2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

A NASA (várható) új vezetője

A NASA meghatározó eleme az emberiség világűr kutatásának, az első emberének a fontossága megkérdőjelezhetetlen.

[ ÚJ TESZT ]

Renaissance Act

Vegyük egy kicsit részletesebben, mit is tervezett a NASA-val:

– A NASA Adminisztrátora függetlenítve lenne az elnöki terminusoktól, 5 évre szóló megbízatás lenne, így kevésbé lenne kitéve a választási politikai viharoknak.

– 5 évente le kellene tenni egy 10 és egy 20 évre szóló, előre kidolgozott tervet a hosszú távú elképzelésekről. A 10 éves tervnek kidolgozott pénzügyi háttérrel is rendelkeznie kell, hogy előre lehessen a költségvetési igényeket meghatározni.

– Egy 21 fős, a NASA embereiből, mérnökökből, tudósokból, jogi és pénzügyi szakemberekből álló bizottságot hoznának létre, amelybe a tagokat az amerikai törvényhozás alsó- és felsőháza választaná. A bizottság feladata a potenciális adminisztrátor-jelöltek listájának összeállítása, és az elnök csak erről választhatná ki a jelöltjét.

– A NASA költségvetését több évre előre kell benyújtania, és egy 250 millió dolláros "tartalékot" kell biztosítania számára minden évben, amelyből a pillanatnyi technikai / pénzügyi nehézségeket meg tudják egyből oldani, kongresszusi / szenátusi jóváhagyás nélkül.

– Ennek részeként, amelyik program költségvetése az adott időszakig 30%-kal meghaladja az eredetileg tervezettet, alapból elkaszálnák, ha csak a Kongresszus (és a Szenátus) nem hagyja jóvá a program folytatását. Ennek az a célja, hogy visszaszorítsák a látványosan olcsóra tervezett, majd brutálisan megszaladó költségvetéseket.

– Az indításokat kötelezően biztosítani kell az indítással megbízott cégeknek, ha 100 millió dollár feletti NASA terhet visznek fel.

Nos, nem vitás, hogy a javasolt változtatások jelentősek, és húsbavágóak, bizonyos szintig bekorlátozzák a NASA lehetőségeit, másik oldalról viszont némileg lazítanának a Kongresszus és Szenátus utóbbi időben eléggé szoros gyeplőjén. Benyújtója nem is bízott abban, hogy átmegy a javaslata a törvényhozáson – noha a Kongresszusban megszavazták, a Szenátusban elkaszálták. Viszont az is tény, hogy ezzel a programjával egyértelműen tanúbizonyságot tett arról, hogy látja (nagyságrendileg), hogy hol vannak a hibák a rendszerben, és reálisan látja azt, hogy milyen módosításokkal lehetne hatékonyabbá tenni azt. Példának okáért, ha egyértelműen az SLS, illetve az Orion program megszakítása és sóval behintését vetette volna papírra, azzal nagyságrendileg el is kaszálta volna egyfelől a lehetőségeit a jövőre vonatkozólag, másfelől pedig egy ilyen elképzelést a jelenlegi politikai helyzetben roppant nehezen kivitelezhető lenne.

Obama is hiába vette ki a NASA költségvetéséből a Constellation programot, csak annyit ért el, hogy más néven nyeli továbbra is a dollármilliárdokat...

A politikai színre lép...

Már amint felmerült a neve, rögtön jöttek a kritikus hangok is Bridenstine-nal kapcsolatban. 2013 júniusában volt egy megnyilvánulása a képviselőházban, melyben, ha nagyon diplomatikusan is, de tagadta a globális felmelegedésre való emberi hatást, és ostorozta Obama elnököt, mert harmincszor annyit költ a globális felmelegedés kutatására, mint az időjárás-előrejelzésre. Még ha később el is ismerte, hogy a szén-dioxid kibocsátásnak hatása lehet a globális felmelegedésre, ez az eset azóta is a bélyegként van rajta, mármint hogy "klíma-szkeptikus" (lásd még Index címlapos hír... ).


Marco Rubio (Floridai Szenátor, Republikánus Párt) és Bill Nelson (Floridai Szenátor, Demokrata Párt)

Az ilyen bélyegekkel pedig lehetnek nehéz pillanatai, pláne, ha a politikai ellenfelei visszavágnak. Marco Rubio republikánus és Bill Nelson demokrata floridai szenátorok kritikája márpedig nem könnyíti meg az életét. Rubiót keményen támadta Bridenstine a republikánus elnökjelölt kampányban, mikor Ted Cruzt támogatta, noha kicsinyes politikai retorzió lenne elkaszálnia Rubiónak egykori kritikusa ambícióit, a lehetősége adott. Nelson, aki amúgy űrhajósként 1986-ban járt is a világűrben, inkább politikai háttere miatt támadta, mivel úgy véli, hogy a következő NASA vezetőnek inkább szakmabélinek kellene lennie. Ezzel az érvvel azért akad bőven baj, hiszen nem egy és nem két korábbi, sikeresnek nevezhető adminisztrátor érkezett kívülről, hovatovább a mai napig méltán dicsőített James E. Webb is politikai tisztségeket töltött be leginkább, mielőtt kinevezték a NASA vezérének, mégis oroszlánrésze volt annak, hogy aztán az Apollo-11-gyel amerikai űrhajós léphetett a Hold felszínére.

A politikai tánc persze sokszereplős, mindenesetre nem szerencsés, hogy például a NASA vezetőjének való jelölése után kiderült, hogy nemrég Bridenstine választási Twitter, Facebook és YouTube fiókját törölték, Soundcloud fiókjából pedig több rádióinterjú szintén eltűnt. Az ilyen lépések egyfelől várhatóak voltak, hiszen egy ilyen jelölés után természetes, hogy mindenki alaposan átnézi a jelölt korábbi kinyilatkoztatásait, fogást keresve rajta, másfelől viszont amatőrizmusról is árulkodik, hiszen mint tudjuk, az Internet nem felejt.

Ugyanakkor a jelek szerint a jelölt elég dörzsölt politikus ahhoz, hogy ügyesen manőverezzen a washingtoni lobbi folyamatosan változó vizein. Miközben közismerten nagy rajongója a kereskedelmi űripar feltörekvő szereplőinek, mint a SpaceX vagy Blue Origin, ugyanakkor viszont még idejekorán jelezte, hogy az SLS hordozórakéta és az Orion űrhajó lelkes támogatója – utóbbi nagyon fontos, ha a komoly lobbi-erővel bíró Boeing-Lockheed űripari monstrumot, az ULA-t nem akarja az ellenségévé tenni. Támogatói is akarnak, például Buzz Aldrin (társszerzőként) is hosszasan méltatta, és azt sorolta, hogy miért is ő lehet a NASA számára a legmegfelelőbb választás.

A Washington Post elemzése is arra mutat rá, hogy alapvetően az új adminisztrátor elfogadható jelölt minden nagyobb lobbi-csoportnak, így feltehetően megválasztásának útjába nem fognak akadályokat gördíteni. A jelenlegi tervek szerint szeptember 27-én lesz a kongresszusi meghallgatása (ez elmaradt - Cifu), és október 5-én ismét összeül a Nemzeti Űrtanács, melyen feltehetően már mint NASA adminisztrátor vehet részt...

Hogy aztán Jim Bridenstine mennyire bizonyul jó NASA vezetőnek? Ezt csak pár év múlva lehet eldönteni, mindenesetre az tény, hogy egy ambíciók és átgondolt tervek terén jól álló ember kerül a székbe...

Szerk.: Lapzárta után...

Mikor befejeztem az ismertető megírását, úgy volt, hogy szeptember 27-én lesz a jelölt bizottsági meghallgatása, és az egész csak formaság, simán jóvá fogják hagyni a jelölést. Csakhogy egyszerűen nem szerepelt a meghallgatáson résztvevők listáján (ez 21-én derült ki, én sajnos csak 27-én vettem észre). Úgy terveztem, hogy mire olvassátok ezt, már a döntés is megszületett. Ehhez képest ugye bizonytalanság van minden szinten, ehhez képest érdekes módon a szakmai oldalakon, blogokon sem foglalkoznak a témával, igaz nekik a éppen zajló Nemzetközi Űrkongresszus ad elég témát, különösen a magyar idő szerint péntek hajnali Elon Musk előadást várja mindenki (megj.: lesz összefoglaló arról is később).

Viszont a Bridenstine-el kapcsolatos helyzet eléggé ködös. A következő bizottsági ülés október 4-én lesz - jelenleg azon a listán sem látni a nevét. Az ügynökségi jelöltek listáján sincs feltüntetve, mikor várható a meghallgatása.

Ami számomra meglepő, hogy szinte semmiféle reakció vagy megjegyzés nincs arról, hogy miért is maradt el a meghallgatása, és miért kell a cikk kikerülésekor már 246 napja megbízott vezetővel működnie a NASA-nak, ami új rekord (az előző 222 nap volt, még 1970-71-ben). Eközben általánosságban inkább hallani pozitív véleményeket róla (például szeptember 26-án a The Hill lapjain Sean O'Keefe méltatta), mint negatívat (főleg a korábbi megjegyzése miatt klíma-szkeptikusnak bélyegezve, és emiatt alkalmatlannak minősítve a posztra). Szinte mindenki biztosra vette eddig, hogy Bridenstine útja a NASA vezetői pozíciójába le van már olajozva - persze a Trump elnökség eddigi eseményeit figyelembe véve már semmin sem szabad csodálkozni.

Így tehát hogy valóban a következő NASA vezetőt mutattam-e most be, nos, az ebben a pillanatban még nincs betonba öntve...

Azóta történt

  • Űrhajózás 2018-ban

    Összefoglaló az űrhajózás jelen állapotáról – avagy IAC 2018 összefoglaló helyett...

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.