2018. szeptember 21., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

A szovjet / orosz űrhajózás múltja XIV. rész

A Mir-saga kezdete: sorra megdőlő rekordok és nyeregbe kerülő oroszok az amerikaiak ellenében.

[ ÚJ TESZT ]

Nehézségek a látóhatáron

A Mir-4 (EO-4) személyzetnek az új évet a Progressz-39 érkezése (1988. december 27-én) és a fedélzetén érkező ajándékok hozták el (a karácsonyi ünnepet január elején tartották a szovjetek és tartják az oroszok). A teherűrhajót nem csak a friss ellátmány érkezése miatt várták (amíg ugye Chrétien az űrállomáson volt, nem volt szabad a hátsó dokkoló), de amiatt is, hogy az elmúlt hónapban összegyűlt rengeteg hulladéktól, illetve már szükségtelenné vált tudományos eszköztől végre megszabadulhassanak, a kiürített Progresszt felhasználva ehhez. Azonban Volkovék valójában leginkább csak vártak. Eredetileg az volt a terv, hogy a Kvant-2 tudományos modul már be lesz dokkolva az űrállomásra, mire a Szojuz TM-7 megérkezik. A Mir-4 személyzet pedig nem csak a plusz lakó- és munkateret használhatja ki, hanem a rögtön utána érkező Krisztall modult is.


A Kvant-2 ábrája, a formája alapján könnyű megállapítani, hogy az FGB-n alapul...

A Kvant-2 a TKSz űrhajón műszaki / lakó modulján, az FGB-n alapult, de alaposan áttervezve és átalakítva. A "hátsó" részén egy dedikált űrséta-zsilipet helyeztek el, így végre nem a DOSz-8 (Mir) modul dokkoló-részét kellett zsilipként használniuk. A modul feladatai közé tartozott, hogy nem csak több tudományos rendszer, például különféle spektrométerek, spektrális kamerák (mint a továbbfejlesztett keletnémet MKF-6MA), de többek között egy madár-tojás keltető számára is otthonként szolgáljon, további forgást és stabilizálást biztosító giroszkópok (mint amilyenek a Kvant-1-ben is voltak) és a személyzet kényelmét és ellátását biztosító rendszer mellett.


A Krisztall modul, ez is FGB alapú, de a végén egy dokkoló-rész lett kiépítve az űrrepülőgéphez,
illetve nagy méretű napelem-táblákkal látták el, amelyek többször is kinyithatóak-összecsukhatóak

A Krisztall szintén FGB-re épülő modul, és első sorban anyagtechnikai, félvezetőkkel kapcsolatos kísérletek eszközeit vinné fel, valamint Föld-megfigyelő és csillagászati teleszkópokat építettek rá, és nem mellesleg ez szolgált volna a VKK űrrepülőgépek kikötőjeként, amihez a végén két APASz-89 dokkolót helyeztek el (az egyiket a hossztengelyben, a másikat merőlegesen arra). A fő probléma az volt, hogy a mérnökök és a Mir program vezetői aggódtak amiatt, hogy ha csak az egyik modul lesz az űrállomáshoz csatlakoztatva, az aszimmetrikus erők túl nagy terhelést okozhatnának egy pályaemelő manővernél. Így a terv az volt, hogy a Kvant-2 bedokkol az elülső portra (a Szojuz TM addig a hátsó dokkolóhelyre lenne átmozgatva), majd mielőtt a Krisztall megérkezik, a Ljappa robotkarral a megfelelő radiális dokkra helyezik át. Ezután a Krisztall is az elülső dokkra csatlakozna először, majd röviddel utána a Kvant-2-vel átellenes pontra kerülne, nagyjából kiegyensúlyozva az űrállomást. A terv alaposan végig volt gondolva, csakhogy miközben a Kvant-2 1988 júliusa óta Bajkonurban várta, hogy egy Proton hordozórakéta orrán a világűrbe indulhasson és a Mirhez dokkolhasson, a Krisztall alaposan meg volt csúszva – 1989 elején még mindig ment a huzavona, hogy mikor is lesz kész a Krisztall, márpedig amíg ez nincs belátható közelségben, addig a Kvant-2 sem indulhat el, hiszen amíg a Kvant-2 az elülső dokkon ül, a Szojuz TM kénytelen a hátsót elfoglalni, vagyis nem tudnak teherűrhajót fogadni. Az csak akkor lehetséges, ha nagyjából egyensúlyban lesz újra az űrállomás. Ez pedig alaposan keresztülhúzta az EO-4 űrhajósainak kidolgozott tudományos feladatok végrehajtását...


Volkov és Krikaljov a Kvant-1 fedélzetén

Emiatt aztán olyan tudományos vizsgálatokat hajtottak végre, amihez a szükséges felszerelések adottak voltak: Volkov és Krikaljov Föld-megfigyeléseket végzett Szibéria és a távol-keleti régió felett, illetve magaslégköri- és északi-fény felvételeket készítettek. Poljakov folytatta a saját magán végrehajtott megfigyeléseket, különös figyelemmel a kardiológia területén, amiben a Nyugat-Németország által biztosított Reflotron egységet használta (ez a vér kémiai változásainak követésére szolgált). Január végén karbantartási feladatok következtek, a Progressz-39 által hozott pótalkatrészekre cserélték le a létfenntartó rendszer egyes elemeit, holografikus fotókat készítettek a kémlelőablakokon megjelent, mikro-meteoritok által okozott sérülésekről, majd pedig anyagtechnikai kísérleteket hajtottak végre. A Progressz-39 február 7-én távozott, majd öt nap múlva érkezett a Progressz-40, friss uborkával, mézzel és hasonló, az étrendjüket feldobó meglepetésekkel. Miközben vártak.

Az első terv ugye az volt, hogy a Kvant-2 már bedokkolva lesz, mire felmennek a Szojuz TM-7-tel, és amikor a Szojuz TM-6 elhagyja az állomást, rögtön érkezik a Krisztall. Ez a Szojuz TM-7 indulására úgy módosult, hogy pár héttel a Szojuz TM-6 távozása után érkezhet a Kvant-2, majd utána a Krisztall. Mikor a TM-6 végül visszatért a Földre, már nyilvánvaló lett, hogy jó, ha a Kvant-2-re sor kerül, míg a Mir-4 személyzet teljesít szolgálatot az űrállomáson, és ahogy telt az idő, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy annyira messze van a Krisztall az indításra kész állapottól, hogy a végén az is lehet, hogy 1989-ben a bővítés semmilyen téren nem fog megvalósulni. Ez viszont a következő tartós személyzet kérdését feszegette. Anno úgy lett volna, hogy a Szojuz TM-8-al egy látogatószemélyzet érkezik, a személyzete Viktor Mihajlovics Afanaszjev (egy újonc űrhajós), Vitalij Ivanovics Szevasztyjanov (a Szojuz-9 és -18 veteránja, aki ekkor a Buran programban dolgozott), valamint Rimantasz Antanasz Sztankevicíusz, aki a VKK program tesztpilótája volt - ezt követte volna TM-9-el a következő tartós személyzet, a Mir-5. Csakhogy pénzhiány miatt nem tudtak két Szojuzt biztosítani, így a revizionált terv 1989 februárjában az lett, hogy Alekszandr Sztyepanovics Viktorenko és Alekszandr Alekszandrovics Szerebrov, a Mir-5 (EO-5) személyzete április 19-én indul az űrállomásra a Szojuz TM-8-cal, hogy leváltsa Volkovot illetve Krikaljovot. Az, hogy Poljakov velük tér vissza, vagy tovább marad a Mir-5 személyzetével (és ezzel potenciálisan egy évnél jóval több időt tölthetne odafent) az akkori egészségügyi állapotától függően lenne eldöntve.

A bizonytalanság a világűrben is érezhető volt, noha szerencsére találtak feladatokat az űrhajósoknak: márciusra csillagászati megfigyelések következtek a Glazar ultraviola kamerával, a légkör felső rétegeit vizsgálták a Szpektr-256-tal, és a Marija spektrométerrel a Föld közelében található töltött részecskék viselkedését követték. Március 3-án távozott a Progressz-40, majd 18-án érkezett a 41-es sorszámú utódja, amely többek között csere-akkumulátorokat és az elektromos rendszer pár részelemének pótalkatrészeit hozta. Március 26-án az űrhajósok leadhatták szavazataikat az új Népi Küldöttek Kongresszusi képviselőire. Krikaljovval pedig finoman közölték, hogy mivel a kijelölt helyen és időben nem jelent meg a tartalékosok mozgósításánál, fegyelmi eljárást indítottak ellene – a katonai bürokráciánál az a tény, hogy éppen egy Föld körül keringő űrállomáson tartózkodik, nem minősült elfogadható indoknak a mozgósításkori meg nem jelenésre.


Volkov és Krikaljov karbantartási feladatok közben

Közben viszont döntés született: április végén csere nélkül visszatér a Mir-4 teljes személyzete a Földre. A Progressz-42 műszaki moduljában találtak egy meghibásodást, amit nem lehetett egykönnyen kijavítani, másik repülésre kész teherűrhajó pedig nincs, ráadásul a pénzügyi nehézségek is egyre látványosabbak - sem plusz űrhajó, sem plusz teherűrhajó nincs látóhatáson, noha igény lett volna rá, pénz viszont állt rendelkezésre. A Szojuz TM-8 indítását először augusztusra, majd szeptemberre tolták, addig pedig a Mir személyzet nélkül marad. A döntést komoly aggodalom övezte: a Mir immár három éve keringett a világűrben, az elektromos rendszerére egy alapos karbantartás várt, amibe az akkumulátorok cseréje is beletartozott, ezek közül az elsőket a Progressz-41 felvitte, ám a karbantartást magát nem tudták az űrhajósok végrehajtani a megfelelő pótalkatrészek nélkül. Miközben az űrhajósok április elején a Fekete-tengert és a Kaszpi-tengert, illetve a Kaukázust fényképezték különféle kamerákkal, lassan nekiálltak az űrállomás elhagyására felkészülni. Elpakoltak, kitakarítottak, kicserélték azokat akkumulátorokat, amelyeket ki tudtak, illetve átellenőrizték az elektromos transzformátorokat, "biztos ami biztos" alapon. A Progressz-41 a maradék hajtóanyagával magasabb pályára emelte az űrállomást, de annyira kevés hajtóanyaga maradt, hogy rendes fékező manővert már nem tudott végrehajtani, miután április 21-én levált, és csak négy nap után tért vissza a sűrűbb légrétegekbe.


Poljakov, Volkov és Krikaljov a visszatérés után

Az űrhajósok a Szojuz TM-7 tartályaiban lévő felesleges hajtóanyagot még felhasználták arra, hogy mintegy 410 km-es magasságba emeljék az űrállomást, majd április 27-én, miután minden magukkal hozható tudományos kísérletet bepakoltak, a három űrhajós beszállt a Szojuzba, bezárták a zsilipajtót, és visszatértek a Földre. Itt még annyi izgalom várt rájuk, hogy az erős szél alaposan megrángatta a kapszulát, Krikaljov az egyik ilyennél komolyan beverte a térdét a kezelőpanelbe, ami kisebb orvosi kezelést igényelt, de szerencsére komolyabb bajuk nem lett belőle. Poljakov viszont érthetően nagyon csalódott volt: ő abban reménykedett, hogy akár 18 hónapot is eltölthet a Miren, ehelyett "csak" 240 nap adatott meg számára. De hasonlóan csalódottak lehettek a Mir program vezetői: 5 hónapra az űrállomás lakók nélkül maradt...

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2018 PROHARDVER Informatikai Kft.