A Durmitor Sedlo-n
Maga az út egésze roppant izgalmas volt. Hiszen attól függetlenül, hogy maga a hágó hivatalosan csak 1907 méteren fekszik, tehát még nem éri el a 2000m környéki „növényzeti” határt, itt már jó pár 100 méterrel a hágó alatt már csak az igazi kopár és kietlen hegyvidék van. Mindenesetre, kellemesen lehetett feltekerni a hágóra. Annyira nem vette ki az erőnket, még akkor is, ha néha nagyon meredek volt. Az út felfelé 2 hegyi tavat is érint, amik biztosan szépek lehettek valamikor, de most jelenleg csak a kiszáradt maradványaikat lehetett látni.
Ez annyira nem zavart minket, hiszen maga a látványa ezeknek a hegyeknek nagyon lenyűgözött minket. Itt még azért néha hó foltok is tarkították az út szélét, hiába írtunk már június elejét és léptünk be már a naptári nyárban, azért a telet még lehetett érezni. Nagyjából reggel fél 10-re sikerült is felérnünk a hágóra. Onnan fentről csodálatos látvány fogadott minket. Mind visszatekintve amerről jöttünk, és arra is amerre az utunk vezetett.
Fent a hágón egy kicsit még megpihentünk, falatoztunk és lerendeztük az anyagiakat a helyi parkőrökkel. Ez az anyagi kérdés egyébként eléggé érdekes volt. Ugyanis az történt, hogy amikor felértünk a hágóra, ott már volt fent egy autó 2 parkőrrel, akikhez érkezett pár perc múlva még 2 . Egyébként azért jöttek fel, hogy valami vadállatot figyeljenek meg messze fent az egyik hegyoldalban. Majd egyszer csak az egyik közölte velünk, hogy a nemzeti park területére fejenként 3 euro belépőt kell fizetnünk.
Ezen egy picit elcsodálkoztunk, mivel sehol nem találkoztunk olyan információval, hogy a Durmitor Nemzeti Parkban belépőt kellene fizetni. Sőt, amikor beléptünk a park területére, ott sem láttunk ilyen kiírást sehol sem. Rögtön gondoltuk, hogy akkor most egy jó kis balkáni lehúzásnak vagyunk az elszenvedői, de úgy döntöttünk, hogy bele megyünk. Nem igazán lett volna tanácsos fent a hegyekben vitába elegyedni olyan parkőrökkel, akiknél fegyver is van, ráadásul olyan helyen, amit még a madarak is elkerülnek a kietlensége miatt. De aztán mi lepődtünk meg a legjobban, amikor a parkőr rendesen, hivatalos jegyeket kotort elő, ráadásul elővette a mobilterminált és még nyugtát is nyomtatott. Sőt, közölte, hogy credit card is ok.
Jöhet Visa, Mastercard, Maestro és American Express is. Ezen azért egy kicsit meglepődtem, hogy odafent az isten háta mögött, ahol az ember már úgy érzi magát mintha a holdon járna, van náluk mobil térerő. Gyorsan ránéztem a telefonomra és láss csodát, a térerővel semmi gond. Szóval ezt így kell csinálni. Rögtön az jutott az eszembe, hogy amikor pár héttel azelőtt odahaza bringáztam a Bükk-fennsíkon, akkor nekem a telefonomra már jött az SMS, hogy üdvözölnek Szlovákiában, mivel a telefon már átállt a szlovák hálózatra, úgy hogy a határ még légvonalban is több tucat kilométerre van onnan. Meg ugye az is megvan, amikor vonaton ülve 2 vasútállomás között itthon már nem lehet beszélni, mert hirtelen nincs térerő. Szóval fizettünk és már mentünk is tovább. Innen jó kis gurulás következett nagyjából 1700m szintig, ahonnan újra másznunk kellett egy keveset egészen kb. 1850 méterig.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
