Már több mint két év telt el a támadás óta, megpróbáltuk feldolgozni a történteket, de nem igazán sikerült. Főleg a lányomnak nem, aki a mai napig nem hajlandó beszélni az esetről.
Ha valaki nem olvasta az előzményt, igaz ott kicsit szűkre szabva írtam le az eseményeket, de most megpróbálom kiírni magamból, talán a lányomnak is megmutatom, hogy hátha megnyílik és oldódik a benne lévő sok-sok feszültség.

Szeptember utolsó péntekjén történt 2007-ben. Szerdán a férjem elutazott Székesfehérvárra, mert ott kapott munkát, mi pedig készültünk a fiam szülinapi zsúrjára.A család már megtartotta előző hétvégén, amikor mindenki itthon volt, a főiskolás nővér és apuka is. Kellőképpen elfáradtam, előkészültem a következő napi bulira.Zsófi /lányom/ bement a városba, mert a suliban volt valami rendezvény. A szomszéd lépcsőházban lakott az évfolyamtársa, Lilla, akivel barátkozott. Vele ment el, mondta, hogy ne aggódjak, az "uccsó" busszal jönnek.
A két gyerek már aludt, én még a tévét néztem egy darabig, de fáradt voltam, elnyomott az álom.
Aztán felébredtem, pisilnem kellett. Elmentem WC-re, aztán szomjas voltam, aztán melegem volt. Szóval mégiscsak létezik szülői megérzés? Most így utólag gondolkodom el ezen.

Kicsit elszenderedtem ismét, aztán arra riadtam, hogy szól a kaputelefon.
Ejnye Zsófi! - gondoltam, nem vittél kulcsot, felkelted a tesóid! És ugrottam ki az ágyból. Minek kell ennyire nyomni azt a francos kaputelefont? Máskor ilyen esetben egy pitty, aztán vár míg odaérek, és nyom.
Felkaptam a telefont és nyomtam a nyitógombot, és nem vagyok biztos benne, hogy hallottam-e, vagy utólag képzeltem, hogy "gyere gyorsan mert Zsófival baj van"!
Mintha a barátnő anyja lett volna, aki ugye a szomszéd lépcsőházban lakik.
Gyorsan magamra kaptam a köntösöm és leszaladtam. Nem láttam senkit. Elmentem a másik lépcsőházig, ott sem volt senki. Már-már azt hittem, hogy hallucinálok, amikor fényre lettem figyelmes, amely az épület végénél a sarkon volt.
Odarohantam, de akkor már zsibbadtam, főleg amikor megláttam a rendőrautót, meg a mentőt.
Az én lányom a mentőben ült, amikor megláttam azt hittem mentem meghalok, az egész arca merő vér volt, a ruhája, a cipője. Nem tudtam megállapítani, hogy mi történt vele, hogy ép-e a szeme, megszúrták, vagy mi történhetett?
A mentős nyugtatott meg, amikor mondtam a lányomnak, hogy nem kellett volna elmenni itthonról. Nem is tudtam,hogy mit beszélek, zavarodott voltam, de szerencsére nem volt akkora nagy a baj, a homloka szakadt fel, szeme nem sérült, más sérülés nem volt rajta. Legalábbis gondoltam én.
A rendőrök vették fel a jegyzőkönyvet, a másik lányon nem látszott, hogy nagyobb baja lett volna, Ő beszélt inkább.

Felszálltak a buszra, a következő megállóban egy szkinhed társaság szállt fel, köztük az egyik évfolyamtársukkal. Az egyik kopasz elkezdte piszkálni a lányokat, mire Ők többször felszólították, hogy hagyja már békén őket, szálljon le róluk. A pasi megjegyezte, hogy hülye kis városi pi..ák, mire a lányom barátnője közölte vele, hogy még mindig jobb, mint a bunkó falusi paraszt.
Ennyi.
Aztán leszálltak a lányok a buszról, elindultak hazafelé. Senki nem ment arra, 200 méterre lakunk a buszmegállótól, egy kivilágított lámpás kereszteződés, amit majdnem elértek, amikor arra figyeltek fel, hogy valaki fut utánuk.
Meg akartak fordulni, hogy megnézzék ki az, de már hátulról elkapta a fejüket és összecsapta. Az ütés következtében a lányok a földre zuhantak. Mire a pasi, "Ki a falusi paraszt?" felkiáltással acél betétes bakanccsal elkezdte rugdosni a fejüket. Főleg a fejükre ment, de jutott a gerincükre is bőven.
Aztán a túloldalról kiabált a haverja, hogy hagyja már, menjen.
Egy idő után fel mertek tápászkodni, és valahogy elvánszorogtak a lámpáig. Ott a járdaszigetnél összeestek. /hónapokig ott volt a vértócsa, a lányom homloka annyira vérzett/ Gyér volt a forgalom, mert késő volt már, azért pár autós ment át a kereszteződésen, de egy sem állt meg. Aztán valahogy átkeveredtek a túloldalra, onnan már pár lépcsőn le, Lilla felhívta az anyját, hogy baj van, menjen le.
Szóval a rendőrök felvették a jegyzőkönyvet, se forró nyom, semmi. Aztán a mentő bevitt bennünket a kórházba. Előtte felszaladtam a kisebbik lányomat felébresztettem, hogy menjen az öccse mellé aludni, nehogy megijedjen, hogy nem vagyok otthon, ha netán felriadna. Elég izgatott volt a szülinapi zsúrja miatt.

Közben zakatolt a fejem, hogy a férjem fel kellene hívni, de mit mondjak neki, holnap reggel kezd az új helyén. Nem jöhet haza. Úgysem tud segíteni, csak pánikolna. Elhatároztam, hogy nem mondom meg , hogy mi történt.
Vártunk a vizsgálatokra, Zsófi homlokát összevarrták, /sajnos elég szarul, látszik a helye még most is/.
Megröntgenezték, mondták, hogy az állkapcsánál van valami gond,de mondtuk, hogy alapból van neki egy állkapocs-deformitása, fogszabályozás alatt történt. /ez egy másik, hosszú írásom lesz/. Aztán mondták, hogy az ujja el van törve, aminek kicsit örültem is, már bocsánat, de szurkoltam, hogy legalább az a kis fránya mutatóujj utolsó perce, ha már be van dagadva és fáj is, legyen törés, mert nem mindegy, hogy milyen a sérülés, egy vádindítványnál.Legalább legyen meg a nyolc napon túl gyógyuló, ha már a többit nem veszik annak.
Hát ujjtörés! A barátnőt pedig beküldték a szájsebészetre.
WC-re kellett mennie, mondták, hogy nézze a vizeletét, nem véres-e, mert ugye vesetájékon is érte éppen elég rúgás. Mint említettem, csupa vér volt a ruhája, ezen aztán nagyon sírt, mert a húga kölcsön felsőjében volt. Mondtam is a húgának, mert hívott otthonról, hogy mi van Zsófival? Zokogva mondta, hogy nem érdekli az a szaros felső /mellesleg a kedvence volt, azelőtt ölni tudott volna érte/, csak ne legyen nagyobb baja a nővérének.
Hazamentünk, kicsikét aludtunk. Mondtam Zsófinak, hogy lemondom a bulit, de tiltakozott, hogy megsütöttük a tortát, sütiket, tartsuk meg, majd Ő bemegy a szobába és pihen.
Reggelre borzalmas monoklija lett, teljesen bekékült majdnem a fél arca. Nagy zokogás és testvéri ölelések. Aztán mentünk kulcsot keresni, mert elveszett a kulcsa. Igaz először a kórházat hívtam, a mentőket, hátha a mentőben esett ki, aztán elmentünk a tett színhelyére és ott találtuk meg a kulcsot, meg pénzt, meg a barátnő fülbevalóját is.
/Persze az amerikai filmekben ezekre a dolgokra mindig a rendőrök bukkannak a tett színhelyén. Itt oda se mentek a rendőrök/

Szóval szülinap készülődés, aztán úgy gondoltam,hogy a férjem ki lesz akadva, ha nem szólok, ezért felhívtam. Majdnem összevesztünk, haza akart jönni, a tehetetlenségtől dühös volt, de sikerült megnyugtatnom, hogy nem igazán tud most segíteni. Maradjon veszteg, nehogy a munkahelyét elveszítse. Zsófival telefonon keresztül nagy közös zokogás, stb.
A kis vendégek jöttek, aztán egy-két szülő kérte, hogy bemehessen Zsófihoz, kicsit vigasztalni.
Szegénykém, akkor még beszélt az esetről, de nyüszítve sírt, hogy amikor a barátnőjét rugdosta a szemét állat, nem tudott, nem mert segíteni, a félelemtől nem tudott megmoccanni sem. Meg, hogy azt sem tudta, hogy melyik testrészét védje a rúgásoktól.
Este mondta, hogy olyan furcsa az állkapcsa, előtte is szar volt a harapása, de most valahogyan más.
Bementünk a Honvéd Kórházba, hogy valami nem stimmel, de azt mondták, hogy a zúzódástól van. Aztán másnap még szarabb lett, bementünk a szájsebészetre, kiderült, hogy el van törve az állkapcsa, és össze kellett drótozni.
Mivel mondták, hogy nem altatják, így evett, sajnos, mert jött a sógorom, és elintézte volna, hogy elaltassák./altatós a honvédban/ Talán könnyebben viselte volna a megpróbáltatásokat.
Szegény, amikor kihozták a műtőből, borzalmas látványt nyújtott. Teljesen feldagadt az arca, rögzítették mindkét oldalon az állkapcsot, azaz összedrótozták. Mindkét oldalon alul-felül belefúrtak az állkapocsba és szorosra zárták, hogy ne tudjon mozogni.

Ekkor döbbentem rá, hogy hogyan is fog táplálkozni?
Az orvos közölte, hogy amit be tud a réseken szürcsölni.
Ez öt hétig tartott. Borzasztó volt Neki és nekünk is. A doki szerint mehetett volna suliba, de így nem engedtük el, hisz beszélni sem tudott rendesen, arról nem is beszélve, hogy lelkileg összetört.
Állandóan éhes volt, ügyelni kellett arra is, hogy mennyit szürcsöl be és mit, nehogy elkapjon valamit, mert ha hány, megfulladhat. Megmutatta a doki azt is, hogy kell gégemetszést csinálni egy végső esetben.
Nagy lelkiismeret furdalás közepette kajáltunk, hisz főzeléket, levest még leturmixoltam és felhígítottam, de egy rántott húst, sült húst, már nem lehetett. Bújva ettünk, hogy legalább ne lássa.

Túléltük.
Ezután jött még a neheze, a kihallgatások, a fényképek alapján felismerni az esetleges támadót.
Az évfolyamtárs, aki azokkal szállt a buszra, természetesen nem ismerte őket, de nem is várhattunk mást, hiszen szkinhed volt Ő is.
Egy nap hívtak a rendőrségről, hogy be kellene menni, mert fényképek alapján ki kellene választani az illetőt, mert úgy néz ki, hogy megtalálták.
Elég jó személyleírást adtak a lányok, ráadásul volt a társasággal egy 6 éves forma kisfiú is, így a tanúk keresése is lehet, hogy könnyebben ment.
Külön-külön mentek be a lányok, több fényképet mutattak nekik. Bementem a lányommal, bemehettem, mert még nem volt 18 éves. Ránézett a képekre és hisztérikus zokogásban tört ki. Tudtam, hogy biztosan felismerte. Odamentem, mert kíváncsi voltam arra mocskos állatra, és örökre, kitörölhetetlenül akartam az agyamban elraktározni a képét.
Mindkét lány, hasonló zokogás közepette ismerte fel a fazont, így következett volna a szembesítés, ami aztán elmaradt, mert a kedves elkövető eljött, de el kellett mennie, dolga volt./később megtudtam, hogy a párját kísérte ultrahang vizsgálatra, a babát megnézni/
Ebben csak az az érdekes, ha a lányom nem jelenik meg, elővezetik, mert tanú.
A Lillát hallgatták ki először, a lányomat utána és azt mondták, hogy egy esetben csak egy feljelentő lehet, ezért az én lányom tanú. Érdekes. De ezen nem vesztem össze velük, de úgy érzem, hogy egy ügyben több sértett is lehet.

Borzalmas volt.
Már két év eltelt, de nem beszél róla. Jártunk természetgyógyászhoz majdnem egy évig. Az jót tett, de aztán anyagilag nem tudtuk finanszírozni, messze is volt.
Közben tavaly nyáron már kíváncsiak voltunk, hogy mi történhetett az ügyben, volt már egy tárgyalás is, ahol a férjem végig csitítani kellett, mert a szemét állat pökhendi módon hazudott egyfolytában. A lányomnak éppen elég volt a megpróbáltatásból, mert amikor a tárgyalóterem előtt meglátta a támadóját, borzalmas remegés jött rá, sírógörcsöt kapott majdnem, attól féltem, hogy rosszul lesz.

A tárgyalás előtt végighallgattuk az ügyvédnőjével folytatott eszmecseréjét, hogy a kisbabája náthás, stb.
A férjem nem bírta cérnával és közölte vele, hogy mit szól majd, ha egy barom állattól a kicsi babája ha felnő ugyanazt kell elszenvednie, mint amit a mi lányunkkal tett.
Azt mondta, hogy nem tudja miről beszél a férjem.
A tárgyalás alatt váltig állította, hogy este nyolckor már otthon volt.
Aztán az ügyvédnő szerint a lányok erősen ittas állapotban voltak, és ezt a szkinhed évfolyamtárs igazolta.
Szerencse, hogy ott lehettem, szerencse, hogy felszólalhattam mint a kiskorú szülője és közöltem velük, hogy ha ez igaz lenne, akkor mind a rendőrségi, mind a mentők, mind a kórház jelentésében benne kellene, hogy szerepeljen. De egyikben sem volt szó erről.
Az ügyész meg is kérdezte a "hamis" tanút, hogy nem azért vallja ezt, mert Ő is szkinhed?
Ráadásul a bíróságon csatoltattam egy fényképet, melyet mi készítettünk a lányomról a támadás utáni napon. Érdekes, ez nem a rendőrség feladata lett volna??
Felháborító, hogy az ilyen sérülést elszenvedett sértettnek mit kell kiállnia a bíróságon! Legszívesebben a kopasz állat ügyvédnőjét is pofán vágtam volna. Nem tudom mit szólna, ha a saját családján belül történt volna ez valakivel?

Mindenesetre a lányomat nagyon megviselte az egész herce-hurca.
Az ítéletet is úgy kellett megkérni, hogy mint sértett, legyenek szívesek már tájékoztatni, hogy mi is a fejlemény.
Ez nyáron volt, amikor megkérdeztük, akkor kiderült, hogy márciusban 1év 4 hónap börtönre ítélték, de fellebbezett.
Érdekes, volt már kifosztás és súlyos testi sértése. Két rendbeli ügye volt, a második alkalommal le is ültették, aztán jó magaviseletéért kiengedték előbb. Sajnos az már letöltöttnek tekintendő.
Most újból meg kell kérdezni, hogy mi történt, mert megint nem kaptunk semmit és szeretném tudni a fejleményeket.
Sajnos, ha enyhítenek, akkor fél évet biztos elengednek. Kérdem én, hogy engedhetik, hogy ilyen szemét állatok szabadon járkálhassanak. Ha valaki egymás után követ el ilyen brutális dolgot, az el fogja követni legközelebb is.
Nagy az Isten állatkertje, csak az a baj, hogy alacsony a kerítés.
A társadalomnak az ilyen alakokat ki kéne, hogy lökje, nem ám börtön színes tévével, meg mozi, koncert, könyvtár.
/Az elkövető neve és címe a szerkesztőségben/

A lányom érettségi előtt áll, lelkileg nem jött helyre, nem tudta még feldolgozni az eseményeket.
Most jelentkeztünk be pszichológushoz, mindenképpen szakember segítsége kell. Több mint két év és nem beszél róla. Ha szóba jön, elvörösödik és sírva fakad.
Mégis azt mondják, minden rosszban van valami jó, a lányom az eset után, kerülve az embereket, inkább a számítógép előtt ült sokat, msn-ezett.
Itt ismerte meg a barátját, akivel jövő hónapban lesz két éve, hogy együtt járnak.

Nem akartam elragadtatni magam, de elfogult vagyok és nap mint nap szembesülök a következménnyel.