2019. február 16., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Borsosberény (3.2.1. kilövés)

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Kellemetlen, ha egyszer kijelentjük valamiről, hogy szent, és aztán kiderül, hogy nem is az.

[ ÚJ TESZT ]

Borsosberény (3.2.1. kilövés)

Pont a lényegről maradtunk le, a tűzijáték, na de előtte. Szerintem sokkal érdekesebb volt.
Ez egy falunap, az ember nem is gondolná, hogy végig arról van szó. Botrány.

Azzal kezdődött, hogy a Girasek Karcsi felhívott, hogy vállaljam el légyszi, mert Ők elutaznak. Én azonnal igent mondtam, mintha megkérte volna a kezem, s ekkor megértettem, hogy a lányok miért mondanak ilyenkor igent.
Mert ez egy akkora szabású rendezvény volt, nem holmi lézeng pár, fogatlan alkoholista, olcsó sörért áll sorba, füstös a cigaretta, krákognak és nagyokat köpnek a fűbe, utána hajnalban gyűjtik utánuk az eldobált üvegeket.

S, hogy mi volt a feladatom? Amit mindig is szeretek csinálni, mert sokat gondolkodtam azon, hogy másik lábra kéne állni, de baromi nehéz. Emberek kényszerből vállalnak munkát, teher a munka, kevés a fizetés, megy a szitok és az átkozódás minden négyzetméteren. Én nem, én nem így élek, a munkám az életem, hja nem úgy, van családom is, de a kettő egymástól tisztes távolságban. Amikor dolgozom, azt tisztelik, békén hagynak, lábujjhegyen járnak, mint amikor nekiállok írni. Meg sem próbálnak a közelembe jutni. Amikor viszont a családé vagyok, akkor kikapcsolom a telefont és hátra sem nézek. Na ilyesmi utoljára nem is tudom mikor volt, de a nejem is ilyen. Ha felveszi a hámot, akkor húzza, mint az igásló, nem számít, mekkora teher.

Hja, Borsosberény, bocs, kicsit elkalandoztam, tiszta gáz ez a látens egoizmus.
Arra kértek, hogy filmezzek. Mert, hogy filmezni jó, és én nem ma kezdtem.
Elmondhatom, hogy már elég rég a pályán vagyok, nekem nem lehet újat mondani, s nem csak hogy öreg motorosnak számítok a filmezés terén, de még szeretem is csinálni, na ezt add össze.

Tudod melyik volt az első filmem?
Na erre mondják, hogy senkiháziak kezében a popszakma.
Elmentem az akkori barátnőmmel egy lagziba, a kamerás fickó berúgott. Csak imbolygott, azt sem tudta mit beszél, pedig vele még így is jobban jártak volna, mert neki szakmája volt, hivatása, egész életében ezt tanulta. Mégsem bíztak meg benne, azt mondták, hogy az én kezemben jobb helyen lesz. Jobban megbíztak bennem, mert magas vagyok, jóképű, meg amúgy is bizalomgerjesztő alak vagyok, meg más is, de erről inkább a nejem tudna jobban mesélni. Szóval azt mondták, hogy te úgysem vagy közvetlen családtag (a barátnőm az volt), kezeld te a kamerát! Én végre, mint akinek megkérték a kezét, igent mondtam, s azonnal a vállamra emeltem. Még rá is tettem egy lapáttal, úgy tettem, mint aki ért hozzá, és egyébként nagyon határozott. Úgy voltam, hogy veszteni úgysem veszthetek, itt nem ismer senki, ha elrontok valamit nincs következménye, ha meg rábízom magam a véletlenre, és sikerül, akkor mindenki áradozni fog.

Ebben a tudatban kameráztam végig az estet. Kérték a felvételt, szerencsére azonnal nem tudták visszanézni. Másnap otthon takarítom a lakást, porszívózok, meg törlöm a polcokat, rendezgetem a könyveimet, kazettákat, még az AIWA R450 fejét is megpucoltam, mert már hetek óta terveztem, s végre vettem hozzá tisztaszeszt. Csörög a vonalas, a másik szobában van, nemrég kötötték be, pedig albérlet. Oszt milyen jól ment, megtehettük, meg minden nap étterem.

Szerencsére Kati vette fel, oszt csak lesett, meg hallgatta a szitkokat, nézett rám kerek szemekkel, s kérdőn. Bajban volt. Azon a kazettán volt járda, a cipőm, a járásom, ahogy lépek, néha megálltam valakit magam elé engedni. Amikor az egész násznép megállt, hogy beköszönjön a faluba egy házhoz és a vőfély valami betanult, de annál frappánsabb helyzethez illőt mondjon. Akkor előkerültek a pálinkák, nagyon örültek egymásnak, mindenféle Pazar és földi jót kívántak a fiatal párnak, de főleg az arának, aki igyekezett magába szippantani az összes figyelmet, ami aznap rázúdult.
S szerette volna vissza is nézni.

Amikor a kapuban az áldomást itták, én egy jókora kavicsot filmeztem hosszan, és azt hinnéd, mindjárt történik valami, hja igen, megtörtént. Átment rajta egy hangya, kétszer is visszanéztem, annyira izgalmas pillanat volt. Te végig tudnál nézni egy ilyen filmet? Az első filmem, amit ugyan ilyen lelkülettel és hevülettel, teljes odaadással készítettem, kérlek szépen 60 perces volt.

A helyzet azóta sem változott, csak már fizetnek is érte, nem olyan kritikusak velem szemben, mint az első filmem esetében. Nem az első filmest látták bennem, csak azt, hogy valamit nagyon elrontottam. Amikor kimondták az igent, én a padlószőnyeget fontosabbnak tartottam bemutatni. Nézd milyen szép szürke, s benne azok a piros minták, frissen járt a takarítónő, finoman bolyhos. Ezek meg nem érzik át a dolog jelentőségét, csak magukat akarják látni, ahogy örömtől, s diadaltól ittasan egymás nyakába ugranak, s a rokonok jönnek sorban gratulálni. Rémes, egy anyakönyvezetőnek legalább olyan unalmas dolog, mint ahogy te az áruházban a szalagra pakolod. Meg sem nézi mi az, csak csippan, s a végösszeget mondja. Másnap már nem emlékszik a nevedre, pedig kérdezte, kimondtad, még alá is írtad, oszt jóság.

Szóval értem én, hogy az életben ezek fontos dolgok, de néha kell áldozatot hozni, s magasabb célok érdekében alárendelni magunkat. Szokták mondani, hogy Kínában felszáll egy lepke, s Európában hegyeket dönt le. Ki tudja, kiből mi lesz?
Megint csak bocsánat, most ráadásul jobban elragadtattam magam, mint az előbb, pedig Borsosberényről akartam beszélni, a falunap, nem magamról.
Ez csak amolyan előétel volt, hogy tudd, mire készülj lélekben. Gugát felkérték, hogy örökítse meg a falunapot, s ráadásul nem ingyen, egy halom pénzt kapott érte.
El is könyvelte, hogy na ugye, csak megérte, bevált a taktika, hogy nem hallgattam senkire, nem adtam fel, toltam, mint az ökör, holott az árral kellett volna úsznom, logikus lett volna. De nem, én nem vagyok ésszerű, rábízom magam a sorsra, de ezt csak azok lelkéért, s lelki üdvéért írom, akik még nem szabadok, s nem szeretik hallani Isten nevét.
Hol is tartottam?

Mentem és Szent misével kezdődött. Csak furcsa volt, hogy ott áll a pap a színpadon, én csak csuhásoknak hívom őket, pedig a vérszívó jobban illene hozzájuk. Szóval rendezi be a terepasztalt, mint mások mozdonnyal. Ez elővesz kelyhet, ostyát, Bibliát, amit ki tudja melyik pap írt át az egyház sajátos nyelvezetére. De egyszer csak állnak a népek bőszen a nézőtéren, én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem, s közben valaki röhög, meg egy motort bőget, hogy füstölnek a gumik.
A rendezvény kettőkor indult, 14h, én meg alapos és pontos ember vagyok, vittem a kedves feleségemet magammal, és a kedves kisebbik fiamat, a nagyobbik meg máshol járt, Ő már önálló, de megoszt velem minden információt magáról, súlyos titkokat elárul az életéből, és néha kérdez is, hogy mi legyen, meg én hogy gondolom. De mi már ott voltunk félkettőkor. Egybe írják?
A pap még csak hangított, de lent a völgyben, egy lezárt egyenes útszakaszon ment a daj daj. A rétsági Rider’s Team. Szaladtam le a kamerával, gyorsan állványra, azt sem tudtam, az állványt hogy kell szétszedni, a kamerát hol kell bekapcsolni, meg a kazettát hogy kell beletenni. Szerencsére ilyenkor nem szoktam kétségbeesni. Mindig úgy vagyok vele, hogy van Isten, majd ő megoldja, csak így trehányul, hanyagul, de legalább magabiztosan. Ha soha semmihez nem értettem az életben, s soha nem tudtam semmit, egy buta véglény vagyok. Egyben mindig biztos voltam, Isten majd megoldja. S nem maradtam le semmiről, észre sem vettem, de amikor elengedtem a problémát, s átadtam magam a gyermeki csodálkozásnak, hogy Atya ég, de baromi jó műsort csinálnak ezek a motorosok, akkor hirtelen megoldódott a helyzet. Már nem a problémára koncentráltam, az nem az enyém volt többet. Csak a motorosok számítottak, s sikerült megörökítenem a legszebb pillanatokat. Balázst régről ismerem, ültem is a motorján egyszer. Nekem Yamaha Jog volt, de ötvenes, kértem, hogy hadd próbáljam ki a nyolcvanast, ami neki volt. Száguldott velem az a gép, micsoda különbség harminc köbcenti, nem csodálom, hogy az ezres mocik felett belehalnak a gyönyörbe, én is húznám neki, mint az igásló. Ilyenek voltak ezek a motorosok, nagyon nagy zaj volt. Hatalmas tömeg, de ezt nem motorozásnak hívják, házasságot kötött a motorjával, s ahogy, amit előadott, az olyan volt, mint egy lagzi. Szó szerint násztáncot lejtett, nagyon durva akrobatikus mutatványok, robogó tetején félkörívben vaspánt, hirtelen fékez, s azt hiszed orra bukik, erre átfordul azon a vaskörön és megy tovább. Meg amikor helyben egykerék, pörög vele egy keréken helyben, s felmászik a tetejébe. Állat volt, ahogy nyomták. Én hülye meg nem hívtam meg őket a bánki majálisra, pedig kérték, én meg azt mondtam nincs hozzá hely. Oszt itt meg egy gyűszűnyi helyen durcította a motort, itt és most megígérem nektek, hogy a 2012-es bánki majálison ott lesztek, zsíratomkirály, rajűbercool, ahogy dolgoztok, vakmerőek vagytok, lenyűgözőek, a közönség tátott szájjal üvöltött, meg ünnepelt benneteket. Megérdemeltétek, látszik, hogy rengeteg kudarc van benne és bukás, nagyon szívből jön, látszik, hogy imádjátok a munkátokat. Gratulálok.
S, akkor most elérkeztünk megint hozzám.
Hol vagyok én ehhez? Lehet nem is lesz beleszólásom a 2012-es bánki majálisba.
Meg néha mardos, hogy maradj inkább az írásnál, azt már tudsz, jók a visszajelzések, nem te találtad ki. Ne erőltesd ezt a filmezést!

Basszus leírtam három oldalt, és még el sem kezdődött a műsor, mi lesz még itt? 5 órányi anyagot filmeztem, de abból is majdnem baj lett. Nahhh, mindegy, jött a mise, tárárárárá rárárá, kit érdekel, varjúkárogás, mit lehet egy misén nézni? Hát ez paradoxon, mert érdekes, főleg, ahogy én bemutatom. Miért, nem így van? Egy falunapról írok, és te veszetten olvasod. Mégis milyen kihívást jelentene nekem lefilmezni egy papot, aki a kérés ellenére nem szenteli fel a színpadot? Gondolod, hogy megterhelő lenne?
Dehogy, örömmel teszem, s örömmel mutatom be nektek. Nem egy életre szóló film, amit naponta megnéznél, de azért emlékeznél rá, hogy guga csinálta.
Tudod miért? Mert én nem értek hozzá, csak úgy nyomom az őszintét, és az emberek erre vevők, mert szeretnek hazudni, gyakorlottak benne, ezt várja el tőlük a világ. Ha kérdeznek tőlük valamit, akkor nem jönnek soha zavarba. A háttérben bonyolult számítások, hogy mi lenne az ideális válasz, amiből a legkisebb baja származik. Úgyis tudja, hogy a másik elpletykálja, de olyan jólesik vele megosztani. Égeti azt az ostoba nyelvét, alig várja, hogy kimondja, fut a lába, és fülbe súgja.

Na én meg legyintek a világra, az egészre, úgy ahogy van, én azt mondom, ami van. Ezért szeretik, mert irigylik, ők soha nem lehetnek őszinték, mennek az árral, s csillogó szemmel csodálkoznak, hogy ez miként lehet? Hogy mered így kiadni magad guga? Nem félsz?
Mitől? Attól, hogy véletlenül a lábamat filmezem le, meg kavics, padlószőnyeg? Szerinted miért volt? Isten mindig gondoskodik róla, hogy tudjam, hol a helyem az életben.
Ha egy pillanatra is eszembe jutna eljátszani, hogy én vagyok az Isten, akkor filmre veszi, hogy tudjam. S vissza tudjam nézni. Nagyon szórakoztató, fogalmam sincs, hogy másoknak miért nincs része ebben a kegyelemben. Hálát adok Istennek, hogy ilyen ember lettem. Szeretem az egyszerűséget, szeretem az igent, szeretem a kimondott szavakat, s szeretem látni, hogy úgy van. Szeretem az őszinteséget, mástól is ezt várom, vagy igyekszem kisajtolni. Beteggé tesz ez a világ, hogy nem fogad be, a hegy tetején lakom, sosem volt hazám, de mindig valahonnan jöttem. Most is megyek.
Nekem erről szólt ez a mise, magamra ismertem, végül is jó volt a pap, csak az egészet elszúrta azzal, hogy nem avatta szentté a színpadot. Előtte még körbeküldte az egyik angyalát, aki ezüst tálcával suhant a sorok között, előtte bevett egy ostyát, s utána leszállította az offertóriumot. Nagyon giccses jelenet volt, ahogy a csuhás a színpad helyett meghintette az embereket szentelt vízzel, hogy Isten inkább bennünket szenteljen meg. Türelmesen vártam, elment mellettem, lestem a pillanatot, ha megpróbál rám hinteni egyetlen cseppet is belefojtom. Ez az én filmem, ide nem lehet bejönni. Nem látja, hogy zárva van? Tessék innen kimenni, mert különben hívok valakit! Gyerünk! Gyerünk!

Letessékeltek a színpadról, a táncosok következtek Erdélyből, a pap pakolta le a színpadot, kosárba a kehely, a maradék ostya, amit egyébként hamar elkapkodtak, az offertórium a tálcán púposodott. A fehér angyal, amúgy kitűnő keblekkel megkérdezte, hogy ezzel mi legyen? Add csak ide lányom, s akár egy illuzionista, olyan hamar eltüntette.
Amíg a táncosoknak tisztult a terep, addig én szemezgettem a rendezvényen. Kerestem az érdekes pillanatokat. Belenéztem a kamerával a gőzölgő pörköltbe, ahogy kavargatták az üstben. Ahogy falták a falatokat a sátor alatt, a kamerát a sátor végébe állítottam, nem ugrott fel senki. Nem ismert senki, azt sem tudták, hogy ki vagyok. Nem vágták oda, hogy guga ne filmezzél már bennünket, aztán felteszed a jutubra, s nem néztek rám mérgesen.

Volt segédmotor régről. Riga 12, meg mint apám Verhovina-ja, meg Komár moped, Atyaég, de régi világ, szinte mindegyiken ültem, ezeket még kézzel kellett váltani.
De voltak ott amatőr rádiósok egy sátor alatt, oda nem tudom, miért nem mentem, pedig érdekelt, csak a bácsi olyan nyugodtan ült ott és békésen, hogy nem akartam őt megzavarni. Pedig arról is írhattam volna regényeket, hisz pont azért települt ki oda, hogy meséljen. Mindegy, amatőr vagyok, ezt is elszúrtam.

Volt még egy csomó dolog, apróságok, ahogy gyerkőcök léggömbökkel viaskodnak, az övéké a legszebb világ, mert még nincsenek bennük kételyek, s jó látni, ahogy felhőtlenül élvezik az életet. Azt mondják, a legjobb reklámfilmet gyerkőcökkel, meztelen nőkkel és házi kedvencekkel lehet eladni. Mert az emberek azt hiszik, hogy az állatok őszinték. Írd és most, csak ösztöneik vannak, kiszolgáltatottak, ezért viselkednek így. Ha az ember olyan gyalázatos helyzetbe kerülne, ahogy a házi kedvenceit tartja, akkor ő is kezesbárány lenne, s igyekezne alázatosan, meg valentin napokat megszégyenítve kedvesen odadörgölődzni a lábához, hátha valamit kap enni. Látszólag beéri egy simogatással is, de utána unottan ledöglik a neki, számára fentartott puha-pihe-phöhhhőőő öhhh, öhhőőő, áhhhh, a torkomra ment egy tollpihe közben. Szóval oda, elnézést, a műsort azonnal folytatjuk.

A népi táncosok a színpadon, nagyon karakán csávó volt a vezetőjük, acélos tekintetű, fegyelmezett, látszott a szemén, hogy nem ijed meg a saját árnyékától. Intett, hogy hely, a zene megszólalt, és ők ropták, már éppen megcsapta a csizmáját, amikor megálljt parancsolt! Ez nem az a zene, a négyes jön, nem ez. Azzal kezdünk, megbeszéltük.
Valami indián varázsló ült a hangosítás végén, és semmit sem értett. Elfelejtette levenni a hangerőt, kereste a számot, és egyenként belehallgatott, s kérdőn nézett a táncosok vezetőjére, aki meglehetősen türelmet gyakorolt. Önuralom ON, én erre képtelen lennék, vagy bepánikolnék és ráugranék az indiánra, hogy na menj innen, majd én helyrehozom, vagy azonnal távoznék. Beülnék a buszba, és sehol se lát Dömötör. Bocs, Sehallselát, csak ha már idézünk, akkor, ahogy a csillag megy az égen.

Emberünk nem jött zavarba, az sem érdekelte, hogy a mikrofon is éles, és a közönség hallja, hogy felszisszen, s egy visszafogott szitokszó. Az indián megtalálta a számot, látszik, hogy nem mai gyerek, lazára vette, nem az elejéről kezdte megint, hanem ahol éppen tartott, s aztán táncoljatok utána fejben, majd ritmusra. Srácok a lányokkal népi rittyben fejben kiszámolták, hogy melyik lépés, én meg csak lestem, ahogy egyszer csak megéledtek. Olyan sokáig tartott, és annyira kínos volt, hogy kikapcsoltam a kamerát, hogy ne menjen a felvétel. Mondom, majd újraindítom, ha látom, hogy rendeződnek. Na ezt az indián eljátszotta velük öt alkalommal. Én mind az öt alkalommal csak téptem a hajamat. Felvétel megy, de már vagy 3 perce csak várnak. A hangfal nagyot durran, amikor éppen belehallgat. Nincs ezeknek kontroll hangfaluk, vagy egy fejhallgató erre az esetre? Én is szoktam hangosítás közben hibázni, baromi ciki volt, amikor egy nemzeti ünnepségen beleszaladtam abba, hogy vers, majd zene, vers majd zene. Mondták, hogy hányas számok mikor. Kormorán, jó sok apró szám a lemezen, de a cd játszó nem úgy sorszámozta a számokat, mint ahogy a számítógép, és MP3, majd kiraktam PDA-ra. Néznek rám ijedten, hogy guga. Sziszegve, nehogy valaki észrevegye. A színpad is ledermedt, ahol vagy 15 gyerek.
Nem ez a szám jön! A hetes az első!
Kapkodtam fűhöz fához, bepánikoltam, izzadtam, verejtékeztem. Az agyamon átfutott, hogy egyenként végigléptetem a számokat, van fejhallgatóm. Atya ég erre nincs idő, ezzel elmehet legalább 20-30 másodperc, a színpad meg leállt, mindenki rám várt. Megvan.
A PDA, azon csak két szám van, ahogy berippeltem, ahogy kérték, abban a sorrendben. Vész esetére be volt készítve, be volt kapcsolva, play. Toltam rá hangerőt, s láttam, hogy mindenki megkönnyebbült, úgy néztek rám, mint egy indián varázslóra, pedig nem voltam az. Amikor feladtam, hogy én ezt nem tudom megoldani, nem az én bűnöm, nem az én vétkem, s nem is olyan nagy. Uram ez a te problémád! Akkor jött a megoldás, élvezd, mint egy gyerek, nincs semmi baj fiam, majd én megoldom. S akkor megvilágosodtam.

Szóval indián az ilyen? Nagyjából ült a füstjei felett és mindenre tett magasról. Nem foglalkozott azzal, hogy amikor belehallgatott, mindenki a fejéhez kapott, hogy mi ez az irdatlan hangerő? S ezt percekig csinálta, tett a világra, akkora májer volt.
Nahhh, mindegy, a táncosokról szerettem volna beszélni. Idejöttek Erdélyből, arra számítottak, hogy mindenki őket fogja ünnepelni. Lelkesek voltak, készültek sokat, próbáltak, a vezető szemében ott volt az elszántság. Hiába gyakorolt türelmet, meg önuralom, az indián minden álmukat szertefoszlott. Van ilyen mondat? Ennek ellenére vastapsot kaptak, csak úgy zengett a nézőtér, s nem a hibákért, amiről ők nem tehettek, azért, amit a hibák ellenére nyújtottak. Szenzációs volt, pedig én mindig elkapcsolok, ha néptánc van. A bánatot sem érdekli, ahogy trappolnak kihímezve a kamerák előtt, meg hujjuju. De így, látva, hogy min mennek keresztül, hogy egy kis tapsot bevasaljanak, le a kalappal előttük, fergeteges volt. A vezető megpuszilta, és magához ölelte a partnerét, látszott mindkettőn, hogy nagyon megkönnyebbültek, a lány még rá is mosolygott bátorítóan. Olyan egyszerűek voltak, olyan ősi és természetes vonások, emberi meg minden, hogy mindent megértettem, Ők valóban Erdélyből jöttek, ott még élnek emberek. Azért hívták meg őket, hogy tanuljunk tőlük emberséget, nem a tánc volt a lényeg, amit bemutattak.
Remélem, hogy sikerül visszaadnom a felvételeken, gyönyörű volt, élvezet volt őket filmezni, nem csak ők táncoltak, én is a kamerával, igyekeztem elkapni a ritmust, arcokat, mosolyt, embert, hibát, rossz pillanatokat, kudarcot, valóságot, nem kíméltem őket, mindent filmre vettem.

S, na? Ki jött utánuk? Nevére sem emlékszem néni, bocs de nem jegyzeteltem, majd visszanézem. De ultra volt, a téma kislibák, nagyok, meg a libalegelő, pletykák, meg nem született házasságok, leégett házak, Palya báttya, és egy tarisznya fos, amit kilógattak az ablakon, meg valakit gégén szartak. Hú ez így most nagyon kisarkított, de ezek a szavak elhangoztak. Kezdtem megérteni a papot, hogy miért nem szenteli fel. Azt mondta értelmetlen, mert utána ki tudja mi fog itt történni?
Nahhh, mindegy, a nénik ketten voltak, nagyon belehúztak, olyan emberközelről beszéltek, amit a ma élő embernek már nem lesz többet alkalma megélni, s szereti, ha mesélnek neki róla. Ezért voltak sikeresek az asszonyok, tapsolták őket, és hangosan nevettek. Az asszonyok kibővültek, énekeltek, gyönyörű ruhákba voltak öltözve, igaz, hogy nem táncoltak csak kicsit helyben, egyet jobbra, egyet balra, de az égnek énekeltek. Öröm volt őket filmezni, mert nagyon felkészültek voltak.

A felvételt még nem néztem vissza, s így lehet, hogy kihagyok valakit a felsorolásból, a nejemmel ma átbeszéltük az egész napot, ő is dicsekedett reggel egy hölgynek, s itthon jutott eszébe, hogy a felét kihagyta. Szóval ezzel én is így vagyok, mindegy, megígérem, hogy aki kimarad, annak ugyanilyen hosszúságú cikket szentelek. Mondjuk, legyen Borsosberény numero kettő, vagy numera, mert az a falu csak a szexről szól. Bemész oda, először csak visszafogott csend, meg 30-as tábla, amit senkinek nem akaródzik betartani. Miért nem jó az 50? Aztán megérted, furcsa egy kereszteződés, zebra, buszmegálló, kanyar, furcsa. Veszélyhelyzetek futnak át az agyamon. Itt biztos történt egy súlyos baleset, aztán a falubéliek elérték az Önkormányzatnál, hogy rakják ki a 30-as táblát. A magyar az mindig ilyen, utólag okos. Bánkon egyszer beleesett egy férfi a patakba. Egy helyen le van fedve parkolás miatt, de utána nyitva, teljesen, hopp és vége. A férfi sötétben ment haza, beleesett a patakba, ami szépen ki van kövezve. Meghalt, mert fejre esett. Na másnap mi történt? Korlátot építettek. Addig nem volt korlát, egy halott, egy korlát. Egy kátyú, egy halott, mert hogy erről is tudok mesélni nektek. Akkora kátyú volt az úton, hogy egy medve elhemperedett kényelmesen. Hja, minden nap kerülgettük, de már tudtuk fejből. Egyszer csak a sávjában beleraktak a kátyúsok egy ilyen piros fehér vonalas táblát, hogy vigyázz. Oszt, ha onnan mentél mindent értettél, tudtad, hogy ki kell kerülni. Ha a másik sávból érkeztél, akkor nem értettél semmit, csak azt láttad, hogy a szembe sávban közlekedő teherautó minden ok nélkül áttér a te sávodba, te nem számolsz rá és tartod a sebességet. Nem fékezel, csak belerohansz, mert olyan váratlan, ugyanis a tábla hátulja szürke, mint az aszfalt. Beleolvad a környezetébe, a veszélyt csak ő látta, s kerülte. Egy kátyú, egy halott. Érdekes módon másnap mindjárt betömték, s nem csak ott, az egész környéket. A magyar az ilyen okos.

S, hogy ez a falu miért szól a szexről? Kezdjük azzal, hogy leparkolsz, s mindjárt akkora dudákkal mászkálnak a hölgyek, hogy nem győzöl jojózni, azt sem tudod, hogyan rejtsed el a feleséged előtt, hogy észre ne vegye. Aztán megnyugszol, de ezzel nincs vége, és ilyet soha nem mondanék a nejemnek, nem szokásom más nőket dicsérni előtte, hogy milyen jólöltözöttek, meg csinosak, szóval ebből nem egy ilyen karosszéria futott. Nem tagadom, voltak közönséges nők is, de az rájuk tartozik, hogy miért nem látszik meg rajtuk, hogy ők is nőnek érzik magukat.
Aztán a bemondónő, hja és abból kettő, tényleg a polgármester hölgyet meg sem említettem még. Igen eszes dolog volt tőle, hogy gondolt arra, hogy ne csak egy nagyon dekoratív hölgy legyen, hanem mindjárt kettő. Nem? Egy legyet két csapásra, vagy hogy mondja a köz. Ott álltam teljesen letaglózva, hogy micsoda nők, de meg sem mertem szólalni, mert az oldalamon ott volt a kedvesem, a feleségem, akit örökkön örökké szeretek, de ő is tudja, hogy igazi, hamísítatlan férfi vagyok. Nem a szememnek esküdtem hűséget, hanem Isten előtt olvadt egybe a lelkünk.
Hja, a hastáncosokat nem is meséltem. Apám azt a driftet. Én már Irigy Hónalj Mirigy koncert alatt észrevettem, hogy dudák villantak fel fedetlenül. A sátorban öltöztek, ment a zene és egy óvatlan pillanatban odafordítottam a kamerát, éppen illett a szöveghez, amit énekeltek. Numera király, izé, elég közönséges szám meg minden, de magamra ismertem. Hosszú másodpercekig zoomolgattam a melleket, ahogy veszik fel a melltartót. Még hogy falunap, nesze nektek, guga már megint rendetlenkedik. Felkérik egy feladatra és ezt csinálja. Én valamit megsejtettem előre, az énekes csak akkor vette őket észre. Gyertek fel a színpadra táncolni velünk. S jöttek, én meg nem voltam rest, minden kellemes női mellet lefilmeztem közvetlen közelről, egyenként végigmentem rajtuk. Utána az összes mellet sorba állítottam. Úgy filmeztem őket, hogy lassan egy vonalba kerüljenek, ahogy ringnak.
Csodálatosak voltak, én mondom.
De ezzel még nincs vége.
Jön az Irigy Hónalj Mirigy, s természetesen utána a hastáncos hölgyek, és keleti ritmusok, fátyol, izgató idomok, amik hölgyek tulajdonában állnak, s a férfinek egyből az jut eszébe, hogy meg kell szerezni. Nekem legalább is ez jött le, s igyekeztem így megfilmesíteni, de majd meglátjátok.

Irigyéket még mirigy korukból ismerem. Kabai Laci a Hungaro Casing-nél volt raktáros, együtt melóztunk. Ez a közvágóhíd, ott volt a próbatermük is, a rajongók sorban küldték nekik a murisabbnál murisabb ruhákat. Akkor még hangszerekkel zenéltek, és nagyon nagy bulikat nyomtak. Elmentünk IHM koncertre a népligetbe, nem tudom mi volt ott, az a kerek épület. HC-s felfújt műbelekkel csápoltunk az első sorban. Koncert végén kaptunk tőlük plakátot, meg a saját maguk által másolt kazettát, benne fekete-fehér borító, meg egy pénz, ONE MIRIGY, másolt dollár, benne a Dózsás 20 Forintos, a hóna alja, meg mirigy.
Rájuk sem ismertem, igaz, hogy közben több kalandunk is volt egymással, söröztünk a Dohány utcában, a basszus gitáros meg, amikor Kispesten lakott, s vett egy autót, akkor én voltam a tanú. Lehet az ilyesmit elfelejteni?
Én nem felejtettem el semmit, egyenként lekezeltem velük, csak a Laci ismert meg. Kérdeztem, hogy mennyi időt fogtok zenélni? 30 perc, oké értem. S néztem, hogy nem hoztak hangszereket.

Szóval hakni, nem hakni, azt is lehet profin csinálni. Én végig le voltam nyűgözve tőlük. Mindig is azt vallom, hogy olyan embert érdemes kamerázni, aki élvezi, amit csinál. A fiúk mindent beleadtak. Jó most tegyük félre, hogy az országban az egyetlen olyan zenekar, amelyik képes egy időben két helyen is koncertet adni, de ha nagyon megerőltetnék magukat, akkor képesek lennének háromra is. Vannak annyian, szóval nagyon ügyesek a srácok, kicsit nekem kopottas volt a szöveg, néhol közönséges, de a közönség csápolt, brutális volt, ahogy porzott körülöttük hirtelen minden. Nem hiába konferálta fel őket a dekoratív egyik hölgy, hogy az est fénypontja. A legnagyobb tömeg volt, hullámzott, és meg kellett keresnem a pillanatot, hogy mikor olyan a zene, s melyik az a pillanat a szövegben, amikor a tömeget mutathatom.

Utánuk a hastáncosok, utánam a vízözön, ha nő lennék, és ilyen férfit látnék ennyit, tisztára benedvesednék. Ez a falu totális erotika, és a hölgy, akinek bemondták az arab fantázia nevét, úgy mosolyog, hogy azonnal szeretném megkapni, olyan sejtelmesen, izgatóan. Mint, aki tud valamit, és igen, nem szégyelli megmutatni, hogy nő, igazi nő. A keblei hatalmasak és nem rejti el, megmutatja, azon mosolyog, hogy minden férfi szája tátva marad. A hölgykoszorún is látszik, hogy ki tanította őket, nem csak táncolni tanultak meg, hanem nézni. Azok a pillantások Atya ég, mindjárt eldobom a kamerát és ráugrok az egyikre, de leginkább mindre.
S akkor megértettem, hogy az arabok miért kedvelik a hastáncos hölgyeket, addig úgy gondoltam, hogy tekeredik a kígyó, nincs jobb dolguk, meg riszálják a pergő dobra a feneküket. Oszt francokat, mint a húsevő növény, ha valaki ilyen táncot lát, nem szabadul, teljesen megbabonáz. Remélem sikerült visszaadni filmen.

Lehet, hogy most valamit, valakit kihagytam, de jött egy színház, ők is Erdélyből, mostanában ez a határon túli dolog felkapott dolog, vagy csak nekem újdonság, de legalább olyan érdekes volt, mint az eddigiek. Pedig égtek, mint a rongy, egy hölgy mellettem folyamatosan súgott nekik, olvasta a szöveget. Gondoltam jobb lesz arrébb állni innét, mert belehallatszódik a filmbe, a közönség meg nem vett észre semmit. Igazából tényleg zavarban voltak, de a végére belendültek, már hiába olvasta a hölgy a szöveget, mondták maguktól teljes átéléssel. Engem csak az zavart, hogy mindenhol mikrofon, meg állványok, nem volt egy jó pozícióm, mindig belógott a képbe valami. A történetet nagyon értékeltem, az a fajta, ami előre kiszámítható, legalább is azt hiszed róla, s utána jön a csattanó. Nem azt kell elvenni, akit, és azért két férfi verseng. Az egyik megérti, hogy a lányáról van szó, a másik az anyjáért harcol, de végig abban a tudatban, hogy mindkettő ugyanazért harcol. De közben adósság hegyek, visszafizethetetlen, nem is akaródzik nekik nősülni, de meg akarnak komolyodni. Remélem elmondtam a darabról mindent, nem volt könnyű filmezés közben figyelni a témára, de még én is elröhögtem magam néha, és olyankor a markomba nevettem, s a kamerától elfordulva, hogy nehogy belehallatszódjon. Most még csak írok, a filmet később keressétek. Ez nem lesz a jutubon, vagy Ipoly tv, vagy tőlük dvd, de lehet, leadja a Rétsági tv is a rövidített változatot.

Színház után valamilyen Gabi, tényleg bocs, de nem egyszerű feladat menet közben önmagam lenni, és arra is figyelni, hogy milyen nevek hangzanak el. Annak is örülök, hogy a keresztneve megmaradt a fejemben. Elég nekem filmezni is őt, sőt kielégítő, nagyon dekoratív hölgyemény volt, és hát a hangja, meg nagyon összeválogatta, amit énekelt. S, akkor jött a meglepetés, az indián varázsló a basszusgitárosa, aki addig hangosított, s most ott basszerozik a színpadon. A dobos a kamerának élt, nagyon pörgette, és belemosolygott, a gitáros mozdulatlanul, fel sem nézett, nehéz volt őt bemutatni, mert nem volt mit. Nem volt ott, csak játszott. Ezért inkább az énekesnőre koncentráltam. Szép arca volt, megnyerő, bár a nejem háta mögött nem szeretek más hölgyeket dicsérni a külseje miatt, más hölgyek bensőjét meg nem ismerem, csak a nejemét, de ezt már említettem. Szóval a titokzatos nevű Gabi szereti a Jazz zenét, és a dekoratív egyik hölgy be is mondta, meg felolvasta az A4-es lapot. Na ugye, így kell megoldani lazán, hogy egy kukkot sem tudtál megjegyezni belőle, mert olyan szép hölgy volt. A hangja különleges, s én sokszor hátranéztem a nejemre, aki szintén szeretne befutni zenei karriert, zenetanár, de nem ez az álma, hanem a színpad, hogy vajon miként értékeli. Hisz magában, hogy erre ő is képes? Ha igen, akkor a lehetőség magától fog jönni.

Énekesek után Akrobatikus rock & roll, karate, de az íjászokat is kihagytam, pedig mindent lefilmeztem. Csak már olyan fáradt vagyok, mint amikor onnantól eljöttem, s még koránt sincs vége. Akkor kezdődött igazán. De aki a kamerával köt házasságot, az jóban, rosszban, kéz a kézben. Maradnom kellett, egy rétsági retrocker zenekar. Elvis, Bádiháli, csáknorrisz meg ilyenek, Coca-Cola mámor, visító tömeg. Csak volt egy kis probléma, a zenekar nem a közönségnek játszott. Pedig én megmutattam volna, ha így van. Filmeztem én már szimfonikus zenekart, Neoton pillanatok, Waszlavik valahány nevű a naptárban, meg Picur megvárhatlak? Hja nem, az Pom-Pom meséi, de azért nem adom fel.
Van már tapasztalatom, tudom, hogy milyen utat jelölt ki nekem az Isten. De tudod te is, nem emlékszel, az volt az első filmem. Járda meg minden, a lábam, ahogy azon lépdel, 60 perc totális megsemmisülés. Isten azt akarta nekem bemutatni akkor, hogy nem számít semmi, akkor is lehetek önmagam. Egy 60 perces film, ami csak a kijelölt útról szól, az is lehet érdekes, hiába lógattam a föld felé bekapcsolva. Hiába kapcsoltam ki, amikor jöttek a menyasszony számára a legszebb pillanatok. Nekem fel van cserélve az értékrendem, selejt vagyok, Istenhez tartozom, rajta kérjétek számon az összes bűnömet, ha már magára vette.

Borsosberényt hallottátok gugáról. Isten veletek, és semmi segélykiáltás, ez csak egy sima falunap volt. Hja, a retrockereket majdnem elfelejtettem, pedig elég herripotteres nevük van. Az énekes és gitáros Majnik, ha felé irányítottam a kamerát, akkor hátat fordított. A dobossal néztek össze és nagyon örültek egymásnak, hogy zenélnek. Ha a dobost próbáltam venni, akkor hirtelen összehaverkodott a gitárossal, aki énekelt, vagy az megint a Majnik, és nem a közönség? Neki dobolt, csak őt nézte ragyogó szemmel. A basszusgitáros külön világ, az sohasem volt képben. Hiába állítottam rá a kamerát, kisétált, legszívesebben rákiabáltam volna, hogy álljatok már össze, és tüzeljétek fel a közönséget, mert olyan profi zenészek vagytok. A zene égető, zsigerig hatol, de ti nem vagytok a színpadon, csak az ujjaitok. A zene nagyon hangos volt, ez a színpad, ez a közönség nem bír el ennyit, alig hallottam, felesleges ez a hangorkán. Azzal hangsúlyozzák, hogy nem tudnak érzelmileg megnyilvánulni?

Lemerült a kamerám, az utolsó batteries, én már láttam előre, mert villogott, a nejemnek intettem, hogy nyugi, kb. 5 perc, utána mindenképpen megyünk, a kamera nem bírja tovább. Én még maradnék, mert hogy tűzijáték, meg végre innék egy sört.
Na ezért maradt le a tűzijáték, s ezért furcsa, hogy végig rólam volt szó, és azt hitted falunap. Így lehet mások tudtára hozni, hogy egy falu a szívedhez nőtt, mert nem csak egy falunap, ez egy játék, orgazmus. Odamész és addig játszanak veled, amíg egyszer csak rájuk ontod ezt a szöveghalmazt cserébe.

Köszönöm, hogy ott lehettem. A polgármester hölggyel, aki szintén dekoratív és nem a két bemondóból az egyik, ám annál eszesebb, nem sokat beszéltem. Nem volt alkalmunk megismerkedni, talán majd így. Mindenesetre nagyon szimpatikus, hogy tesz a faluért és nem rá, mint máshol. A színpad is azért épült, és nagyon sajnálatos részemről is, hogy a pap nem szentelte fel, biztos jó oka volt rá, az élet kiszámíthatatlan. Kellemetlen, ha egyszer kijelentjük valamiről, hogy szent, és aztán kiderül, hogy nem is az. Ez az írás is hasonló. Isten tudja.

Itt a a kapitány beszél, bőr óra szőr perc, hamarosan landolunk, kérjük kapcsolják be az öveiket, maradjanak a helyükön nyugodtan, s ne izgágáskodjanak csak azért, mert egy jóképű sztyuárdesz ellenőrzi, hogy minden a helyén van e. Hiába lógnak a keblei közvetlenül az orra elé, hiába érzi a bőre illatát, tessék leszállni a földre. A külső hőmérséklet elég forró, nyári a hangulat. Pár perc és megérkezünk Borsosberénybe, kérem, ne türelmetlenkedjenek!

Sosem gondoltam volna, hogy ilyen megterhelő egy CV megírása operatőrállásra

[Pillanatképek a borsosberényi falunapról (maxi thx. Végh József-nek a képekért)]

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.