Elhagyjuk Szarajevót. Irány a Neretva vidéke.
Sikerült Szarajevó külvárosát hamar lezavarnunk, de az utunk nem tartott soká. Szarajevótól nem messze, Hadžići településen, újra megálltunk egy kényszerpihenőre. Ugyanis újra elkezdett szakadni az eső teljes erejéből. Szerencsénk volt, mert a főút mellett találtunk új üzletházszerűséget, ami nem volt befejezve, így az árkádja alatt kényelmesen kivártuk az eső végét, és amíg vártunk, addig elköltöttük az aznapi ebédünket is, ami most megint hazai volt, ha már nem tervezett megállásra kényszerültünk. Az eső hamar elvonult, és folytattuk tovább az utunkat Konjic felé. Ez viszont már nem volt annyira izgalmasnak tekinthető, mint a délelőttünk Szarajevó felé.
Ez a főút, ahol haladtunk a legfontosabb főút volt, ami Szarajevót összeköti a tengerparttal és a kikötőkkel. Ugyan ez csak egy főút volt, de mivel Boszniában nem igazán vannak autópályák, pontosabban egyetlen rövidebb szakaszról lehet beszélni, így el lehet képzelni, hogy ez és az ehhez hasonló főutak mekkora forgalmat bonyolítanak le. Ezen az úton, már Szarajevóban is kint voltak az útjelző táblák, amik jelezték, hogy bizony erre kell menni Dubrovnikba és Splitbe is. A mi szempontunkból nézve ez azt jelentette, hogy mivel ez csak egy egyszerű főút, eléggé nagy forgalomra kell számítanunk, ha ilyen távoli kikötővárosokat is feltüntetnek célpontnak egy sima főúton.
És a számításaink be is igazolódtak. Hatalmas forgalommal találkoztunk útközben, aminek a nagy része leginkább teherforgalom volt. És itt hatványozottan veszélyesek voltak ránk nézve, leginkább a teherautók. Mindenesetre mi szépen kapaszkodtunk felfelé a mi kis 900 méteres hegyecskénkre, miközben folyamatosan rettegtünk a kamionoktól, akik legtöbbször csak centikre kerülve minket haladtak el mellettünk. A vidék inkább jelentéktelen volt, mint élvezetes. Talán annyiban volt jó, hogy azért ez is teljesen új vidék volt számunkra, így volt egy kis élményfaktor. Itt is több alagúton kellett áthaladnunk út közben. Bosznia is el van látva velük rendesen.
Ezen a szakaszon talán a leglátványosabb rész az lefelé volt. Amikor gurultunk lefelé, hihetetlen szép látvány tárult elénk a Dinári-hegység magasabb vonulataira, és a messzebb fekvő Blidinje Nemzeti Park hófödte csúcsaira. Csak ámultunk-bámultunk lefelé gurulva az amúgy nagyon lejtős úton. Persze itt már nem volt gondunk a forgalommal, hiszen lefelé már a forgalom sebességével tudtunk haladni. És sajnos felvételem se lett az elénk terülő látványból. Ugyanis a kamerámat hiába kapcsoltam be, az sajnos lemerült, és mivel én elmerültem a táj szépségeiben, ezt nem vettem észre időben.
Tulajdonképpen majdhogynem Konjicig gurultunk lefelé, kisebb-nagyobb sík szakaszokat beleértve. Persze lentebb már hamar feltűnt a távolban a Neretva völgye, amit örömmel fogadtunk, ugyanis lassan elértük azt az úti célunkat, amit eleve terveztünk a második napunkra. Viszont úgy döntöttünk, hogy a terveknek megfelelően, ezt az éjszakát egy rendes szálláson töltjük: vagy egy panzióban vagy akár egy kempingben. A telefonos térképemen találtam is egy kempinget közvetlenül a Neretva partján. Igaz, hogy ez még nem Čelebićiben volt, ami az eredeti tervünk végcélja lett volna aznapra, hanem egy picivel előtte, de úgy döntöttünk, hogy ezt a kempinget megnézzük, és ott töltjük az éjszakát. Konjicon csak átgurultunk. Maga a város egy igen nyüzsgő, nagyobbnak mondható üdülővárosnak tűnt a leginkább. Látszott, hogy teljesen rá vannak állva a turizmusra.
Mindenesetre mi tovább haladtunk, amíg el nem értük az útszéli kempinget. Az út mellett leparkolva én leszaladtam egy gyors mustrára, hogy mire számíthatunk. Szó szerint le kellet menni, ugyan is a kempingbe egy nagyon meredek lejáró vezetett, és mi nem akartunk a bringákkal lemenni, hogy aztán meg tolhassuk felfelé erőlködve, ha még sem jó valami. Lent egy egyszerű kemping fogadott, ami inkább egy magántelek lehetett, és ez lett átalakítva kempingnek. Volt bent pár darab lakókocsi, amiket bérelni lehetett fedett szállásként, és volt egy terület, ahol sátrazni lehetett. Valamint egy kisebb medence, amiben jelenleg nem volt víz. Viszont kiépített lejáró vezetett a Neretvához, mivel a kemping közvetlen a Neretva partján fekszik.
A fürdő és wc egyszerű, de kulturált volt. Egy öregúr volt magának a kempingnek a felügyelője, és egyben lehet a tulaja is. Mindenesetre 10 euróban ki is egyeztünk egy éjszakára. Nem volt nagy durranás a kemping, de volt meleg vizes fürdő és wc, és összességében rendben volt minden. Gyorsan felvertük a sátrat és berendezkedtünk éjszakára, és végre zuhanyozhatunk is egy jót. Miután rendben voltunk mindennel, én elmentem érdeklődni, hogy sört vajon merre lehetne kapni. Ugyan is hiába tankoltam fel a táskámba délelőtt, azok mind elfogytak, amikor ebédeltünk, és amikor megálltunk a nagy melegben szusszanni egyet. Az öregúr nagyon kedves volt, nagyjából megértettük, hogy ő csak pult alól árul ilyeneket, de most elfogyott, viszont szívesen hoz nekünk. És így is tett. Azonnal beült az autójába, és elment sörért. Ez aztán a jó vendéglátó! Szóval miután lett sörünk is, és jól be is vacsoráztunk, ugyan megint csak hazaiból, végre tisztán megfürödve, jól eső érzéssel feküdtünk le a sátorba éjszakára.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
