Hirdetés
Társadalmi hatás, végszó
Végezetül egy kicsit társadalmi szemszögből szemlélném az eseményeket. Sajnos, hajlamosak vagyunk mindig valamilyen bűnbakot keresni, a felelősséget másra tolni, és így mást okolni. Elég csak a közelmúltat megnéznünk: voltak „szemét” bankok, folyamatosan illetnek jelzővel bizonyos társadalmi csoportokat, majd jöttek a „szemét” multik is.
Most mi történt? Mindenki áll, és csak pislogni tud. Most kéne annak jönnie eddigiek alapján, hogy azok a „szemét” magyarok. De nem, nem tesszük meg, mert nincs bennünk elég tartás és önkritika. Félreértés ne essék, nem hibás kollektívan mindenki. Viszont a korábbi csoportoknál sem volt az. Mindezt nekem sem egyszerű leírni, de egy idézettel talán meg tudom magyarázni miért tettem: „Soha nem bírálok hazám ellenében, csakis érdekében”(K. Gy.)
Tanulnunk kell a hibákból. Ehhez viszont meg kell fizetni a tanulópénzt. Jelenleg viszont úgy áll a helyzet, hogy ezt nem hajlandóak megtenni. Ha ez valóban így lesz, akkor számítsunk az események ismétlődésére – mert majd úgy is jön valaki, aki megfizeti azt a bizonyos tanulópénzt helyettük.
Én szeretnék segíteni, és sajnálom, akiket kár ért az üggyel kapcsolatban; de a végső számlát szeretném kérni, ha lehetséges: az rendezze, aki rendelt.