Sheki felé

Bakuból aztán kocsival elindultunk nyugatra is, de nem akartunk nagyon rohanni, szóval lőttünk egy szállást Gabalában útközben. Ahogyan elhagyod a tengerpartot, eleinte masszív sivatagban autózol, kábé egy órányira Bakutól van az első értelmes megálló, Diri Baba türbéje. Ez pont olyan, mint egy türbe, de arra tök ideális, hogy az ember kifújja magát.

További egy órányira van Samakhi, ami egy nagyobbacska város, de eltekintve az újjáépített mecsettől (amit a gaz örmények romboltak le, de ebbe most már tényleg ne menjünk bele, hogy ki és mennyire gaz errefelé) nem igazán izgalmas, viszont a szemközti hegyoldalban van egy temető, azt érdemes felkeresni. Nem csak azért, mert régi és furcsa, hatszögletű kriptákat emeltek az 1500-as években, hanem mert találhatunk új sírokat is. És ilyeneket én még eddig csak képen láttam “only in Russia” felirattal, hogy a sírkövön rajta van az elhunyt nagyon patetikus fotója is.

Itt letértünk a főútról, mert el akartunk menni egy elvileg cuki kis falucska felé, aminek az a neve, hogy Lahic. És tényleg megérte, egyrészt az út maga is eszméletlen szép volt, de Lahic valóban nagyon bájos, igazából egy darab főutca a lényeg, ami roppant hangulatos, nyilván mindenféle boltok nyílnak róla, elsősorban fűszer, szőnyeg és fémtárgy vonalon, mivel itt elég nagy hagyománya van a fémmegmunkálásnak évszázadok óta. És ez egy olyan vidéki falucska volt, ahol azt lehetett érezni, hogy a helyiek tökre tisztában vannak azzal, hogy a turizmusból lehet hosszabb távon is megélni, a hely fekvése, a korabeli épületek és a falu hangulata valóban vonzhat egy csomó látogatót.

Aztán előbb-utóbb eljutunk Gabalába, amiből épp síparadicsomot alakítanak ki, aminek alapvetően az első állomása, hogy felhúztak pár modern hotelt a hegyek lábánál, majd ezeket és a hegycsúcsokat összekötötték libegővel. És kijelentették, hogy ez a világ leghosszabb kabinos kötélpályája, ami annyiból igaz, hogy ha a négy különálló vonalat összeadjuk, akkor tényleg, de amúgy meg nem. Biztos szép fentről a kilátás, de mi csak azt láttuk, hogy köd van.

Viszont ahogyan elhagyod a fővárost, szignifikánsan megváltozik az autópark összetétele és előtérbe kerülnek a szovjet ipar csodái. A Lada mindent ver, az összes kiadás játszik, ráadásul az itthon állati ritka 1,6-os motorral is van bőven merítés, nyilván tök sok a Niva és persze rengeteg a Volga is. Moszkvics és Zaporozecs is akad, de a Lada a nyerő, ráadásul 2012-ig a kockaladát azt tökre gyártották is, az azeri piac pedig elég hálásnak bizonyult. Nyilván benne van a dologban a szegénységi faktor, meg az is, hogy Ladát minden tanyán össze tudnak kalapálni, végtelen a tapasztalat és az alkatrész, szóval ez alapvetően egy racionális döntés.

Gabalában egyébként volt egy egészen rendkívüli gasztronómiai élményünk, de erről majd kicsit később, amikor a kajálásokról értekezünk.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!