2019. augusztus 25., vasárnap

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

A szovjet / orosz űrhajózás múltja IV. rész

A politika beleszólt bele a tervekbe: Hruscsov bukása után Brezsnyev nem lelkesedett a holdprogramért.

[ ÚJ TESZT ]

Hirdetés

A Szojuz-1 tragédiája

Ha őszinték akarunk lenni, a Kozmosz-133 és 140 útja a legnagyobb jóindulattal is csak félsikernek tekinthető. A kettő közötti sikertelen indítási kísérlet pedig nettó kudarc. E mellé párosult az általános frusztráció, amely abból fakadt, hogy 1965. március 19. a Voszhod-2 visszatérése óta nem járt szovjet űrhajós a világűrben. A visszaemlékezések szerint mind Leonyid Brezsnyev, mind Dmitrij Usztyinov határozottan követelte, hogy 1967. május elseje előtt induljon el az első személyzettel repülő Szojuz a világűrbe, hogy a nemzeti ünnepen méltathassák a szovjet állam eredményeit.


Gagarin (egyenruhában) és Komarov (pilótasisakban)

Paradox módon az űrhajósok is az emberes repülés mellett foglaltak állást. Jurij Garagin a Kozmosz-140 űrrepülése alatt megjegyezte Borisz Csertoknak, hogy ha lenne kozmonauta a fedélzeten, akkor ő kézi irányítással rövid úton megoldhatná az űrhajó nap felé fordítását, Csertok pedig nem tehetett mást, mint elismerte, hogy feltehetően valóban így lenne. Nyikolaj Kamanyin egyenesen lelkendezett a Kozmosz-140 repülése alatti problémák kapcsán, mondván, hogy itt a bizonyíték, miért nem robotokra, hanem emberekre kell az űrhajózást bízni. Arról nem tett említést, hogy a szkafander nélküli űrhajósokra milyen vég várt volna a hővédő pajzs átégése után...


Az Apollo-1 kapszuláját vizsgálják a tűzeset után....

Még a Kozmosz-140 útja előtt, 1967. január 27-én viszont a túlparton az amerikai holdprogramot súlyos csapás érte: az Apollo-1 útjának előkészítése közben három amerikai űrhajós az indítóálláson álló űrhajójuk kabinjában bent égett egy tesztfolyamat közben. A szovjet mérnökök egymást nyugtatgatták, hogy milyen jó döntés is volt a "hagyományos" nitrogén-oxigén légkör alkalmazása a saját űrhajóikon belül, és nem követték az amerikaiakat a kisebb túlnyomás (ezáltal könnyebb szerkezetű űrhajót lehetővé tévő) melletti tiszta oxigén légkör használatában. Persze amit már kevesebbet emlegettek, az az volt, hogy a szovjetek is egy halálos baleset után döntöttek így. Valentyin Bondarenko űrhajós-jelölt 1961. március 23-án egy alacsony nyomású, 50%-os oxigéntartalmú légkörben végzett teszt közben véletlenül a forró főzőlapra dobott egy alkohollal átitatott vattacsomót, amely lángra kapott, a tüzet gyapjú ruhával próbálta eloltani, de az oxigéndús légkörben az is egyből lángra kapott. Mivel a tesztkabin ajtaja kifelé nyílt (a nagyobb légköri nyomás ellenében), így azt nem tudták kinyitni, amíg a benti nyomást nem növelték meg. Mire fél óra után sikerült a kabinba bejutni, annak a belseje kiégett, Bondarenko egész testén pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett, végül 16 órával később a kórházban belehalt sérüléseibe...


Komarov egy Szojuz 7K-OK szimulátorban

Az Apollo-1 balesete viszont lehetőséget nyújtott a szovjeteknek, hogy beérjék az amerikaiakat, tehát még egy ok volt a sietségre. A terv az volt, hogy a Szojuz-1 űrhajó Vlagyimir Komarovval a fedélzetén elindul, majd a Szojuz-2 (fedélzetén Valerij Fjodorovics Bikovszkij, Jevgenyij Hrunov és Alekszej Jeliszejev) egy nap elteltével követi, és rögtön utána (vagyis ~50 perccel az indítás után) a két űrhajó automatikusan dokkol az Igla dokkolórendszer segítségével. Hrunov és Jeliszejev ezután beöltözik, és űrsétát hajt végre, 54 perc áll rendelkezésükre, hogy a Szojuz-1-be átszálljanak. Arra is ügyeltek, hogy eközben végig a Szovjetunió felett tartózkodjanak (a biztos rádiókapcsolat miatt), illetve eközben végig a napos oldalon legyenek (a jó videofelvételek és az űrruhák hőkontrollja miatt). A két űrhajó ezek után egy teljes napig még összedokkolva marad, majd szétválnak, és először a Szojuz-1 tér vissza Komarovval, Hrunovval és Jeliszejevvel, majd a Szojuz-2 Bikovszkijjal.


Gagarin, Hrunov, Komarov, Jeliszejev és Bikovszkij a kiképzéskor készült fotón

A személyzet terén nem árt tudni, hogy azt menet közben többször átszervezték – Misin abban is követte Koroljovot, hogy (Kamanyin rosszallása ellenére) kijárta, hogy a CKBEM mérnökei is részt vehessenek az űrutazásban. Az elsődleges személyzetnél Jeliszejev érkezett ilyen háttérrel, a tartalék személyzetnél Valerij Kubaszov (a többi űrhajós: Jurij Gagarin, Andrijan Nyikolajev és Viktor Gorbatko), valamint felállítottak egy harmadik személyzetet is, ahol Vlagyimir Volkov volt a civil mérnök (Georgij Beregovoj, Vlagyimir Satalov és Pjotr Ivanovics Kologyin alkotta a maradék személyzetet). A pilótákat a dokkolás műveletére, az űrsétát végrehajtókat pedig az űrsétára kezdték el felkészíteni 1967 elején, ám a kiképzés több problémával is szembesült, például nem volt elég kész példány a Leonov űrsétája után a Berkut utódjának szánt Jasztreb / Krecset űrruhából. Gagarin helyzete speciális volt, a pártvezetés számára propaganda célból roppant fontos volt az első űrhajós, és nem akarták, hogy a későbbi űrrepülésekben részt vegyen. Gagarin viszont részt akart venni az űrhajós programban, és végül Kamanyin kijárta neki Usztyinovnál, hogy legalább az űrhajós-kiképzési programban, mint rangidős űrhajós részt vehessen. A Szojuz-1 esetében ennél tovább mentek, ami pláne azért volt érdekes, mert a bevett eljárás az volt, hogy a tartalék személyzet automatikusan a következő űrrepülés személyzete lesz, de (legalábbis Misin szerint) kizárt, hogy Gagarin valóban engedélyt kapott volna egy második űrrepülésre. Ez csak egy illúzió volt, amivel Kamanyin és a pártvezetés igyekezett Gagarin önérzetét és lelkesedését alátámasztani...


Egy összedokkolt Szojuz 7K-OK űrhajópár makettje, ezt szerették volna eredetileg a Szojuz-1 / 2 űrrepülésnél megvalósítani

1967. április 14-én Tyuratamban a két Szojuz űrhajó felkészítése egyszerre zajlott, és noha a Szojuz-1 esetében nem kevesebb, mint 29 különféle nem megoldott technikai problémát (telemetria, kommunikáció és orientáció-tartás) találtak, míg a Szojuz-2 esetében 20-at (az űrruhák és a telemetria terén), Misin az indítás mellett döntött. Az indítást felügyelő tiszt, Anatolij Kirilov ezredes több száz megoldásra váró problémát jegyzett fel, és úgy vélte, hogy az űrhajók még messze nem kiforrottak. Vaszilij Misin artikulálatlan hangon osztotta ki erre Kirilovot, aki a megbeszélés után úgy reagált Csertoknak, hogy jobb, ha megmagyarázza a főnökének, hogy ő nem valami kioktatásra váró kisgyerek, és ő is legalább annyira akarja a sikeres űrrepülést, mint Misin – de ha bármi történik, Misin elbújhat az akadémiai rangja mögé, míg Kirilovnak minimum katonai szolgálatra alkalmatlannak minősítéssel kell szembenéznie, ha nem egyből katonai bírósággal.


Anatolij Kirilov

Az indítás előtt pluszban még olyan vitákban kellett döntenie Misinnek, mint például hogy végig automata irányítással menjen a dokkolás (az Igla dokkolórendszer tervezői ezt támogatták), vagy 200 méteres távolságtól az automatikát kikapcsolva kézzel dokkoljanak (Gagarin, Komarov volt az előterjesztő, de Misin számára némileg megalázóan saját űrhajós-főmérnöke, Feoktyisztov is ezt támogatta). Végül Misin engedett az űrhajósoknak, azzal a feltétellel, hogy amint bármiféle váratlan esemény történik, visszatérnek az automata dokkolási eljárásra – amivel viszont a mérnökök rosszallását váltotta ki. Az indításra felkészülés a helyzetet figyelembe véve rendes mederben zajlott, és április 22-én a már indítóállásba állított Szojuz-1 árnyékában Feoktyisztov, Kirilov és több más magas rangú mérnök biztosította az űrhajósokat arról, hogy minden rendben fog menni – Komarov és Bikovszkij válaszul megköszönték nekik a sikeres útért tett erőfeszítéseiket.


Egy Szojuz hordozórakéta felkészítése 1967-ben

Április 23-án a Szojuz-1 a terveknek megfelelően elindult a világűrbe Vlagyimir Komarovval a fedélzetén. 9 perccel később megerősítést nyert, hogy az űrhajó a várttól kicsit eltérő, 201 x 203 km-es keringési pályára állt. Csakhogy az első telemetriai adatok nem voltak megnyugtatóak – a bal oldali napelemszárny nem nyílt ki, és így az annak a végén elhelyezett tartalék telemetrikai antenna sem működött, valamint a nap- és csillagkövető szenzor fedele sem vált le. Borisz Csertok később azt írta, hogy a ki nem nyílt napelem takarhatta el a szenzort (és sok esetben így is írják a források a mai napig), ám ez elég valószínűtlen, figyelembe véve, hogy a szenzor messze van elhelyezve a napelemtől. A probléma így rögtön kettős volt – az egyetlen napelemszárny sokkal kevesebb energiát biztosít, de ha az sem fordul a Nap felé (amihez a napkövető szenzorra lenne szükség), akkor az űrhajó rövid úton kifogy az elektromos energiából. Mikor az első keringési kör végén Komarov végre újra a Szovjetunió fölé ért, és sikerült a rádiókapcsolatot felvenni, megerősítette, hogy a bal oldali napelem nem nyílt ki, és hozzátette, hogy az így megváltozott súlypont miatt az űrhajó pozicionálása is jóval nehezebb lett.

A helyzet gyors elemzése semmi jóval nem kecsegtetett, noha Komarov állítólag még azt is megpróbálta, hogy a lábával az űrhajó falát rugdalta, hátha valahogy mégis kinyílik a napelemszárny. Az első vélemények szerint a napelem, vagy az annak a végére szerelt antenna akadhatott vagy ragadhatott bele a műszaki modul külső felét borító hőszigetelő paplanba, ám arra ötletük se nagyon volt, hogy mit tehetnének. Az űrhajóban nem volt űrruha, így Komarov nem tehetett űrsétát, hogy esetleg kézzel kinyissa a szárnyat. Rövid úton be kellett látni, hogy a Szojuz-2 indítását el kell halasztani, és a prioritás immár az, hogy a Szojuz-1 sikeresen visszatérjen a Földre. Időközben egy kisebb korrekciós manővert sikeresen végrehajtottak, sőt, többször sikerült az űrhajót a Nap irányába fordítani, ám hiába, ha a beérkező áramerősség fele akkora volt, mint ami az akkumulátorok feltöltéséhez szükséges. Döntés született, hogy a 17. keringési periódus alatt megkísérlik a fékező manővert, és ha valamiért nem sikerül, a 18., végül a 19. periódus alatt újabb próbát tesznek.

A földi irányítás rémülten látta, hogy az űrhajó nem továbbította a sikeres fékezési manővert nyugtázó jelet, és mikor újra helyreállt a rádiókommunikációs kapcsolat, Komarov jelezte, hogy a rendszer eltérést észlelt az ideális visszatérési pozíciótól, ezért megakadályozta a fékezőhajtóművek beindítását. A mérnökök sietve felkészültek a 18. keringési periódusra és az adott információknak megfelelően módosított fékezőmanőver meghatározására, de nem készültek el, mielőtt Komarov kiért volna a rádiókapcsolat hatósugarából. Végül úgy döntöttek, hogy a 19. periódusban fogják a fékezési manővert végrehajtani – az akkumulátorokban még egy vagy két keringésre elegendő energia maradt, aztán a vésztartalék következik, ami maximum három keringésre elegendő, viszont a 19. periódus után az űrhajó már nem tud a Szovjetunió területére biztonságosan visszatérni. Gagarin lediktálta Komarovnak a kézi fékezőmanőver végrehajtását: fordítsa haladási iránnyal szembe az űrhajót, a hajó pozíciótartását a Föld árnyékos oldalára érve kapcsolja át a giroszkópra, a napos oldalra érve ellenőrizze a helyzetét, és ha szükséges, kézzel korrigáljon, és végül 150 másodpercig működtesse a hajtóművet.

Április 24-én, moszkvai idő szerint reggel 6 óra után nem sokkal sikerült Komarov rádióüzenetét fogni, aki jelentette, hogy a fékezőmanőver 146 másodperc után "2-es hiba" üzenettel megszakadt, a szétválás sikeres volt. Az üzenetet hallva az irányítórendszer tervezői egyből tudták, mi történt: mivel a pozicionáló hajtóművekkel nem sikerült a fékezési manőver teljes időtartama alatt egyenesben tartani a félig kinyílt napelemszárnyú űrhajót, így mikor az iránytól való eltérés elérte a 8 fokot, az automatika "2-es hiba" üzenettel tudatta ezt, miközben lekapcsolta a fékezőhajtóművet. A jó hír az volt, hogy a fékezőmanőver így is sikeres volt, a kapszula megfelelő pályán van ahhoz, hogy visszatérjen a Földre.


A Szojuz-1 visszatérő kapszulájának roncsai

A visszatérő modul Karabulak városa közelében, nem messze Groznijtól ért földet, és a mentőcsapat azonnal elindult a jelzett területre. A bevett eljárás szerint repülőgépekről ejtőernyősök ugrottak le, ha a helikopterek még túl messze járnának, ám az ejtőernyős mentőcsapat számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egy tragédia helyszínére érkeztek: a kapszula eltorzulva, lángolva feküdt a földön. Kézi tűzoltó készülékekkel nem sikerült a lángokat eloltani, ezért ásókkal földet dobáltak rá. Közben jelezni kellett (volna) megfelelő színű jelzőfáklyával a fent keringő repülőgépnek az űrhajós állapotáról, ám az űrhajós halálát jelző fáklyát nem jelöltek ki, így "az űrhajós súlyosan megsérült" jelzőfényt aktiválták, ami először félreértésekhez vezetett (azt hitték, hogy Komarov túlélte), ám a helikopterek megérkezésével végül sikerült a szomorú valóságot tudatni a többiekkel. A mentőcsapat hálátlan feladati közé tartozott Komarov maradványainak összegyűjtése a kapszula romjaiból. Komarov holttestét Moszkvába szállították, ahol a halottkém megállapította, hogy az űrhajós a földbe csapódáskor többszörös koponya-, gerinc- és csonttörés hatására vesztette életét. A halottasházban maradványait a légierő főparancsnoka és űrhajóstársai is megtekintették, majd elhamvasztották. Urnáját a Kreml falába helyezték el.


Komarov maradványai Moszkvában, feltehetően a hamvasztás előtt készült kép

A vizsgálat szerint az elsődleges ernyő főernyője beragadt a tárolójában, és miután a rendszer érzékelte, hogy a visszatérő modul sebessége túl magas, aktiválta a tartalék ernyőt – ám a tartalék ernyő főernyője beleakadt az elsődleges ernyő stabilizáló ernyőjébe, amely továbbra is rögzítve maradt, és lobogott a menetszélben, emiatt a tartalék ernyő nem tudott rendesen kinyílni. A vége az lett, hogy cirka 30 m/s (nagyságrendileg 100 km/h) sebességgel a kapszula a földbe csapódott.


Komarov temetése a Kreml falánál

1967 tehát rögtön három amerikai és egy szovjet űrhajós halálának éve lett, Komarov ráadásul űrrepülés közben, annak végső fázisában, a visszatéréskor vesztette életét...

Folytatása következik (2018. február 24 reggel 5 órakor)....

Főbb források:
Astronautix.com
Russianspaceweb.com
False Steps
b14643.de
SpaceFacts.de

Hirdetés

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.