Gabo SFF-nek volt egy pályázata, az év science fiction történetei címmel, melyre ezt a pályaművet adtam be. Sajnos nem nyerte el a tetszésüket, viszont nem szeretném az ,,asztalfiókomnak" megtartani, jobb, ha kapok visszajelzést. Remélem tetszik

Mi legyen?
,,Szeretne a csillagos ÉGBEN száguldani? A Föld kavargó légkörében a hullámokat meglovagolni? Akkor Önnek a Huntsman Űr-Ski kell!”
Persze, majd szkafanderben fogok egy mini űrhajón repülni, és majd jobb lesz nem?
,, Horgászat a Nyugalom tengerén! Méretes űrpontyok egész holdévben!”
Most is unatkozom, pont a horgászatnak kéne izgalmasnak lennie? Csak nem süllyedtem ilyen mélyre?
Roland felkelt a kiterjesztett valóságot lehetővé tevő AR-csatlakozó mellől, s a szürke pléddel letakart ágyába ledőlt arccal előre. Hosszú percekig csak feküdt ott, várva valami csodára, mely megmutatná neki, mi is lenne jó hobbinak.
,,Unalom ellen legjobb a Mars háború! Szimulálja le századunk legnagyobb háborújának legnagyobb csatáit IGAZI hadihajókkal! Csak a MarsBattle szolgáltatásában!”
Csak húsz év telt el, de már most pénzt akarnak belőle. Szánalmas…
Nem szereltetett fel reklámblokkolót még, mert nagyon drágállotta. Éves jövedelmének a fele? Sok nagyon. Inkább elviselte, hogy a BrainChip-en keresztül folyamatosan zaklatják, az adott hangulatának épp megfelelő reklámmal. Programozóként, abból is a jobbik fajtából, persze tudott volna rá tervezni egy algoritmust, de a csipeket fizikailag elérhetetlenné tették, a kommunikáció pedig kvantum csatornákon keresztül folyt, pontosan a harmadik fél elleni egyik legfőbb védelemként.
Sóhajtott egy hatalmasat, s látva az aktuális időzónáját, tudta, dolgoznia kell. Felkelt az ágyból, és a munkacsatlakozója elé ült. Pár kisebb céges feladata volt, jellemzően rendszerjavítások, ezekkel végzet hamar. Éppen készült volna a napi rendszeres sétájára, mikor a látóterének jobb felső részén egy kis hívóikon jelent meg, beleírva pedig ,,Anya” volt.
Pillanatig gondolkodott, hogy fogadja a hívást, vagy sem, végül kiadta az utasítást a chipnek.
Az anyja hangja mindig kicsit elszomorította. Húszas évei elején nem voltak jóban, s most, majd tíz évvel később igyekeztek javítani a kapcsolaton, de nehezen ment.
- Szia fiam, csak érdeklődöm, hogy vagy?
- Szia Anya, megvagyok, köszi. Ti?
- Jól vagyunk, éppen Zsoltival voltunk egy holozimen. Nagyon jó volt, a háborúról szólt…
Nagyon sokat beszélt. Jellemzően lényegtelen dolgokról, de azt legalább percre pontosan. Roland ilyenkor be szokott zárni. Elméjében elképzelte sokszor, hogy valaki bajba kerül, és megmenti, akár az élete árán is. Ott majd akkor köszönetet mond neki az illető. Mit illető, egy szép hölgy! Akkor majd érzi is, milyen az igazi köszönet.
Robotok megirigyelték volna a gépies mozgását, miközben elhagyta a társasházat, ahol lakott Győrben. Közben édesanyja mondókájára reagált egy-egy hangulatszóval vagy közhellyel, mint a jól bevált ,,OHh” vagy a ,,Nem mondod? Hihetetlen!”-el.
Sétálni viszont szeretett. Megvolt a szokásos útvonala, egy park körül tett egy kört, majd elment a kedvenc kávézójába. Ott ivott egy kávét vagy tejes kakaót, amihez éppen kedve volt, aztán bandukolt is haza. Szerette, hogy egyedül lehet a fejében, nem kell lényegtelen dolgokról beszélgetnie.
- … de persze nem lesz jó neki, ezért mondtam, hogy lassítsunk, hát, mi mást mondhattam volna? Szerinted?
- Tessék?
Pár pillanatnyi csönd a csatorna másik végén. Majd jött az édesanyja számonkérő kérdése:
- Nem figyeltél?
- Kicsit elbambultam Anya. Eléggé fáradt vagyok mostanában, bocsi.
- Te mindig fáradt vagy! Lehet nem kellene annyit az AR csatlakozón lógnod! Vagy egy hobbi? Miért nem futsz össze a haverokkal?
- Dolgozom Anya.
- Algoritmusokat építesz, nem pedig űrhajót kezelsz! Azért abban könnyebb elfáradni. Na de épp a Zsoltit meséltem, hogy…
Persze, nem lehet. Akkor mégis, mibe fáradok el?
Beért a kedvenc kávézójához. Több is volt a környéken, de ez volt az egyetlen, ahol nem volt emberi felszolgáló. Pár robotpincér, meg egy raktári egység alkotta a teljes személyzetet, ha pedig gond adódott, az ügyfélszolgálatnak jeleztek, s már intézkedtek is.
- Jó napot uram! Kérem engedje meg, hogy megdicsérjem a pulóverét, igazán jól áll Önnek ez a szürke szín! Mit adhatok? - köszöntötte az egyik robot, ahogy leült.
- Kérem a csendes kiszolgálást, valamint egy capuccinót szeretnék inni. Cukorral.
- Értettem. Csendes kiszolgálás aktiválva. - válaszolta a robot, majd elnémult.
Jó dolog ez a néma funkció. Minek kérdezzen, mikor a válasz úgysem érdekli? Lényegtelen.
- …és körülbelül ennyi történt a héten. Eddig! Na jól van, megjöttek a hugodék, fogadnom kell őket, tudod milyen érzékenyek a kosztra! Jó legyél, szióka!
- Szia Anya, ti is.
Persze, hogy érzékenyek, de én nekem bonyolult az ízlésem a lasagne-val…
,,Fáradt? Ideges? Akkor Önnek egy nyaralásra van szüksége a vénuszi La Fieta lebegő hotelben! Gyönyörű vulkánkitörések, villámlások, tökéletes hely a kikapcsolódásra s dühöngésre! Ha magányos pihenésre vágyik, irány a Vénusz!”
A cappuccino finom volt. Óvatosan itta, mert közben keresgélt ismét. Kell valami, amivel el tudja ütni az időt, ami jó kifogás lesz majd…

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!