Egyre többet találkozok „szeretem a másikat, de ő nem szeret engem, csak barát akar lenni” típusú esetekkel, mind szóban mind írásban. Ennyire elérhetetlen lenne egy harmonikus kapcsolat, ahol mind a két fél feltétel nélkül szeretni a másikat? Nem tudom, lehet, de lehet, hogy csak a világ fordult ki magából. Átéltem én is ezt a szeretem, de ő nem úgy érez dolgot. De talán már kilábaltam belőle, sokszor leírtam a gondolataim és érzéseim, titkon remélve hogy valaki talán ad egy jó tanácsot, miként lábalhatnék ki ebből. Rengeteg hasonló témájú írást is olvastam, hátha ott lesz valami jó tanács, de a zöme az volt, hogy majd idővel elmúlik. Ha bármikor beszélhetsz az illetővel és minimum hetente egyszer találkozol is vele, ha csak nem otthon gubbasztasz, akkor mégis hogy múlna el, hogy felejthetnéd el? A másik dolog, miért akarnám elfelejteni? Hisz rengeteg szép emlék fűz hozzá, még ha nem is volt köztünk semmi.

Leírom a gondolataim, amik segítségével sikerült túltennem magam egy ilyenen, hátha segít valakinek, vagy csak elindít neki is egy gondolatmenetet.

Gondolat egy:

Az alapeset, te szerelmes vagy belé, de ő nem az beléd. Ő azt akarja, hogy csak barátok legyetek, és hogy miért, miért nem küld inkább el? Szereted, kicsit körberajongod, kinek ne esne ez jól? Nem akarja ezt elveszíteni, továbbra is érezni akarja ezt a rajongást. Viszont ha te barátként kezdesz tekinteni rá, már nem teszel meg érte annyi mindent, nem beszélsz vele annyit, így lassan eltávolodsz tőle, ő ezt nem akarja, hisz akkor nincs aki foglalkozzon vele, így ő jön hozzád, te megint azt hiszed hogy lehet valami ő pedig továbbra is úgy gondolja csak barátok, hisz már meg is beszéltétek. Te pedig megint hitegeted magad, hogy majd most, majd most sikerül... és kezdődik elölről az egész (én háromszor mentem ezen végig). De, ha sikerülne és összejönnél vele, akkor az lehet kiegyensúlyozott kapcsolat? Jól tudja, hogy belezúgtál, bármit megtennél neki, na és ő? Miért lenne veled, azért mert megnyerted a szívét vagy, mert megsajnált, esetleg csak kihasznál? Lehet ő sem tudná erre a pontos választ. Na, de vissza az alapesethez. Nem jöttök össze továbbra sem, ő barátként tekint rád, te pedig mint szerelmedre. Na de biztos vagy te ebben, még ezek után is, hogy ő a szerelmed? Tegyél fel egy egyszerű kérdést magadnak, amit én is feltettem magamnak. Mit érzel mikor mellette vagy, boldog vagy? Nézz magadba és őszintén válaszolj rá!

Az én válaszom az volt, hogy ha mellette vagyok feszengek, nem tudom úgy adni önmagam mint szeretném, kicsit szánalmasnak érzem magam, vágyok arra hogy szeressen és ugyanakkor szomorú vagyok. Minden félét érzek csak egy valamit nem, a legfontosabb dolgot, már nem érzem azt, hogy mellette boldog vagyok.

Gondolat kettő:

Néha annyira akarunk valamit, hogy nem vesszük észre, van annál jobb is. Létezik olyan, hogy minden percében veled akar lenni, létezik olyan, hogy fülig ér a szája, ha meglát, és nem bírja kivárni, hogy odaérj hozzá, eléd megy, létezik olyan, hogy kézen fogva akar sétálni veled, hogy odabújik hozzád, hogy bármit megtenne érted, létezik olyan, hogy... szerelmes beléd.

Ő szerelmes beléd? Nem. Elérheted, hogy beléd szeressen? Nem tudom. Lehet rossz példa, de én utálom a spenótot, egyszerűen számomra rossz az íze, győzz meg, hogy finom, úgy hogy megszeressem.

Gondolat három:

Ha folyamatosan magad adod és nem szeret beléd, mi mást tehetsz? Megjátszod magad? Esetleg megváltozol? Feláldozod a saját személyiséged, mindent ami vagy, saját magad, másért? Talán egy újabb rossz példa, de tudod kiknek szoktak efféle „ember” áldozatot mutatni? Az isteneknek. Ő lesz a te Istened? Hát, véleményem szerint, akkor az megint nem egy kiegyensúlyozott kapcsolat lesz...