2019. augusztus 23., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Az a bizonyos október 31.

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Valamelyik reggel megint úgy keltem, hogy húztam a fejemet a párnámba, mert még álmodozni akartam...

[ ÚJ TESZT ]

Hirdetés

Valamelyik reggel megint úgy keltem, hogy húztam a fejemet a párnámba, mert még álmodozni akartam... de nem tehettem, mert várt az egyetem. Közeleg az október utolsó napja, kezdenek bejönni a hűvösebb napok, bár most még viszonylag kellemesebb az idő, mint tavaly - legalábbis emlékezetem szerint -, engem mégsem ez érdekel, sokkal inkább az emlékek, amik újra és újra előjönnek.

Tavaly október 31-én töltöttem el egy csodálatos napot az akkori Szerelmemmel, akivel igazából soha nem voltunk együtt, de elég mély nyomott hagyott bennem, ugyanis hosszú évek után Ő volt az egyetlen olyan ember, aki bármikor képes volt feledtetni minden egyes zavarát az életemnek.
Az a nap úgy kezdődött mint a többi, reggel kelés, szokásos reggeli tevékenységek, aztán leültem a gép elé. Egy barátom azzal fogadott, hogy ha ráérek délután és esetleg volna kedvem, elvihetném őket Keszthelyre, mert mennek táncot oktatni, de sajnos nem tudna mivel lejutni, mert az édesanyjának is kell az autó. Gondoltam miért is ne, elhívom magammal a Lányt - akit csak hívjunk így - és amíg oktatnak a barátomék, addig mi elmegyünk sétálni a Balatonpartra. Minden szép és jó volt, elmentem a Lányért, nagy öröm, egymás karjaiba dőlünk, pedig alig egy napja találkoztunk utoljára, aztán elindultam összeszedni a többieket. Mikor mindenki megvolt, elindultunk szépen lassan, nyugis tempóban. Élveztük az utat, zenét hallgattunk, beszélgettünk, olyan igazi barátias hangulat uralkodott a kis kék autóban. Közbe észrevettem a visszapillantóban, hogy hátul ülő barátok épp egyikőjük telefonját adogatják egymásnak. Valahogy sejtettem, hogy rólunk volt szó, de nem akartak rákérdezni, ami lehet jobb is, mert nem tudtam volna mit válaszolni...
Mint később kiderült igazam is volt, mert erről ment a "társalgás", de ne szaladjunk ennyire előre. Időben megérkeztünk, mivel ismerős vagyok Keszthelyen, ezért hamar megtaláltuk az úticélt. Ők elmentek játszani a tanárt, mi pedig elmentünk a tópartra, hogy egy kicsit élvezzük a szép őszi estét. Kézen fogva járkáltunk a mólón, viccelődtünk és jó szokásunkhoz híven hülyítettük a másikat. Mások azt hitték, hogy bajunk van egymással, de mi így mutattuk ki a szeretetünket. Sajnos ennél többet csak én éreztem. Aztán amikor már kezdett közeledni az "oktatás" vége és már mi is fáztunk, visszasiettünk az autóhoz. Amint beszálltunk az első mozdulat mindkettőnknek a fűtés felé indult meg, amin jót nevettünk ismételten. Elindultunk a többiekért, aztán utána egy jót pizzáztunk az egyik kedvenc helyi éttermemben végül pedig elindultunk haza. Miután megérkeztünk és kiraktam a fáradt "tanárokat" mi még kimentünk a helyi tóra, ahova szinte minden nap kijártunk és eltöltöttünk pár kellemes órát és cigarettáztunk/füstöltünk egy keveset, amivel azóta már felhagytam. Ezúttal nem voltunk kint túl sokat, talán csak egy órát, mert eléggé elfáradtunk és már későre is járt. Mikor vittem haza Őt útközben észrevettem, hogy elaludt. Akkor valami elmondhatatlan dolog suhant át az agyamon, valami leírhatatlan nyugalom áradt belőle, ahogy ott pihent az anyósülésen. Mivel nem akartam felébreszteni lehalkítottam a zenét, lelassítottam és nekiálltam kikerülni a nagyobb kátyúkat. Aztán mielőtt odaértünk volna a házuk elé, pár méterrel előtte felébredt, de egy szót sem szóltunk, csak mosolyogtunk. Elbúcsuztunk, nagy ölelés, puszi, semmi több. Elindultam én is hazafelé, eléggé fáradtan, hiszen egész nap vezettem szinte, de megérte. Miközbe hazafelé az Ő általa írt CD-t hallgattam, elkezdtem gondolkodni, akkor először, hogy ez már több, mint barátság. Végül amiután én is hazaértem még beszélgettünk egy kicsit MSN-en, de hamar bealudtunk, a végén már ahoz is alig volt erőm, hogy átdőljek a székről az ágyamba.
A dolgok másnap már kevésbé kellemesre sikeredtek, ugyanis felkavarodtak a dolgok körülöttünk és ennek nem lettek kedvező hatásai, de erről úgy érzem majdnem egy év után, hogy egyikünk sem tehetett, de az biztos, hogy november volt az a hónap amikor minden elkezdett megromlani, majd végetért az a csodálatos október. Nem tudom ki ne ismerné a Sweet November című filmet -aki esetleg nem annak ajánlanám figyelmébe -, de azt tudom, hogy hasonló címmel leforgathatnám a saját Sweet October című filmemet. Most, hogy közeleg újra az a bizonyos október 31., nem tudom eldönteni, hogy azon a napon egyedül menjek le újra Keszthelyre, vagy esetleg beszéljek újra vele, és megkérdezzem van e kedve lejönni, vagy a harmadik lehetőség, hogy maradok itthon.
Egyenlőre az egész kicsit zavaros, de még van 2 hetem, hogy eldöntsem mi legyen.

Hirdetés

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.