Napjaink

A múlt

Elképedve fülelték e barlang lakójának szavait. Szinte megkedvelték, ahogy hallgatták lágy baritonját, mellyel életre keltette előttük rég letűnt korok dicsőségét. Le voltak nyűgözve. Már nem féltek. Oly távolinak tűnt számukra az a félelem, az elemi erejű rettenet, mely béklyóba verte tagjaikat, mikor először meglátták. Varázslatos volt és hihetetlen. Az ősi legendák előtti időkről beszélgethettek egy igazi s élő szemtanúval. A rövid hallgatás után újra mesélni kezdett ez az ősi és bölcs lény:

— Segítettem Hengelasnak legyőzni a "gonoszt", és visszaszerezni a királylányt. Megformáltam a jelenét, igazgattam sorsát, óvtam lépteit, és vigyáztam egész fajára. Mindenhol ott voltam, mindenhol harcoltam. Hol ellenetek, hol saját társaim ellen, kik titkon utánam jöttek és uralomra törtek. Leigáztak, pusztítottak és rettegésben tartottak titeket. Ők tényleg gonoszak voltak. Nem tudom, miért, de előszeretettel főleg keleten tanyáztak le. Talán az ottani emberek kultúrája elfogadhatóbbá tette jelenlétüket, és így aránylag feltűnésmentesen űzhették kegyetlen játékaikat. Komolyan mondom: sokszor elkeseredtem, és átkoztam a napot, mikor közétek jöttem, mert ezáltal rengeteg rosszat is rátok szabadítottam, bármennyire is a jószándék vezérelt. De amikor láttam, hogy cseperedtek, kezd felnőtté válni fajotok, büszkeséget éreztem. Fejemben hallottam egykori vezetőm szavait, és minden erőmmel szolgáltam az emberiséget. Na nem látványosan, csupán csak a háttérből egyengettem az utat. Felnőttetek, és én immáron nyugodt szívvel távozhatok. A magatok urai vagytok. Nagyszerű volt elsőnek lenni, és még nagyszerűbb utolsónak. Én voltam az első őrző, ki közétek jött, s én vagyok az utolsó is, mert többen már nem jönnek közülünk. Vigyétek hát hírem s szavaim: Minden jót kíván az embereknek az utolsó sárkány!

Goór László