Apple, Facebook, Google...! Fizetni is kellene!

  • (f)
  • (p)
Elemzés – Írta: | 2019-06-10 05:00

Egyes IT cégek adómorálja már országok gazdaságát és állampolgáraik jólétét is befolyásolja.

[ Új teszt ]

Bevezetés

(Fontos megjegyeznem, hogy a cikk a szakdolgozatom releváns részeinek tartalmából áll, így nem egyezik meg azzal. A forrásokat feltüntettem az utolsó oldalon)

Az adózási rendszerek a történelem évezredei folyamán úgy alakultak ki, hogy a többnyire fizikai és részben szellemi árukat, szolgáltatásokat méltányosan és ott adóztassák, ahol azok készültek, vagy gazdát cseréltek. Az árucikkek áramlása látható volt a hatóságok számára így az adóelkerülés, adóoptimalizálás igen nehéz, szinte kivitelezhetetlen volt. A 20. század azonban gyökeres változást hozott az adózás terén mely mögött két fő okot azonosíthatunk: a globalizációt és a digitális gazdaság megjelenését. Ez előbbi létrehozott olyan multi- majd szupranacionális vállalatokat, amelyek számtalan telephellyel rendelkeznek, így a különböző transzferárazási és egyéb jövedelemrepatriálási módszerekkel ott mutatják ki a nyereséget ahol alacsony az adókulcs. A digitális gazdaság megjelenésével pedig az áruk mozgása végérvényesen követhetetlenné vált a hatóságok számára.

Az amerikai dotcom cégek üstökös-szerű felemelkedése új vállalati formát honosított meg, a látható terméket nem, vagy alig előállító, de bárhol, bármikor és olykor bármennyi szolgáltatást láthatatlanul nyújtó vállalatét, amelyik nem köti le a tőkéjét a termelés számára, így elképzelhetetlen mennyiségű készpénzzel rendelkezik. Ezen készpénz folyamnak azonban olyan csatornát épít, amely messze kerül az adófizetési kötelezettségeket előíró törvények szellemétől, sőt azok betű szerinti teljesítése a szabályok pontos követése gyakorlatilag teljes adómentességet biztosít. (Lakatos, 2017)

A nemzetközi adóelkerülés mára már olyan mértékeket öltött, hogy az így kieső adóbevételek komolyan éreztetik a hatásukat a károkat elszenvedő országokban. Bár később részletesen fogom tárgyalni a károk mértékét azonban, hogy érezhető legyen a probléma súlya, már itt is szót ejtek a sarokszámokról. Egy 2017-es tanulmány szerint, melyet a Koppenhágai egyetemen publikáltak, csak 2015-ben 600 milliárd dollárt utaltak a multinacionális vállalatok a különböző adóparadicsomokba. Ez az összes profitjuk megközelítőleg 45 százaléka. Az éves kár, vagyis a sehol be nem fizetett adó mértéke eléri a 200 milliárd dollárt. (Torslov et. al., 2017) Összehasonlításképp, Magyarország 2016-os GDP-je 125,8 milliárd dollár volt. (World Bank adatbázis)

A fenti számok jól mutatják, hogy e vállalatok éves szinten egy közepes méretű gazdasággal rendelkező ország éves GDP-jét tüntetik el, ami a gazdasági következmények mellett igen súlyos erkölcsi és morális kérdéseket is felvet. A világ jövedelmi és fejlettségi szempontból már kettészakadt. A GDP/foglalkoztatott eloszlás sűrűségfüggvénye a 2000-es évektől két móduszúvá vált – Twin-Peaks jelenség – mely azt jelenti, hogy a világban kialakulóban van a szegény és a gazdag országok klubja, a közepesen fejlettek csoportja pedig egyre inkább eltűnik. (Dombi, 2018) Az adóelkerülések a legtöbb esetben a fejlődő, szegény országokat érintik így ezen óriás cégek tovább mélyítik a szakadékot a két pólus között.

Ezt a jelenséget a nemzetközi szervezetek és maguk a nemzetállamok is felismerték és a 2000-es évektől kezdődően egyre több egyezmény és vizsgálóbizottság született, hogy megakadályozzák az adózás ilyen mértékű kikerülését. Ilyen kezdeményezés például a G20-ak által megalapított Tax Base Erosion and Profit Shifting (BEPS) Action Plan, mely főleg a dotcom cégeket vette célkeresztbe. Ezen egyezmények és bizottságok munkáját azonban nagyban hátráltatja, hogy pont a döntéshozók közül kerülnek ki azok, akik sokszor a legnagyobb hasznot húzzák a nagy vállalatok adóelkerüléséből. Számos lehallgatott telefonbeszélgetés, kiszivárgott levelezés, valamint hangfelvétel tesz tanúbizonyságot, hogy a szóban forgó vállalatok a döntéshozók megvásárlásával tudnak olyan feltételeket kiharcolni maguknak, hogy végeredményben legálisan, az adott ország jogszabályait tiszteletben tartva tudják eltüntetni az adózandó jövedelmüket.

Látható, hogy a kör bezárult. Pont azok nem érdekeltek bármilyen érdemi lépést tenni a dotcom vállalatok megadóztatásában, akik egyébként erre képesek lennének. És akkor még nem említettem azt a hasznosságot, amit egy adóparadicsom ország nyer egy ilyen ügyleten. Az elemzésem későbbi részében részletesen is beszélek az adóparadicsomok gazdasági mutatóiról, de itt annyit megemlítek, hogy a legtöbb ilyen ország a világ gazdasági élmezőnyébe tartozik. Ez is azt eredményezi, hogy megéri az adóparadicsomot működtetni, azaz itt nem mással, mint a közlegelők problémájával állunk szemben.
Az egyedüli lehetséges megoldás egy olyan globális adóharmonizáció lenne, melyben a világ összes országa részt venne és a szabályokat kivétel nélkül betartanák. Erre azonban nem sok esély van főleg a felsorolt okok miatt, valamint az eltérő nemzeti adópolitikák harmonizációja is szinte lehetetlen feladat lenne. Ugyanakkor be fogom mutatni azokat a módszereket, melyekkel elméleti síkon meg lehet akadályozni az adózandó jövedelem eltüntetését.

A vizsgált probléma globális és mind morális, mind gazdasági értelemben fajsúlyos és egyre inkább azzá válik. Elemzésem célja az, hogy ezt az égető problémát bemutassam, kezdve az adózás alapjaitól, az adóelkerülés gyakorlati módszertanán át, a károk felméréséig valamint a lehetséges megoldási forgatókönyvek bemutatásáig. Azt kívánom, hogy az olvasó a cikk elolvasása után tisztában legyen a nemzetközi adózás főbb fogalmaival, megértse a problémát, magyarázatot kapjon a hogyanra, lássa az okozott kárt, és gondolatébresztőnek lássa a legrelevánsabb megoldási javaslatokat.

Az adóparadicsomok definíciója

Ma a világ kereskedelmének közel 2/3-a történik a vállalatokon belül, azaz egy cég különböző leányvállalatai kereskednek egymással. Ezen kereskedelmi érték több mint 50 százaléka megy keresztül különböző adóparadicsomokon, hogy aztán minimális adózással a tulajdonosokhoz kerüljön vissza, megkárosítva ezzel közvetlenül az egyes nemzetgazdaságokat. (Farny et. al., 2015)
Ebben a fejezetben egy rövid kitekintés erejéig bemutatom, hogy mitől válik adóparadicsommá egy ország, utána pedig igyekszem felderíteni, hogy a nagy transznacionális vállalatok milyen konkrét módszerekkel minimalizálják az adófizetési kötelezettségeiket.

Az adóparadicsomoknak nem létezik általánosan elfogadott standard definíciója. Többféle megfogalmazás is lehetséges. Az OECD az 1998-ban kiadott „Harmful Tax Competition: An Emerging Global Issue megfogalmazása szerint az az adóparadicsomok előre meghatározott, jól definiált kritériumok alapján olyan adórendszerek, melyek bizonyos pénzügyi és gazdasági tevékenységeket előnyben részesítenek, mindezt teszik úgy, hogy ez a többi szektor és piaci szereplő számára káros, torzítják a kereskedelmet és a beruházásokat, valamint általánosságban ássák alá az adórendszerbe vetett bizalmat.

Ez a káros, adókulcsokat minél jobban csökkentetni igyekvő tevékenység nem csak az egyes nemzetállamokra nézve előnytelen. Globális szemszögből vizsgálva a problémát egyrészt gondot jelent az említett adócsökkentési verseny melyben a szegény országok abszolút vesztésre vannak ítélve, másrészt az adókedvezmények és az adómentességek differenciált befektetési ösztönzőket kínálnak a különböző ágazatok számára ezzel torzítva a piacot. Sokszor egy adóparadicsom nem az ország határaihoz van kötve, hanem kialakulhatnak országon belül, kis szigetekben is. Ilyen adósziget például Angliában a London szívében található City, ahol az itt bejegyzett vállalatokra külön szabályok vonatkoznak, mely elősegíti a külföldi tőkebeáramlást.

Az OECD 4 általános kritériumot fogalmazott meg, amelyek, ha egyszerre állnak fent, akkor adó-paradicsomról beszélünk.

• Az adórendszer a szóban forgó országban nullás vagy rendkívül alacsony nominális adókulcsot alkalmaz a vállalati nyereségre.

• Nem tart fönn kapcsolatot más államok adóhatóságával, nem ad ki releváns információt az ott bejegyzett cégek pénzügyeiről.

• A közzétételi, bevallási követelmények tekintetében hiányos vagy nem megfelelő átláthatóság jellemzi az adott országot. Az alapszabályok és azok végrehajtása nincs egyértelműen meghatározva és szabályozva.

• A valós gazdasági tevékenység nem feltétel, e nélkül is működhet papíron a cég. Ez azt a következményt vonja maga után, hogy a befektetéseket, és a pénzügyi műveleteket kizárólag adózási okokból végzik.

Ezen kritériumok mentén további adókedvezményekhez vezető jellemzőket is lehet azonosítani. A külföldi illetőségű adóalanyok számára gyakran külön feltételeket kínálnak e paradicsomok annak érdekében, hogy vonzóbbá váljanak a beruházások szempontjából. Az OECD e főbb jellemzőket azonosította:

• A titoktartás, a banki anonimitás és a bizalom legkülönfélébb formái jelennek meg.

• Offshore szolgáltatások nyújtása a külföldiek számára (például a nullás adókulcs) Hozzá kell tenni, hogy sajnos az ilyen típusú feltételek egy bizonyos mértékig megfelelnek a pénzügy piaci előírásoknak, feltételeknek.

• Aránytalan pénzügyi szektor a helyi gazdasághoz képest.

• Az ország politikai berendezkedése és a hatóságok tevékenysége gyakorlatilag nem szól bele a cégek üzletmenetébe.

• Ezen országokban a politikai stabilitás kimagaslóan fontos, a politikai erők mindent alárendelnek e célnak.

• Helyi szakmai tanácsadócégek tömege nyújt pénzügyi szolgáltatásokat, illetve támogatást a külföldi vállalatoknak, hogy a lehető legnagyobb mértékben tudják kijátszani a szabályokat és mérsékelniük a fizetendő adót. (Farny et. al. 2015)

Sajnálatos módon ezen adóparadicsomok nem csak a pénzügyi szektort gyengítik, hanem aláássák az egész szolgáltatási iparágat. Ezen befektetési, és adóoptimalizálási struktúrák más országok adóbevételeit is erőteljesen csökkentik, így a torzulások makroszintűek. Továbbá ez a fajta fél-illegális tevékenység az adófizető polgárok adózási morálját is aláássa, hiszen mindenkiben felmerül a kérdés, hogyha a nagyok nem fizetnek, én, mint egyén, miért tenném.

További súlyos gond a már említett banktitok melyben csak az utóbbi néhány évben történ érdemi előrelépés. Ausztria, Luxemburg, Belgium, és Svájc voltak azon európai államok melyek nem adtak ki semmilyen információt az ügyfeleikről, ezzel válva melegágyává a feketegazdaságnak. A változás 2009-ben következett be, amikor nemzetközi nyomásra ezen országok elkezdtek információt szolgáltatni kormányzati kérésekre.

Az Apple féle iTax rendszer

A következő fejezetekben bemutatom a legnagyobb multinacionális cégek adóelkerülési módszereit. Ezen módszerek kidolgozásában úttörő szerepet játszott a Steve Jobs által alapított cupertinoi székhelyű technológiai vállalat, az Apple.

Az Apple nem hiába nyerte el több évben is a világ leginnovatívabb vállalata címet. Ők mutatták be 1998-ban az iMac-et mely forradalmasította a PC-ről kialakult képet, 2001-ben az iPod-dal a zenei piacot reformálták meg. 6 évvel később pedig Steve Jobs bemutatta az iPhone-t mely nem csak egy új sztenderd lett az mobiltelefonok piacán, hanem mindmáig megőrizte vezető szerepét a felső kategóriában. Sajnos azonban az Apple más téren is igen innovatív vállalatnak számít, ez a terület pedig a masszív adóoptimalizálás. Az Egyesült Államokbeli parlamenti vizsgálóbizottsági kihallgatások folyamán kiderült, hogy csak 2009 és 2012 között a technológiai óriás 44 milliárd dollárnyi jövedelmet tüntetett el különböző adóparadicsomokban. (Offshore profit shifting and the U.S. tax code – part 2, 2013) Az Apple is azt a nemzetközi irányelvet használta ki, hogy minden jövedelmet csak egyszer szabad megadóztatni. Ez a kettős adóztatást elkerülő elv.

Az Apple az adótervezése során is követte az egyszerűség és a „think different” elvét így nem a bonyolult dupla ír-holland szendvics módszert alkalmazták. Röviddel azután, hogy az Apple kilépett a tőzsdére (NYSE), 1980-ban három leányvállalatot alapított Írországban: Apple Operation International (AOI), Apple Operations Europe (AOE), és az Apple Sales International-t. Ezen vállalatok összefonódását az 1-es ábra szemlélteti. (Antony, 2014)

Az Apple Operation International működése

Az AOI Írországban van bejegyezve, ugyanakkor a vezetés és az irányítás az Egyesült Államokban történik. Az AOI-nek nincsen alkalmazottja. Három vezetője közül kettő az Apple Inc.-nek a munkavállalója, egy pedig egy másik Írországban rezidens Apple cég dolgozója. Itt látszik, hogy mennyire tökéletesen összehangolt Írország és az USA adórendszere. Írországban nem számít adóalanynak az AOI ugyanis Írországban nem a telephely keletkeztet adókötelezettséget, hanem a központi ügyvezetés és irányítás helye, ami az USA-ban van. Az AOI bizottsági ülések éppen ezért mindig az USA-ban kerülnek megrendezésre. Ugyanakkor az AOI az Egyesült Államokban sem adóalany, ugyanis az ottani jogszabályok szerint csak a telephely, vagyis a bejegyzés helye keletkeztet adókötelezettséget, ami viszont Írországban van.

Látható, hogy az AOI a tengerentúli vállalatok csoportjának csak egy köztes holding társasága érdemi üzleti tevékenységet nem végez. Fő feladata, hogy a leányvállalataitól – melyekbe az ASI és a különböző disztribútorok tartoznak – begyűjtse az osztalékot. 2009 és 2011 között 30 milliárd USA dollár bevétele származott ezen ügyletekből melyek után nem fizetett adót sehol a világon. Leányvállalatai mellett a fő eszköze a készpénz, melyet New York-i bankszámlákon tárol.

1. Ábra: Az Apple vállalati struktúrája
Antony, 2014 alapján, saját szerkesztés

Az Apple Sales International működése

Az ASI szintén Írországban van bejegyezve és hasonlóan az AOI-hez, sem az USA-ban, sem Írországban nem adóalany a fentebb ismertetett okok miatt. 2012-ig egyetlen alkalmazottja sem volt, 2012-től viszont papíron 250 főt foglalkoztat. Az ASI feladata megteremteni a kapcsolatot a kínai bérgyártókkal és az európai, valamint az ázsiai disztribútorokkal. Azonban a kész termékek valójában sohasem érintik Írország földjét, csak papíron. Az ASI költségmegosztási szerződést kötött az anyavállalattal, az Apple Inc.-kel mely megállapodás szerint a szellemi jogok az USA-n kívül az ASI-t illetik, ezért viszont az ASI-nak finanszíroznia kell az Apple Inc. K+F tevékenységét. 2011-ben például az Apple Inc. Bevételeinek 60 százaléka származott az Egyesült Államokon kívülről, így a szerződés értelmében az ASI a K+F kiadások 60 százalékát volt köteles viselni mely a szóban forgó évben 1,4 milliárd dollár volt. Érdekes, hogy az ASI profit-költség aránya 15:1-hez volt 2011-ben, míg az Apple Inc.-é 7:1-hez. Egy ilyen az ASI számára rendkívül kedvező helyzetbe az Apple biztosan nem ment volna bele, ha ez nem házon belül történik, hanem egy harmadik, külsős féllel. Ugyanakkor az Apple magabiztosan állítja, hogy a költségmegosztási megállapodás nyugtázva lett az IRS által és összhangban van az amerikai kincstári szabályozással is.

Az ASI, hogy a jó adózó képét fenntartsák Írországban adóbevallást nyújtott be, az adófizetési kötelezettsége azonban a bevételeihez képest minimális volt. 2010-ben konkrétan 22 milliárd dollár volt a jövedelme, mely után 10 millió dollárnyi adót fizetett, míg 2011-ben 12 milliárd volt a bevétele, amely után 7 millió USA dollárt fizetett be az ír költségvetésbe. (Antony, 2014)

Az AOI és az ASI kétes „sikerei” vitán felül állnak, azonban ehhez több tényező közre játszására is szükség volt. Öt konkrét okot lehet azonosítani:

• Az eltérő és egymást tökéletlenül kiegészítő USA és Írország béli vállalati adósbesorolás.

• A transzferárazás hiányos szabályozása az immateriális javak vonatkozásában.

• Kontrollált külföldi vállalat (CFC) rezsim az USA-ban.
.
• A check the box rendszer az USA-ban.

• Alacsony adóhatósági joghatóság.

Az Apple adóelkerülésének tanulságai, összegzés

Az Apple adóelkerülésének sarokszámait az 1-es táblázat mutatja be:


1. Táblázat: Az Apple effektív adókulcsa és profitrepatriálása
Anotony, 2014 alapján, saját szerkesztés

A táblázatból jónéhány igen fontos következtetés levonható. Az első miszerint az Apple a jövedelme 60 százalékát külföldről szerzi. Ez az Egyesült Államok szempontjából nem feltétlenül rossz hír, hiszen ez azt is jelentheti, hogy az Apple egyszerűen egy sikeres globális vállalat. Ugyanakkor a külföldi jövedelmek 1.8 százalékos effektív adókulcsa jóval alacsonyabb az USA bélinél, valamint szintén jelentősen alacsonyabb a forrásországokénál. Ez pedig azt vizionálja, hogy a vállalat jelentős mértékű adóelkerülő magatartást tanúsít a külföldi országokban. Ez önmagában még nem lenne probléma, ha e külföldről érkező jövedelem az USA-ban adózna, például egy kettős adóztatást elkerülő egyezmény következtében. Ugyanakkor nem ez a helyzet. Ez a jövedelem soha és sehol sem adózik.
A második megfigyelhető jelenség, hogy az alkalmazottak 65 százaléka és a K+F 95 százaléka az Egyesült Államokban dolgozik, illetve valósul meg miközben az ASI profit-költség hányadosa a duplája az Apple Inc.-hez képest. Ez a tény igen súlyos kérdéseket vet fel az Apple-féle iTax rendszert illetően, ugyanis ez nem jelent mást, minthogy az Apple, a belsős virtuális anyagmozgással nem járó szerződések, költségmegosztási megállapodások segítségével repatriálja a nyereségét olyan államokba, ahol alacsony társasági adókulcsot alkalmaznak ezzel megkárosítva az Egyesült Államokat. (Antony, 2014)

A-tól Z-ig avagy az Amazon stratégiája

Kétségtelen tény, hogy az Amazon minden idők egyik, ha nem a legsikeresebb e-kereskedelemmel foglalkozó cége. 1994-ben alapította Jeff Bezos a saját garázsában, de maga az értékesítési tevékenység csak a következő évben 1995-ben indult be. Az Amazon egyik sikere abban állt, hogy a vezetője, Bezos, a dotcom lufi kipukkanása után sem hagyta ott az e-kereskedelmet, hanem végig kiállt a koncepciója mellett, miszerint van igény elektronikus könyvesboltra. Az idő őt igazolta. 2017-ben a korábbi első helyezettet Bill Gates-et letaszítva a trónról ő lett a világ leggazdagabb embere és jelen állás szerint összvagyona eléri a 112 milliárd dollárt. (Forbes) Az Amazon cég bevétele 2017-ben meghaladta a 177 milliárd dollárt. A siker azonban itt sem mentes az árnyoldaltól. Az Amazon is hasonlóan a többi „E” vállalkozáshoz, hatalmas mennyiségben tünteti el jövedelmét az adóhatóságok szeme elől. Ezen fejezetben az ő módszerükre kívánok rávilágítani, és láttatni az összefonódásokat ezen mamutvállalaton belül.

Az Amazon 2003-ban kezdett el terjeszkedni kelet felé és ennek első állomása Luxemburg volt. Mint ismeretes, itt minden külföldi cégnek lehetősége van egyéni feltételeket kialkudnia. Ezzel a lehetőséggel az Amazon is élt és olyan kondíciót alkudott ki, miszerint a luxemburgi cégen keresztülfolyó jövedelme után nem kell társasági adót fizetnie. Az Amazon a termékeket Luxemburgon keresztül értékesíti egész Európába. A vállalat raktárai és logisztikai láncai olyan, a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezmények oltalma alá esnek, melynek következtében egyik európai országban alapított logisztikai központja sem számít állandó telephelynek, így nem is adóztatható a helyi adóhatóságok számára. Az EU-ban ugyanis ahhoz, hogy egy vállalat társasági adóalany legyen, állandó bejegyzett telephellyel kell rendelkeznie az adott országban. Mivel viszont az Amazon nem rendelkezett ilyennel, így az összes profit és adókötelezettség Luxemburgban koncentrálódott, ahol viszont az egyedi feltételek miatt nem kellett adóznia. (Nguyen. 2015)

Az Amazon vállalati struktúrája

Az anyacég (Amazon Inc.) az Egyesült Államokban van bejegyezve Seattle-ben és a NASDAQ-on forognak az értékpapírjai. Az európai részleg két cégre bomlik. Az Amazon EU maga a tevékenységet végző vállalat, mely a retail üzletet bonyolítja le Európában. 2014-ben több mint 500 alkalmazottja volt. Ezen munkavállalók feladata a termékellátás biztosítása, ők választják ki, hogy mely termékek kerüljenek be a cég webshopjába, továbbá ők menedzselik az online rendeléseket és a kiszállításokat is. Az Amazon EU országonként lokalizált weboldalakat működtet, ugyanakkor ezen domainek egytől egyik a luxemburgi cég birtokában vannak, tehát minden rendelés Luxemburgba fut be, így a többi országban nem von maga után adókötelezettséget.

A másik Amazon leány az Amazon Europe Holding Technologies (AEHT) mely egy úgynevezett árnyékvállalat, ugyanis nem rendelkezik alkalmazottakkal, irodával, de még csak kereskedelmi tevékenységgel sem. Ez a vállalat beékelődik az Amazon Inc. és az Amazon EU közé és egyedüli feladata az Amazon Inc. intellektuális jogainak a birtoklása egy költségmegosztási megállapodás keretében. Az AEHT önmagában nem hasznosítja e jogokat, hanem exkluzívan eladja azokat az Amazon EU-nak, mely így jogosult lesz ellátni a retail feladatokat az anyacég nevében. Az AEHT évente fizet licencdíjat az Amazon Inc.-nek ezzel járulva hozzá a fejlesztés költségeihez. A luxemburgi jogszabályoknak megfelelően csak az Amazon EU társasági adóalany, ugyanis az AEHT jogi státusza úgynevezett „limited partnership”, ami a magyar betéti társasághoz áll legközelebb. A holding társaság (AEHT) által elszámolt nyereség csak a partnerek szintjén kerül megadóztatásra és nem a holdingtársaság szintjén. A partnervállalatok azonban az USA-ban vannak bejegyezve így azok bevételeire a luxemburgi hatóság nem láthat rá. Az összefonódást az 2. ábra szemlélteti.


2. Ábra: Az Amazon vállalati struktúrája
Az Európai Bizottság infó grafikája alapján, saját szerkesztés

Az Európai Bizottság a szálak feltárása után két ténymegállapítást tett az ügyben. Egyrészt kimondta, hogy csak és kizárólag az Amazon EU végzett érdemi tevékenységet, így valójában a szellemi jogok ezt a vállalatot illetik, hiszen ő hasznosította azokat. A második megállapítás miszerint az AEHT nem más, mint egy fedővállalat, mely egyáltalán nem volt bevonva a szellemi jogok és szabadalmak menedzselésébe, fejlesztésébe, valamint hasznosításába. Ezen vállalat semmilyen olyan tevékenységet nem tudott felmutatni, amivel igazolhatóvá tette volna az Amazon EU-tól kapott jelentős összegeket. Ezen módszerrel az Amazon EU a profitját az ¼-re csökkentette és a ¾-ét az AEHT-nak utalta, mely az ismert okok miatt adózatlan maradt. A kár, amit a bizottság valószínűsít, eléri a 250 millió eurót, azonban a luxemburgi hatóságokat terheli a felelősség, hogy meghatározzák a pontos összeget és azt valamilyen formában befizessék az EU kasszába. A bizottság legfőbb kifogása a többi céggel szembeni előnytelen kondíciók alkalmazása, mely miatt elmarasztalta Luxemburgot. (European Commission, 2017)

A dupla ír-holland szendvics, azaz a Google modell

A Google-t a világ leghasználtabb keresőmotorját 1996-ban alkotta meg két stanfordi egyetemista, Larry Page és Sergey Brin, de magát a Google Inc.-et csak 1998-ban jegyezték be egy kaliforniai garázsba. Mára a Google csak a keresőóriás neve maradt és csak egy leányvállalata az Alphabet nevezetű, 2015-ben alapított anyacégnek. Az Alphabet árbevétele 2017-ben meghaladta a 110 milliárd dollárt. Sajnos azonban, mint azt már két példán is láttuk a befizetett adó mértéke itt is eltörpül a bevételhez képest. A Google kidolgozta minden idők egyik legsikeresebb adóelkerülési módszerét, mely több országon keresztül mozgatja úgy a jövedelmet, hogy az végül az összes adóhatóság látóköréből kikerül. Ezt a módszert nevezik dupla ír-holland szendvicsnek, mivel e két ország adószabályai alkalmasak a módszer végrehajtására. Ebben a fejezetben ezt a struktúrát fogom részletesen bemutatni.
Az anyavállalat a Google Inc. (ekkor még nem létezett az Alphabet) Írországban megalapította a Google Ireland Holdings Ltd. (GIH) mely az összes technológiai szabadalmat birtokolja, azonban önmaga nem végez tevékenységet, nincsenek alkalmazottjai, egyszóval egy fantomvállalatról beszélünk. A menedzsment és az irányítás a Bermudákon van, így a vállalat nem ír adóalany, hanem a Bermudákon adózik, mivel az ír adótörvények szerint a vállalatnak ott kell adóznia, ahol a központja, vezetése van, és nem feltétlenül ott, ahova bejegyezték. A Bermudákon azonban az adókulcs 0 százalékos, azaz a vállalati nyereség után effektíve nem fizet adót a cég.
Ezzel egyidőben létrehoztak egy valóban termelő vállalatot Írországban ez a Google Ireland Limited (GIL). Ehhez a vállalathoz folynak be az USA-n kívüli értékesítés utáni bevételek, viszont a GIL, hogy nyereségét csökkentse, jelentős díjakat fizet a szabadalmi jogokért egy Hollandiában alapított leányvállalatnak a Google Neatherlands B. V. -nek (GNBV). A GNBV a szabadalmi jogokat természetesen a GIH-tól veszi meg gyakorlatilag mindig olyan áron, hogy a profitját nullára csökkentse. Azonban, mint korábban említettem, Hollandiában a szabadalmi jogdíjak rendkívül kedvező kulccsal adóznak, ennek ellenére a holland cég nem tartja meg ezt a bevételt, hanem tovább utalja a GIH-nak jogdíjak címszó alatt, és mivel az utalás az EU-n belül történt, így az mentes a forrásadó alól.

Továbbá, mint ismeretes az Írországban bejegyzett, de a külföldről irányított cégek nem adóalanyok a szigetországban, így mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól. Utolsó lépésként, mivel ennek az ír cégnek az adóalanyisága a Bermudákon van, a jövedelem végképp eltűnik az összes adóhatóság szeme elől. A kör bezárult. Két ír cég, mely közül csak az egyik végez érdemi tevékenységet, a másik pedig egy adóparadicsomban adóalany, valamint egy holland társaság közbeiktatásával megszületett a szendvics, mely gyakorlatilag nullára redukálja a fizetett adó mennyiségét. A struktúra működését a 3. ábra szemlélteti.


3. Ábra: A Google vállalati struktúrája
Kutera alapján saját szerkesztés

Az, hogy mennyire hatékony a stratégia, mi sem példázza jobban, mint, hogy a Google effektív adókulcsa 2-3 százalék körül mozog. 2011-ben Angliában a Google 4 milliárd fontos bevételre tett szert, majd az év végén veszteséget mutatott ki, így nem fizetett egy fontnyi adót sem. Franciaországban ugyanebben az évben 68.7 milliós bevételt ért el a keresőóriás, mely után 2 millió eurónyi adót fizetett be a költségvetésbe. A becslések szerint 2005 és 2014 között Angliában 24 milliárd dolláros bevétele volt a cégnek és megközelítőleg 7.2 milliárd fontos profitra tett szert. Ezalatt a 10 év alatt a Google 200 millió dollárnyi adót fizetett be, melyben már benne van egy adóhatósági büntetés, is 130 millió font értékben. Ez kevesebb, mint a 3 százaléka a Google 10 éves összprofitjának amit a szigetországban realizált. (Kutera, 2017)

A Facebook módszer

Az utolsó vállalat mely bemutatásra kerül, a világ legnagyobb közösségi oldala, a Facebook. A Mark Zuckerberg alapította közösségi tér azért került a lista végére, mert új módszert már nem dolgozott ki a társasági adó elkerülésére, hanem a jól bevált sémákat alkalmazva tüntet el dollármilliárdokat a Kajmán szigeteken.

A Facebook 2018-ban már több mint kétmilliárd felhasználóval rendelkezett. (Statista, 2018) Ez azt jelenti, hogy minden negyedik ember a Földön tagja a virtuális közösségnek. Azt sem túlzás mondani, hogy a Facebook internet az internetben, sőt egyes régiókban a Facebook maga az internet. Éppen ezért a közösségi oldalnak kiemelten fontos véleményvezér szerepe van, ami nem csak abban nyilvánul meg, hogy milyen tartalmat közvetít a felhasználói felé, hanem abban is, hogy hogyan viselkedik az üzleti életben. Sajnos ez a vállalat sem különb az előzőekben bemutatottaknál. Kihasználva az adózási kiskapukat csak jövedelme töredéke után fizet vállalati nyereségadót.

A Facebook esetében is az ír szendvics, valamint a dupla ír-holland szendvics köszön vissza. Írországban a Facebook Inc.-nek két leányvállalata van: a Facebook Ireland Limited és a Facebook Holding Limited (FHL). Az FHL-nak Írországban van a telephelye, ugyanakkor nem rezidens az országban, ugyanis a tulajdonos vállalat az adómentes Kajmán-szigetekre van bejegyezve. Emiatt természetesen az Egyesült Államokban sem adóalany, így a jövedelmei az ottani adóhatóság számára is láthatatlanok. Egyedül a Facebook Ireland Ltd. adóalany Írországban, ide folynak be a valós bevételek azonban ez a cég a jogdíjakat az FHL-től veszi meg, így e díjfizetéseket szembeállítva a bevételeivel, gyakorlatilag minimálisra csökkenti az adóalapját. A kör bezárult, ugyanis mint láttuk a Facebook Ireland Ltd. a bevételeivel szemben felsorakoztatja a költségeket, ezért nem fizet adót, a Facebook Ireland Holding pedig nem rezidens Írországban így a jövedelmét minden nehézség nélkül utalhatja az adóparadicsomokba. Ezzel a módszerrel 2013-ra csak a szigetországból 645 millió fontnyi nyereséget repatriáltak. A dupla ír-holland szendvics pedig úgy valósul meg, hogy a Facebooknak van egy leányvállalata Hollandiában is mely a szabadalmak és a szerzői jogok egy részét birtokolja. (Armitage, 2017) A Facebook Ireland sokszor ennek a cégnek fizeti a jogdíjakat, azonban Hollandiában az Innovation box rendszer miatt a szellemi termékek értékesítéséből származó jövedelmek minimális effektív adókulccsal adóznak. (Clark, 2016)

Adóoptimalizálás számokban

A fejezet korábbi részeiben bemutatott módszereket gyakorlatilag az összes nagy multinacionális dotcom cég esetében meg lehetne találni valamilyen apró módosítással, azonban ez már nem célja ezen dolgozatnak. Ezek a módszerek éves szinten dollár milliárdokkal rövidítik meg az országok költségvetéseit. Egy 2015-ös tanulmány szerint csak az Egyesült Államoknak 90 milliárd dolláros kárt okoznak az adóparadicsomok és az ezeket igénybe vevő vállalatok. Ezzel az a legnagyobb probléma, hogy minden egyes elrejtett adódollárt valahol vissza kell szereznie a költségvetésnek, emiatt az államok kénytelenek magasabb adókulcsokat alkalmazni, megvágni a közkiadásokat, vagy növelni az államháztartási hiányt, hogy a jóléti színvonal megmaradjon. Akármelyik is következik be a fentiek közül, minden esetben azon becsületes személyek és cégek lesznek a vesztesek, akik nem tudják, vagy nem akarják ezen illegális módszerekkel eltitkolni a jövedelmüket. 2014-ben, ha ezen eltitkolt jövedelmek után befizetendő adót szétosztották volna a kisebb, becsületes cégek között, akkor e vállalatoknak 3244 dollárt kellett volna extraként befizetniük az Egyesült Államok központi költségvetésébe. Ezen fejezet legfőbb célja, hogy objektíven, számokban mutassa be az okozott kárt.

Általános adatok

A legtöbb amerikai multinacionális vállalatnak vannak adóparadicsomokban bejegyzett leányvállalatai. 2014-ben a Fortune 500 cégéből legalább 358-ról tudjuk, hogy rendelkezik ilyennel, mely majdnem 72 százalékos arány. Ennek a 358 cégnek összesen 7622 off-shore cége van, és a 30 legnagyobb off-shore kintlévőséggel rendelkező vállalat csaknem 1225 leányvállalatot működtet az adóparadicsomokban. Ezen vállalatok 60 százaléka működtet legalább egy leányt a Bermudákon vagy a Kajmán szigeteken, melyek köztudottan a világ legnagyobb adóparadicsomai. Az amerikai vállalatok e szigeteken bevallott jövedelmei a két sziget nemzeti össztermékének az 1643 valamint 1600 százalékát teszik ki. A Fortune 500 vállalatok legkedveltebb adóparadicsomait a 4-es ábra mutatja be, ahol az látszik, hogy a cégek hány százaléka jegyzett be leányvállalatot az adott országban.


4. Ábra: A Fortune 500 cégek leányvállalatainak főbb bejegyzési célországai
Mclntyre, Philips, Baxandall: Offshore Shell Games 2015 alapján, saját szerkesztés

A Fortune 500 cége összesen 2.1 billió dollárt parkoltat off-shore cégeknél adózási megfontolások miatt. A 30 legnagyobb vállalat ezen összeg 65 százalékáért felelős, azaz itt is érvényesülni látszik a Pareto-elv, természetesen negatív értelemben. Ez a 30 vállalat 1,4 billió dolláros szeletet hasít ki az offshore tortából. 57 vállalat hozta nyilvánosságra azt az adatot, hogy ha hazautalnák a jövedelmüket, pontosabban nem optimalizáltak volna adót, akkor 184,4 milliárd dollárt kellene befizetniük az Egyesült Államok költségvetésébe. Ezen 57 vállalat által nyilvánosságra került adatok szerint az effektív adókulcsuk 6 százalékos volt, mely azt jelzi, hogy a jövedelmük nagy része nem adózó területeken pihen. Amennyiben e 6 százalékos, rendkívül alacsony társasági adókulcsot alkalmaznánk a Fortune 500 vállalataira, akkor az 620 milliárd dollárnyi többletbevételt jelentene az USA számára.
Sajnos a negatív tendencia egyre erősödik. A Russel 1000-es listán 2008 és 2015 között meg-duplázódott az off-shore-okban parkoltatott dollárbilliók összege. 2015-ben az összeg a becslések szerint elérte a 2.3 billió dollárt. Másik beszédes adat az adott országban kimutatott jövedelem és az adott ország termelési outputjának az aránya. Ez a szám a Bermudákon 1999-ben 260 százalék volt. (Csak az amerikai multinacionális vállalatok által kimutatott profit) A szám 2008-ra már elérte az 1000 százalékot és mint ismeretes, 2014-re meghaladta az 1600 százalékot.

Ezek a csillagászati számok egyének számára elképzelhetetlen gazdasági értéket testesítenek meg. A Föld országai közül összesen 19-nek éri el vagy haladja meg az éves GDP-je ezt a 620 milliárd dollárt. Ebből a pénzből, ha jó helyre kerülne, országokat lehetne újraépíteni és emberek milliárdjainak tudna biztosítani jobb életet. Azonban úgy tűnik, hogy a jelenlegi vadkapitalista rendszerben erre nem sok esély van. A következő alfejezetben bemutatom, hogy az egyes vállalatok milyen mértékben járulnak hozzá ehhez a számokhoz. (Mclntyre, Philips, Baxandall. 2015)

Adóelkerülések mértéke vállalatonként

Az összes vállalat közül a legnagyobb mértékben az Apple veszi igénybe az off-shore cégek által nyújtott, számára rendkívül előnyös szolgáltatásokat. Az Apple 2014-ig összesen 181.1 milliárd dollárt parkoltatott adóparadicsomokban. Ezután az összeg után az Egyesült Államok költségvetését 59.2 milliárd dollár illetné meg. Az Apple egyébként meglepően kevés, összesen 3 db off-shore céget működtet, azokat viszont irigylésre méltó hatékonysággal. Ezen cégek mindegyike Írországban található.
A Google sem szégyenkezhet, mivel kihasználva a 25 leányvállalata nyújtotta lehetőségeket, a 2009-es 7.7 milliárd dolláros off-shore kintlévőséget 2014-re 47.4 milliárdra duzzasztotta. 2010-től kezdődően már csak két leányvállalatról tesz említést a vállalat, de az elemzők szerint továbbra is mind a 25 működik, pontosabban létezik. A 2 db hivatalosan is létező leányvállalat Írországban van bejegyezve.
A világ második leggazdagabb embere által alapított Microsoft 10 leányvállalatot működtet adóparadicsomokban. Ezzel azt érte el, hogy az effektív adórátája alig éri el a 3 százalékot és az így repatriált jövedelme eléri a 108 milliárd dollárt. A Microsoft off-shore cégei Írországban, Luxemburgban és Szingapúrban találhatóak. A Google-höz hasonlóan a redmondi óriás is csak 5 offshore céget ismer el a feltételezett 10-ből.

A 20 legnagyobb összeget adóparadicsomokban parkoltató cégek listáját az 5. ábra mutatja be. Ezen 20 vállalat összesen 1173 milliárd dollárnyi bevételt állomásoztat 774 db különböző off-shore cégben. Egy vállalat átlagosan 39 off-shore céget birtokol. (Mclntyre, Philips, Baxandall, 2015)


5. Ábra: A 20 legnagyobb off-shore kintlévőséggel rendelkező amerikai vállalat (milliárd dollár)
Mclntyre, Philips, Baxandall: Offshore Shell Games 2015 alapján, saját szerkesztés

Az adóelkerülés hatása a nemzetállamok gazdaságára

A vállalatok nemzetközi piacon szerzett jövedelmeik után fizetett társasági adó fontos bevételi forrása az egyes gazdaságok költségvetésének. A tao jelentősége az alacsonyabb jövedelmű országok esetében még markánsabb, hiszen itt a főbb adófizetők maguk a multinacionális vállalatok ugyanis jellemzően ezen országok saját ipara fejletlen így a költségvetési hozzájárulásuk is marginális. Azonban a statisztikák azt mutatják, hogy az adóelkerülések legfőbb áldozatai pont ezek a fejlődő országok, ahol sokszor az érdemi munka, gyártás, stb. folyik. Míg az OECD országok adóbevételük 2-3 százalékát vesztik el a multinacionális vállalatok agresszív adópolitikája miatt, addig ez a szám a fejlődő országok esetében 6-13 százalék közé tehető. Az alacsony jövedelmű országokban a kieső adóbevétel éves szinten eléri a 100 milliárd dollárt. Továbbá a multinacionális vállalatok adóelkerülései miatt e vállalatok anyaországa az Egyesült Államok is jelentős veszteségeket kénytelen elszenvedni. Az éves szinten keletkező hiány 77 és 200 milliárd dollár közé tehető, mely így meghaladhatja az adóbevételek 5 százalékát is. A 6. ábra a 10 legnagyobb bevételkiesést elszenvedő országot mutatja be. Az első 10 között 6 olyan ország szerepel melyet fejlődő vagy harmadik világbélinek titulál a közgazdaságtan. A listán tovább haladva ezen országok aránya jelentősen megnőne.


6. Ábra: A 10 legnagyobb adóbevétel kiesést elszenvedő ország (milliárd dollár)
Cobham, Jansky:Global distributions of revenue loss from tax avoidance, 2017 (saját szerkesztés)

Sokkal beszédesebb a 7. ábra mely az adóelkerülések nagyságát mutatja az egyes országok GDP-jéhez viszonyítva. Jól látható, hogy az érintett országok kivétel nélkül fejlődő, harmadik világbéli nemzetállamok. Kiszámolható, hogy ezen országokban az adóelkerülés éves szinten a GDP-t több mint 4 százalékkal csökkenti. Ez 50 év alatt 710 százalékos differenciát eredményezhet a GDP tekintetében. (1,0450=7,1~710%). Ez gyakorlatilag predesztinálja ezen országok gazdaságát a stagnálásra és semmi esélyt nem hagy a kitörésre. Erre utal a bevezetésben megemlített Twin Peaks jelensége is. (Cobham, Jansky, 2017)


7. Ábra: GDP arányosan a 10 legnagyobb bevételkiesést elszenvedő ország
Cobham, Jansky:Global distributions of revenue loss from tax avoidance, 2017 (saját szerkesztés)

Az Adóoptimalizálás közvetett gazdasági és társadalmi következményei

Az előző két fejezetben bemutattam, hogy a multinacionális vállalatok adóelkerülési tevékenysége mit okoz számokban az egyes nemzetgazdaságoknak, valamint az adóelkerülés éves globális mértékének a becslését is ismertettem, mind egyéni cég, mind aggregált szinten. Mivel e számok igen jelentősek, így az adóelkerülés nagymértékben befolyásolja az egyes gazdaságok növekedési pályáját valamint az egyének életszínvonalat, életkörülményeit is. Ebben a fejezetben e két externália bemutatására törekszem.

Az egyének jövedelmi és a hazai kkv szektor helyzetét érintő hatások

Mint azt a második fejezetben ismertettem, az adózás elsődleges feladata az állam bevételeinek a biztosítása, másodlagos feladata pedig a jövedelmi redisztribúciós szerep, mely szintén kiemelten fontos a jóléti államokban. Azon országokban, ahol állami kézben van a segélyezés, a különböző jövedelmi transzferek kifizetése, valamint az oktatás és az egészségügy, kiemelt szerepet kap a befolyó adó nagysága. Európa legtöbb állama ilyen és mint láttuk, a dotcom cégek ezen országokban gyakorlatilag nem fizetnek társasági nyereségadót.

A jövedelem újraelosztás elsődleges szempontja a méltányosság. Ez az elv nem feltétlenül – sőt az esetek többségében nem – egyenlő az igazságossággal. Ugyanakkor az állam redisztribúciós szerepvállalása azért fontos, mert a társadalmakban kialakulnak olyan különbségek, turbulenciák, melyek hosszútávon ugyan maguktól is kiegyenlítődnének, lecsillapodnának, azonban ez a folyamat sokkal fájdalmasabb lenne, mint az a gazdasági hatékonyság veszteség, amit az egyes szereplők veszítenek azon, hogy az állam belenyúl a jövedelemelosztásba. A jövedelem újraelosztást az állam csak és kizárólag az adóbevételek miatt tudja elvégezni, a bevételek határozzák meg azt az összeget, amit transzferekre tud fordítani a költségvetés. A jövedelem repatriálás történhet azonos gazdasági szektorokon belül, például a magas jövedelműektől arányosan több jövedelem elvonása, majd e bevétel vissza-juttatása az alacsonyabb jövedelműek számára. Valamint történhet szektorok között is, például a vállalatoktól elvont jövedelmet az egyének életszínvonalának javítására fordítva, vagy pont ellenkezőleg az egyénektől befolyt adóból a vállalati szektor támogatása, erősítése.

Abban az esetben, ha a vállalati szektor nem fizeti be bármely okból a rá kiszabott adót, úgy a gazdaságpolitika mozgástere jelentősen beszűkül. Egyrészt az állam a vállalati szektor felől minimális jövedelmet tud csak szétosztani más csoportok között, hiszen nincsenek, vagy nagyon alacsonyak az innen származó bevételei. Már ez önmagában igen káros következmény. Azonban egy állam számára vannak olyan kiadások melyeket a bevételektől függetlenül biztosítani kell (például: honvédelem, közművek, alapvető egészségügyi ellátás), így ezekre a bevételt elő kell teremteni. Ez jelenti a második és egyben súlyosabb problémát. Egy ilyen helyzetben ugyanis az állam kénytelen még többet elvonni azoktól, akik már eddig is becsületesen befizették a rájuk kiszabott adót. Általában ők azok, akik egyáltalán nem képesek eltitkolni jövedelmüket. Ez a csoport jellemzően a munkavállalók, akik munkaviszonyból szerzik jövedelmüket, valamint azon kis- és középvállalkozások, akik nem rendelkeznek olyan nemzetközi vállalati háttérrel és szaktudással, hogy adófizetési kötelezettségüket optimalizálják.

Emiatt a gazdaság egy olyan spirálba kerülhet, melyből nincsen kiút és a végén a multinacionális vállalatok fognak egyedül nyerni az ügyleten. Ha a jövedelemből élőket, akik az esetek többségében nem a felső 10 százalékához tartoznak, tovább adóztatják, az azt jelenti, hogy a társadalmi egyenlőtlenség tovább fog nőni az adott államban. Aki eddig sem fizetett rendesen adót, az ezután sem fog többet fizetni, aki pedig eddig befizette, az az emelés teljes súlyát kénytelen lesz magán viselni. Továbbá az, hogy az egyes személyek költségvetési korlátja szűkül, a vállalkozási hajlandóságot is jelentősen visszaveti, hiszen egy vállalkozás beindításához mindenképpen szükséges az indulótőke, melynek nagy részét a háztartások megtakarításai fedezik. A megtakarítási ráta azonban csökken, ugyanis a lakosság, ha csökken a jövedelme, nem a fogyasztási szerkezetén változtat elsődlegesen, hanem a megtakarításin, ami jelen esetben azt eredményezni, hogy a jövedelméből az elvonás mértékével közel megegyező összeggel kevesebbet fog megtakarításra fordítani.

A KKV szektor az által sérül, hogy fokozatosan elveszti versenyképességét a multinacionális vállalatokhoz képest. Egyrészt az állam a kieső bevételek miatt kevesebb támogatást tud nyújtani a hazai szektornak, mely így kénytelen csak a saját erőforrásaira támaszkodni. Másrészt, mint már említettem, ezen cégek sokkal kevésbé képesek optimalizálni a fizetendő adót így nyereségük egyre nagyobb hányadát kénytelenek befizetni a költségvetésbe, ami az esetleges fejlesztések, a versenyképességet fenntartó, megőrző beruházások elmaradását vonja maga után. Harmadrészt pedig az árverseny miatt vesztik el e vállalkozások a piacukat, hiszen a multinacionális vállalatok mivel arányaiban sokkal kevesebb adót kell, hogy fizessenek így, ugyanazt az adózás utáni profit szintet alacsonyabb termékárak esetén is tudják tartani. A fogyasztók – főleg miután az ő jövedelmi szintjük is csökkent – nem tudják megfizetni az esetlegesen magasabb minőséget képviselő hazai terméket, hanem kénytelenek lesznek a nagyvállalatok árucikkeit megvenni mely tevékenységgel az adott nemzetgazdaságot egyáltalán nem vagy csak minimálisan támogatják.

Összefoglalva a multinacionális vállalatok adóelkerülési stratégiái fokozzák a jövedelmi egyenlőtlenségeket a társadalomban, valamint hosszútávon ellehetetlenítik a hazai KKV szektort és a rendelkezésre álló jövedelmet saját magukhoz vonzzák, mely kifejezetten káros a nemzetgazdaság számára.

A makrogazdaságot, növekedést, és versenyképességet befolyásoló hatások

A jövedelem újraelosztás mellett a jóléti államok alapvető feladata a közszükségletek kielégítése, mint például az oktatás megszervezése, az egészségügy fenntartása, az infrastruktúra fejlesztése, stb. Ezen tevékenységek is mind a befizetett adóból valósulhatnak meg. Az oktatás és az infrastruktúra állapota kiemelt jelentőségű egy gazdaság hosszú távú pályájának meghatározásakor. Az oktatás színvonala meghatározza egy nemzetállam gazdasági berendezkedését. Ez azt jeleni, hogy azon országok, ahol az oktatás minősége alacsony, többnyire alacsony hozzáadott értéket képviselő iparágakra specializálódnak, sokszor szokás mondani, hogy termelő valamint összeszerelő üzemekké vállnak. Ilyen ágazatok például a mezőgazdaság, a gyártás, termelés, valamint a szellemi munkát nem vagy minimálisan igénylő foglalkozások. Ezekkel amellett, hogy már rövidtávon sem biztosítanak magas jövedelmet, az is a gond, hogy hosszútávon az országok közötti gazdasági versenyben is egyre nagyobb lemaradást fognak eredményezni. Azon nemzetállamokban, ahol az oktatás széles körű és minőségi, olyan szektorok erősödnek meg, melyek hozzáadott értéke sokkal nagyobb, mint az előbb említett esetben. Ez főleg a szolgáltatási szektort jelenti, melynek alapfeltétele a jó és magasan képzett munkaerő. A minőségi és versenyképes oktatás alapvető feltétele a megfelelő finanszírozás, ami jelentős kiadásokat követel meg a költségvetéstől. Ezen kiadásokat az adójövedelmekből kell fedezni, így látható, hogy ha ezek nem folynak be a tervezett mértékben, úgy a magas színvonalú oktatás nem valósítható meg, mely a nemzetgazdaságot áttételesen alacsonyabb szintű jóléti és növekedési egyenesre állítja.

Az infrastruktúra fejlettsége más megközelítésből, de szintén determinálja egy ország versenyképességét már rövidtávon is. Az infrastruktúra állapota (úthálózat, internet elérhetőség, közművek, stb.) az egyik első számú versenyképességi mutató a belföldre betelepülni vágyó vállalatok számára, valamint a már működő vállalatok versenyképességét is nagymértékben befolyásolja. Ha egy ország infrastruktúrája fejletlen, úgy jelentős külföldi működő tőke beruházásoktól eshet el, valamint a hazai vállalkozási szektort is hátrányos helyzetbe hozza, hiszen ilyenkor nem csak a tőkebeáramlás marad el, hanem a tudás a „know-how” sem jut el a határokon belülre. Az infrastruktúra kiépítése, valamint folyamatos fejlesztése jelentős kiadásokkal jár. Azaz, ha az adóbevételek a tervezett szint alá csökkenek, úgy az állam nem lesz képes fenntartani azokat és ekkor két lehetséges forgatókönyv valósulhat meg. Vagy úgy dönt az állam, hogy nem fejleszti tovább, ezzel kockáztatva a versenyképességet, vagy privatizál, amivel ugyan a színvonalat az esetek többségében meg tudja tartani, viszont a szolgáltatások drágulni fognak, ami az általános életszínvonal csökkenésének a veszélyét hordozza magában. Mindkét változat hosszútávon hátrányos mind a gazdaság, mind az egyének számára emiatt kijelenthető, hogy ebben az esetben is kiemelt szerepet játszik a multinacionális vállalatok adófizetési morálja.
A harmadik makrogazdasági tényező közvetlenül érinti egy nemzetgazdaság gazdasági teljesítményét és növekedési pályáját. Ha például egy belföldön élő magánszemély fizet egy online szolgáltatást végző vállalatnak, például egy hirdetésért, ami az adott országban jelenik meg, akkor az a fizet fizetési mérlegben úgy jelenik meg mintha az illető adózatlanul külföldre utalta volna a jövedelmét. Ennek két káros hatása is azonosítható. Egyrész a külföldre utalt jövedelemmel együtt csökken a nemzet össz rendelkezésre álló jövedelme, valamint ezután a bevétel után az adott vállalat belföldön biztosan de valószínűleg külföldön sem fog adót fizetni, így megkárosítva a költségvetést. Tehát az ilyen bevétel nem járul hozzá a GDP növekedéséhez hiszen kvázi láthatatlan marad. A jelenlegi adóelkerülések és adóoptimalizálási tevékenységek olyan mértékűek melyek a GDP növekedési rátáját akár több tized százalékponttal is módosíthatják negatív irányba. Ez pedig közvetlenül befolyásolja a gazdaság összteljesítményéről kialakuló képet, valamint torzítja a nemzetközi összehasonlítást is az egyes gazdaságok teljesítménye között olyan szempontból, hogy az így repatriált jövedelem egy olyan gazdaságot fog gyarapítani, amely e jövedelem nem törvényes tulajdonosa, ezzel pedig tovább növeli az országok közötti gazdasági különbségeket.

Egy alternatív megoldás: A globális tőkeadó

Az eddigi fejezetekből látható, hogy a jelenlegi adórendszerek nem képesek megadóztatni a jövedelem egy jelentős hányadát. Ez több mint valószínű, hogy a jelenlegi adórendszer kiegészítéseivel nem is lesz lehetséges, így az egyedüli megoldás az lenne, ha az egész globális adórendszert új alapokra helyeznék. Ez az elgondolás már jó pár évtizede megfogalmazódott, miszerint nem csak a jövedelmeket, mint bért kellene megadóztatni, hanem a tőkét is. Ezidáig azonban ez a terület nem kapott fókuszt, azonban Thomas Piketty a Tőke a 21. században című művével kidolgozta ennek a kérdéskörnek az elméleti hátterét. Ebben a fejezetben a globális tőkeadót mutatom be annak előnyeivel és hátrányaival együtt. Elemzésem e fejezete a Piketty munkájának a 15. fejezetén alapul.

Globális tőkeadó, mint utópia

A világgazdaság mai helyzetében és a nemzetközi keretrendszerben elképzelhetetlenek olyan folyamatok, melyek hatására rövidtávon bevezethető lenne egy ilyen nagy volumenű változás, hiszen ezzel egy olyan adó valósulna meg, mely a Föld minden vagyonára kiterjed és egységesen alkalmazandó valamennyi ország számára. A globális tőkeadó olyan mértékű együttműködést követelne meg a nemzetgazdaságok valamint az azok között közvetítő intézményrendszer között, ami irreális. Ugyanakkor, mint azt már ma is létező példák bizonyítják kisebb, például regionális szinten el lehet kezdeni a bevezetést. A bevezetés legnagyobb nehézsége megegyezik a „közlegelők tragédiájával”, hiszen ha egy ország kihátrál az egyezményből, úgy az az összes többit károsítja, míg a renitens számára óriási hasznot hozna. Ennek elkerülésére természetesen ezen országgal szemben létesíthetők protekcionista korlátozások, azonban a protekcionizmus kifejezetten káros a világgazdaságra nézve. Korlátozza a tőkemozgást és magában hordozza a nemzetközi feszültségek fokozódását.

A legideálisabb eszköz a globális tőkeadó és a globális pénzügyi transzparencia párosítása, ugyanis a pénzügyi transzparencia és az információcsere elválaszthatatlan az ideális tőkeadó gondolatától. Miért fontos a transzparencia? Először is azért, mert egy ilyen adó révén információkhoz jutnak a hatóságok a vagyonok eloszlásáról, így végre objektív adatokat tudnának közzétenni a globális vagyon alakulásáról. Az állampolgárok pedig a törvény által meghatározott módszerek és eljárások alapján előállított, valós információkhoz jutnának.

A jelenlegi globális pénzügyi rendszer szabályozásával és monitorozásával megbízott nemzetközi szervezetek, mint például a nemzetközi Valutaalap, csak hozzávetőlegesen tudják becsülni a pénzügyi eszközök globális eloszlását, főleg ami az adóparadicsomokba kihelyezett eszközök értékét illeti. Jelenleg a pénzügyi eszközök és források globális mérlege nincs egyensúlyban. Egy minimális mértékű tőkeadó (a mérték pontos ismertetésére később visszatérek) az összes gazdasági szereplőt kötelezné, hogy bejelentse összes vagyoni eszközét. A tőkeadó gyakorlatilag az egész világra kiterjedő pénzügyi kataszterként működne, aminek jelenleg még nyoma sincsen.

A 20. század elején, amikor az első világháború idején bevezették az új adókat, szükségessé vált a jövedelem, a munkabér, és a nyereség pontos definiálása, meghatározása, és egymástól való elválasztása. Ez az innováció elősegítette az akkor még nem létező számviteli szabványok megszületését, fejlődését. Ebből adódóan a tőkeadó egyik feladata az lenne, hogy a különböző pénzügyi eszköztípusokat meghatározza, újra definiálja, valamint, hogy konszenzus szülessen az eszközök és kötelezettségek, valamint a tiszta vagyon értékelésének szabályaiban. A jelenleg létező számtalan rendszer nem ad átfogó képet a világgazdaságról, valamint lehetőséget nyújt a számviteli „ügyeskedésre”. Ennek megvalósulása a 2000-es évek óta kirobbant válságok, melyeket a jelenlegi pénzügy, számviteli rendszer nem, vagy csak homályosan jelzett előre. A Piketty által vázolt rendszer úgy nézne ki, hogy minden adófizető kapna egy formanyomtatványt, amely felsorolná az illető által birtokolt eszközöket és kötelezettségeket, ahogy azok az adóhatóság nyilvántartásában szerepelnek. Ezt az illető vagy elfogadja, vagy cáfolja, de utóbbi esetben őt terhelné a bizonyítás felelőssége. Gyakorlati példák az Egyesült Államokban azt mutatják, hogy a rendszer abszolút működőképes (amerikai ingatlanadó rendszer). Egy ilyen automatizált rendszer sokkal jobban megfelelne a kor követelményeinek, mint az a meglehetősen régi és elmaradott megoldás, amely az adóalanyok memóriájára és jóhiszeműségére apellál.

Banki információk automatikus megosztása

A tőkeadó arra is rákényszerítené az államokat, hogy pontosítsák és kiterjesszék a banki információk automatikus megosztására vonatkozó nemzetközi megállapodásokat. Az elv a következő: minden nemzeti adóhatóságnak joga van megkapni azon elégséges információkat, amelyek alapján képes megállapítani az adott ország állampolgárainak a nettó vagyonát. A tőkeadó tehát hasonló feladatot látna el, mint sok országban a jövedelemadó, amikor is a munkáltató, a vállalatok adatot szolgáltatnak az adóhatóságnak, hogy az meg tudja állapítani a munkavállalókra eső adót, ebből következően a munkavállalók jövedelmét.

Az 1980-as évek óta tartó megállapodások, nemzetközi egyezmények a globális szabadkereskedelemről valamint a korlátlan tőkemozgásról már a megalakulásukkor sem tartalmazták az átfogó banki adatmegosztás kritériumát. Ez viszont nem ok arra, hogy a végtelenségig ragaszkodni kellene eme status quo-hoz. Az első lépés a globális tőkeadó fele a banki információk automatikus megosztását biztosító rendszerek nemzetközi szintre való emelése lenne, amely lehetővé tenné, hogy a külföldön elhelyezett eszközöket is szerepeltethessék az egyes adófizetőknek kiküldött bevallásokban.

Egy ilyen rendszernek technikai akadály nincs, hiszen már több éles rendszer is működik például az Egyesült Államokban vagy Franciaországban, így belátható, hogy annak sem lenne semmi akadálya, hogy például Svájcot vagy a Kajmán-szigeteket bevonják ebbe a körbe. Természetesen ezen adóparadicsomok tiltakoznak az adatok ilyen szintű megosztása ellen és főleg a banktitok védelmét hangoztatják, valamint azt, hogy ezen információk illetéktelenek kezébe kerülhetnek, így az ügyfeleik kerülhetnek veszélybe. Azonban a legvalószínűbb ok, amiért az adóparadicsomok tiltakoznak nem más, minthogy a banktitok megtartásával segítenek az ügyfeleiknek, hogy kibújhassanak az adófizetési kötelezettségük alól, miközben ő maguk részesedhetnek az így realizált nyereségből.

A ma létező legjobb és az ideálishoz legközelebb álló megoldás az Egyesült Államokban működő FATCA (Foreign Account Tax Compliance Act) melyet 2010-ben fogadtak el az ilyen becsületlen praktikák visszaszorítása érdekében. A FATCA lényege, hogy valamennyi külföldi pénzintézet köteles átadni az amerikai pénzügyminisztériumnak az amerikai állampolgárok által az illető banknál nyitott számlákkal és más befektetésekkel, illetve bármilyen más, anyagi előnnyel járó tevékenységgel kapcsolatos információkat. Ez a törvény ambiciózusabb, mint a 2003-ban elfogadott EU-s irányelv, amely csak a kamatozó betétekre írja elő az információmegosztást. (a részvény valamint kötvényportfóliókra például nem, ami azért nem szerencsés, mert a nagy vagyonnal rendelkezők rendszerint ilyen instrumentumokban tartják a vagyonukat, ezáltal pedig kiesnek a megosztandó információk köréből.) Ráadásul az EU-s irányelv csak az európai bankokra vonatkozik, míg az USA-béli globális terjedelmű.

Sajnálatos módon a politikai döntéshozók nem igen tesznek semmi érdemlegeset egy ilyen nemzetközi rendszer kiépítéséért. Ami az egyik legérthetetlenebb, hogy pont Európa tesz a legkevesebbet ezen a téren, holott az itteni országok nagy része szociális jóléti állam, mely nagyon nagy arányban támaszkodik és függ az adóbevételektől. Ez a tény azt is bizonyítja, hogy a kis országok milyen nehéz helyzetben vannak a globalizált világban. Ezen relatíve kis gazdasági hatalommal rendelkező nemzetállamok túlságosan kicsik ahhoz, hogy egymagukban szabályozzák a mai globális tulajdonosi kapitalizmust és e szabályoknak érvényt is szerezzenek. Érdekes látni, hogy ezen országok képesek voltak megteremteni a közös piac majd a közös valuta feltételeit, azonban az adózás területén szinte egyetlen lépéssel sem kerültek előrébb az ideális megoldáshoz.

Mindezek ellenére a FATCA-sem elégséges, nem elég precíz és átfogó a teljesen transzparens pénzügyi szektor létrejöttének szempontjából, még ha jóval ambiciózusabb és szélesebb körű is, mint az EU-s irányelvek. Ha a nemzetközi adóelkerülések és a transzparencia terén érdemi előrelépést szeretnénk elérni, akkor nem csak a bankokat, hanem a telephelyük szerinti országokat is szankciókkal kell sújtani abban az esetben, ha nem tesznek érdemi lépéseket afelé, hogy a területükön működő pénzintézetek teljesítsék adatszolgáltatási kötelezettségeiket. Ilyen szankció lehet például egy 30 százalékos vám a szóban forgó országok exportjára. Természetesen nem egy protekcionista berendezkedés elérése a cél, hiszen a nyitott határok és a szabad verseny mindenkinek érdeke, ugyanakkor csak addig a pontig, amíg az egyes országok nem arra használják fel, hogy magukhoz csatornázzák a szomszédos országok adóbázisát. Természetesen azon renitens országok, melyek gazdasági jólétüket a homályos pénzügyi viszonyoknak köszönhetik, vonakodni fognak egy ilyen új struktúra bevezetésétől. Ez érthető is, hiszen ezen gazdaságok jelentős veszteségeket lesznek kénytelenek elkönyvelni abban az esetben, ha a norma a pénzügyi transzparencia lesz.

Összefoglalva: e törekvések célja nem egy progresszív vagyonadó bevezetése, hanem az adóhatóságok információhoz juttatása az adóalanyok vagyonát illetően. Ezen adatok abban is segítséget játszhatnak, hogy a hatóságok fel tudják tárni az örökösödési vagy vagyonadóval kapcsolatos adóelkerülő magatartást. Belátható, hogy a nemzetközi átláthatóság a modern adószedő állam szempontjából kiemelten fontos, hiszen ezen jóléti államok csak így képesek fenntartani redisztribúciós szerepüket.

A tőkeadó funkciói és mértéke

A tőkeadó elsődleges funkciója a vagyoni különbségek növekedésének megszüntetése. Fontos, hogy a vagyoni olló tágulásának megszüntetését tűzzük ki célul, ugyanis magukat a különbségeket felszámolni igen erős utópia lenne, melyre a történelemben volt már próbálkozás, de eredménytelenül. (szocializmus) Felmerül a kérdés, hogy ha létezik progresszív jövedelemadó, létezik örökösödési adó (a legtöbb országban létezik) akkor milyen célt szolgálhat egy progresszív tőkeadó. A válasz az, hogy a három adó felfogható egymás kiegészítőjének. A tőkeadó bevezetését két fő érv indokolja. Ezek a közteherviselés, valamint az ösztönzés.

Ha a közteherviselés szempontjából vizsgáljuk a tőkeadó létjogosultságát, akkor az hozható fel érvként az adó mellett, hogy a leggazdagabbak esetében a jövedelem meghatározása a legtöbb esetben nem egyértelmű, ezért csak a tőke közvetlen megadóztatásával lehet elérni, hogy ez a társadalmi réteg is a képességeivel összhangban vegye ki a részét a közteherviselésből. A gyakorlatban a dollár- és eurómilliomosok éves szinten 6-7 százalékkal gyarapítják a vagyonukat, azaz az éves hozamuk 6-7 százalék körül mozog. A példa a kedvéért számoljunk 10 milliárd eurós vagyonnal és évi 5 százalékos hozammal. Ebben az esetben az illető egy évben 500 millió euró új vagyonra tesz szert. Nyilvánvaló viszont, hogy ennyi pénzt nem fog elkölteni, mert egyszerűen képtelenség, így ennek az összegnek a nagy része visszavándorol a családi holdingokhoz, így semmilyen adóvonzatot nem keletkeztet. A valóságban a leggazdagabbaknak sem éri el az éves adóbevallásuk a 10 millió dollár körüli értéket, így a jövedelemadó még akkor sem érné el a célját, ha például 98 százalékos lenne. Egyszerűen az effektív adókulcs marginális maradna. Látható, hogy a gazdagoknál a tőkegyarapodás és a jövedelem teljesen eltérnek egymástól, így az egyenlő közteherviselés csak a tőkéjük közvetlen megadóztatásával érhető el.
A vagyonadó, bár első hallásra furcsának tűnik, ösztönző hatással is lehet az érintettekre. Azon személyek számára, akik éves szinten 6-7 százalékos hozamot realizálnak vagyonukon, egy 1-2 százalékos vagyonadó gyakorlatilag érezhetetlen lenne, életszínvonalukat, versenyképességüket nem befolyásolná. Azok viszont, akik csak 2-3 százalékos hozamot generálnak, netalán nulla százalék körül csak pihentetik a pénzüket, úgy nekik az 1-2 százalékos adó igen fájó lenne és arra ösztönözné őket, hogy pénzüket hatékonyabban fektessék be.

Abban mindenki egyetért, hogy a világnak nagy szüksége van egy egységes vagyonadó rendszerre, mely alól nem lehet kibújni, azonban az adó mértékét illetően széles körű vita alakult ki. Az alábbiakban a Piketty által javasolt számokat ismertetem. Az adó alapja világ leggazdagabb emberei számára a nettó egyéni vagyon lenne. (Ez az a szám, amit többek között például a Forbes is leközöl amikor összeállítja a listát a világ leggazdagabb embereiről.) Mindenki más számára az adó alapja a pénzügyi és nem pénzügyi eszközök piaci értéke lenne az adósságok levonása után. Az adókulcs az 1 millió euró alatti vagyonok esetében 0 százalékos, 1-5 millió euróig 1 százalékos, míg 5 millió euró felett 2 százalékos lenne. Piketty javasol egy progresszívabb rendszert is, ahol a felső kulcs az 1 milliárd euró fölötti jövedelmekre már 10 százalék körül mozogna. Az első szcenárió inkább hasonlítana adminisztrációs díjra, míg a második inkább egy utópisztikus, egyenlőség elvét követő rendszer lenne. Valószínű, hogy az ideális megoldás valahol a kettő között szerepel, mely több, mint egy adminisztrációs díj, de nem megfizethetetlen és a leggazdagabbakat nem motiválja a jövedelmük eltitkolására. (Piketty, 2015)
Bár Piketty elmélete alapvetően a magánszemélyekre vonatkozik, azonban könnyen belátható, hogy a módszer kiterjeszthető lenne a vállalati szektorra is, hiszen itt is ugyanazok a problémák, mint a magánszemélyek esetében. A legtöbb vállalat bevételének csak marginális részét képes újra felhasználni, a fennmaradó rész pedig kikerül a különböző adóparadicsomokba, ahol egyben el is tűnik az adóhatóságok szeme elől. Emiatt itt is releváns lenne egy úgynevezett vállalati tőkeadó, mely független a kimutatott nyereségtől, az alapja az árbevétel lenne.

Összegzés

Ahogy azt a bevezetőben is kifejtettem, az adózás első számú célja, hogy megvalósuljon az optimális közteherviselés, azaz mindenki képességeihez mérten járuljon hozzá az állami bevételekhez. Sajnálatos módon azonban az látszik, hogy pont a legnagyobb vállalatok és a leggazdagabb magánszemélyek azok, akik a legkisebb effektív adókulcsokkal adóznak.

A transznacionális e-kereskedelemben tevékenykedő vállalatok, közösen az egyes országok kormányzataival, olyan adórendszert hoztak létre, amelyben jövedelmüket könnyen eltüntethetik az adóhatóság szeme elől, így megkárosítva alapító országukat, valamint a jövedelem forrásországait is. A transzferárazás és a kamatjövedelmek olyan kiskapukat jelentenek e cégek számára, melyekkel gyakorlatilag legálisan végezhetik eme káros tevékenységüket. Sajnos ezen adórendszerek nem csak a harmadik világ országaiban, valamint a tengerentúlon alakultak ki, hanem többek között az Európai Unió számos tagországa is támogatja e tevékenységeket. Ide tartozik például Hollandia, Luxemburg valamint Írország is.

Az okozott károk óriásiak és a tendencia folytatódásának a következményei beláthatatlanok. A Földön a leggazdagabbak egyre nagyobb vagyonokat halmoznak fel, míg a legszegényebbek relatíve egyre kisebb vagyon fölött diszponálnak. A nemzetközi adóelkerülések egyes esetekben elérhetik a károsított ország GDP-jének több mint az 5-6 százalékát is, mely hosszú távon érinti az adott ország növekedési kilátásait és teríti le a hosszú távú potenciális növekedési pályájáról. Az adóelkerülés ilyen mértéke már az egyének életszínvonalára is jelentős befolyással bírhat. Ezt közvetlenül ma senki sem érzi a bőrén, melynek az az egyszerű oka van, hogy ez idáig nem volt olyan szituáció, hogy bárki is megtapasztalhatta volna azt az életszínvonalbeli ugrást, amit az jelentene, ha ezen adóbevételek befolynának a központi költségvetésbe. Ha ez megtörténne, akkor az állam jobban, hatékonyabban el tudná látni a redisztribúciós szerepkörét, de legalábbis csökkenteni tudná az egyes személyekre kivetett közvetlen vagy közvetett adókat (például személyi jövedelemadó, vagy általános forgalmi adó).

Az utóbbi évtizedben úgy tűnik, hogy e tényekre a világ vezető politikusai és a véleményformáló szakemberek is felfigyeltek, ugyanis olyan új nemzetközi együttműködések vannak kibontakozóban, melyek sikeresen vehetik fel a harcot az adóoptimalizálás ellen. A témát átfogó szakirodalmak, és publikációk száma is megugrott jelezvén, hogy fontos kérdésről van szó. Gyakorlati eredménynek tekinthetők például a banktitok definíciójának újraértelmezése, valamint az, hogy a nagy E-vállalatok elkezdték hazafelé irányítani az eddig offshore cégekben szunnyadó jövedelmüket. Természetesen e törekvések még gyerekcipőben járnak, de az egyértelműen látszik, hogy valami megmozdult a nemzetközi színtéren.

Az egyik legnagyobb eredményt az OECD országok tudták felmutatni, ugyanis megállapodtak a BEPS Action Plan lokális implementációjában, mely a legtöbb országban már el is kezdődött. Az Action Plan sikere azon fog múlni, hogy az egyes országok hagynak-e kiskapukat az adórendszerükben melyek gyakorlatilag semlegesíteni tudják az Action Plan jótékony hatásait. A BEPS Action Plan azonban csak a cégekre vonatkozik és a már felhalmozott tőkével közvetlenül nem sokat kezd és nem is ez a célja.
A leggazdagabb magánszemélyek tényleges megadóztatása kulcskérdés, hiszen esetükben a jövedelemadó alig érzékelhető effektív adókulcsot eredményez. A legalább 1 millió dollárral rendelkezők aránya a teljes népességen belül alig éri el a 0.7 százalékot, azonban a globális vagyon több mint 45 százalékát birtokolják. Ezzel szemben a legszegényebb 10 000 dollárnál kevesebb vagyonnal rendelkezők a Föld népességének több mint 70 százalékát teszik ki, miközben az összes vagyon 2.7 százaléka felett diszponálnak. (Credit Suisse, 2017) Ez az óriási jövedelmi szakadék a jelenlegi gazdasági rendszerben csak növekedni fog és egyelőre semmilyen esély sem látszik, hogy ez a jövőben megváltozna.

Az eddigi felvázolt megoldási javaslatok, mint például a tökéletes banki transzparencia vagy a globális tőkeadó bevezetése utópisztikusnak tűnik, holott technikai szempontból ma már bármelyik könnyen kivitelezhető lenne. A problémát az jelenti, hogy azon személyek és országok, akik jövedelmüket a homályos rendszereknek köszönhetik, értelemszerűen nem támogatják ezen megoldások bevezetését. Az is látható, hogy egyedül a kis nemzetállamok nem képesek fellépni a jövedelmi egyenlőtlenségek megszüntetéséért, valamint az adóoptimalizálások elkerüléséért, hiszen ezzel saját magukat hoznák nehezebb helyzetbe és azt kockáztatnák, hogy kizárják magukat a nemzetközi kereskedelemből.
Zárógondolatként a következőt fogalmaznám meg: A pénzügyi világ megérett az újratervezésre. A szabad piac gondolata alapvetően jó, de a szabadság nem szabad, hogy egyenlő legyen a szabályok teljes mellőzésével. Ez, mint láttuk nem máshoz vezetett, minthogy a világ gyakorlatilag kettészakadt a szegények és a gazdagok csoportjára. Az elkövetkezendő évtizedek egyik legnagyobb kihívása, hogy sikerül-e megfordítani ezt a káros trendet, rábírni a vállalatokat, valamint a vagyonos magánszemélyeket a tisztességes adófizetésre, vagy a szakadék tovább fog nőni, mely olyan mértékű társadalmi feszültségeket fog okozni melynek következményei beláthatatlanok, de félő, hogy az egyensúly helyrebillenése nem lesz erőszakmentes.

Felhasznált irodalom

Action Plan on Base Erosion and Profit Shifting, OECD, 2013
Alex Cobham, Petr Jansky: Global distribution of revenue loss from tax avoidance, 2017, United Nations Universtiy
Anthony Olson Immigration Law Firm, 2017, https://immigrationvisausa.com/Magyarul/Bevandorlasi-kategoriak/cegalapitas.aspx#S (Letöltve: 2018.03.26)
Antony Ting: iTax: Apple’s International Tax Sturcture and the Double Non-Taxation Issue, Thom-son Reuters, 2014
Committee on Homeland Security and Governmental Affairs: Offshore Profit Shifting and the U.S. Tax Code-Part 2 (Apple Inc.), 2013
David Shakow: The Taxation of Cloud Computing and Digital Content, Universtiy of Pennsylvania Law School, 2013
Dombi Ákos: Növekedéspolitika, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, 2018
Dr. Sztanó Imréné, Kis Tünde: Adózás, társadalombiztosítás, támogatás (2013) http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/0007_d6_1100_1101_1103_adozas_tb_scorm/1_2_az_adozasi_alapelvek_wFJmpPXW9dCsrxDQ.html (Letöltve: 2018.03.06.)
European Commission – Press release: Commission finds Luxemburg gave illegal tax benefits to Amazon worth around €250 million, Brussels, 2017
Farny Otto, Franz Michael, Gerhartinger Philip, Lunzer Gertraud, Neuwirth Martina, Saringer Mar-tin: Tax avoidance, tax evasion, and tax heavens, 2015
Global Wealth Report, 2017, Credit Suisse, 2017
Harmful Tax Competition: An Emerging Global Issue, OECD, 1998
Herich György: Adótan, 2017
Jim Armitage: How does Facebook avoid paying tax and what will the changes mean, 2016, https://www.independent.co.uk/news/business/news/how-does-facebook-avoid-paying-tax-and-what-will-the-changes-mean-a6912731.html (Letöltve: 2018.03.28)
Lakatos Mária: A legnagyobb dotcom társaságok adóztatása az Egyesült Államokban, 2018
Lakatos Mária: Adózás I., Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, 2017
Liat Clark: Loopholes and luxuries: how Apple, Facebook, and Google stay ahead of the tax man, 2017, http://www.wired.co.uk/article/facebook-apple-tax-loopholes-deals (Letöltve: 2018.03.28)
Malgorzata Kutera: A model of aggressive tax optimization with the use of royalties, University of Economics in Katowice, 2017
Nemzeti Adó és Vámhivatal: A társasági adó legfontosabb szabályai, 2017
PricewaterhouseCoopers: Worldwide Tax Summaries: Corporate Taxes 2017/2018 North America, 2017
PricewaterhouseCoopers: Worldwide Tax Summaries: Corporate Taxes 2017/2018 Europe, 2017
Rácz Dániel: A nemzetközi adózás új kihívásai: a digitális gazdaság, 2014, 312-322. o.
Robert S. Mclntyre, Richard Philips, Phineas Baxandall: Offshore Shell Games, 2015, Citizens for Tax Justice
Thomas Piketty: A tőke a 21. században, Kossuth Kiadó, 2015
Thomas Torslov, Ludvig Wier, Gabriel Zuchman: €600 Billion and Counting: Why Hight-Tax Countries Let Tax Heavens Flourish, Universtiy of Coppenhagen, 2017
Zachry Nguyen: Amazon’s tax Scheme in Luxemburg, Universtiy of California, Berkeley School of Law, 2015