Bevezetés a miért?-be
Üdvözletem!
Kerek 1 héttel ezelőtt, 2025. 10. 16-án megjelent egy sokat ígérő update az Asus kézikonzol kínálatában. Én pedig kicsengettem érte közel negyed milliót, mert végre láttam benne (képek alapján) azt a potenciált, amit az elmúlt évek egyetlen teljes értékű PC - hordozható konzol változatában sem: Kényelmes használatot.
Lehet ezért az előbbi monológért páran megköveztek, de én világ életemben kontrollerrel játszottam, nem csak konzolon, de PC-n egyaránt. Nekem személy szerint fontos a kényelem hosszú távon.
Jómagam a PC Gaming-től már majd' egy évtizede eltávolodtam, ezzel együtt a Windows operációs rendszertől is, így jelen bemutatómban fontos leszögezni, hogy az én nézőpontom mint Újra felfedező a Windows világában szerepel.
De hogy miért is vásároltam egy ilyen gépet? Hát nem a bemutató kedvéért
Pusztán megváltozott munkakörülményeim végett sokat járom az országot (és környékét), több napos projektekre is akár, és habár a PS5 vagy a Series X konzolom beférne a kocsiba, picit macera lenne az 55 hüvelykes 4K TV-t is bepakolni, arról nem is beszélve, hogy akkor mit hagyok otthon a gyereknek és a Zasszonynak?!
Na kezdjük el mostmár, komolyan: (lapozz)
Hirdetés
Első agyérgörcsök - Jujj, ez Windows

Amíg hazaértem a konzollal, a kocsiban podcast-ként hallgattam végig a hazai és külföldi bemutatókat róla, pontosabban az X verzióról, mert mindenki azt kapta kézhez promócióra. Több videóban hangzott el, hogy Ez nagyon gyors, a rendszer gördülékenyen tölt be, nem röccen meg, stb...
Hát én nem tudom, hogy az X mennyivel más, de azt igen, hogy majd' 1 évtizedes Mac felhasználóként én tudom, mi az, amikor egy rendszer gyors. És ez a konzol bekapcsolás és művelet elindítás tekintetében nem az...
De kezdjük az elején. Addig a pontig, hogy eljussak végre az Xbox launcher felületéig, számtalan beállításra, 4 teljes újraindításra, legalább 2 szoftverfrissítésre és ~2,5 órára volt szükség... Mindezt a nulladik perctől tápról, mert még csak be sem kapcsolt a gép akkuról. Ez utóbbi az egyetlen, amit el tudok tekinteni neki!
Miután eljutottam az Xbox launcher felületéig, belefutottam egy olyan hibába, amibe többen is szaladhattok, ha olyan Microsoft fiókkal rendelkeztek, mint én: Nekem Xbox fiókom évekkel előbb lett, mint Microsoft fiókom.
Ez azért baj, mert fordított esetben az Xbox TAG-etek automatikusan létrejön a Microsoft fiók regisztrációkor, fordítva viszont nem. Így viszont én rendelkeztem egy külön Microsoft és külön Xbox regisztrációval -> ugyan azzal az email címmel és belépési jelszóval. És amikor a gép engem megkért, hogy lépjek be a fiókba, a Microsoft fiókkal léptetett be, holott nekem az Xbox fiókomon vannak a megvásárolt játékaim, a GamePass Ultimate előfizetésem és a többi...
A két fiók eggyé lényegítésére alig több, mint másfél órám ment rá...
Különösen felháborítónak tartom továbbá, hogy az akkumulátor állapotát csak az Armory Crate felületen lehet százalékosan megtekinteni, de erről majd az üzemidőnél bővebben.
Külcsín és belbecs - szép a masina, de nem az, mint képeken
A gépről azt mondták, hogy az Xbox kollab végett egy Series kontroller közepére helyezték az Ally konzolt. Hát, képeken még talán úgy is nézett ki, de a valóságban nem igazán erről van szó. A fogása kiváló, megadja az érzést, de csak amíg nem teszünk mellé egy Series kontrollert. Itt ennél a pontnál nem panaszkodom, de én úgy képzeltem el, mint a PS Portal-t, itt viszont vannak különbségek:

Ami biztos, hogy a Series kontroller analógjáról a védő 1:1-ben kompatibilis az Ally-val, így mivel az első játék, amit letöltöttem az a Call of Duty: Black Ops 6 volt, stílszerűen megkapta a képen látható védőt.
A gép közepén egy 7 hüvelykes, 1080p felbontású, 100% sRGB színtér lefedettséggel rendelkező, AMD FreeSync-re képes, 500 nit-re fényerővel világítani tudó 120 Hz-es érintőképernyő kapott helyet, ezutóbbi tulajdonsága nagyban megkönnyíti néha a rendszerben való navigációt. Megvan a szokásos Xbox kiosztás és a 2 főgomb, de van itt dedikált Xbox gomb, Armory Crate gomb, valamint egy azonnali könyvtárba ugrás gomb is.
Ezen gombok felett a sztereó mikrofon kivágásai láthatóak, a képernyő aljánál pedig két oldalt a sztereó hangszórók kaptak helyet.
A hangszórókról annyit elmondhatok, hogy nagyon jó a sztereó hatás, ami játékokban kijön, kellően hangos a gép, ha szükség van rá, de a hangminőségben egy ilyen árcímkével ellátott eszköznél többre számítottam a retro érzéseket előcsalogató Sokol rádiónál...

Csatlakozók és nem a játékokhoz szükséges gombok mind a gép tetején kaptak helyet. Van itt 2 darab TypeC portunk, melyek egyaránt fogadják a töltést a gép 65 Wattos adapterétől, de Thunderbold képességekkel is rendelkeznek kommunikáció, dokkolhatóság és képkimenet tekintetében. Mellettük jobbra egy töltés- és egy bekapcsolt állapot jelző lámpát találunk, és következnek a hangerő szabályzók. A sort középen egy szellőzőnyílás szakítja meg, utána egy MicroSD foglalat következik, egy 3,5 mm-es Jack csatlakozó, legvégül egy ujjlenyomat-leolvasóval egybe integrált bekapcsoló gomb.
A kép előtt erről a bekapcsológombról még pár gondolatot elejtenék. Az ujjlenyomat beregisztrálása maga volt a szenvedés. Tiszta kézzel, sértetlen bőrfelülettel álltam a feladat elé, és sorra dobálta ki a próbálkozásokat, hogy nem tudja olvasni. Eddigi karrierem során számos ujjlenyomat-leolvasóval volt már dolgom a legkülönbözőbb méretben és működésben mind telefonoknál, laptopoknál vagy táblagépeknél, de ilyen aberrált feldolgozást, mint itt - még nem láttam. Minden esetre megjegyzendő, hogy miután sikerült azonosítani az ujjamat és megtörtént a regisztrálása, utána csak ~ minden 8-adik alkalommal nem sikerül az olvasás, a többi esetben beenged.


Ezen a képen láthattátok a két további szellőzőnyílást, valamint a Series kontrollerhez képest méretben jelentősen nagyobb trigger és shoulder gombokat. A ravaszok szerintem nem annyira érzékenyek, mint a Series kontrolleren, de ez lehet még megszokás kérdése is a méretőből fakadóan. Minden esetre jól texturált gombokról beszélünk, csúszásgátlás szempontjából kiemelkedő.

Ha már csúszásgátlás, a markolatok talán a PS5 Dual Sense kontrollertől koppintottak praktikát, mert ott a PS ismert 4 szimbóluma, itt viszont ROG feliratok ezrei képzik a barázdás felületet.

Egy gép, aminek a hátulján is van mit nézni? Üdv a PS Vita reinkarnációban 
Viccet félretéve, a gép hátán van további 2 programozható gombunk, valamint a hűtésrendszer levegő-beáramlási nyílásai. De ezutóbbiak olyan gyönyörű kivitelezésben, ahogy igazából a ROG névvel ellátott eszközökön már megszokhattuk.


Gyakorlatilag a körbejárás optikai oldalról véget ért, különösebben több látnivaló nincs a masinán. Úgyhogy, nézzünk bele!
Hardver és játékélmény - Miért csak ennyi?
A gép lelkét egy AMD Ryzen Z2 A CPU adja, 2,8 GHz órajellel, ami 3,8-ig húzható, mindezt 4 maggal 8 szálon, 6MB Cache-vel.
A GPU itt egy AMD Radeon Graphic lett, ezt a párost támogatja 16GB DDR5-ös rendszermemória és 512GB M.2-es 4.0-ás MVMe SSD.
FHD 120Hz tekintetében kell dolgoznia ennek a konfignak, tehát még a tripla A-s címek is gördülékenyen mennek a megfelelő beállítások mellett, főleg, hogy szoftveresen az Xbox launcher minden Windows háttérfolyamatot kiüt, hogy több erőforrás maradhasson a játékokra.
A gép rendelkezik olyan tulajdonságokkal, mint Wi-Fi6 vagy Bluetooth 5.2, így a vezeték nélküli kommunikációval és interneteléréssel sem lesznek problémák. Azt azonban megjegyzem, hogy mért 300+ Mb/s letöltési sebesség mellett a Cloud Gaming még felejtős.
Mit jelent ez a konfig a gyakorlatban? Nem játszottam eddig kimondottan sok címmel, de olyanok, mint a COD BO6, GTA5 V, Marvel's Avangers vagy a Forza Horizon 5 a legmagasabb beállítások mellett is akadásmentesen fut. Pontos FPS értékeket nem mértem, de nem láttam soha egy pillanatnyi frame hiányt sem.
Viszont a tárhely az kritikán aluli. 512GB-ból ha levonjuk a Win11-et, illetve az olyan kötelező szoftvereket, mint az Xbox launcher, Steam, Ubisoft és Armory Crate, rögtön csak olyan 400GB-unk marad. Ez konzolos tekintetben még tűrhető, de Windows-os környezetben már nem, mert a grafikai patch-ek, amik a gamer gépekre elérhetőek és gyakorlatilag kötelező elemek, másfél-kétszer akkorára növelik a játékok méretét, mint a dedikált konzolos verziók. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy míg egy Series S konzolra 7-9 játék simán felfér, addig a ROG XBOX ALLY-ra alig 4-5. És akkor nem telepítettél még olyan progikat, amiket használnál - ha már Windows.
Azt említettem, hogy a játékok futásával nincs probléma, ellenben azt is, hogy nem tartom gyorsnak a gépet. Ezt tisztázzuk most.
A játékok betöltésére elpazarolt idő rendkívül sok. Amíg hajlandó felállni a Steam, hogy aztán elindítsa a Rockstar launchert, hogy az bejelentkezés után elindítsa a GTA V-öt, és megvárni, hogy betöltsön és végre irányíthassuk a karaktereket, addig egy PS5-ön már letudtunk egy fél küldetést.
Igaz, hogy a PS5 még 4K TV-n sem ad olyan grafikát, mint az Ally egy FHD megjelenítőn, de ez a betöltési idő idegőrlő.
Aztán van egy Standby opció is, amit kifejtenék az üzemidőnél bővebben, de egyvalamit itt jegyeznék meg: Hosszú távon nem megérős használni, mert komplett játék mentésed veszítheted el. A kifejtéshez viszont lapoznod kell 
Üzemidő, tapasztalatok
Térjünk is rá a hordozható kézikonzolok Achilles sarkára, az üzemidőre.
Olvastam olyan véleményt, ahol korrekt 2-2,5 órás időt írnak rá, de ez ugye játék és beállítás függvénye. Első feltöltés után én a Call of Duty: Black Ops 6-ot pörgettem, maximális beállítások mellett és az első kör 48 perces volt, ezalatt 38% merülést produkált a konzol. Következésképpen a 2 óra teljesen relevánsnak tűnik.
Aztán mondtak róla olyat, hogy képes a fagyasztásra, a bekapcsoló gomb megnyomásával elérhető olyan szintű játékbefagyasztás, mint annak idején a PSP és PSVita konzolok esetében volt. Ez egy remek hír, mert ha már handheld, ez szinte kötelező elem. Erről azt mondták, hogy 2 óra ebben az állapotban 1% merülést eredményezett a tesztelőknél, de ezt én itt tisztelettel megtagadom!
A 48 perces kör után ~ este 8 órakor tettem le a konzolt. Kikapcsoltam az analóg RGB világításait is, mert rettentő zavaró éjszaka, ahogy villog (megjegyzem, ezt a kikapcsolt állapotot töltőn figyelmen kívül hagyja). Másnap délután 6 órakor vettem kézbe a konzolt, tehát a befagyasztott COD mellett ~ 22 óra alatt 11%-ot merülhetett volna, vagyis legalább 50%-on kellett volna fogadnia a masinának. Ezzel ellentétben életjelet nem adott a töltőre dugásig, padlón volt az akku.
Ezen a ponton az én szememben megbukott.
Nem azt mondom, hogy a passzív hűtéssel rendelkező, 480x242-re írt alig 2-3 GB-os PSP címeket befagyasztani képes konzolok energiatakarékosságát várnám el tőle, de azt igen, hogy ne fogyasszon fagyasztott állapotban többet, mint egy filmnézésre folyamatosan használt Macbook Air. Költői túlzással...
Először hatalmas csalódás volt, hogy ugye a gép már ki volt kapcsolva. Aztán töltőre téve bekapcsolt és a játék onnan folytatódott, ahol abbahagytam, ez egy picit oldott a kialakult feszültségen. Az első 1 percben voltak némi megröccenések, de utána kisimultan tudtam tovább játszani és már kezdtem volna belefeledkezni a merülési fricskába, amikor...
Random bezárta a játékot és kilépett az Xbox launcher felületére, mintha el sem indítottam volna a játékot. Megnézve a háttérfolyamatokat tényleg nem futott a játék, nem tálcára tette le. És itt jön a feketeleves: Elindítva a játékot az aktuális állás sehol nem volt, visszakerültem egy legutóbbi check pontra. Na ez az, amit nem vártam volna egy handheld konzoltól! És ezt most jelentősen negatív értelemben mondom!!!
Viszont ezen eseten felbőszülve elkészítettem egy tesztet, a standby módról, játék nélkül.
Kiléptem mindenből, egyedül az Xbox launcher futott, feltöltöttem a masinát és mikor végzett, levettem a töltőt és nem nyúltam a géphez. 11 óra alatt 5% merülést mutatott. Ez nem jó, de nem is tragikus. Következtésképpen én azt szűrtem le ebből, hogy ha előre láthatóan órákig nem fogok hozzányúlni a konzolhoz, akkor igenis mentsem el a játékállást és lépjek ki mindenből, ellenkező esetben készüljek egy konnektorral is...
Összegzés, megéri?
1 hét az Asus ROG XBOX ALLY kézikonzollal. Ismét Windows, és ismét elérhető a Steam könyvtáram 120+ játéka. Ez jó. Ami nem jó, az az, hogy ezt a masinát Xbox-nak hívják, a dedikált tokjára az van írva, hogy THIS IS AN XBOX
, ennek ellenére egyetlen kósza XBOX címet sem futtat. Mert Windows.
Állítólag ezen dolgoznak már a redmondiak, próbálják ezt az általam felhozott, de sokak által felháborodásként kikiáltott csorbát kiköszörülni - meglátjuk, milyen lesz.
Amit én látok az az, hogy az Xbox könyvtáram 80+ játékából alig akad 10-15 cím, ami Cross-Platform-os és natívan játszható. De van bizony olyan is, amit megvásároltam Xbox-ra, elérhető ugyancsak a Microsoft Store-ban is PC-re, de még egyszer meg kellene vennem, ha az Ally-n akarnék játszani vele...
Az én véleményem erről az oldalról az, hogy szoftveresen van még mit csiszolni a masinán és bízom benne, hogy meg is fogják tenni. Én kivárom, a konzol már megvan 
A bemutatóm alanya az idei év Asus kézikonzolának kisebbik modellje. Bár gyanítom, a nagyobb modellen is ugyanez a rendszer fut, tehát az sem lehet ennél jobb, meg feljebb több a tárhelye, gyorsabb egy picivel és tovább marad releváns a piacon. Mindenesetre 1 hét után én még bátran kijelentem, hogy nem bántam meg a vásárlást, de erősen drukkolok, hogy jobb és jobb legyen a masina. Ez viszont részben az Asuson és részben a Microsofton múlik. Mi meg közemberek esszük azt, amit elénk tesznek az óriások.
Na én ennyi voltam mára, köszönöm a figyelmet! Most megyek, halaszthatatlan COD-olni valóm van még mára...



