Téli este volt, mindent hó borított, csontig hatolt a hideg. A szél sem fújt, nem havazott. Egy hosszú, végeláthatatlan utcán egy alak közeledett. Egy ifjabb éveiben járó fiatalember. Csak a léptei törték meg a békés csendet, ropogott a talpa alatt a friss, puha hó. Miközben igyekezett, néha meg-megakadt a lába, de mikor feltekintett, egyenesen előre: mindig mosolyra állt a szája. Pedig semmi sem fakaszthatta örömre, cipőjébe behatolt a vakító-csillogó fehér átok, melytől millió tű szurkálta a lábát. Nyakán a sál csak kétszer volt átvetve, arcát nem védte semmi a fagytól, kesztyűje az otthon melegében pihent, míg keze a hideg kabátzsebben vacogott.
Már az utca felénél járt, közel – mégis emberöltőkre távol – a kereszteződéstől. A búskomor, egyszerű sorházak ablakaiból aprócska színes fények szűrődtek ki. Néhol gyertya fénye ragyogta be a szobát, mikor betekintett. Sietett, egyre csak szaporábban tette egymásután a lábait, szinte már futott. Mosolygott, örült. Vágyakozva talán, mint egy kisgyermek karácsonykor, amikor az ajándékokat bontja. Sebbel-lobbal szökkent a magas hóban, míg el nem ért a kereszteződésig. Ott szusszant egyet, visszatekintett egy utolsót, majd elindult tovább. Nyugodtabb volt, az út nagy része fel volt sózva előtte, a hó elsöpörve, nem volt akadály, mi hátráltatná a haladást. Arcán rettenetes boldogság ragyogott, szinte megtörhetetlen volt… Mígnem egy padkán megcsúszott a jégen és feje a betonhoz koccant. Az égre tekintett, majd lehunyta szemét boldogan.
Mikor felébredt, egy kórházi ágyban találta magát. Egy kis lámpa tört fénye világította be a helységet, a faliórán látta: már későre jár. Majd megpillantotta az ágy mellett egy széken ülve a lányt, aki az ágyra hajtva fejét szundikált békésen. Mozgolódott picit, hogy kényelmesebb legyen a meleg fekvőhely, erre a hölgy felébredt, és a fiúra nézett. Mindketten elmosolyodtak.
A fiatalember halk, elcsukló hangon megszólalt:
- Én csak el akartam menni, hogy megmondjam…
A lány rátette mutatóujját a fiú szájára, majd megszólalt:
- Psszt. Csak most ébredtél, ne beszélj, ne erőltesd! 5 évig kómában voltál. Tudom, hogy szeretsz.
