Az űrturizmus beindul
A Szojuz TM-34 indulószemélyzete: Shuttleworth, Gidzenko és Vittori
Bajkonurban pedig időközben az Atlantis indításának megcsúszása miatt már jó ideje indulásra készen állt a Szojuz TM-34 legénysége: Jurij Pavlovics Gidzenko parancsnok, akinek ez volt a harmadik űrutazása, vele utazott az Európai Űrügynökség (ESA) űrhajósa, az olasz Roberto Vittori, akinek ez lesz az első űrrepülése, valamint a dél-afrikai Mark Shuttleworth űrturista. A sors úgy hozta tehát, hogy az 1999-es Szojuz TM-29 út után ismét csak egy orosz űrhajós jutott két „vendég” űrhajós mellé (akkor a Mirre látogatott Viktor Afanaszjev mellett a francia Jean-Pierre Haigneré és szlovák Ivan Bella foglalt helyett). Az ESA az utat „Marco Polo” néven nevezte el, de hivatalosan ISS EP-3 volt az út azonosítója. Eredetileg április 10-én kellett volna indulniuk, majd több egymás utáni tologatás után végül április 25-re lett időzítve. A világűrben Onufrijenkóék közben április 20-án a Szojuz TM-33-mal a Zarja alsó csatlakozási pontjáról átrepültek a Pirsz modul dokkolójára, hogy a TM-34 majd a Zarjára köthessen ki, amely 27-én meg is történt.
Az ISS negyedik személyzete és a Szojuz TM-34 / 33 űrhajóváltás személyzete pózol a Zvezdában, érdemes megfigyelni, hogy a „vendégek” már az új, mellkason nemzeti színű zászlóval díszített kezeslábast viselik
Shuttleworth a Destiny modul ablakában, azon túl pedig Afrika
A vendégek nyolc napot töltöttek el az űrállomáson, Vittori előre előkészített tudományos kísérleteket hajtott végre, Shuttleworth részben saját maga által finanszírozott kísérletet is végzett (óceán-megfigyelések, nyálminta-gyűjtés, HIV-protein kristálynövesztés, illetve Föld-megfigyelések), valamint többször vett fel rádió- és videókapcsolatot különféle diákokkal. Shuttleworth kétségkívül aktívabb volt az űrállomáson, mint Dennis Tito, ám utóbbinak ugyebár több nehézséggel is meg kellett küzdenie, míg a sokkal fiatalabb dél-afrikai nem csak jobb egészségi állapotban volt, de tanult is Tito útjából, így jobban fel tudott készülni.
A mentőűrhajó váltását végrehajtó trió a Zvezdában
A hivatalos szöveg szerint Shuttleworth újságot olvas, de ez inkább egy kis reklámfogásnak néz ki a brit Sunday Times részére
Gidzenko és Vittori már kiszállt a visszatérő modulból, Shuttleworth még éppen úton van a harmadik székbe, hogy a média számára biztosított első fotózáshoz előkészüljenek
Május 5-re a két Szojuz ülésbetéteit kicserélték, és a vendégek elköszöntek az űrállomás alapszemélyzetétől, majd még aznap visszatértek Kazahsztán területére – itt még annyi izgalom érte őket, hogy a sötétben és erős szélben végrehajtott leszállásnál váratlanul érte őket a fékezőhajtóművek beindulása és a hirtelen talajfogás. Shuttleworth útja újabb 20 millió dollárral járult hozzá a Roszaviakoszmosz és elsősorban az Enyergija pénzügyi helyzetéhez, tovább fűtve az űrturizmusba vetett bizalmat. Az üzletember abszolút szuperlatívuszokban beszélt útjáról, és az út számára külön honlapot tartott (és tart) fent, az africaninspace.com-ot.
Az ISS negyedik személyzete (bal szélen, fentről lefelé: Walz, Bursch és Onufrijenko), az STS-111 személyzete (középen, fentről lefele: Perrin, Lockhart, Chang-Diaz és Cockrell) valamint az ötödik alapszemélyzet (jobbra, fentről lefelé: Korzun, Whitson és Trescsov) a Destiny modulban
A mentőűrhajó cseréje némileg paradox módon kihatással volt a személyzet cseréjére is – az Endeavour űrrepülőgép által végrehajtandó STS-111 úton érkezett volna az ISS ötödik alapszemélyzete, amelynek tagjai: Peggy Whitson a NASA részéről, valamint Valerij Korzun és Szergej Trescsov a Roszaviakoszmosztól. Érdekesség, hogy Korzun lett a küldetés parancsnoka, noha a korábbi „szokásjog” szerint a kisebbségben lévő űrügynökség adta a parancsnokot, és egy ideig utána is – ámbátor az is igaz, hogy Whitsonnak ez volt az első űrrepülése, míg Korzun már több, mint 196 napot töltött a világűrben a Mir EO-22 küldetés alatt 1996-97-ben.
Az Endeavour útban az indítóállásra 2002. április 29-én...
Az űrrepülőgép személyzete Kenneth Cockrell parancsok, Paul Lockhart pilóta és Franklin Chang-Diaz NASA űrhajósok, valamint a francia űrügynökségtől (CNES) Philippe Perrin. Eredetileg május 3-án indulhattak volna, ám az STS-110 (Atlantis) űrrepülőgép indításának elhalasztása miatt ugye csúszott az Szojuz TM-34 indítása, ami miatt viszont az STS-111 is követte a dominó-hatásban, ennek köszönhetően május 6-a lett tehát kitűzve. Csakhogy menet közben kiderült, hogy egy hűtőberendezés (ami a három független és redundáns hidraulika rendszer számára energiát biztosító egyik hidrazin-üzemanyagú turbo-pumpa működéséhez szükséges) meghibásodott, és víz szivárog belőle. Márpedig az űrrepülőgép nem indulhat el, csak két működőképes hidraulika-körrel. Az indításra előkészített űrrepülőgépben a meghibásodott egység javítása viszont komoly kihívás elé állította a szerelőgárdát, de május 30-án újra rajta készen állt az LC-39A indítóálláson, hogy viharveszély miatt először egy nappal, majd aztán még eggyel tovább tolják a startot. Június elsején kellett volna tehát újra nekiveselkedni, csakhogy egy nitrogén-szelep problémája ismét közbeszólt, amit cserélni kellet. Így végül június 5-én indulhatott el csak az Endeavour...
A Houstonban található Küldetésirányító Központban készült fotó a dokkolás utolsó fázisában
Korzun (háttal, vagyis lábbal felénk) és Onufrijenko üdvözli egymást az Endeavour és az ISS zsilipajtajának kinyitása után
Némi káosz – az ISS 4. és 5. alapszemélyzete, valamint az STS-111 legénysége a Destiny modulban készült közös fotón
Az űrrepülőgép június 7-én érte el az űrállomást, majd kikötött a Unity modulhoz (pontosabban a PMA-3 dokkolómodulhoz), a szokásos üdvözlés után az Endeavour rakterében lévő Leonardo MPLM modult a Unity egyik dokkolójához helyezték, az elkövetkezendő napokban a Leonardóban lévő nyolc amerikai valamint két nemzetközi ellátmányt tároló szekrényt, illetve két tudományos eszközöket tároló szekrényt kellett átszállítani az űrállomásra.
Lakómodul hiányában egy ideiglenesnek szánt alvókapszula volt a megoldás az amerikai személyzet pihenőhelyének, itt Whitson mutatja a Destiny modulban elhelyezett hálófülkéjét
Az Endeavour középső szintjén űrruhák, az ellátmány zsákjai és tárolói között fedezhetjük fel Onufrijenkót, Cockrellt, Burscht és Parrint
Június 9-én került sor az első űrsétára, amit Franklin Chang-Diaz és Philippe Perrin hajtott végre, feladatuk alapvetően az MBS (Mobile Base System ~ „Mozgó Alváz Rendszer”) beüzemelése, ami a korábban már felvitt Mobil Transportra (MT) lett rögzítve. A másfél tonnás eszköz cirka 21 tonnányi terhet képes majd a rácsszerkezeten futó síneken szállítani, illetve a CanadArm2 robotkar „bázisa” lehet a rácsszerkezeten zajló kísérleteknél, illetve karbantartási feladatoknál. Az űrséták sora folytatódott 11-én és 13-án, mikor az MBS és az MT közötti energia- és adatkapcsolatot egy sor kábellel összekötötték.
Perrin a második űrséta idején, az MBS modul felett lebegve integet Chang-Diaznak
Perrin fotózza az MBS és a MTS közötti kábeleket és csatlakozókat
A közbenső napokban a Leonardo kipakolása volt napirenden, a már említett tudományos és logisztikai szekrényeket helyezték el az űrállomás fedélzetén, illetve egy jelentősebb kísérleti eszközt is beüzemeltek, az MSG-t (Microgravity Science Glovebox ~ „Mikrogravitációs Tudományos Kesztyűsbox”), amelyben zárt térben lehetett különféle kísérletetek végrehajtani. Miután a Leonardo tudományos eredményekkel, nem használt eszközökkel, illetve hulladékkal lett megpakolva, a modult lezárták, majd az űrsikló robotkarjával annak rakterébe helyezték. Június 15-én az Endeavour legénysége valamint a negyedik ISS alapszemélyzete elköszönt az ötödik alapszemélyzettől, és lekapcsolódva körberepülték az űrállomást, hogy lefotózzák szokás szerint.
Peggy Whitson a Destiny modulba beépített MSG előtt lebegve
Az ISS-ről készült kép az STS-111-ről fotózva
Az űrrepülőgép azonban az elkövetkezendő napokban várakozni kényszerült, mivel Floridában az időjárás rossz volt, végül június 19-én az Edwards légibázisra tértek vissza. A negyedik alapszemélyzet a lehetőségekhez képest nagyszerűen szerepelt, és az űrállomás bővítése is szépen – bár bőven a tervektől lemaradva – haladt. Az ISS negyedik alapszemélyzetének amerikai tagjai pedig 195 egyhuzamban a világűrben töltött nappal új amerikai rekorderei lettek a tartós űrrepülésnek és Shannon Lucid 188 napos űrrepülését szárnyalták túl. Az STS-111 még egy téren volt különleges: fedélzetén járt a világűrben a CNES utolsó „saját” űrhajósa, a francia űrhajós-csoportot feloszlatták, illetve tagjai közül többen a közös európai űrügynökség, az ESA űrhajós-csoportjába kerültek át.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
