Hue – Hoi An
Hue
Huéban már érezhetően melegebb volt, mint előtte. Utunk nem volt rossz, annak köszönhetően, hogy elég fáradtak voltunk, és tudtunk aludni.
Hue egy kellemes hely. Óvárosa szép, bár a Ninh Binh pagoda után már ráuntam egy kicsit a témára. Belvárosa éttermekkel teli. Egy éjszakát töltöttünk itt mindössze. Már ideérkezésünk napján megvettünk Hoi Anba a buszjegyet.
Hoi An
Hoi An Vietnam Chiang Mai-a vagy Luang Prabang-ja. Kisebb város Vietnam közepén óvárossal, tengerparttal, rengeteg kávézóval, bőrárussal és étteremmel. Emellett van vására, viszont az autós és robogós forgalom nem nagy. Főnyeremény.
A hostel kicsit kívül esett a városközponton, 2 km durván. Homestay hivatalosan, de szerintünk szállodának is elmehetne. A fiatal hölgy, aki apjával két hónapja nyitotta meg, üdvözölt minket. Nagyon kedves mindenki. Kiderült, hogy biciklit is tudunk bérelni ingyen. A szobánk makulátlan. Ázsia legjobb budiját is itt kaptuk meg.
Első nap rögtön ki is sétáltunk az óvárosba. Hoi An több szigeten fekszik, amit kisebb folyók választanak el egymástól. A hídon átérve rögtön megcsapott minket a halpiac szaga.
A város piaca nagyon nagy. Emellett az óváros teli van kávéval, szűk sikátorokkal, lampionokkal. Maga az óváros ingyenesen bejárható, kivéve bizonyos különleges épületeket. Ezek jegyekbe kerülnek. Egy 5-ös csomag jegy volt 150 ezer dong (5 font). Leginkább pagodák és egyéb kínai “polgárházak”, illetve egy japán híd volt azon látnivalók között, melyek ilyen sajátos jegyet igényelnek.
Egy meglátogatható pagodából kifele jövet
Délután megnéztük a tengerpartot. Utunk során ez volt az első. Februárban itt Közép-Vietnamban még nincsen az a tipikus strandidő, valószínűleg ennek köszönhető, hogy a part nem volt tele turistákkal.
Kis partmenti séta után napoztunk valamennyit, majd visszaindultunk szállásunkra. Útközben megálltunk egy szendvicsre egy partmenti étteremben. A tonhalas szendvicsem nagyon finom volt, kivéve, hogy tonhalat nem tartalmazott. Apróbb baleset.
Este újra bementünk az óvárosba. Vettünk kávét egy puccosabb boltban. Kis hordókban volt a kávébab, amiben meg lehetett szagolni a különböző kávékat. Nem vagyunk mesterei a kávénak, de Márkkal mindketten elég sűrűn iszunk, hogy értékelni tudjunk egy ilyen helyet. Rögtön be is vásároltunk.
Apropó kávé. Szóval, aki szereti a kávét, az egy kisebb vietnami kirándulás után átértékeli, amit eddig ivott. Nem tudom, mi okozza, de az itteni kávé nagyon különleges ízű, eszméletlen finom. Még ha a legeldugottabb vasútállomáson is kérsz kávét 150 forintnak megfelelő dongért, azt is lefőzik, szabályos kávéból, ami kenterbe veri az itteni kávéláncok és a puccos kávézók termékeit. Egyszerűen nagyon ott vannak.
Nincs kotyogós, felülről folyik le a forró víz
A folyópartra érve egy pólóboltban valami kis ajándékot akartunk venni. Óvatosan beléptünk. A boltban egy öreg helyi úr ült tolószékben, szegény minimum 4 agyvérzésen volt túl, lehet, hogy kérdéseinkkel mi okoztuk az ötödiket. Megkérdeztük, mennyibe kerülnek a pólók, amire választ nem kaptunk. Pár óra múlva újra szerencsét próbáltunk, ám ekkor már ő is távozott, vagy elrabolták. Mindenesetre a bolt a pólókkal, egy laptoppal és egy komplett hangrendszerrel őrizetlenül maradt. Elég meredek ekkora embertömegben értéket így hagyni. Vagy pénzmosoda a hely.
A város iszonyat zsúfolt este, nyüzsgő. Kicsit megpihentük a folyóparton, mire egy helyi egyetemista srác jött oda hozzánk, nem gond-e, ha beszélgetünk vele kicsit angolul. Meg kell mondjam, van kurázsi a helyiekben. Nagyon rokonszenves volt a fiatalember, kérdezgetett, honnan jöttünk, milyennek találjuk az országot. Még egy sztárfotóra is jutott idő, ami az ő telefonjával készült, ezért nem tudom itt közzétenni.
Mielőtt tovább indultunk volna Nha Trangba, még belefért egy sajttorta, kis üldögélés egy étterem emeleti teraszán, illetve imádkozás, hogy az újonnan rám jött hasmars múljon el, mire felszállunk a 10 órás buszútra.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!