Csak kisüt a nap
Később a nap is kisütött, ennek azért tudtunk örülni, mert hát mégis csak július van, vagy mifene. Kezdtek feltünedezni a gyalogosok, bringások is, innentől kezdve többet kellett fékezni, kerülgetni, de ezzel együtt is tartani tudtunk egy 23.5-es átlagot.
Kenesén álltunk meg legközelebb hosszabb időre, nagyjából félúton. Km-óra szerint 158 km-en vagyunk túl! Mire beültünk a pizzázóba, már le is szakadt az ég.
Hál' Isten, ezt viszont megúsztuk....
Egy amolyan szokásos nyári záport kaptunk, de a pizzázó ponyvája alól nem is volt olyan szörnyű. Végeztünk az evéssel, az eső is elállt, továbbindultunk, a már megszokott(?) vizes aszfalton. Basszus, most jön egy húzós emelkedő-mondta szki, aki jobban ismeri errefelé az utakat. Ennek örömére eltévedtünk, és valami magánterületen vágtunk keresztül, ezzel elkerülve az emelkedőt. Ha strandidő lett volna, fizetnünk kellett volna, tudtuk meg a portásoktól, amikor végül felnyitották a sorompót, és elhagytuk a magánterületet.
Minden gond nélkül tekertünk tovább, és a legközelebbi esőnél bemenekültünk egy eresz alá. Itt csesztem el a Sprotypal-os rögzítést, amíg álltunk, lekapcsoltam a gps-t is, nehogy idő előtt lemerüljön a telefon.
A továbbinduláskor persze elfelejtettem elindítani. 10 percig esett, aztán a következő megállásunkkor, nem messze innen egy boltnál, megtudtuk, hogy odébb még jég is volt. Úgy látszik, mi csak a szélét csíptük el, de elég is volt annyi. Vettünk ásványvizet (a kék kutak úgy tűnik kihaltak,legalábbis Siófokon és kapcsolódó részein), megettünk egy-két banánt, aztán nyomás, tovább!
Úgy döntöttünk, nem megyünk el Keszthelyig, hanem Sármellék felé jövünk haza. Eseménytelenül telt a hátralévő út a Balaton parton, még talán kétszer álltunk meg, némi izgalmat csak az okozott, amikor a 76-os főúthoz érve, rossz felé kanyarodtunk.
Igen, a navigáció nem volt erősségem aznap. Nem csak azért, mert nincs mindenhol egyértelműen kitáblázva, merre halad a Balatoni-körút, ahol volt a tábla, ott se mindig vettem észre. Még jó, hogy szki is ott volt az autós múltjával, így nem keveregtünk annyit.
Sármellék, majd Zalaapáti következett, Zalaapáti után megmásztuk a nap leghúzósabb emelkedőjét, aztán már Pacsán is voltunk. Itt még megálltunk vízért, s mivel maradt müzliszelet, ettünk is egyet, és némi zalai dimbes-dombos után Bakra értünk.
Szki úgy döntött, nem várja meg az esti vonatát, az elköszönés után tehát mindketten bicajjal mentünk hazáig.
Én nagyjából este 9-re értem haza, szkinek kicsit hosszabb útja volt, háromnegyed 10-ig tartott. A FlighDeck szerint az ÚT 306 km lett:
Ennyi....
Ezt 12 óra 58 perc alatt, 23.6-os átlaggal tettünk meg, szerencsére (az én révfülöpi bénázásomon kívül) balesetünk és technikai malőrünk nem volt, mi is, a bicajok is bírtuk az ÚT-at.
Igaz, 250 km után azért már gyakrabban fészkelődtem a nyeregben, és álltam ki, de erre azért számítottam is.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
