Tervezés
Az első mozzanatom az volt, hogy ami számomra felesleges, azt száműztem a belsejéből. A bemenet megléte volt az egyetlen olyan dolog, amire szükségem volt, így a komplett CD és kazetta rész ment a kukába.
Ezután következett az, hogy mekkora legyen az erősítő rész új doboza. Mivel itt is a két panel a megszokott Hi-Fi-s 90 fokban elforgatott módon volt egymáshoz illesztve egy csatlakozóval, ezért itt variáltam a legtöbbet a végleges formát illetően. Elsődlegesen egy kockára hajazó terv után mentem, de később módosult, így ott nem kevés barbárságot követtem el, amit majd csak erős idegzetűeknek ajánlok.
Pont ezért, a dűlőre nem jutás miatt hagytam abba az erősítő résszel való babrálást, így mindig csak tolódott és tolódott, ezért a hangfalakra koncentráltam. Az világos volt számomra az építés elején, hogy mind a hangfalak, mind a hozzá való doboz fekete erezett bútorlapból lesz, csak hát ez a kompozíció egy kicsit snassznak tűnt, így a hangfalak eleje és teteje magasfényű fehérre lett megálmodva.
A magas sugárzó puritán kinézete miatt szintén a kukában végezte, ezért a helyét SAL KHS-106 Piezo váltotta:
A mély-közép sugárzók teljesen hétköznapi kinézetűek, 15 cm átmérővel, így rajtuk csak egy "apróbb" finomítást kellett eszközölni. Sajnos a készítésekor elég trehány munkát végeztek a peremek ragasztásakor, így minden össze volt kenve... Mivel látszódik minden hangszóró, ezért ezt is korrigálnom kellett, hogy valami esztétikuma is legyen a végén, amit a kifolyt ragasztó szikével való körbevágásával orvosoltam.
Amint ezzel megvoltam, a peremeket lecsiszoltam és matt feketére lefújtam...
...majd a négy-négy meglévő rögzítési bevágás mellé kaptak még négyet-négyet, amihez készítettem egy sablont:
A hangdobozok és az erősítő is csíptetős aljzatot kapott, így ebből is szükségem volt négy darabra, továbbá 12 db gumi lábra, ami 10 mm magas maximum. A hangszórókhoz esztétikum miatt imbuszos csavarokat használtam, amiket fekete makettfestékkel kentem le, mert túl könnyű dolgom lett volna, ha kapok gyárilag feketét....
Reflexcső ügyében két SAL KAH-202 tesz szolgálatot, amik harmadával karcsúbbak a gyári csöveknél, mind átmérőben, mind hosszban:
- átmérő: 45 mm
- hossz: 100 mm
Mikor már minden kiegészítőt és kelléket beszereztem, nekiálltam megtervezni mindent, így az alábbiak szerint alakultak a méretek:
Hangdoboz:
- magasság: 850 mm
- szélesség: 180 mm
- mélység: 190 mm
Erősítő:
- magasság: 160 mm
- szélesség: 370 mm
- mélység: 260 mm
Az erősítőnél az itt feltüntetett méretek a véglegesek, a kezdeti jóval nagyobb volt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!