Csapatbemutatók II.

DeLaCosa - Spanyolország

Nagy fába vágták a fiúk a fejszéjüket: a CanSat "testéből" két irányba lenyíló kamerák segítségével 3D térkép készítése.
A pakliba beletartozott persze a GPS modul, microSD kártya, gyorsulás érzékelő és egy magnetométer is, amiket ők is művészi ügyességgel sajtoltak bele a szűk burkolatba. Az sem épen megvetendő, hogy a kamerák képét 3D térképpé alakító MATLAB script is a saját kezük munkáját dicséri.

Nem volt éppen látványos (úgy értem szép és kecses) amit építettek, de kétségkívül működött és az ötlet innovatív, kreatív jellegéhez kétség sem férhet. Ezek után várná mindenki, hogy milyen szép 3D-s képeket készített a csapat, de sajnos nem így történt... Valami miatt a szállító rakétájuk gondolt egyet és a szerkezetek kilökését olyan szilaj erővel tette meg, hogy még ott helyben (1 km magasan) kiütött minden elektronikát és az ejtőernyőt is leszakította a CanSat-ről. Ezután se kép se hang, lezuhant az egész cucc és valahol belefúródott a hóba. Azóta sem találták meg...
detektív regényes stílust félretéve, nagyon sajnáltam őket, mert több hónapnyi munkájuk szállt el egy szempillantás alatt, és még csak vissza sem kaphatták a balul sikerült kilövés után. Angol nyelvű blogjukat olvassa mindenki tisztelettel. (Gazdag képanyag található rajta.)

A spanyolok figyelik a kilövést, velem egyetemben. (ott virítok fekete nadrágban, fekete ujjú kék kabátban) Copyright: ESA/J Makinen

DJ Auxaltation - Belgium

A hattagú csapat célja az volt, a szerkezetüket stabilizálják az ereszkedés során és bizonyítsák, hogy mindezt különböző szenzorok segítségével tették meg. Az ő gépük GPS modulból, 3D magnetométerből, gyorsulás érzékelőből, kamerából, fény szenzorból, szervó motorokból és valószínűleg még pár dolgoból állt össze, amiket nem említenek.
Az egésznek a lényege, hogy az ejtőernyő két rögzített kötelét a szervó motorokkal folyamatosan igazgassák, a körülményeknek megfelelően. Már nem emlékszem a kísérletük kimenetelére, de halványan dereng, hogy erős széllökések elfújták az egészet és minden szenzor jól működött, csak éppen az áhított stabil ereszkedést nem tudták elérni.

Velük kapcsolatos érdekesség, hogy a kilövés előtti nap az egész szerkezet csütörtököt mondott és legalább 5 órán keresztül egyfolytában "hegesztették", amíg valahogy magához tért. (Megjegyzendő, hogy nem a saját hibájukból történt.)

ENForCe - Olaszország

Megint irányított landolás, csak kicsit másképp. Ugyanis az olaszok úgy tervezték, hogy fognak egy PlayStation vezérlőhöz hasonló távirányítót, hozzákapcsolják a laptophoz és majd azzal szépen lerakják a CanSat-et a saját lábuk elé. Ehhez persze, rádiótól elkezdve az utolsó drótig mindent lecseréltek az alapcsomagból. Nagyon-nagyon komoly programozási háttere volt az egésznek, annyira, hogy még véletlenül se merem azt állítani, hogy értem az egésznek a mechanizmusát.

Még egy saját GUI-t (Graphical User Interface) is terveztek, ami abból állt, hogy vadászgépekhez hasonló zöld hálón látták pöttyként a CanSat-et, meg a célkoordinátákat meg mindenféle adatot. Mikor először megláttam beletelet pár percbe mire az államat megtaláltam a padlón. Szerintem még náluk is jobban sajnálom, hogy az utolsó pillanatban valami technikai malőr miatt a CanSat-jük elhallgatott és nem reagált semmilyen parancsra utána. Tehát kb. az ereszkedés első három másodpercében irányíthatták volna, ha a közben odagyűlt sok felhőtől láttak volna valamit az egészből. Előttük is emelem kalapom, féleg ha elképzelem a programozásba ölt embertelen munkát (jusson eszébe mindenkinek, hogy 9-12 osztályos diákokról beszélünk!)

Flying DutchCan - Hollandia

Az ország ebben az esetben megtévesztő, mert a diákok igazából egy "nemzetközi amerikai iskolából" érkeztek, egyszerűbben angol anyanyelvűek és nem sok közük van bármely szélmalmot hajtó fapapucsos őslakoshoz.
A szerkezetük és küldetésük egyszerű volt, azonban a mögötte rejlő magyarázat egészen meggyőző is lehet egyesek számára. Az egész az alap csomagon kívül még egy gyorsulás mérőt és egy fény erősségét mérő szenzort kapott. Saját elmondásuk szerint a fény erősségének meghatározásával különböző magasságokban azt akarták meghatározni, hogy mekkora épületeket kell Mariska néninek építenie, hogy a tetőre felszerelt veteményes kertje optimális mennyiségű fényt kapjon és nem mellesleg a háztartás energiaellátásért felelős napelemek is minél több ideig sütkérezhessenek a napsütésben.

Azt is kijelentették, hogy a jövőben olyan kevés lesz a mezőgazdasági terület a föld felszínén (népességnövekedés következménye), hogy kénytelenek leszünk a teheneinket a 25 emeletes luxusvillánk tetején legeltetni, miközben a hétvégi házunk szerény 12 emeletével pontosan jó lesz a napi paradicsom és paprika adagok megtermelésére. Viccet félretéve, az ötlet jó és véghez is vitték a fény erősségének kielemzését, én azonban ennyiből biztos nem vonnék le annyira messzemenő következtetéseket, amiket "kissé" kifigurázva olvashattatok.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!