Chiang Rai – Phu Chi Fa

Chiang Rai jóval kisebb, mint Chiang Mai. Buszpályaudvara már nem két terminálból, hanem inkább egy piacszerű placcból állt. Innen elég sokat kellett gyalogolnunk a tikkasztó hőségben, mire szállásunkra értünk.

Még be sem checkoltunk, a recepciós már letámadott bennünket, hogy el tud vinni a laoszi határhoz, és azon túl a kikötőbe. Oké mondtuk, meggondoljuk. Szállásunk nagyon oké volt, annyi probléma volt, amit már korábban említettem, Bangkokban. Bárhol megcsaphat a csatornaszag. Na, itt a szobánkban néha ez meg is történt, ezen kívül viszont szavunk nem lehet.

Utcarészlet

Lepakolás után be a városba. Igazából nem tudtuk, merre van a központ, csak követtük a főutat. Szombat este érkeztünk, így pont sikerült elkapni utunk első éjszakai piacát, mivel itt Chiang Rai-ban heti egyszer van. A belváros nagy része ilyenkor le van zárva az autós és motoros forgalom elől, és hosszú utcák vannak teli pakolva mindenféle áruval.

Éjszakai bazár

Hogy milyen jó cuccokkal! Találtunk itt házi kókusztejes fagyit potom pénzért, frissen facsart mandarinlevet, de még finom gyrost is. Sikerült egy inget is venni 2 fontért. Igaz, rengeteg ember volt, ennek ellenére nagyon élveztük az éjszaki bazárban való mászkálást.

Másnap nekiláttunk megtervezni, hogyan is jutunk el Laoszba, illetve a hajóra, ami majd végigvisz minket a Mekongon. Tucatnyi irodát felkerestünk, ahol sokszor abból ált az ajánlatkérés (merthogy itt az árak nem fixek, mindig lehet, sőt van, ahol kell is alkudozni), hogy az irodában levők tárcsáztak egy számot, majd odaadták nekünk a telefont, beszéljünk valakivel. Ők mondtak egy árat, mi mondtuk, hogy „no good” vagy „good”, amit ők vagy elfogadtak, vagy sem.

Kép a belvárosban

Végül az egyik irodában egy nagyon informatív úr azt tanácsolta, hogy csináljuk magunk, nem nehéz odajutni, és közel fele összegből ki tudjuk hozni. Megfogadtuk a tanácsát, mivel neten korábban kicsit már utánaolvastunk az áraknak, még reálisnak is tűnt.

Megnéztük aznap még a helyi törzsekről szóló múzeumot, ahol megtudtuk, hogy az akhak nem szeretik ha ikhor-nak hívják őket. Sajnos ennyi maradt meg abból a rengeteg adatból, amit levetítettek nekünk.
Pénzügyi okok miatt majdnem lemaradtunk az út szerintem legszebb látnivalójáról, Phu Chi Fáról.

Ez egy sziklacsúcs a thai-laoszi határ mentén, durván 100 kilométerre Chiang Rai-tól. Mivel szikla és a legmagasabb csúcs a körzetben, ezért kiváló hely megtekinteni a trópusi napfelkeltét. Probléma, hogy 100 km-re volt tőlünk. Miután megbeszéltük, hogy akár drága, akár nem, elmegyünk, újból felkerekedtünk az ügynökségek fele. Sikerült leszervezni másnap reggel hajnal háromra 2300 THB-ért, úgy, hogy csak mi megyünk ketten, és a sofőr megvár, majd visszahoz minket a városba.

A két regulár napfelkeltében

Pont jókor is voltunk itt, mivel a nyári időszakban annyi eső esik, hogy nagyon nagy szerencse kell, hogy ne legyen felhős az ég. Sofőrünk időben megérkezett, majd elindultunk a hegycsúcs fele. 2 óra alatt kiértünk a parkolóba, ahol 10 percet kellett gyalogolni felfele a csúcsig.

Pirkadat a Phu Chi Fán

Koromsötét volt, mindenki telefonnal világított maga elé, miközben baktattunk felfele. A szél süvített a hajnali hidegben, tovább tetőzve azt. Alapvetően elég fázós vagyok, az út során még a trópusokon is képes voltam pulóverben aludni. Az a 40 perc, mire megláttuk az első csíkokat felpirkadni a keleti égbolton, elég lassan telt a remegés és vacogás közepette. De a látvány mindenért kárpótolt. Pompás színkavalkádban kúszott fel a nap a ködös laoszi csúcsok felé. A tiszta égbolt, melyen csillagok százai látszottak, lassan átadták a helyüket a lilás napfelkeltének. Több helyről lehetett nézni, több kilátó volt, ahol tripodok tucatjai voltak kirakva. Miután megcsodáltuk a helyet, a sofőr visszavitt minket Chiang Rai-ba, ahol aludtunk délutánig.

Ha nincs asztal a szálláson, akkor marad a magzatpóz, hogy a cuccoknak is legyen hely

Másnap hajnalban indultunk el, hogy Laoszban elérjük a 11 körül induló hajót. Olvastuk, hogy ugyan néha késik, de minden nap délelőtt elindul. Ha nem éri el az ember, akkor elkezdhet szállást keresni a kikötővárosban (Huay Xai). Először egy ősrégi helyi busszal mentünk el Chiang Khong-ba, ami 30 percenként indult a buszállomástól, Chiang Rai-ból. A legelső reggel 6-kor indul útnak. A jegy rá nagyon olcsó volt, ha jól emlékszem 30 baht. Chiang Khong a laoszi határ mellett levő thai település, ahonnan rengeteg tuk-tuk várta a határ felé tartókat. A thai ellenőrző pont 5 percnyire volt. A laoszi vízum 30 dollár, amit helyben kellett kifizetni. A vízumot nem veszik szigorúan, szerintem az én kitöltött igénylőlapomon a kézírásomat ki sem bírták olvasni.

A sziklán azok nem fák, hanem emberek

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!