FuSi Amilo Mini Ui3520 – A birodalmi rohamosztagos

Bevezető:

Gazdasági válság ide vagy oda, az IT-szektor akkor is nagy bajban lenne, ha nem lenne recesszió. A piacnak nőni kell, csak akkor lehet fejlődni, ha minden negyedévben többet adnak el az előzőnél, bármilyen kacatról is legyen szó. De mi van, ha a piac már telített? Ha már boldog-boldogtalan hozzáfér az internethez, rendelkezik számítógéppel, mobillal, laptoppal, kismillió előfizetéssel? Nos, amikor a piac megtelt, új piacot kell nyitni. Ezt tette meg pár éve az Asus (vagy Negroponte), az EEE-széria piacra dobásával. Ezek a kis gépek nem arra a célra lettek kitalálva, mint ahol végül elhelyezkedtek. Az elsősorban olcsó és kisméretű laptopokat a fejlődő országok gyermekeinek felzárkóztatásához találták ki, a koncepció eredetileg nem az átlagembernek készült. Mégis a rászoruló réteg helyett a tehetősebbek harmadik számítógépe, játékszere lett, és pár év alatt a kis gépek felépítése is ehhez idomult, immár alkalmatlanok eredeti funkciójukra, elvesztették strapabíró kialakításukat, és megfelelő infrastruktúra nélküli környezetbeli működési képességüket, helyette hozzáigazodtak a meglévő palettához, erősebb hardvert, multimédiás képességeket kaptak, és szépen beolvadtak átmenetnek a notebookok és a PDA-k közé. A helyzet azért vicces, mert az ASUS feltalálta a spanyolviaszt, a netbookok (©by Psion) nem sokkal kisebbek a ’90es évek végén kapható hagyományos laptopoknál. Az ok is egyszerű, akkoriban a drága hordozható készülékeket eszébe sem jutott volna az embernek multimédiás célokra vagy játékra használni, erre nem is voltak alkalmasak, a cél a kompakt méret és tömeg volt – pont, mint a netbookoknál.

Objektíven

Az első dolog, ami eszembe jutott az Amilo Mini designjáról egy birodalmi rohamosztagos. Javasolnám is FuSinak egyedi Star Wars festésű Minik árusítását, az ötletért csekély százalékot kérek. A gép a nagytestvérek fekete-fehér designját örökölte meg egy az egyben, fotóról nehéz is megmondani, hogy a gép a 15.4”-os kategória, vagy netbook-e. Ez a design bár nem feltétlenül tetszik mindenkinek, szerintem stílusos, sőt, jobban sikerült, mint a nagytestvéreken. A ház szögletes formákkal operál, nincs elkeskenyedés, így kicsit nagyobbnak néz ki, mint amekkora valójában, robosztus jelenség. Becsukva a fehér dominál, a fedlap csillogós, de könnyen takarítható műanyag, nem kelt bóvli benyomást. A logó festve van, ez idővel minden bizonnyal le fog kopni.

A gép oldalán egy fekete sáv fut körbe, ebbe a picit süllyesztett sávba kerültek a portok és a visszajelző-fények. Ez utóbbiak erős kék fénnyel világítnak, hogy ne a szemünkbe tegyék, enyhén süllyesztettek. Balról jobbra haladva a VGA csatlakozót, egy USB portot, a szellőzőrácsot, majd elől a három kék státuszledet, a kártyaolvasót, a mikrofon és a fülhallgató csatlakozóit és a jobb oldalon az Express-Card-34-es aljzatot, a második USB-t az Rj45-ös ethernetet és a töltő csatlakozóját találjuk. Hátul csak a 2200mAh-s telep árválkodik, melyet a gép alján két zsanér tart, legfeljebb 4 órát tartja életben a masinát. Alul némi szellőzőrács és a merevlemez fedele van csak, a gép gumitalpacskái aprók, és tapasztalat szerint elhagyhatók, ajánlott egy notebook-skin beszerzése, ha már a gyártó ezt elspórolta. Sajnos, bár hely lenne, de a FuSi csak két USB kaput szerelt, ezért cserébe némileg kárpótol az ExpressCard aljzat, mely TV-tunert, HSDPA-modemet, külső hangkártyát vagy egyéb kiegészítőket rejthet, és a sávszélessége is előnyösebb, mint az USB-é, bár az eszközök is drágábbak. A 4in1 kártyaolvasó sem az igazi, ugyanis a kártyákat nem nyeli el teljesen, így aki egy nagyobb SD-kártyával akart némi plusz tárterületre szert tenni, ezt csak körülményesen oldhatja meg, szállításkor a kártyákat el kell távolítani. Kensington-zár nincs, pont.

Kinyitva a gépet a 8.9”-es 1024x600-as, LED-es háttér-világítású, gyönyörű képet adó, matt kijelzővel találjuk magunkat szembe, ez egy elég vastag fekete keretet kapott, bőven fért volna ide rendes XGA ablak is, persze akkor mindjárt más lenne a gép ára is. A fedelet nem tartja semmilyen nyitószerkezet, de elég passzentosan záródik, kinyitni nagyjából 130 fokos szögig lehet. A kijelző fölött a gép egy 1.3MP-s web-kamerával tart szemmel minket, bal oldalán zöld aktivitásjelző fény, jobboldalon egy egész kellemes minőségű mikrofont találunk, videó hívásokhoz kiváló felszerelés, a kamera képe is egész jó, még sötétben is.

A fekete keret a gép testén is folytatódik, két méretéhez képest meglepően erős hangfalat rejt, majd némi trapéz-designt kölcsönözve egy birodalmi lépegetőtől a mértes bekapcsoló gombban és az apró billentyűzetben folytatódik, hogy az X Wing-szerű tapipadban érjen véget. A billentyűzet kifejezetten olcsó megoldás benyomását kelti, a gombok aprók, a kiosztás szűkös, pedig a gép két oldalán vagy egy centi kihasználatlan hely esett áldozatul a designak és a gazdasági vállságnak, ráadásul a CpsLck, NumLck, Src gombok visszajelző fényeit is lespórolták, csak a Windowsos OSD informál állapotukról, holott nagyszerű ellenpontot nyújthattak volna a bekapcsoló gombnak. Az ékezetes gombok vékonyítottak, a 0 az Esc mellé költözött, és a Home/End, PgUp/Dn négyes a kurzormozgatók másodlagos funkciója, bár ezt a hibát nemritkán 15.4”-os gépeken is elkövetik.

A tapipad viszont remek lett, a gombok két oldalra száműzése percek alatt megszokható, cserébe a kijelzőhöz viszonyítva rendes és kiváló érzékenységű érintőfelület áll rendelkezésünkre. A gombok kicsit süllyesztettek, és puhábban járnak, mint első ránézésre tűnik. Maga az érintőfelület nagyjából egy síkban van a csuklótámasszal. A gépet becsukva a tapipad kerete sajnos hozzáér a TFT felső kávájához, idővel nyomot hagyhat, csakúgy, mint a hangszórók alatti fehér rész, javasolt a kijelző és a billentyűzet közé valami puha anyagot tenni szállításkor.

Hozzátartozik még a felszereléshez egy feltehető fedlap, de ez elég bóvli hatást kelt, nem illik a designba, és megnehezíti a kijelző nyitását is, egyedül talán azért érdemes fent hagyni, mert védi a gépet, bár egy gép mellé csomagolt táskának jobban örültem volna e célból.

A Prohardveres cikknek megfelelően a gép egész hideg, a hűtés nem megy mindig, bár nem kifejezetten hangtalan. Az Fn+F11 kombináció hatására gyakorlatilag elhallgat a gép, ilyenkor az órajelet felezi 800MHz-re, ez többnyire netezni, írogatni még mindig elég, de akár egy órát is dobhat a harmatos telep teljesítményén, az átlag 200 percről akár 270ig feltornázva azt (saját mérés, konfigtól, felhasználástól függően változhat).

A töltő semmi különlegeset nem tud felmutatni, nem kisebb, kényelmesebb vagy energiatakarékosabb egy másik netbook – vagy ha már itt tartunk, mondjuk mobilerack, nyomtató vagy fax – töltőjénél. Ez csak azért probléma, mert az előzőektől eltérően ezt sűrűn fogjuk hurcolni, hasznos lett volna egy Dell-es forma a szíjjal, amivel a kábelt a töltőre tekerhetjük, vagy a HP-s pöcök, ami hasonló célt szolgál kicsit igénytelenebb kivitelben. Mivel a töltőcsatlakozó a gép oldalán van, a dugó L alakban végződik, mérete szabványos, olyannyira, hogy a töltőt még csak nem is a FuSi gyártotta, még matrica-szinten sem.

A gép lelkét ugyanaz az Atom 270-es 1.6 GHz-s HT-s processzor adja, mint bármelyik hasonló kategóriás netbooknak. Az alaplap csak egy DDR2-es memóriafoglalattal rendelkezik, ebben gyárilag egy 1GByteos modul ül, fizikailag ez könnyen bővíthető a maximális 2GByteig, viszont a foglalathoz csak a gép szétszedésével férünk hozzá, ami persze azonnali garanciavesztéssel jár.

Mivel a gyártók a merevlemezen kívül nem sokkal tudnak variálni, az egyetlen egyedi pont itt található, adatainkat egy 60 GByteos 1.8”-es PATA merevlemez őrzi, 4200rpm-es, a buffer mindössze 2Mbyte, és mindenképpen ez a gép egyik szűk keresztmetszete, mely egyszerre ötvözi a HDD-k és SSD-k hátrányát, mint a magas ár, alacsony tárolókapacitás és kis sebesség. Öröm az ürömben, hogy legalább kevesebbet fogyaszt egy 2.5”-os egységnél, és még így is kétszeres a kapacitása egy átlagos netbook SSD-hez képest. A rázkódásoktól is jobban védett, a gép alján található ajtó egy minden irányból gumírozott vincsiházat rejt.

Kapunk még b/g-s wifit és Bluetooth rádiót is. A gépre előre telepítve kapjuk a Windows XP SP3-at, a kamera programját, és gyakorlatilag ennyi, a szoftvereket nem vitték túlzásba.

Szubjektíven

Nagyjából egy hónapja használom az Amilo Ui3520-amat, egy 15.4”-os gép után. Az Atom nem egy nagy eresztés teljesítmény szempontjából, hiába rendelkezik gyakorlatilag egy Core2Duo utasításkészletével és HyperThreadinggel (x86-64 persze nincs), nincs azonban Instruction Reordering, és csak két ALU áll rendelkezésre, az L2 cache pedig negyede-nyolcada egy mai átlagos processzornak.

A sebessége nagyjából egy 900MHz-s Celeroné, de a HT-nek köszönhetően jobban veszi a multitaszkingot, és a korabeli DDR-ek helyetti DDR2-ese is gyorsabb és nem utolsósorban lényegesen kevesebbet fogyaszt.

Ezzel alkalmas böngészésre, zenehallgatásra, és mivel az apró kijelzőkön úgysem fér ki a 1080p, filmnézésre is (itt inkább a kijelző-méret az akadály). Lehet vele jegyzetelni előadáson, szépen fut rajta a Mathematica7 (bár a Plot3D nem hasít), ha más nincs kéznél, ezzel is lehet kódolni, bár garantáltan másfélszer annyi idő ezen megírni a beadandódat, mint egy teljes méretű PC-n. Photoshop, vagy ha már itt tartunk bármilyen „kreatív” program már szűkösen érzi magát ezen a felbontáson. Ami azt illeti, én még VJ-zni is elvittem, és bár legközelebb azért nem ezzel megyek, ennek csak az az oka, hogy a hajolgatástól megfájdult a hátam. Ajánlott feltenni az MSI Wind-hez készült Down Scaling Switchert, mely természetesen az összes Atomos netbookon ugyanúgy fut, és teszi lehetővé a tört-felbontású 1024x768-at, illetve a képernyőről lelógó 1920x1080-at.

Kíváncsi vagyok, vajon melyik gyártónak jut először eszébe CD/DVD helyett SD-kártyán adni a telepítő és helyreállító lemezeket, optikai meghajtó hiányában én mindenesetre csináltam egy Win+Ubuntu+legfontosabb progik bootolhato SD-kareszt.

A gép nem forró, de a hűtő szinte folyamatosan jár, igaz, alacsony fordulatszámon, nagyjából 16-18dB körül. Ez nem hangos, de nagyon magas zaj, mint egy szúnyog, magára vonja a figyelmet. Megterhelve ugyanez a frekvencia megközelítőleg 28dB-en élvezhető, ez az okosak szerint egy csendes könyvtár alapzaja (amikor borul a polc…). A meleg levegőt a baloldalon elől fújja ki, ami érthető az akku pozícióját figyelembe véve, de ettől még néha útban van. Az akku a kiegyensúlyozást sem segíti, teljesen kihajtva a kijelzőt egy gyenge fuvallat is felboríthatja a gépet, ölben használva ne nyissuk ki ennyire. Nem dicséri a tervezést a billentyűzet felett található hatalmas holttér sem, de minden hiba megbocsájthatóvá válik, ha megnézzük a cikk írásának pillanatában 67000 Ft-os árcédulát, gyakorlatilag negyedével-harmadával olcsóbb a többi versenyzőnél, hogy megéri-e ez a pár kompromisszum, amitől a konkurencia sem mind mentes, az olvasóra bízom.

Végszó

Tán a cikkből nem jön le elsőre, de nekem belopta magát a szívembe a masina, minden hibájával együtt. Ez az a gép, aminek eredetileg a kategóriát tervezték, kicsi, olcsó, éppen kielégítő teljesítménnyel és kijelzővel, nem bántam meg, hogy ezt választottam, ebben a kategóriában igenis az ár az egyik legfontosabb paraméter. Ajánlom szűkpénztárcájú egyetemistáknak, kamionosoknak, a gyerek első gépének, a skype/msn rabjainak, vagy olyan üzletembereknek, akinek csak egy prezentáció levetítésének erejéig kell. Nem ajánlom viszont asztali gép helyett, könyvelőknek, újságíróknak, vagy játékosoknak.