2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Egy Honda Civic újjászületése

A Hondákat lehet szeretni, szerelni, tuningolni: itt most az elmúlt 3 év tapasztalatai következnek.

[ ÚJ TESZT ]

Az első pár év és a tuning

Aki nekiállna bármelyik típusnak hasonlóképp, ajánlom, hogy tartson mindig egy jó 100-200 ezret tartalékban csak a kocsira, bármikor kellhet. A gyári motorral sohasem volt gondom, leszámítva egy elszakadt vízcsövet, amit még az előző gazdája 2 darabból rakatott össze, nem gyári cső volt. Egyik nyáron nem bírta már tovább és persze pont előzés közben durrant szét. A víz elfolyt, még szerencse, hogy volt olajhőmérő is beépítve, rögtön leálltam, ahogy felugrott a mutató és megvártam, míg kihűlt a motor.

Beletöltöttem mindent, amit csak találtam a kocsiban - még a málnaszörpöt is, csak el tudjak menni valameddig. Tamásitól nagyjából 30 km-re voltam, ott lakik nagymamám, odáig eljutottam vele, aztán úgy döntöttem inkább tréler vigyen haza, mert ebben az állapotban 90-nel sem lehetett menni, nemhogy jobban, 240 km-re talán 7-8 óra alatt, ha eljutottam volna.

2009-ben felkerültem Budapestre, az első tartós melóhelyemre. Szegény autóm nem sokat állt garázsban és elő is jött a szokásos betegségük, a korrózió. Főképp a hátsó sárvédőnél, de a küszöb is kapott rendesen. 2010-re lett annyi pénzem, hogy már tervezhettem komolyabban a tuningot. Akkor még nem akartam eladni a kocsit semmiképp. Az akkori szerelőm pedig nagyon rendes volt, mindent olcsón, újonnan rakott a kocsiba, csodálkoztam is, hogy vannak még ilyen szakik.

Nálam csak pár évvel volt idősebb, viszont csakis Hondával foglalkozott, így aztán tényleg nyakig benne volt a témában. Megkérdezte mit szeretnék, mondtam neki, hogy 300 lóerőt, és egy bivalyerős féket hozzá. A felhasználásra szánt összeg pedig 1 millió Ft lett volna, de mivel szóba került a váltó és a futómű is akkor már, hát az összeg is feljebb ment 1,2 millióra.

Elkezdődik a tuning

Megbíztam benne, ő megrendeli és beépíti, én meg kifizetem és élvezem. Na ja, ha ez így ment volna, akkor most 1,2 millióval gazdagabb lennék. Történt valami közben az emberrel, lehet vérszemet kapott vagy csak vissza akarta hozni a korábbi leakciózott cserékből származó mínuszait, nem tudom. Mindenesetre 2010. március elején odavittem a kocsit, ő pedig áprilisra ígérte az elkészülést. Mivel az édesapja ügyes fényező volt, a későbbi karosszérialakatolást és átalakítást is náluk terveztem volna meglépni.

Ebből nem lett semmi, ugyanis áprilisban még sehogy sem állt a kocsim, kimentem megnézni, de még az autót sem láttam, mint kiderült, nem volt helye, ezért valahol máshol tárolta. Ekkor kellett volna rögtön visszakérni a kocsit és másik helyet keresni, de annyira bíztam benne, hogy adtam még neki időt. Megjöttek májusra amcsiból a kovácsoltvas dugattyúk és hajtókarok, szerzett csapágyakat, tömítéseket, szimmeringeket és valahol összefűzték a felfúrt blokkot, de még mindig nem a kocsimban volt. Végül 5 hónap után végre elkezdhettem a bejáratást a Vortech kompresszorral.

Hoppá, a kompresszor nem is volt bekötve, úgy látszik a 4000 rpm-es tiltás nem volt elég védelem a friss motornak, de arra már nem jutott figyelem, hogy a felni csavarok meg legyenek húzva. Végül is csak arra kezdett el nagyon rázni a kormány, mire leértem Siófokra. "Elmegy még az biztonságosan", gondolhatta és 4-ből 2 csavar lett csak meghúzva rendesen. Nem tudom pontosan, ekkor mennyi pénzt fizettem ki neki, mert mindig úgy jött, hogy "papi kéne most 80 ezer" vagy "légyszi most hozz ki 120-at".

Aztán a bejáratás is viccesen ment, 15W-40-es olajos doboz volt nálam a csomiban, pedig 10W-40-es olajat szoktak alkalmazni ebben a motorban és főleg, ha nincs pörgetve meg fújva, tehát nincs erő a motorban, még akkor is ilyet kell alkalmazni? Mikor visszakérdeztem, melyik olaj van benne, egyszer Castrol, egyszer Shell volt a válasz, tehát valószínűleg az a gagyi 15W-40-es lehetett, ami rá volt írva.

Az első 200 km után rá kellett tölteni, de aztán utána semmi fogyás nem jelentkezett, gondolom kapkodott és nem töltötte fel rendesen már az elején, nem gond én megtettem. 2000 km-t mondott nekem, amit ilyen csiga tempóban meg kellene tennem, a végén persze lett belőle 5000 km, mert amikor visszavittem, elkezdte, hogy az olaj színe még nem jó, utána meg a gyertyáé volt gond, aztán egyszer csak rávettem, hogy most már elég lesz a hülyeségből, csinálja meg, amit kell és kész, lehet programozni.

Szóval 2010 szeptemberét írjuk. Már nagyjából 1 milliót kifizettem neki és beígérte, hogy lesz sperres váltóm, hosszabb 4-5-tel, meg Koni futómű is, meg Integra fék, na meg a közel 300 paci, de csak nem akart eljönni a végső nap, mindig vagy ez, vagy az a pali nem ért rá és mekkora szemetek már, hogy nem akarják megcsinálni nekem, de ő nagyon hajtja, rajta van az ügyön. Aztán végre elkaphatta a programozó srácot, a Thundert és felprogramozták az új beállításokkal én pedig boldogan mentem a Civicért. Elsőre csalódás volt a teljesítmény, a "segg-Dyno"-val (ez azt jelenti, hogy bent ülve érzésre mondja valaki hogy kb. hány lóerős a kocsi)l erősebb lett, de nem sokkal.

Nem szerelte be a turbónyomás-mérőt, úgyhogy nem láttam, mennyit tölt a kompresszor, de alig lehetett hallani sziszegést. Rajtprogram az volt tényleg, durrogott a kipuff, mint az állat, igen tetszett, de menni annyira meg nem ment, mint kellett volna. Próbáltam többször is a YouTube-os videót berakni, végül nem sikerült, ezért mindegyiket inkább linkelem csak, itt az első: youtube.

Beszerelte a sárga Konikat, állítólag Eibach rugókkal (ami inkább gyárinak nézett ki), de a lámpát már nem lőtte hozzá, így az ültetéssel alig láttam valamit este és cserébe szinte mindenhol leértem. Ráadásul az első pár 100 km taposás alatt előjött valami gond, mert nagyon durva olajfüstöt húztam magam mögött, mint amikor az F1-es autók motorja megdöglött és lőtte ki az olajcsíkot.

Láttam a visszapillantóban, ahogy széthúztak mögülem két irányba a Hungárián, mert jött az "áldás" szegényekre. Visszavittem hozzá, kiderült az olajteknő tömítése rossz, mert azt lecserélte a visszafolyó ág miatt, így beültünk a kocsijába és irány a Honda szalon másik olajteknő tömítésért, majd még egyszer emiatt később (persze ezeket felírta nekem költségnek, mert nem vette észre, hogy meg van vetemedve az eleve karambolos másik autóról leszerelt teknő).

Nagyon idegesítő volt, hogy egy új kompresszort ígért nekem, nem azt, ami abban a karambolos fehér Civicben volt, végül bevallotta, hogy mégis az került bele és odaírta, hogy 600 ezer Ft. Na, ez a nem normális, még ha van hozzá vizes cooler, akkor sem. Egy turbóval jobban jártam volna, de ekkor már kifizettem közel 1,2 millát, nem fogom kiárulni, inkább megpróbáljuk kihozni belőle, amit lehet.

Furcsa hangja volt közben a kompresszornak, de nem törődtem vele, sokkal durvább volt, hogy a meghajtószíj megadta magát, a kocsi ugyan ment, de csak szívó üzemmódban, az emberünket meg hiába hívogattam, nem vette fel, csak sms-t írt, hogy nem ér rá, majd megbetegedett meg a csaja meg a kutyája meg a szomszédja is, mindenki, csak a kocsimmal ne kelljen már foglalkozni. Ekkor betelt a pohár, kifizettem ennyi pénzt és egy rakás sz@rt kaptam, hát kerestem mást.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.