2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

A szovjet és orosz űrhajózás múltja XXIII. rész

Az amerikai űrrepülőgép-katasztrófa hatása az orosz űrprogramra hosszú és nagy volt.

[ ÚJ TESZT ]

Az ISS vegetálásának korszaka...

Padalka és Fincke pedig megkezdte az űrállomás belakását, elvégezték az akkumulátorok időszakos karbantartását, miközben orvosi kísérleteket hajtottak végre, amelyek a súlytalansághoz való alkalmazkodásuk fázisait követték. Elővették az amerikai EMU űrruhákat, hogy átellenőrizzék őket (ezeket már több, mint egy éve nem használták), illetve a Progressz M1-11 fedélzetét elkezdték megpakolni a feleslegessé vált dolgokkal, például az egyik Orlan-M űrruhával. Egyéb teendőik közé tartozott, hogy kamerát helyeztek el a Zvezda egyik ablakában, amely innentől folyamatosan képeket fog készíteni a Földről, illetve előkészítették a Destiny számítógépeit egy átfogó szoftverfrissítésre.

Eredetileg júniusban egy űrséta volt betervezve, amely a rácstartókon elhelyezett egyik giroszkóp (CMG) cseréjéről szólna. A tervekben az volt, hogy ehhez amerikai EMU űrruhákat használnak, de közben kiderült, hogy a hűtővíz-keringtetés kettőnél is problémákba ütközött, Padalka ruhájában a vezetékekben lévő folyadék buborékokkal volt teli, míg Fincke ruhájában egy beragadt csap okozott problémát. Egy harmadik EMU űrruha is volt még a fedélzeten, de a két meghibásodott ruha javítására nem látszott lehetőség, így áttértek arra a verzióra, hogy mindketten Orlan-M ruhában fognak a világűrbe lépni a Pirszból – csakhogy ez némi komplikációt jelentett, mivel a Pirsz a rácstartótól legmesszebb lévő modul, így sokkal macerásabb eljutni oda, míg a Questből ez sokkal rövidebb és egyszerűbb lett volna. Ha ez még nem lett volna elég, a bürokrácia is megkeserítette az űrsétát: a meglévő megállapodások szerint, ha az űrhajósok az orosz modulokon tartózkodnak, akkor az orosz irányítás vezényli őket, míg ha az amerikai (ill. európai vagy japán) elemeken, akkor a NASA irányít. Az adott esetben ez úgy nézett volna ki, hogy a CUP-ból tartják a személyzettel a kapcsolatot, amíg a Pirsz modulból a Zarja végéig eljutnak, majd onnantól átveszi őket az amerikai irányítás, hogy a giroszkóp cseréjét végrehajtsák, aztán visszaúton a Unity és a Zarja modul között ismét átpasszolják a kapcsolattartást.


Padalka a Zvezda kezelőpultjánál követi a Progressz M-49 dokkolását

Amíg ezen elrágódtak a űrügynökségek közötti kommunikációért felelős szakemberek, az űrhajósok befejezték a Progressz megpakolását, és az M1-11 teherűrhajó május 24-én levált az űrhajóról, majd egy külön feladatot kapott: 10 napig az ISS-től némileg eltávolodva a fedélzetén uralkodó körülményeket monitorozták, hogy adott helyzetben lehetséges lenne-e mikrogravitációs kísérleteket végrehajtani a visszatérés előtt. Utódja, a Progressz M-49 május 25-én indult el, több mint két és fél tonna ellátmánnyal a fedélzetén, majd két nap múlva ki is kötött az űrállomáson.

Eközben az Enyergija alaposan meglepte a nemzetközi partnereket azzal a javaslatával, hogy a következő, tizedik ISS expedíció ne fél, hanem egy éves időtartamig tartson. A NASA némileg hitetlenkedve fogadta az ötletet, hiszen a mostani személyzetek továbbra is csak „Gondnok” csapatok voltak, minimális tudományos feladattal, elsődlegesen az űrállomás üzemeltetése céljából tartózkodtak odafent. Noha az Enyergija utalást sem tett rá, de erősen valószínű, hogy az egész mögött az állt, hogy így a jelenlegi Szojuz utaknál csak egy „szabad” szék áll rendelkezésre a fizetős utasok számára (akár az ESA űrhajósairól, akár csak „egyszerű” űrturistákról legyen szó), míg ha egy évig tartózkodik fent az alapszemélyzet, akkor minden második Szojuz út csak a mentőhajóként használt űrhajó lecseréléséről szólna, így az űrhajó parancsnoka mellett két fizető vendég foglalhat helyet. A NASA ettől függetlenül végül csak annyival kommentálta a javaslatot, hogy nem jött még el erre az idő, de nem zárkóztak el attól, hogy a következő, tizenegyedik alapszemélyzet már egy évet töltsön fent, viszont csak akkor, ha az űrrepülőgép már újra repülhet. Közben még az európai űrügynökség is megszólalt a témában: úgy vélték, hogy nagy hiba volt az Egyesült Államok részéről az amerikai lakómodul és a CRV mentőhajó megépítésétől való visszalépés, ugyanakkor ha két Szojuz űrhajó tartózkodna folyamatosan az űrállomáshoz kikötve (ezáltal két mentőűrhajó lenne mindig készenlétben), akkor hat főre lehetne az alapszemélyzet létszámát emelni. Az ESA előterjesztése teljesen érthető volt: ha az ISS végig három fős tartós személyzeteknek lesz csak otthona, akkor (nem csak képletesen) szökőévente egyszer kerülhet eme kalapba az ő űrhajósuk, ellenben ha hat fősre emelik, akkor az egyiküket már Japánnal felváltva ők adnák. Azt persze nem kezdték el taglalni, hogy az extra Szojuz indításokat ki is fizetné, tegyük is rögtön hozzá...


Padalka egy Frankenstein-féle Orlan-M űrruhával pózol, amire felapplikálták az EMU űrruha sisaklámpáit

A június eleje a tervezett űrséta előkészületeiről szólt – amit a szokásos karbantartó feladatok és néhány egyszerűbb tudományos kísérlet mellett kellett megtenni, plusz még közben a Progressz M-49 kipakolását is el kellett végezniük. A sűrű feladatlista mellett Fincke számára örömhírt adhattak át június 18-án: felesége, Renita világra hozta második közös gyermeküket. Túl sokat ünnepelni nem volt idejük, mivel többek között fel kellett szerelni az EMU űrruhák sisakján lévő lámpákat az Orlan-M ruhákhoz tartozó sisakokra. Az űrsétára június 24-én indultak, ám ahogy kiléptek a Pirszből, Fincke űrruhájának oxigéntartályában a nyomás a vártnál nagyobb mértékben kezdett el csökkenni – rövid úton kiadták az utasítást a megszakításra, és a két űrhajós visszatért a Pirszbe. Az orosz szakemberek hamar kiderítették, hogy az oxigéntartály feltöltéséhez használt csap nem volt tökéletesen zárt állapotban, és ezen keresztül szökött a túlnyomás belőle.

Az űrsétát a tapasztalatok alapján módosított ellenőrző listával június 30-ára helyezték át, és ezúttal minden már gördülékenyen ment. Padalka a Sztrela robotkarba kapaszkodó Fincke-et a Zarja modulhoz mozgatta, ahol az amerikai űrhajós rögzítette a robotkar végét, ami után Padalka a robotkaron végigkúszva ment társa után. A két űrhajós innen a Unity modulhoz mászott, ahol az orosz földi irányítás átadta a vezénylést a houstoni irányításnak, a két űrhajós eddig oroszul, innentől angolul kommunikált tovább. Az S-0 rácselemen lévő energiaközpont lecserélése cirka háromnegyed órába telt, majd a távolról működésbe hozott, addig használhatatlan CMG-2 giroszkópot hamarosan 30 fordulat per perces sebességre sikerült felpörgetni, vagyis a fő feladatukat sikeresen teljesítették. Innentől fordítva végrehajtották útjukat, ahol Padalka visszamászott a Sztrelán a Pirszhez, hogy aztán a robotkarral átreptesse Fincke-et a Zarjáról a Pirszre. Még néhány eszközt előkészítettek a Pirsz külső részén egy második űrsétára, majd öt órával és negyven perccel indulásuk után magukra zárták a külső zsilip ajtaját.


Fincke a Destiny modulban a súlytalanságban való forrasztás lehetőségeit vizsgálja az ISSI program keretében

Július másodikán a négy amerikai giroszkópból immár három működött probléma nélkül (a most lecserélttel együtt), az űrhajósok pedig megtisztogatták és elpakolták az űrruháikat. A július 4-i nemzeti ünnepre nem csak Fincke, de orosz társa is három napos „pihenőt” kapott – szokás szerint ez csak annyit takart, hogy a tudományos feladatok és a nem kötelező karbantartó munkák lekerültek a napirendről. Eközben a Progressz M-49 tartályaiból újra oxigént engedtek az űrállomás légkörébe, majd a szabadságos napok után Padalka „élőben” ultrahangos felvételeket készített Fincke-ről, hogy az orvosi rendszerek adatkapcsolatát ellenőrizzék. Ezzel lehetővé vált az, hogy a földi irányítóközpontban ülő orvosok valós időben monitorozhassák az űrállomás lakóinak egészségét, egy esetleges betegség esetén. A következő hetekben főleg orvosi vizsgálatokat végeztek a lakók magukon, megtöltötték a Progressz M-49-et hulladékkal, félig szétszerelték az EMU űrruhákat, hogy a következő teherűrhajóval érkező hűtőfolyadék-pumpákat már csak beépíteni kelljen. Egy tűzriadó-gyakorlatot is tartottak, ami után viszont két fals tűzriadót is fújt a fedélzeti rendszer, így a tűzérzékelőket nekiálltak végigellenőrizni és kitakarítani. A karbantartó feladatok között sor került a Zvezda egyik hűtőrendszerének pumpacseréjére, annak meghibásodása után, illetve egy sikertelen szoftver-frissítésre, amely az európai ATV teherűrhajó Zvezdához való kikötéséhez szükséges képességet adta volna meg az űrállomásnak.


Fincke az augusztusi űrséta közben

Július 30-án a Progressz M-49 levált az űrállomásról, és elégett a légkörben, ráadásul sikerült mindkét eseményt lefilmezni az ISS-ről. Az űrhajósok nekiálltak a következő űrsétájuknak felkészülni, amire augusztus 3-án került sor, és ismét Orlan-M űrruhákban, a Pirszből indulva kell végrehajtaniuk. A cél különféle anyagminta-gyűjtő konténerek kicserélése, ilyen volt az SzKK panel, amely különféle anyagok űrben való viselkedését vizsgálta, a Kromka panel beszedése, ami a Zvezda hajtóműveiből kiáramló szennyeződésekből gyűjtött mintát. Ezek után felszereltek a Zvezdára két új antennát, illetve három régebbi lézer-reflektort lecseréltek egy új típusra, ez utóbbiak feladata majd az ATV kikötésének irányítása lesz. Még egy Platan-M anyagtechnikai vizsgáló konténert is leszereltek, és visszatértek a Pirsz modulba. A hat órára tervezett űrsétát végül négy és fél óra alatt sikerült befejezni.


Fincke Padalka lábszárcsontjáról készít ultrahangos felvételt, hogy a csontsűrűséget megvizsgálhassák

Augusztus 14-én kikötött a Progressz M-50 teherhajó, két és fél tonnányi ellátmánnyal, amelyek jó része már a tizedik alapszemélyzet felszerelése volt (ruhák, személyes felszerelések és tudományos kísérletekhez való anyagok). Az ellátmány kirakodásának első köre után Fincke nekiállt az egyik EMU űrruha vízpumpáját kicserélni, ami bő 4 órájába került, majd a következő nap fele is ezek tesztelését vitte el, de végre újra volt két működőképes amerikai űrruha a fedélzeten. Még augusztus végén a Progressz megemelte az űrállomás pályáját az októberre időzített következő Szojuz-érkezést előkészítve, ám eközben a Zvezda modulban lévő Elektron oxigén-generátor újra meghibásodott. Utóbbi olyan sűrűn történt meg, hogy lassan már szóvá sem tették – átlagban három naponta akadt valami gond vele, leginkább a vízkörben keletkeztek légbuborékok. Augusztus 27-én a Francis hurrikán áthaladt Cape Canaveral felett, amit a két űrhajós különféle kamerákkal követett, a szélvihar a NASA VAB összeszerelő-épületének oldalát és tetejét is megtépázta, komoly károkat okozva.


A Progressz M-50 zsilipajtaja feltárul, mögötte a várva-várt ellátmány


A MISSE anyagtechnikai panel a szeptemberi űrsétán lefotózva

Szeptember 3-án Padalka és Fincke egy újabb űrsétára indult, továbbra is a Pirsz modulból, a Zvezda végére három további antennát szereltek fel (ezek is az ATV dokkolásához kellenek), lefotózták a japán MPAC/SEEDS három anyagvizsgálati paneljének állapotát, majd a Pirsz zsilipajtajának közelében lévő kapaszkodókra burkolatot szereltek, hogy a biztonsági kötelek ne tekeredjenek rájuk folyton (ez szinte mindegyik korábbi Pirszből induló űrsétánál előfordult). Az űrséta öt óra huszonegy perc után ért véget, és ismét az ütemterv előtt végeztek minden feladattal. Szeptember 7-ére az Elektron újra leállt, ám most a hidrogén-analizáló körül volt a probléma. Padalkának naponta többször is szét kellett szednie, majd összeraknia, átmosta vízzel a rendszert, illetve különféle elemeit (amelyekhez volt pótalkatrész) nekiállt lecserélni, de rövid úton minden egyes bekapcsolás után újra leállt. Menet közben a Progressz M-50 tartályaiból pótolták az oxigént, illetve a Quest nitrogén tartályaiból nitrogént engedtek a belső légkörbe. Persze közben a többi karbantartási feladatot sem lehet elhanyagolni, például a futópadot fél évente darabjaira kell szerelni alapos átvizsgálásra, ám a tudományos feladatok szinte teljesen a háttérbe szorultak, mindössze néhány egészségügyi megfigyelést hajtottak végre saját magukon. Az Elektronon való munka miatt a NASA már egy vészforgatókönyvet is elkezdett kidolgozni: ha 45 nap alá csökken az űrállomáson lévő oxigén készletek mennyisége, naponta felülvizsgálják azt, hogy szükséges-e az űrállomás kiürítése.


A Szojuz TMA-5 induló személyzete már beöltözve: Sargin, Saripov és Chiao

A problémák ellenére a tizedik expedíció is felkészült az indulása, tagjai Szalizsan Sakirovics Saripov, aki az ezidőtájt lehetőséget kapott kozmonautákhoz képest némileg szokatlan előélettel bírt: eddig még csak egyszer járt a világűrben, de akkor rögtön a Shuttle-Mir program keretében, az STS-89 úton. Jól megértette magát úgy angolul és oroszul, így került beválogatásra a „Gondnok” alapszemélyzetek tagjai közé. Társa Leroy Chiao, aki már három űrrepülőgép-út alkalmával volt odafent, illetve több űrsétát is végrehajtott – jól képzett és tapasztalt űrhajósnak számított tehát. A Szojuz TMA-5 harmadik székébe Szergej Jurjevics Polonszkij üzletember foglalt volna helyet, aki a kiképzését el is végezte, ám aztán nyilvánosságra nem hozott orvosi okokból repülésre alkalmatlannak nyilvánították.

A harmadik űrhajósnak ezek után Jurij Georgijevics Sargin lett megnevezve, aki az Orosz Rakéta-Erők tisztjeként szolgált, de 1996-ban sikeresen letette az űrhajós-kiképzést is, és azóta az aktív űrhajósok között tartották számon. Az október 9-re tervezett indítást viszont két nappal későbbre kellett tolni, mikor egy robbanó csavar idő előtt működésbe lépett, amely a dokkológallért választja le abban az esetben, ha az űrállomásról való lekapcsolódáskor az valamiért meghibásodna, és nem tenné lehetővé az űrhajó távozását. Szeptember 28-án újabb csúszást jelentenek be – most az űrhajó egyik hidrogén-peroxid tartályához kapcsolódó tömítés szivárgott az indítás előtt végrehajtott tesztek alatt. A szűkös határidők miatt (legkésőbb október 28-án el kell indulnia a TMA-5-nek, hogy a TMA-4 még a meghatározott szavatossági idejének lejárta előtt visszatérhessen) egy szintén felkészítés alatt álló Progressz teherűrhajóból kannibalizálták a cserealkatrészt.


A Szojuz TMA-5 úton a világűrbe

Október 13-án végül a TMA-5 egy Szojuz-FG hordozórakéta orrán elindult a világűrbe, majd sikeresen pályára is állt. De a megpróbáltatások még messze nem értek véget: egy Molnyija kommunikációs műhold meghibásodása miatt a pályamódosító manőverek közül kettőt egy-egy Föld körüli fordulattal később kellett végrehajtani, mint eredetileg tervezték. Két nappal később így is már az ISS-hez való bedokkolásra készültek, majd alig 100 méterre az űrállomástól megszólaltak a vészriasztók, mivel a meghatározottnál gyorsabban közeledett az űrhajó. Az előrefelé néző (fékező) hajtóművek a vártnál kisebb tolóerőt fejtettek ki, így nem tudták kellő mértékben csökkenteni a relatív sebességet, így Saripov kikapcsolta a Kursz dokkolórendszert, majd mintegy 200 méterre eltávolodott, hogy kézi vezérléssel újra megközelítse az űrállomást. A naptárban már október 16-a szerepelt, mikor végül tökéletesen végrehajtott manőverrel kikötötte űrhajóját.


Sargin illetve a 10. és a 9. alapszemélyzet a protokoll fotózáson...


Chiao, Saripov és Sargin ebéd közben a Zvezda modulban

A két alapszemélyzet az üdvözlések után nagyjából folyamatos napi rutint vett fel: cirka 2-3 órát töltöttek el a közös átadással-átvétellel, majd az új alapszemélyzet a saját tudományos kísérleti eszközeit kezdte el felállítani, illetve „nemzeti” szerelőcsoportokban dolgoztak: Saripov és Padalka az Elektron oxigén-generátort, míg Chiao és Fincke a harmadik EMU űrruha hűtőfolyadék-szivattyúját vette kezelésbe. Az Elektront azonban csak részlegesen használták – amikor az űrhajósok ébren voltak, bekapcsolták, amikor lefeküdtek aludni, akkor lekapcsolták. Sargin eközben főleg Föld-megfigyeléseket végzett, illetve az orosz alapszemélyzetek által végrehajtott orvosi vizsgálatokban segédkezett.


Hivatalos átadási-átvételi ceremónia október 22-én a Destiny modulban


A Szojuz TMA-4 visszatérő modulja a leszállás után

Október 23-án Padalka, Fincke és Sargin beszálltak a Szojuz TMA-4-be, majd 24-én, helyi idő szerint hajnalban földet is értek Kazahsztán területén. A 9. ISS expedíció tagjai 187 napot, 21 órát és 17 percet töltöttek a világűrben, Sargin pedig 9 napot, 21 órát és 21 percet (számára ez volt az egyetlen űrrepülés egyébként). A végső számadás vegyes volt: az űrállomás működőképes állapotban volt, de rengeteg probléma adódott az Elektronnal, nem várt kihívásokkal szembesültek az amerikai űrruhák kapcsán, ezek miatt pedig az amúgy sem túl ambiciózus tudományos feladatok is csak foghíjasan lettek megvalósítva. A fény az alagút végén pedig nem közeledett jottányit se – a NASA 2004 végéről 2005 elejére, majd 2005. május-június magasságába tolta el az űrrepülőgépek visszatérését. Paradox módon még ezek ellenére sem merült fel, hogy esetleg a Nemzetközi Űrállomást működtető országok a nagyobb személyzethez szükséges két, állandóan fent lévő Szojuz űrhajó, illetve több teherűrhajó útját megszervezzék, finanszírozzák. Így csak annyi lett biztos, hogy még a 11. alapszemélyzet is a „Gondnokok” közé fog tartozni, illetve a 10. alapszemélyzet nem fog az eredeti tervekben szereplő STS-114-gyel találkozni...

Az űrállomáson Saripov és Chiao elődjeik távozása után három nap „szabadságot” kaptak, hogy egyfelől a kissé felpörgetett átadást kipihenhessék, másfelől, hogy a hétköznapi teendők rutinját felvehessék. Az Elektron a nagyjavítás után megemberelte magát, és jóváhagyták, hogy a továbbiakban folyamatosan működhessen, ami jó ómennek tűnt a rengeteg probléma után. A tudományos feladataik közül több az előző személyzet által végrehajtottak folytatása volt – például a csontsűrűség-változás nyomon követése ultrahangos vizsgálattal, amit az irányítóközpontban élőben követhettek az orvosok. Chiao tovább dolgozott a harmadik EMU hűtőrendszerén, amit azonban megakasztott az, hogy elveszett egy fém alátét, és sehogy sem lehetett megfelelően pótolni. Erre egy megoldás született: a harmadik űrruhát félrerakják (ami a tervezett űrséták miatt nem volt annyira megnyugtató), és a következő Progressz felvisz egy készletet belőle.


Saripov a Unity modulban kamerájával egy kommunikációs periódus alatt

November végén a két űrhajós automata vezérlésre állította az űrállomást, majd beszálltak a Pirsz végére kikötött Szojuz TMA-5-be, hogy az űrhajóval átrepüljenek a mindössze 14 méterrel arrébb található Zarja alsó dokkjához. Miután minden rendben lezajlott, újra birtokba vehették az ISS-t. Pár nappal később Chiao éppen a Pirszben dolgozott, amikor egyszer csak elé lebegett az az elveszett alátét, ami az EMU hűtőrendszerének javításánál tűnt el. A houstoni irányítás viszont úgy döntött, hogy inkább egy vadonatújat építsen be, így az alkatrész hulladékként végezte, ahogy az egyik Orlan-M űrruha is, amely már kiöregedett a használatból. A Progressz M-50 végleg meg lett töltve hulladékkal, de még várni kellett a váltásra. Az egyik ok az volt, hogy a személyzet az élelmiszer-tartalék leltározásakor hiányra bukkant. Kétszer megismételték a leltárt, de az továbbra sem stimmelt, ami arra utalt, hogy az előző alapszemélyzet a mostani alapszemélyzet készleteit is megkezdte. A Progressz M-51 indítását újra eltolták (először ugye még a TMA-5 indítás előtti „kannibalizáció” miatt), és a készleteibe plusz elemózsiát kellett felvenni. Ha az új teherűrhajó indításánál valami probléma lép fel, az űrhajósok készletei 2005 januárjában kifogynak. A helyzet kétségbeejtő mivoltát jól szemlélteti, hogy a fejadagokat megfeleztették az űrhajósokkal, hogy minél tovább kitolhassák a vészhelyzeti készleteket.


Chiao 2004. december 16-án karácsonyi dekorációval pózol

A december elég nyomasztó hangulatban kezdődött: az űrhajósok rögzítették a robotkarokat, és általánosságban felkészítették az űrállomást arra, hogy személyzet nélkül keringjen tovább, ha esetleg el kell hagyniuk azt. Eközben még tudományos kísérleteiket sem hanyagolhatták el: Chiao többek között a Fincke által elkezdett forrasztásos gyakorlatokat folytatta, míg Saripov a Csibisz vákuum-nadrágot viselte, amely a lábakban való vérkeringés serkentésére használtak, és az eredményeket rögzítette a használat után. Bekábelezték a Zvezda hátsó dokkolóját az ATV teherűrhajó számára, illetve amatőr rádiókommunikációs programokban vettek részt. Az M-50-be való bepakolás végeztével még egy számadást végeztek, hogy mi minden fog a légkörben elégni a teherűrhajóval, majd december 22-én lezárták az ajtaját és útjára engedték. A Progressz M-51 eredetileg ugyanezen a napon indult volna el Bajkonurból, ám egy korábbi pályaemelő manőver emberi hibából fakadóan a tervezettnél alacsonyabb magasságra juttatta csak az űrállomást, így az ideális találkozási ponthoz egy nappal később kellett indítani.

December 25-én az új teherűrhajó sikeresen a Zvezda végéhez csatlakozott, a személyzet pedig a karácsonyi ajándékoknál is jobban örült talán annak, hogy végre befejezhették kényszerű diétájukat. Nagyjából 3-4 kg-ot veszíthettek a testtömegükből, amit Chiao próbált az élő interjúk alkalmával viccesen felfogni (hogy általában ezt szeretnék az emberek elérni), ám ezzel együtt egyik űrhajós sem különösebben bánta, hogy újra egy kiadósat ehetnek.

Az űrállomáson és az emberes űrprogramok szempontjából 2004 a tragikus 2003 után a túlélésről szólt tehát...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.