Felvezetés

Koncert- és rendezvényhangosítással foglalkozom fesztivál- és klub szinten egy ideje, így rendelkezem egyfajta speciális rálátással a zene készítését és hallgatását illetően. Rálátás, amely inkább vélemény, hiszen hitéleti kérdésről beszélünk, egy olyan témakörről ahol az ízlés mellett évtizedes megszokásaink uralkodnak.

Azt hiszem, itt hoztam ki az első felhördülést a tisztelt olvasóból. Milyen megszokásaink? Pedig erről van szó. Az ember szeret nosztalgiázni. Ha egy régi kínos eset előkerül a baráti társaságban, akkor leginkább nevetni szoktak rajta. A régi dolgokra mindig jó ízzel emlékszünk. Nincs ez másképp az audió területén sem. Induljunk csak el.

Van a Shure SM57/SM58 mikrofon páros. Ipari standard, ősidők óta gyártják ezt a két mikrofont, melyek egyébként azonos kapszulára épülnek eltérő kosárral hangszer illetve ének célra. Annyira megszokott darab, hogy minden hangosító cég jelentős mennyiséget tart belőlük egy bizonyos színt felett, valamint az SM57 stúdió körülmények között is standardnak számít gitárra illetve dobra. Nem, nem azért mert annyira jó hangja van, hanem mert a fülünk megszokta a hangját, emellett jól kezelhető színpadi környezetben. Megszokás, praktikum és megbízhatóság. Egy jó közép, amiben sose csalódsz, olyan mint mondjuk a Ballantine's, egy standard, megfizethető tucat valami, aminél vannak persze sokkal jobbak is, sokszor feleslegesen, hiszen egy 12 éves Chivas Regalból miért csinálnál „viszkikólát”, holott még csak egy kategóriát mentünk feljebb.

A zenehallgatók jó része szívesen emlékszik vissza a bakelitekre, a meleg analóg hangzásra. Az igazság azonban az, hogy a „melegséget” pont az adja, hogy rossz. Ez a koncepció, valamikor ennyit tudott a technika, megszoktuk és szeretjük hogy nincs éles teteje, meg rossz a jel-zaj viszonya, hogy csak két részletet ragadjak ki.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!