Napjainkban gyakori téma az internetfüggőség, és annak következményei. Most pillantsunk be ebbe a világba, ahol minden a kibertér társadalma körül forog!
Nem is olyan régen megjelent az internet és megkezdődött egy virtuális világ kiépítése általa körülöttünk, amely lehetőségeinket megsokszorozta. Az eltelt pár évben a számítástechnika rohamosan fejlődött és sok olyan netes program és játék született, amelyek jó értelemben szórakoztatnak bennünket, de még több olyan van, amely a drogokéhoz hasonló függőséget válthat ki bennünk.
Kiemelném a játékoknak egy különleges generációját, amelyet MMORPG-nek, más néven massive multiplayer online role playing game-nek hívnak. Pár éve engem is elragadott a játékőrület és hosszú ideig a markában tartott. Alig három hónapja szabadultam a rabságból, de pusztításának nyomait máig viselem, és még ki tudja meddig? Közülük a toplista élén torony magasan vezet a World of Warcraft, őt követi a Guild Wars, a Gyűrük Ura online, az újabb Richard Garriott’s Tabula Rasa, Everquest, Dark Age of Camelot, City of Villains és nem utolsó sorban a City of Heroes!
Én World of Warcraft függő voltam majdnem három évig. Háromszor próbáltam szakítani káros szenvedélyemmel sikertelenül sajnos! Talán nem is maga a játék vonzza ebbe a virtuális világba az embereket, hanem a vágy, hogy itt ellentétben a valósággal, ők lehetnek a legkiválóbbak, legnagyobbak, legerősebbek, legszebbek. Új lappal szocializálódhatnak a legkisebb nehézség nélkül. Sokan azért kezdenek el játszani, mert elesettnek és jelentéktelennek érzik magukat igazi lehetőségeik, korlátaik között, a játékban pedig egyszeriben hatalmasokká, híresekké válhatnak.
Sok probléma származhat abból, hogy a játék világában megszokott, szinte sajátunkká vált szerep megváltoztatja a helyes helyzet felismerésünket, önértékelésünket abban a valóságban, ahol paripa és fegyver nélkül kell helytállni és elviselni a nehézségeket, szembesülni a szürke hétköznapok problémáival. A játékfüggő ezért, mint az alkoholista a söntésben a pohárba, utolsó pillanatig kapaszkodik a felvett karakterébe, amíg be nem zárják a szerverparkot és törlik a figuráját. Sok esetben egyenesen odaláncolja magát a monitorhoz és hiány tüneteinek enyhítésére gyorsan keres egy hasonló jellegű játékot.
A Warcraftosokkal kilépésem óta is tartom a kapcsolatot. Ők még most is „tolják” a WoW-ot és csak rendkívüli esemény zökkentheti ki őket a mesevilágból. Szinte rezisztenssé válnak a valósággal szemben és folytonosan visszaesnek a játék súlytalanságának állapotába, ahol minden teher könnyebb. Egy volt iskolatársam, akinek anno még én voltam a mestere, most is játszik és egyre mélyül a függősége. Próbálok segíteni rajta, de menthetetlennek tűnik. Amióta magam szakítottam az ördögi körrel nem fogadja el a tanácsaimat többé. Már nem tekint játékosnak, csak hétköznapi szürke emberré váltam a számára.
Mi volt az én leszokásom titka? Talán a családom, a barátaim, a barátnőm szeretete, támogatása és a saját kicsi akaraterőm megtoldva Isten segítségével. Persze nem tagadhatom a játék ördöge azóta is csábít és akadnak esték, amikor indíttatást érzek arra, hogy supermanként meredjek a monitorra és eszeveszetten verjem a klaviatúrát kibújva a saját viseletes bőrömből. Aztán erőt veszek magamon és az online játékosok elhíresült mondását idézgetem enyhe iróniával: „A valós élet rossz , csak a grafikája jó”.
Folyt köv.....
