2019. január 24., csütörtök

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

A szovjet / orosz űrhajózás múltja XX. rész

A Nemzetközi Űrállomás megszületése és a Mir utolsó reményének, a MirCorpnak bukása.

[ ÚJ TESZT ]

Az ISS első valódi lakói...

De most még térjünk vissza az ISS-re és a Zvezdára. A Zvezda, alias DOSz-8 eredetileg ugyebár a Mir tartalék moduljaként kezdte el életét, és nagyjából megegyezett vele. Röviden azért vegyük át a felépítését:


A Mir központi modul ábrája, a főbb részelemeket bemutatva – a Zvezda nem sokban tér el ettől...

- Dolgozó és lakó egység: az összesen 7,67 méter hosszú, 4,2 méter átmérőjű fő része az űrállomásnak. Ez is három további részre oszlott, a nagyobb átmérőjű lakórészre, az átmeneti részre és az irányítóközpontra. A lakórészben volt a konyha, két különálló pihenő helység a személyzet számára (saját ablakokkal), a higiéniás részleg és a toalett, illetve a szeméttároló. Itt van elhelyezve az Electron oxigén-generátor is. A két rész közötti kúpos részben volt az orvosi eszközök otthona, és itt kerül majd elhelyezésre a futópad. Az irányítóközpont nevéből eredően az első időkben az egész űrállomás vezérlőrendszerét takarta, minden főbb feladatot innen lehetett ellátni, de többek között a kommunikáció is innen folyik. A padló sötétzöld, a falak világosabb színek (kék vagy sárga) és a mennyezet fehér festése az űrhajósok mindennapos tájékozódását könnyítette meg, továbbá minden eszközt úgy építettek be, hogy ennek megfelelő legyen az elhelyezkedése.

- Átszálló egység: A 2,2 méter átmérőjű modul az űrállomás elején található. Itt van egy komoly eltérés a Mir bázismodulhoz képest, csak előre és fent, illetve lent helyeztek el dokkológallért és zsilipajtókat (a Mir esetében körkörösen négy volt ugye). Az elülső fog a Zarja hátsó kikötési pontjára csatlakozni, a másik kettő későbbi űrállomás-modulok számára lesz felhasználható.

- Átmeneti egység: Ez a 2 méter átmérőjű alagút a munkarészleg végétől a hátsó dokkolóig tart.

- Műszaki egység: A fő hajtóművek és a hajtóanyag-tartályok az átmeneti részleg körüli nem túlnyomásos gyűrűben lettek elhelyezve. Itt vannak még a kommunikációs antennák és optikai szenzorok is.

A Zvezda lesz tehát az űrállomás alapmodulja hosszú ideig, de ehhez el kellene indítani, csakhogy hiába szállítják át hosszas vajúdás után 1999 májusában Bajkonurba, de még nincs indítható állapotban, először novemberre csúsztatják az indítását, majd 2000 februárjára. E téren a NASA is kerékkötő közben – az űrrepülőgépek terén tapasztalható problémák miatt megcsúsznak ők is. Csakhogy 1999. október 26-án egy Proton-K rakéta indítás során, mely az Express-A1 kommunikációs műholdat vitte volna a világűrbe, meghibásodik a második fokozat, ami a műhold és a rakéta végzetét okozza. A hiba feltárásáig minden Proton indítást elhalasztottak – a Zvezdáét is beleértve. Úgy tűnt, hogy minden összeesküszik az ellen, hogy az ISS-t tovább lehessen építeni. A rakétahajtóműveket gyártó Voronyezsi gyáregység és a rakétát gyártó hrunyicsevi gyáregység egy sor hajtóműtesztet hajt végre, de nem tudják egyértelműen meghatározni, mi miatt vallott kudarcot az 1999 októberi indítás, ezért a Roszkozmosz két sikeres Proton indítást vár el, mielőtt a Zvezda sorra kerülhet. 2000 februárjában megállapodnak, hogy júliusban fog elindulni a Zvezda, és egy Progressz teherűrhajó (ellátmány és hajtóanyag utánpótlás céljából) valamint egy Szojuz űrhajó (arra az esetre, ha a Zvezda dokkolásakor valami probléma fellépne, és esetleg emberi beavatkozásra lenne szükség) készen áll, mikor a Zvezda elindul. Ha a Zvezda bedokkol, hamarosan utánaküldik a teherűrhajót, és októberben a Szojuzzal az első tartós személyzet is végre sorra kerülhet.


A kiképzéshez használt Zvezda makett beltere

A Proton rakéták felkészítése jól halad (végül 2000 június 6. és július 4. között 4 indításra kerül sor, ami brutálisan feszített tempó), de kisebb vita kerekedik a Roszaviakozmosz és az orosz védelmi minisztérium között annak kapcsán, hogy milyen hasznos terhet vigyen fel a második Proton rakéta, amely a módosított második fokozattal repülne. A vitában a Roszaviakozmosz marad alul, és július 4-én a Gejzír katonai kommunikációs műholddal az orrában elindul a Proton-K – noha kisebb problémákat észlelnek a második fokozat szenzorai, végül az indítást sikeresnek könyvelik el. A Zvezda indítását ez alapján pedig végre jóváhagyják. Július 8-án, vagyis mindössze négy nappal később a Proton-K, orrán a Zvezdával kigördül az előkészítő hangárból az indítóállásra, ahol az elkövetkező napokban még pár tesztet végrehajtsanak, és végül 12-én elkezdődik a Zvezda útja a világűrben...


A Zvezda modul a Proton-K rakéta orrán az indítóállásnál függőlegesbe állítás közben

Július 25-én a Zvezda hajtóanyag-takarékos pályán megérkezik az ISS-hez, és kiköt a Zarja hátsó dokkolóegységéhez. Az ISS építésének második nagy mérföldköve sikeresen teljesül. Augusztus 9-én megérkezik a Progressz-M1-3 teherűrhajó, amely elsődleges feladata az űrállomás pályaemelő manővereinek végrehajtása (emiatt is kaptak ugye az M1 változatok nagyobb hajtóanyag-tartályokat a középső moduljukba). A teherhajó a Zvezda végén lévő kikötési pontra érkezik meg, ami eredetileg a Szojuzok részére lenne használatos, de az űrállomás első hosszú távú lakóira még várnia kell.


Az STS-106 űrhajósai, első sor: Altman és Wilcutt, hátsó sor: Morukov, Mastracchio, Lu, Burbank és Malencsenko

Először ugyanis két űrrepülőgép-út következik, ám a számozás kissé megbolondult, ugyanis először az STS-106, majd az STS-92 következik. Előbbi az Atlantis űrsiklón szeptember 8-án indul el a világűrbe, fedélzetén Terrence W. Wilcutt, Scott D. Altman, Edward T. Lu, Richard A. Mastracchio és Daniel C. Burbank NASA űrhajósok, illetve Jurij Ivanovics Malencsenko és Borisz Vlagyimirovics Morukov, a Roszkozmosz kozmonautái.


Az ISS az Atlantis kikötése előtt


Lu a Zvezda külső részén éppen a kábelek összekötésén dolgozik

A „szokásos” két napos út után kötöttek ki a Unity modulhoz, és először ismét egy űrsétára került sor: Lu és Malencsenko szeptember 11-én 6 óra 14 percet töltöttek kint a világűrben, és a fő feladatuk a Zvezda és a Zarja közötti összesen kilenc energia-, adatkapcsolat- valamint televíziós kábelek összekötése. Ezek mellett felszereltek egy magnetométert a Zvezda külső részére, amely az űrállomás pozíciójáról ad információt a Föld mágneses mezejéhez képest.


Az űrhajósok a Zvezdában pózolnak egy fotó erejéig


Malecsenko a Zarja modulban a Progressz kipakolása közben


Apróbb technikai probléma elhárítása a Zvezdában a futópad elhelyezése előtt


A Zvezda modul Zarja felé néző vége

Másnap nyitották ki a zsilipajtókat, és birtokba vették az immár kibővült űrállomást. Az amúgy is zsúfolt beltérbe két irányból további ellátmányt pakoltak – Mastracchio vezetésével az Atlantis rakterében lévő dupla SpaceHab modulból bő két tonnányi, míg Morukov vezetésével a Progressz teherhajóból 590 kg-nyi lett áthordva az űrállomásra. Ruhák, élelmiszer, személyi higiéniai eszközök, orvosi eszközök, laptopok, egy színes nyomtató, porszívó és három tűzoltókészülék szerepelt a listán, de be kellett építeni a Zvezdába az Elektron oxigén-generátort, illetve a Vozduh széndioxid-elnyelő rendszert is, sőt, a Zvezda toalettje is ekkor került a helyére. A Zarja hat akkumulátorából négyet ugye lecseréltek az STS-101 űrhajósai, a maradék kettőre most kerülhetett sor, illetve a Zvezda akkumulátoraiból három hiányzott az indításkor (a tömeglimit miatt), ezeket is az STS-106 űrhajósai építették be.


Fotók az ISS-ről 2000 szeptember 18-án, miután az Atlantis kidokkolt az űrállomásról

Az űrhajósok aztán szeptember 18-án lezárták a zsilipajtókat, és az Atlantis segedelmével 23 km-rel megemelték az űrállomás pályáját, majd lekapcsolódtak, és szokás szerint körberepülték az űrállomást, miközben végigfotózták azt, végül szeptember 20-án leszálltak Floridában.


Az STS-92 személyzete – bő egy évvel az indulásuk előtt, első sor: Melroy és Duffy,
hátsó sor: Chiao, Lopez-Alegria, McArthur, Wisoff és Wakata

Alig két hét múlva indulna az STS-92, de az október 6-ra tervezett startot eltolták végül 11-re. Brian Duffy, Pamela A. Melroy, William S. McArthur, Peter J.K. Wisoff, Michael E. López-Alegría, Leroy Chiao amerikai, valamint Koicsi Wakata japán űrhajós a Discovery űrrepülőgéppel indulnak az űrállomáshoz (az első ISS-hez induló űrrepülőgép-út, amelyen nincs orosz kozmonauta).


Az ISS, ahogy az STS-92 látta


Lopez-Alegria a második űrséta közben

A dokkolásra 13-án kerül sor, az űrhajósok először csak azért nyitották ki a Unity zsilipajtaját, hogy levegőmintákat vegyenek és beindítsák a levegőforgató rendszert, hogy később újabb mintavételeknél a különbségeket rögzíthessék. A Unity lezárása után négy űrsétával az űrrepülőgép rakterében lévő Z1 rácsos tartó elemet a Unity modulhoz rögzítik, illetve felszerelik a PMA-3 dokkolóalagutat a Unity nadír pontjára, hogy később oda újabb modulokat lehessen csatlakoztatni. Az első és a harmadik űrsétát McArthur és Chiao, a másodikat és a negyediket pedig Wisoff és Lopez-Alegria hajtja végre, hogy legyen idejük pihenni egy-egy fázis között. A Z1-en elhelyeztek illetve beüzemeltek két egyenáramú átalakítót, két kommunikációs rendszert, egy sor energia- és hővezető csatlakozót, illetve most még csak rajta ül négy giroszkóp, amelyeket később az űrállomás forgatására lehet felhasználni az amerikai tudományos modul megérkezése után.


Az STS-92 felvarróját helyezi el Duffy a Zarja modulban


Az STS-92 úton végrehajtott űrséták során az ISS-hez hozzáadott elemek: a Unity felett a Z1 rácsos tartó, a Unity alsó részén pedig a PMU-3 átjáró


Az űrrepülőgépről készült kép a kidokkolás után

Az űrséták után nem egészen két napig a Unity és a Zarja modulban a PMA-3 átjárót, valamint a Z1 rácsszerkezeten lévő rendszereket bekötötték, illetve pár kísérletet hajtottak végre. Október 20-án lekapcsolódtak az űrállomásról, majd kissé eltávolodva megvárták, hogy az űrállomás napelemszárnyai a földi irányítás parancsára aktiválódnak-e, hogy kövessék a Nap mozgását. Az űrhajósok lefotózták még az ISS-t, majd az időjárás miatti halasztások miatt 24-én tértek vissza a Földre.


Gidzenko, Krikaljov és Shepherd, az ISS első expedíciójának űrhajósai

Végre a Nemzetközi Űrállomás első alapszemélyzete is nekikészülhetett: Jurij Pavlovics Gidzenko parancsnok és Szergej Konsztantyinovics Krikaljov fedélzeti mérnök orosz részről, míg William Shepherd űrhajós a NASA részéről lett kijelölve az útra. Mindhárman tapasztalt űrhajósok, sem a NASA, sem a Roszkozmosz nem akar most újoncokat, a cél az, hogy gördülékenyen beinduljon az űrállomás élete, ehhez pedig veteránokra van szükség.

Gidzenkoék október 31-én startolnak a Szojuz TM-31-el, majd nagyjából két nappal később, november másodikán kötnek ki a Zvezda hátra néző kikötési pontján, amelyről a Progressz-M1-3 még november elsején kapcsolódott le. A Szojuzon Gidzenko volt a főnök, az űrállomáson viszont a megállapodás szerint a kisebbséget adó nemzet űrhajósa, ez esetben a NASA állományába tartozó Shepherd lesz a parancsok. Az űrállomás hívójele is új: innentől „Station Alpha” (Alfa állomás) az elnevezése.


Gidzenko és Krikaljov a Zvezdában

Az új személyzet első dolga egy általános átellenőrzés, majd alapvető karbantartási feladatok a létfenntartó rendszereken azok aktiválása után. Ezután az űrállomás belakása következik, és nekiállnak első tudományos kísérleteiknek: protein-kristályok növesztése, Föld-megfigyelések, az űrállomás fedélzeti rendszereinek gyakorlati tapasztalatainak rögzítése, valamint egy űrhatásoknak kitett tesztpanellel való munka. November 16-án elindult Bajkonurból a Progressz-M1-4, és a Zarja alsó kikötési pontjára dokkolna be két nappal később. Csakhogy a Kursz automatika bemondja az unalmast, így a személyzetnek a TORU rendszerrel kell a manővert befejezni. A teherhajó kipakolása után, december elsején a teherhajót lekapcsolják, és „parkolópályára” állítják az űrállomástól nem messze – ugyanis útban lenne az első vendégeknek...


Az ISS az Endeavourból fotózva december másodikán

Az STS-97 út szintén december elsején indult az Endeavour űrrepülőgéppel Brent W. Jett parancsnok, Michael J. Bloomfield pilóta valamint Joseph R. Tanner és Carlos I. Noriega NASA, illetve Marc Garneau CSA (Kanadai Űrügynökség) űrhajósokkal a fedélzetén. Másfél nappal később, december másodikán kötöttek ki a Unity modul nemrég felszerelt PMA-3 alagútjához, hogy aztán az űrállomásra átszálljanak. A Zarja és a Unity közötti zsilipajtó zárva maradt, ugyanis az űrsétákhoz való könnyebb előkészülés miatt az űrrepülőgépen (és a Unityben) alacsonyabb légnyomást hoztak létre, míg a Zarja-Zvezda-Szojuz részen maradt az eredeti légnyomás.


Tanner az egyik űrséta közben


A napelemek kinyitásuk közben

Az Endeavour rakterében ott pihen a P6 egység, amely az űrállomás első nagy méretű napelemszárnya – a teljes egység 15,9 tonnát nyom, amit rögtön ki is emelnek, hogy a Unity modul tetején lévő Z1 rácstartóhoz illesszék majd. Másnap Tanner és Noriega elindulnak az első űrsétájukhoz, amelyben a Z1-hez rögzítik a P6 egységet, összekötik a Z1 és P6 közötti kábeleket, majd utasítást adnak az űrrepülőgépről a napelemszárnyak kinyitásához – ám az egyik az első kísérletnél nem mozdul, de végül egy ismételt parancsra az is kinyílik, így a teljes napelemszárny 73 méteresre nyújtózkodik.


Az STS-97 és az ISS első alapszemélyzetének közös fotója

December 5-én és 7-én újabb űrsétára kerül sor, Tanner és Noriega összeköti a Z1/P6 elektromos kábeleit a Unityvel, illetve eltávolítotják a Z1-en lévő egyenáramú átalakító egység takaróját, illetve áthelyeznek egy antennát a Z1-ről a P6-ra. Szintén az űrséta része a következő amerikai modul, a Destiny érkezésének előkészítése. Miután végeztek, december nyolcadikára az Endeavourban is megemelik a légnyomást, hogy azonos legyen az űrállomás többi részében lévővel, és az alapszemélyzet illetve az STS-97 személyzete végre üdvözölheti egymást. A közös munka először a korábbi szovjet / orosz „rezonancia” teszt lefolytatása volt (amikor az űrhajósok faltól-falig elrugaszkodva próbálják ki, mennyire stabil szerkezetileg az űrállomás), majd nekiálltak az űrrepülőgépben lévő ellátmány átszállításának.


Az STS-97 út során az ISS-hez adott új elemek


A távozáskor készült fotó, az első amerikai napelemszárnnyal

A közös munka mindössze egy napig tartott – másnap elköszöntek egymástól, lezárták a zsilipajtókat a Unity és az Endeavour között, majd az űrrepülőgép lekapcsolódott, és még távozása előtt körbefotózta az immár első amerikai napelemeit is megkapó űrállomást.

Az első expedíció űrhajósai pedig folytatják munkájukat, de jobbára csak az újonnan jött ellátmányt pakolják el, illetve egyszerűbb kísérleteket folytatnak. A Progressz-M1-4 teherűrhajó december 26-án újra kiköt a Zarja alsó dokkolójára, és az irányítást ismét a TORU segedelmével oldják meg – a Kursz rendszer problémáját sikerült ugyan megoldani, de egy visszahajtott antenna miatt (amit nem lehetett újra kinyitni) muszáj volt ismét kézi irányításhoz folyamodni.

A Mir sorsa megpecsételődik...

2000 őszére a NASA nyomásgyakorlása egyre élesebb a Roszkozmosz felé, és miközben a MirCorp hiába kommunikálja kifelé, hogy minden sínen van, 2000 októberében a űripari főmérnökök és a Roszkozmosz vezetésével tartott megbeszélés után elég borúsan alakul a jövőképük. A Progressz-M1-2 hajtóanyaga csaknem elfogyott, így új teherhajót kell felküldeni, ám ezt a MirCorp nem tudja finanszírozni, így kénytelen azt Oroszország kifizetni, mivel pedig a Mirből nem tudnak így több pénzt kisajtolni, már az Enyergija cég sem ragaszkodik annyira a vén űrállomáshoz. A Progressz-M1-2 október 15-én leválik a Mirről, utódja, a Progressz M-43 pedig október 16-án indul el Bajkonurból, hogy négy nap múlva bedokkoljon, és majd némileg magasabb pályára emelje az űrállomást. A MirCorp anyagi helyzete sem túl rózsás, így bejelentik, hogy 2001 elején részvénykibocsátással fognak további befektetőket bevonni a cégbe (és egyben tőkéhez jutni), ám 2000 decemberében Jurij Szemenov, az Enyergija cég igazgatója már egyértelműen közli, hogy a Mir sorsa már eldöntetett, mivel a MirCorp nem fizetett határidőre, december elsejéig – ám valójában már novemberben törlik az EO-31 (Saripov és Vinogradov) és EO-32 (Talgat Muszabajev és Jurij Baturin, illetve Dennis Tito) személyzetre vonatkozó terveket. De nem csak a MirCorp, az Enyergija cég anyagi helyzete sem rózsás, 2000-ben a dolgozói tizedét el kellett bocsátaniuk, és így tíz év alatt közel 100 000 főről 20 000 alá zuhant a cégnél alkalmazottainak száma. Közben az Enyergija egy vészforgatókönyvet is életbe léptetett: egy Szojuz TM űrhajót és két fős mentőcsapatot készít fel: Gennagyij Padalka és Nyikolaj Budarin feladata az, hogy ha előre nem látható technikai problémák lépnének fel, melyek az irányított légkörbe vezetést meghiúsíthatnák, akkor elindulnak a világűrbe, hogy bedokkoljanak az űrállomásra, és újra irányítható állapotba hozzák azt. Az indító jármű és az űrhajó 2001 elejére készül el, és 10-12 napon belül indítható, ha úgy hozza a helyzet. Az Enyergija és a Roszkozmosz készen áll, hogy a Mirt elindítsák végső útjára...

Folytatása következik....

Főbb források:
Astronautix.com
Russianspaceweb.com
SpaceFacts.de
b14643.de
David M. Harland - The Story of Space Station Mir (978-0-387-73977-9)
History.Nasa.Gov

Hirdetés

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.