Kovács meg a többiek

Ezer éves anekdota.
A pap okoskodik a patkoló kovácsnál. Ecseteli az egyszerű emberek butaságát. A kovács csak úgy mellékesen megkéri, hogy adja már közelebb azt a vasat ott a pap jobb keze mellett. Rámarkol a szerencsétlen, megég a tenyere. Szól a kovács az akkor betérő inasnak, hogy adja már közelebb ugyanazt a vasat. Az inas ráköp a vasra, és mivel sistereg, fogóval viszi a mesterhez.
A kovács szelíden kérdezi a papot: most maga az okos, vagy az inas?

Az emberi butaság ekkora mértéke láttán képtelen voltam megállni, és elröhögtem magam. Hangsúlyozom, nem azon röhögtem, hogy szerencsétlen flótás megégette a kezét, hanem azon, hogy sötét öltöny igen, nyakkendő igen, magasan hordott orr igen, lenézés igen, de hogy egy csepp esze lenne, azt már nem.

Elborult a muksó agya, rám meredt, bevéste képemet a retinájába. Elrohant. Túlzok, sietősen távozott. Az irodák felé.
Akiknek rálátásuk volt az eseményekre, szánakozón néztek rám. Úgy vélték, hogy seperc alatt úgy kirúg a vezetőség, hogy a lábam se éri a földet.

Hamarosan jött is a sötét öltönyös, meg az egyik technikus. Odaérve a sötét öltönyös nyitotta a száját, én viszont megelőztem, mondván gutn tág, rövid á-val.
Rám meredt, én pedig konstatáltam magamban, hogy ha a feleségemnek ilyen savószínű szeme volna, nem vettem volna feleségül. Volt időm átgondolni, hogy sokkal szebb az őzbarna szem, mert elakadt a manus.

Közben jött a (meg)váltás. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy kirúgásom előtt megkíméltek a munkától, csak válaszoljak a feltett kérdésekre. Minek? Ha ki akarnak rúgni, minek a cécó?
Játszunk? Jó, akkor játsszunk!

Az öltönyös immáron folyamatosan mondta a magáét, csak a hangsúlyán éreztem, hogy kérdez. Angol területen nem lehet eladni, németül viszont itsi-bitsi, little bit, csutycsuty értem a vakert.
A technikus elkezdte volna fordítani a szöveget, én viszont főúri mozdulattal leintettem, és a sötét öltönyös szeme közé nézve már sokkal gorombábban közöltem vele, hogy gutn tág, rövid á-val.
Megdöbbenés ült ki az arcára. Biztos nem találkozott még ungarisch fószerrel, aki nem borul előtte hasra, és nem könyörög, hogy kinyalhassa a sejhaját.
Vett egy mély levegőt, én meg drukkoltam, hogy ne kapjon sokkot. Nem volt kedvem szájból szájba lélegeztetve újraéleszteni.
Gutn tág, mondta rövid á-val. Na, csak meglesz a közös hang.

Mondta a magáét, vagyis kérdezgetett. A technikus fordított.
Először mosolygósan kezdtem, de a kisördög mocorgott bennem. Mi van akkor, ha nem is kell tolmács neki, csak szórakozik, mert megteheti?
Tegyünk egy próbát, vegyük palira!
Valami ISO kérdés volt, én pedig elkezdtem az ébresztő órára való felkelés szörnyűségeit ecsetelgetni. Sírósra sikeredett, a technikus meg izzadósra.
Mondta a német hablatyot, aztán tolmácsolta a következő kérdést.
Gyártással kapcsolatos volt, erre már haragosan válaszoltam, miszerint nincs bérletem, gyalog járok, évente kell cipőt vennem.
Ki tudja miért, a technikus egyre jobban izzadt. Betudható a melegnek, bár inkább rám nézett szemrehányóan, mint a forró szerszámra. Nyomta a németet derekasan, aztán tolmácsolta a következő kérdést.
Akkor sem érdekelt a dolog, így már nem emlékszem, mire vonatkozott. Melankolikusra, elgondolkodóra vettem a figurát. Beszéltem hányatott gyerekkoromról, és mondtam volna vég nélkül, de a tolmácsolt szavak hatására a sötét öltönyös ismét azt mondta, hogy "sájsze", és sietősen távozott.
Talán azt sem hallotta, mikor utána üvöltöttem, hogy auf viderzéhn!

A váltó kolléga ment dolgára, dolgoztam tovább. Ha már kirúgnak, ne mondhassák azt, hogy ellógtam utolsó perceimet.

Idő múltán jött a technikus.
- Te, tudod mit csinálj a kiskutyával?
- Sejtem mire gondolsz. Miért?
- Ha nem tudom betéve mindazt, amit kell, téged kirúgnak.
- No persze. Szóval nem rúgnak ki?
- Nem.
- Köszi. És mi a véleményed?
- A németről inkább nem nyilatkozom. Te meg egy jó nagy hülye vagy!

-o-

Inkább bolond vagyok, de tényleg jó nagy. Jól van ez így. Ha a normálisok társadalma megvet, nem baj.
Részemről az élvezet.