2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Acer Liquid Gallant Duo bemutató

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Egy korrekt, Ice Cream Sandwiches, kétkártyás mobiltelefon az Acertől, vállalható áron.

[ ÚJ TESZT ]

Bevezető, tartozékok, külső

Emlékeim szerint augusztusban reppent fel a hír az Acer Liquid Gallant Duo-val kapcsolatban, mely már a hír elolvastával szimpatikus készüléknek tűnt. Azt meg kell említsem, hogy akkor még kétmagos processzort emlegettek, melyről idővel kiderült, hogy csak egymagos (de gondoltam sebaj).

A mobilarénás teszt „elemzése” után megérett bennem az elhatározás a vásárlás iránt, és közel egy hónapja megrendeltem a telefont 58 ezer forintért (postával) az Expansys honlapján. A készülék körülbelül 5 nap alatt megérkezett hozzám Franciaországból.

Egy viszonylag nagy fekete dobozt vehettem kézbe, melyen a telefon képe volt látható. A csomag tartalma teljesen átlagosnak tekinthető. Kaptam egy töltőfejet, egy adatkábelt és egy borzasztó minőségű stereo headsetet.

A telefont kézbe véve teljesen kellemes érzés fogja el az embert; masszív, precízen összerakott darabról van szó, szorongatva sem hallat semmilyen nyekergést. A kijelzőt a kamera melletti gombbal oldhatjuk fel.

A feloldást követően szemünk elé tárul a 4,3"-os TFT LCD panel, mely qHD (540*960) felbontással operál. Első hallásra ez kellemesnek tűnik és zárt térben, kevés fénynél az is, de erős napfénynél ez már nem mondható el. Nem lehet összehasonlítani egy AMOLED vagy S-LCD panellel.

A hátlap selymes tapintású műanyag, véleményem szerint rendben van, az ujjlenyomatokat nem gyűjti. A készülék oldalán egy sötétszürke fémes keret fut, ebben a keretben van a készülék tetején elhelyezve a 3.5"-os Jack aljzat, valamint a micro USB. Majd elfelejtettem megemlíteni a képernyő felett látható állapotjelző LED-et. Elmondhatjuk, hogy egy jól összeszerelt, de teljesen átlagos külsejű telóról van szó.

Hardver, operációs rendszer

A gép lelke egy MTK6575-ös processzor, amely mellett egy Power VXR531-es grafikus gyorsító található. A telefonban 1 GB RAM van, ami felettébb szimpatikus húzás az Acer részéről. A ROM mérete 4 GB, amiből mi már csak 1.5 GB-ot használhatunk. A fene se tudja hová tették a többit, mivel nem sok extra alkalmazást kapunk alap állapotban. De van köztük néhány hasznos is, ilyen például a black list (ez egy lista amiben letilthatód azokat a számokat amelyekről nem óhajtod fogadni a hívásokat), továbbá a beállítások menüben találunk egy schedule power on/off lehetőséget ami még nagyon jól jöhet alkalomadtán, mivel beállíthatunk időpontokat, hogy a telefon mikor kapcsoljon automatikusan ki és be. A sebesség tesztekben egész jól muzsikál a telefon. Quadrant tesztben 2500 és 2800 körüli pontszámot kapunk.

Az Antutu 3600 és 3800 körüli pontot hoz.

A készüléken 4.0.3. verzió számú Ice Cream Sandwich operációs rendszer fut. A kezelőfelületen nem nagyon variáltak, szinte stock állapotban hagyta a gyártó. Szerintem ez egy jó húzás, de embere válogatja. Egy frissítést már kaphattak a felhasználók, de sajnos ez még nem a Jelly Bean, csak valamiféle javító csomag, tehát érdemi újítást nem tartalmaz. Használat közben néha-néha tapasztalható kisebb akadás, de egyáltalán nem tekinthető vészesnek, együtt lehet vele élni.

Multimédia

A hátlapon egy 5 megapixeles kamera található, mely mellett egy LED villanó is van, ami elég gyengén muzsikál (kb. 5 méteren belül hatásos). Elég sok mindent állíthatunk a szoftverben, van HDR mód, csak azt nem értem miért, ha be van kapcsolva még rosszabb képeket csinál. Az eredmény azonban nem olyan vészes, a makro mód kimondottan szép. Az alábbi képen látható rá a példa. Továbbá a képen megfigyelhető, hogy touch fókusz is nagyon szépen működik. Sajnos a konvertálnom kellett kisebb felbontásúra a képet, hogy fel tudjam tölteni.

Videót 720p-ben tud felvenni a készülék 30fps-el, a minősége nem a legszebb, de bőven a vállalható kategórián belül van. A videó felvétel alatt folyamatos az autófókusz ami kicsit lassan reagál. Itt kell megemlítenem, hogy a gyári videó lejátszó szoftver nem boldogul el a HD videókkal (természetesen a saját kamerával felvett videókat viszi), de a play-ről telepíthető MX player vígan elvisz mindenféle HD videót, sőt a full HD videók is elindulnak de a hardver már nem képes elegendő képkockát kirajzolni másodpercenként az élvezhető "mozizáshoz".
Elmondható tehát, hogy mobil fronton elég korrekt a kamera. Annak viszont nagyon örülnék ha lenne rajta egy dedikált kamera gomb, de sebaj a nexus s-en már megszoktam a szoftveres gombot.

A kamerával ellentétben zenei fronton már teljesen más a helyzet. A kezelő felület a gyári, de a hangzás nagyon kellemes (persze nem a gyári fülessel, az ritka pocsék). Van SRS mód, külön beállíthatjuk, hogy milyen stílust használjon zene, valamint film esetén. A külső hangszóró is megfelelő.

Dual SIM

Akkor térjünk a készülék leglényegesebb pontjára, a Dual SIM-re. Dual active nincs, bárki bármit mond, ha az egyiken beszélsz, és a másikon hívnak, akkor nem fog jelezni. A kártyákhoz hozzárendelhetünk telefonszámokat, tehát megadhatjuk, hogy melyik számot, melyik kártyáról hívja. Annál a kontaktnál, ahol ezt nem állítottuk be, a telefon minden hívásnál rákérdez, hogy melyikről akarjuk indítani a műveletet. De természetesen be lehet állítani azt is, hogy ne kérdezzen rá a hívások előtt, de szerintem annak nincs értelme, mert jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy akkor minek vettünk Dual SIM-es mobilt. Beállíthatjuk továbbá, hogy melyik legyen az a kártya, amelyik a 3G adatkapcsolatot kezeli, de egyszerre sajnos csak egy kártyán lehet szélessávú mobilnet. Az alapértelmezett SMS számunkat is beállíthatjuk, de üzenet írása közben ezt könnyen megváltoztathatjuk a lehúzható status bar-ban.

GPS, Wi-fi, üzemidő, összegzés

A GPS nagyon jól üzemel, házon kívül gyorsan talál jelet, és azt stabilan tartja is. Én személy szerint a Sygic Aura progit használom. Még sosem hagyott cserben.

Alap a bluetooth és a DLNA. Utóbbit még nem sikerült működésre bírnom a samsung laptopommal, bár nem is foglalkoztam vele sokat. NFC chip nincs sajnos vagy nem sajnos. Egyelőre még nem lenne egy sűrűn használt funkció idehaza, szóval nem érzem a hiányát.

A Wi-Fi antenna jól veszi a jelet, bár nem lakom valami nagy lakásban, nem igazán tud elveszni. A 3G szintén stabil, tehát nem lehet panasz az adatkommunikációs képességekre, de azért LTE támogatásra ne számítsunk (a fővároson kívül amúgy sem vesszük nagy hasznát).
Ui.: A szüleimnél is kipróbáltam a wifit és bizton állíthatóm, hogy jobban veszi a szignált, mint az eddigi okostelefonjaim, ennek kimondottan örülök.

Egy 1500mAh-ás aksi (ettől nem fog leesni senkinek az álla) van a hátlap alatt, erős használat mellett simán kibír egy napot, ami igencsak örvendetes.

Összegezve elmondhatom, hogy egy nagyon kellemes készülékről van szó, amit jó áron megkaphatunk. Nem nyújt semmi kiemelkedőt, de a konkurenciát bőven maga mögött hagyja, persze ha nem vesszük figyelembe az Alcatel OT-997D-t, és s vaterán fellelhető kétmagos, noname kínai csodákat.
Bátran ajánlom mindenkinek, aki egy korrekt, megbízható (az egy hónapos használat alatt legalábbis még nem hagyott cserben), és olcsó kétkártyás okostelefonra vágyik.

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.