Irány a Piva-kanyon
És innen kezdődött egy hosszabb gurulásunk kb. 25 kilométeren keresztül, egészen a Piva-kanyonig. Az út nagy részén lefelé a Durmitor-hegység kietlen és kopár részén haladtunk, ami meglepően szép látványt nyújtott, annak ellenére, hogy egy picit félelmetes is volt. Egy idő után már elértük azt a szintet is, ahol már megjelentek a fák is. Ez egy kicsi változást hozott a táj látványába és a távolban már feltűnt a Piva-kanyonhoz tartozó hegyvonulat is. Hamarosan el is értük a Piva-kanyont. Vagyis inkább azt mondanám, hogy megláttuk a kanyont fentről, és elindultunk lefelé egy szerpentines, alagutakkal bőven tarkított útszakaszon. Ezen az úton találtunk egy kialakított pihenőhelyet, ahonnan nagyon szép látvány tárult elénk magára a Piva-kanyonra. Itt úgy döntöttünk, hogy megebédelünk mielőtt leérnénk a kanyonba.
Ebéd után tovább gurultunk lefelé a kanyonig, ahonnan már a kanyonban bringázva haladtunk végig a Piva-t követve. Számtalan kisebb és nagyobb alagúton kellett áthaladnunk, amik az elején még izgalmasabbak voltak, de aztán már a hátunk közepére sem kívántuk őket. És akkor most essen néhány szó ezekről az alagutakról. Ezeket az alagutakat egyszerűen csak kivájják a hegyből, és húznak bele valamilyen aszfaltcsíkot. Nincs bennük semmilyen burkolat a falakon, se világítás, se semmilyen fényvisszaverő jelzés a falakon, hogy hol lenne maga a fal. Mindemellett folyamatosan folyik és csöpög bennük a víz. Nem beszélve arról, hogy ennek köszönhetően a bennük lévő útburkolat egyenlő a hulladékkal.
Ugyanis a folyamatos víznek köszönhetően teljesen leromlik az út minősége. Ez azért is rossz, mert én összességében azt mondanám, hogy Montenegróban maga az úthálózat minősége egészen jónak mondható. De amikor hirtelen bemegy az ember egy ilyen alagútba, akkor sokszor leginkább az életéért kell tekerni. És sajnos történt is balesetünk. Laci barátomnak sikerült is rögtön az első nap egy nem kívánatos leszállást produkálnia. Sajnos az egyik alagútban belement egy nagyon mély kátyúba és ezt bizony a térde bánta és a könyöke. Szerencsénkre pont akkor nem járt arra senki autóval, így nem történt komolyabb baj. Mindenesetre miután kijöttünk az alagútból lekezeltük a sebeit és megállapítottuk, hogy nehezen, de tudja folytatni az utunkat.
Utunk végig a Piva folyó mellett haladt, ami csodálatos látványt nyújtott a szurdokvölgyben. Amolyan türkiz zöld színe volt a folyónak, ami ezen a vidéken szinte minden folyóra jellemző. Egyébként itt a folyó szélessége tulajdonképpen csak egy duzzasztásnak köszönhető, amit egy lentebbi gáttal érnek el. Mindenesetre mi tovább haladtunk lefele a folyó mentén és hamarosan el is értük a Piva gátját, amin áthaladva lehet tovább folytatni az utat a kanyonban. Maga a gát egy hatalmas építmény. Az egyik oldalán még a felduzzasztott folyó a hatalmas víztömeggel, a másik oldalon pedig egy borzasztó mélység ahol a folyó már csak egy hegyi patakként folyik tovább a kanyonban. Átérve a túloldalra már egészen más volt az út.
Még mindig ugyanabban a kanyonban haladtunk, de itt már nem volt mellettünk látható a folyó a nagy víztömegével, hanem egy mély szakadék terült el végig az út mellett, aminek az alján zúgott tovább a Piva, már hegyi patakként. Itt is folyamatosan alagutak tömkelegén haladtunk át, amíg elértük a Piva viaduktját. Ezen áthaladva kell visszatérni a folyó jobb partjára. És nem mellesleg gyönyörű kilátás nyílik róla magára a kanyonra, mindkét irányba.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
