s akart még találkozni. Neki ehhez nem volt kedve, nem tudott volna a szemébe nézni.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!