2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Doogee DG800 Valencia – Kutyi megérkezett

Elég hardver, korszerű szoftver, sok meglepetés és bomba ár, ez amit a Doogee kínál 120 dollár alatt.

[ ÚJ TESZT ]

Előzmények, választás, vásárlás

A nyár közepén a kedvesem Xperia X10 Minije elkezdte a lassú halál jeleit mutatni. 4 éve használja és - tisztelet a szétcsúsztatható fizikai QWERTY billentyűzettel rendelkező telefonnak - nagyon szerette.

Szóval újra élesben kezdhettem böngészni a kínai piacot. A THL óta meg sem fordul a fejemben telefonvásárlásnál más lehetőség.

Három dolog volt fontos szempont a választásnál, első két helyen a fényképező és az Android 4.4 szerepel. A fényképezőhöz ő ragaszkodott, a friss rendszert én szerettem volna. A harmadik szempont az ár volt. Így elég egyszerű volt a helyzet, a webshop keresőjében bejelöltem a 13MP-es kamerát és az Android 4.4-et, majd a találatokat ár szerint növekvő sorrendbe rendeztettem. És az első (tehát a legolcsóbb) volt ez a telefon. 117,89$ ajándék 16GB-os memória kártyával.

Nem vettem meg egyből, próbáltam utánanézni a márkának, mivel még előtte sosem halottam róla. Honnan a név, mikor alakultak, honlap, támogatás, kibontós videó, tesztek... Az internet a barátom. A honlap doogee.cc csak kínaiul tud… sajnos még nem értek mandarinul. De a Google ebben is segített, lefordította nekem angolra az oldalt. Kicsit vicces, de nagyrészt érthető.

Szóval a lényeg, hogy 2013 márciusa óta létezik a Doogee, egy 2002-ben alakult KVD International nevű - főként telefonfejlesztéssel és gyártással foglalkozó cég - szárnyai alatt. A cég filozófiája természetesen hangzatos marketing bullshit. Kínairól angolra Google fordítózva, majd magyarra értelmezve kb.: A Doogee szeretne az emberi elme hírnökévé válni, és a kommunikáció által támogatni az érzelmi intelligencia pozitív fejlődését.

A nemes cél érdekében a Doogee csapata aktívan fejleszt és bátran szakít a konvencionális megoldásokkal. A filozófia második részét inkább már nem is próbálom értelmezni, mert olyan ősi kínai igazságossággal, bölcsességgel és helyes úttal foglalkozik, ami az én spirituális szintemet már jóval meghaladja.

A márkanév magyarázatára azonban szánok néhány szót mert érdekes.
Tehát Doogee: A D mint Decide (döntés), a dupla OO (∞) a matematikai végtelen jelet szimbolizálja. A GEE nem fogjátok elhinni, azt a szót jelenti, amivel a lóversenyeken hajtják a lovakat! (Gyí, azért ez elég nemzetközi szó, az én nagypapám is ezzel indította útnak Baba nevű paripáját.) Tehát döntés a végtelen gyí mellett.

Így hajtja magát a cég a piacvezető pozíció felé és ezzel biztosítja a felhasználóknak a végtelen erőt és lendületet. Váó, köszi. Véleményem szerint a kreatív csapatnak meg kellett innia pár csésze puerh teát, mire kifundálták ezt a remek stratégiát. Érkezése óta mi csak simán kutyinak szólítjuk…

Aztán találtam még egy érdekes dolgot, Spanyolországban elég erősen marketingelnek, támogatják a Villareal focicsapatát. Illetve a NeedROM-on találtam hozzá több egyedi ROM-ot is. (Én nem élek ilyenekkel, de ha létezik, az számomra megnyugtató és azt jelenti, hogy van mögötte élő közösség.)

A döntés megszületett, Kutyit megrendeltük az antelife2014hu kupont használva, végül 112,89$-ért (~27 000 forint. Én belekalkuláltam még az ilyenkor fizetendő 27% áfát is az árba, amiből végül elmehettünk fagyizni. Sima ingyenes szállítással, 18 naptári nappal a rendelés után, augusztus 4-én hozta a postás.

Kicsomagolás, első benyomások.

A csomagolás korrekt, biztonságos. A telefon doboza egy kicsivel nagyobb dobozban volt, amely teljesen be volt vonva barna ragasztószalaggal, belül pedig buborékos fóliával kibélelve. A telefon dobozában a készüléken kívül két hátlap található az egyik egy fekete gumírozott hatású, kellemes tapintású hátlap. Illetve egy fehér, amelyen helyet kapott egy érintésérzékelő is (erről később).

Ezen kívül a telefonon gyárilag is van kijelző védő fólia, de pluszban is küldenek egyet, szimpatikus dolog. A szokásos gyenge minőségű fülhallgató, egy szabványos európai töltőfej és egy igényes lapos USB kábel, ami sajnos rövid csak kb. 40cm.

A készülék kézbevéve kellemes hatást kelt, a mérete talán tökéletes telefonméretnek mondható. Ezt úgy tudom alátámasztani, hogy amikor a kezembe fogom, a hüvelykujjammal még kényelmesen meg tudom érinteni a középső ujjamat. (Ezt a mértékrendszert most vezettem be, az 5”-os THL-nél egyébként csak kényelmetlenül tudom összeérinteni őket.) A telefon felépítése megfelel a szokásos Android felépítésnek.

A tetején a 3,5 Jack csatlakozó mellett mini USB, bal oldalán hangerő szabályzó, jobb oldalán a bekapcsológomb foglal helyet. Az előlapon a 4,5” QHD IPS kijelző felette a hívásoknál használt hangszóró ennek jobb oldalán 8MP-es selfie kamera. A kijelző alatt a megszokott 3 érintőgomb, amely króm színt kapott, de nem világít.

Az előlapon körbefut egy kecses vékony krómozott csík, amelyről nem tudom eldönteni, hogy műanyag, vagy fém. (Valószínűleg műanyag, de nem extra gagyi.) A telefon hátoldalán bal felső sarokban a 13 MP-es elsődleges kamera, alatta egy led villanó (szándékosan nem írom, hogy vaku). A hátlap alján található a másik hangszóró nyílás, felette egy DOOGEE felirat a mottóval: Connecting people and the world. Ez akár a gravitáció mottója is lehetne. Összességében szerintem jó, nem prémium, de nem gagyi, félhomályban távolról egész jól néz ki.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.