Azt hiszem ez az a téma, amiről szinte mindenki tudna mesélni naphosszat, hisz akár szeretnénk, akár nem, életünk egyik meghatározó része. Én most mégis megpróbálom egy más, saját megvilágításban leírni a tapasztalataimat erről az érzésről, a miértjéről, az ellentétéről, a boldogságról és arról, hogy hogyan tehetünk ellene a legegyszerűbb eszközzel: A saját akaratunkkal. A címet elolvasva biztos lesz, akinek Márai Sándor Füves könyve ugrik be, hisz ő írt hasonló dolgokról hasonló stílusban, így ha a lentebb olvasható írásban érződik néhány ismert író gondolata az nem véletlen. Márai, Müller Péter és még sokan mások próbálták megtalálni a választ a miértekre és a megoldást a mai generáció örök szomorúságára. S hogy mire jutottak? Arra, hogy talán a megoldás közelebb van, mint gondolnánk.
Ha kertelés nélkül kijelentem, hogy az utóbbi években (évtizedekben) az ország egyre inkább a szomorúság országa lett, akkor nem sokat tévedek. Egyre kevesebb a boldog ember, egyre kevesebb a spontán mosoly. Egyre több viszont a depressziósok, öngyilkosok, válások és a családbeli gondok száma. Hogy ennek mi a társadalmi oka azt sokan sokféleképp próbálták megmagyarázni és itt a fórumon is nem egy írás született már a témában, így ebbe én mélyen nem mennék bele és nem is emiatt kezdtem neki ennek a gondolatsornak. Ami viszont bizonyos, hogy az utcára kilépve is csak elvétve látni mosolygós embereket, mindenki gondterhelt, rohan, siet, a napi rutint követve próbál lépést tartani az idővel, hogy juthasson pár perce magára vagy a családjára a nap végén. De miért van ez így? Miért nem mosolygunk, miért nem örülünk már az olyan egyszerű, mégis csodálatos dolgoknak, mint a napsütés, a nyár, egy jó zene, egy finom vacsora, egy ölelés, egy kedves szó, egy mosoly?
A baráti körömben lévő emberek (és olykor az idegenek is) mindig hozzám fordulnak, ha baj van. Ha szomorúak, ha úgy érzik nem tudnak megoldani egy gondot vagy problémát, akkor nekem mesélik el azt, amit egyedül nem tudnak leküzdeni. Így hát sokszor sokféle problémával találtam szembe magam és mindig próbáltam a lehető legjobb tanácsot adni. Sokakkal ellentétben sosem untam rá, sosem éreztem azt, hogy elegem van mások életének a gondjaiból, hisz ha segíthetek másokon, akkor egyúttal magamon is segítek és a saját életembe is kis örömöt csempészek ezzel. Kezdetben nem értettem miért mindig hozzám jönnek, és miért bíznak meg bennem ennyire, de aztán mikor megkérdeztem, csak ennyit mondtak: "Mert te segítesz máshogy látni a dolgokat és a tanácsaid tényleg könnyítenek a gondokon." Ezek után kérdezhetnénk, hogy mik ezek a csoda tanácsok, miket mondok nekik és mivel értem el azt, hogy hosszú-hosszú évek után is még mindig hozzám fordulnak, mikor baj van. A válasz pedig egyszerű: Emlékeztetem őket olyan elfelejtett, mégis alapvető dolgokra, amik nélkül az emberi (boldog) élet egyszerűen képtelen működni hosszabb távon. Ez az írás pedig valójában azért születik, hogy a jövőben bátran mutathassam meg azoknak az embereknek/barátoknak, akik majd elkeseredettségükben hozzám fordulnak tanácsért, és persze magamnak is. Lesznek idők, amikor majd én fogom olvasni ezeket a sorokat, hogy erőt merítsek belőlük és ne adjam fel. Mert bármennyire is nehéznek tűnik néha, de megéri nyitott szemmel (és szívvel) járni ezen a világon (Don't give up. Life is worth it!) Mindezek ellenére bármennyire is úgy tűnik, de én sem tudok csodaszert. Ugyanúgy elkeseredem, ugyanúgy feladom néha, ugyanúgy belefáradok és ugyanúgy sírok én is, ha fáj. Az érzelmek vezérelte életnek ára van: Sokkal több a fájdalom és sokkal jobban szenvedünk, ha valami fontosat elveszítünk, vagy valami véget ér. Én mégis azt hiszem, hogy mindezek ellenére sem szabad soha feladni, hisz épp abban rejlik az emberi élet szépsége, hogy sosem tudhatod mit sodor eléd a következő nap, óra vagy akár perc. Most pedig elmesélem hogyan is látom én a szomorúságot és a boldogságot. Le kell szögeznem, hogy ez mind saját vélemény, sokan gondolhatják másképp és ezzel nincs is semmi baj. Azt viszont tudom, hogy nekem nagyon sokat segít az, hogy képes vagyok így szemlélni a dolgokat és az életet.
Egy dolog bizonyos: A szomorúság legalább annyira az életünk része, mint a boldogság. Nem létezhetnek egymás nélkül, mint ahogy a férfi sem nő nélkül. Ez az első dolog, amit meg kell értenünk ahhoz, hogy a negatív érzések ellen tenni tudjunk. Persze mindenki boldog szeretne lenni, ki az az ember, aki arra vágyik, hogy szomorú legyen? Senki nem keresi, mégis mindig megjelenik, és olykor visz magával mindent, amit szerettünk, vagy ami fontos volt. Az élet kiszámíthatatlan. Van ki többet, van ki kevesebbet él át belőle, de mindenki tudja milyen is az úgynevezett gödör alján lenni. Amikor lentről szemléled a dolgokat úgy tűnik, hogy sosem jutsz ki onnan. Minden sötét és komor, ha a múltra gondolsz csak a rossz dolgok jutnak eszedbe. Belenézel a tükörbe és fogalmad sincs ki az, aki visszanéz rád. Nem tetszel magadnak és úgy érzed másnak sem tetszel. Nekikezdenél valaminek, de az utolsó pillanatban megtorpansz, mert hisz úgysem sikerülne. Otthon ülsz és az elmúlt boldogságon, az elveszett érzéseken keseregsz, azt mondod semmi sem lesz a régi már. Aztán egyszer csak magad sem tudod hogy, de újra kisüt a nap. Meglátsz valami szépet és ismét mosolyogsz. Elrángatnak a barátok és újra kezded jól érezni magad, olykor néhány percre már nem is gondolsz a rosszra, amit nemrég éltél át. Telik az idő, és ha te is akarod, szép lassan újra szárnyra kapsz, kinyitod a lelket és újra mersz élni. Az pedig csak tőled függ, hogy ez az idő milyen hosszú lesz. Sokan mondják, mikor magad alatt vagy, hogy ne add fel, csak idő kell és minden sokkal jobb lesz. Olykor már elcsépelten is hangzik és valójában nem is teljesen igaz. Az idő magában mit tesz? Telik, hisz ez a dolga. De attól, hogy eltelik egy perc, óra, nap az emberek még nem lesznek jobban. Csak egy módon segíthetsz jobban érezni magad: Ha felállsz, leporolod az elveszettnek hitt énedet és újra élni kezdesz. Tehát mi segít? TE! Az idő csak egy hű társ, aki melléd szegődik az utad során. Te magad segíthetsz magadon: Idővel. De önmagában az idő sosem fog segíteni rajtad. Ha olyan embernek mondják ezt az elcsépelt mondatot, aki nem akar segíteni magán azon nem hogy az idő, hanem senki sem fog tudni. Merni kell újra bízni, merni kell újra remélni, hisz ebben az életben pont az ad reményt, ami kételyt is: Hogy semmi sem állandó. Ha szomorú vagy csak látnod kell, hogy ez nem tart örökké. Nem is múlik el egy pillanat alatt, de ha képes vagy elhinni, hogy ez megváltozik, akkor az ehhez szükséges idő egyből a felére rövidül.
A magyar nyelv olykor sokkal többet árul el, mint hinnénk. Azt mondod: "Magam alatt vagyok." Tehát van egy valódi, boldog éned és van egy jelenlegi, szomorú éned, aki a vidám önmagad alá került. Tehát elfojtottad, elnyomtad. Ez az, amit az embereknek tudni kell észrevenniük.
Leírom, hogy tekintek én az életre. Mindannyian emberek vagyunk, mindannyian ugyanúgy születtünk és minden ember életének célja egy: Boldognak lenni, boldogan élni, küzdeni az álmainkért és megvalósítani a céljainkat. A földi lét síkján minden egyes ember célja ez. Az a baj, hogy ezt mára már elfelejtettük. Elfelejtettük, hogy kell boldognak lenni és szeretni. Minden nap ugyanolyan, rutinná vált az élet, rutinná vált a munka, lassan már a család is. A vágyainkat a média diktálja és elhiteti velünk, hogy nem vagyunk olyan jók, mint a többiek, ha nincs új kocsink, ruhánk, tévénk. Ez egy olyan változás, amin te, aki egymagad olvasod most ezt az írást nem tudsz segíteni. De magadon segíthetsz, mindezek ellenére boldog lehetsz. Csak fityiszt kell inteni a világnak és mindig meg találni a napodban azt az örömöt, ami mosolyra késztet.
Játszunk egy kicsit! Képzeld el, hogy a jelenlegi korod már idősnek számít. Mintha egy más bolygón élnél és ott az a kor, ahány éves most vagy felér mondjuk egy itteni nyolcvannal. Most csukd be a szemed és néz vissza az eddigi életedre. Benned él a tudat, hogy életed javát leélted, több cél és álom megvalósítására már nem sok esély és idő van. Erőt már csak a múltbéli tetteid és legfőképp emlékeid adhatnak és az, amit alkottál az évek folyamán. A család, a társad, az unokák, a házad, bármi, amit te értél el. Egy idős ember már csak az emlékeinek és a szeretteinek él. Gondolj bele, hogy te is ilyen vagy. Nézz vissza...vajon úgy élted le az életedet, ahogy elképzelted? Nekivágtál mindennek, amiről álmodoztál, és amit szerettél volna megpróbálni? Megtettél ott és akkor mindent, amit szerettél volna vagy megtorpantál és az óta is bánod? Küzdöttél azért az emberért, akit igazán szerettél vagy feladtad és az óta sem találod ugyanazt az érzést? Mertél-e önmagad lenni, mertél-e harcolni és képes voltál-e úgy élni, hogy semmit sem bánsz? És ami a legfontosabb: Ha visszanézel, boldognak látod önmagad és mosolyogsz az emlékeidben elveszve? Ha igen, akkor eddig semmi újat nem mondtam, hisz ezeket mind tudod. De ha a válasz nem, akkor még nem késő: Változtatnod kell, hisz egy ember életének csak egy célja van: Boldognak lenni. Hogy mi van utána nem tudni, de amíg élünk, és amíg ezen a bolygón vagyunk, addig meg kell tennünk mindent, amire vágyunk. Persze ennek is vannak határai, nem élhetsz meggondolatlanul és eszeveszetten, nem törhetsz be egy boltba azzal az indokkal, mert ott a kedvenc géped, amire vágytál. De mindig és mindent meg kell tenni, amit a szíved súg, hisz még mindig jobb próba közben elbukni, mint próba nélkül elfutni és később évekig azon bánkódni, hogy miért nem vágtál neki mégis. S ha pedig majd visszanézel, azt kell, hogy lásd, hogy semmit nem mulasztottál el és semmit nem bánsz. Ekkor pedig boldog leszel és teljes lesz az életed.
Most pedig pár apró trükk, amik hihetetlenül fontosak, mégsem törődik velük senki. Először is: Az apró örömök. Nem egyszer írtam már ezekről ebben a cikkben is és az előzőekben is, hisz ezek talán a legfontosabbak. Ezekből meríthetsz erőt az utad során, ezek segítenek kitartani, míg küzdesz, és el nem éred azt a mélyebb boldogságot, amit hajszolsz. Ha valaki nem képes örülni az élet apró csodáinak, akkor az szinte mindig szomorúnak érzi majd magát. Elkeseredetten szeretne boldog lenni, de képtelen rá, hisz nem tudja meglátni azt a sok kicsit, amikből lesz majd a nagy egész. De aki képes észrevenni ezeket az vonzza majd magához a jót. Az arcára mosoly ül, a szeme csillogni kezd és az emberek is szívesen beszélgetnek vele, hisz érzik, ahogy sugárzik belőle a boldogság. Köztudott, hogy legtöbben olyanokkal szeretjük körülvenni magunkat, akik vidámak, kedvesek, mosolygósak és boldogok, hisz belőlük mi is erőt nyerünk. Ki szereti egy szomorú emberrel tölteni a napot? Senki, hisz a szomorúsága könnyen átragad ránk, szinte érezni, ahogy kiszívja belőlünk a jókedvet. Így talán már láthatod milyen fontos is, hogy képesek legyünk meglátni az élet apró örömeit. Rengeteg van...számtalan, csak nyisd ki a szemed és láss. Ne csak nézz. Láss!
Sajnos szinte senki nem foglalkozik azzal, amit kimond, és amit gondol. Pedig ha tudnád, hogy a kimondott szavaknak és gondolatoknak mekkora erejük van. Ismered az érzést, mikor egyfolytában valami rossz történik veled és szinte már várod, mikor jön a következő csapás? Akkor megszólalsz: "Na persze, tipikus, csak én lehetek ilyen szerencsétlen." Vagy: "Örök vesztes vagyok, nekem soha semmi se sikerül, mindig mindent elrontok." Eközben pedig fogalmad sincs, hogy épp most hagytad el a szádat az a mondat, ami életre hívja a következő balszerencsés történést. Sose használd ezeket a szavakat, sose szidd és becsüld le magad, sose mond, hogy neked nem sikerülhet, mert amint kimondod, és amint elkezded komolyan gondolni, épp akkor hívod életre. Ahelyett, hogy "rossz" mondd azt, hogy "kevésbé jó". Használj pozitív szavakat és gondolatokat. Higgy és bízz magadban, hisz semmivel nem vagy rosszabb másoknál.
Nagyon fontos még, hogy segíts másokon, segíts a barátaidon, segíts a családodnak. Nem mindig csak nagy tettekkel, hisz olykor egy kis apróság jelenti a legtöbbet. Mert ezzel is azt sugallod, hogy szereted őket. És ha ezt érzik, akkor egyből boldogabbak lesznek. Ha pedig másoknak képes vagy örömet okozni, akkor te is feltöltődsz általa. Az élet egy nagy adok-kapok. Aki sosem ad, az hiába várja, hogy kapjon.
Van még egy dolog, amiről külön kell írnom, mert a legtöbben emiatt fordulnak hozzám és ez pedig nem más, mint a Szerelem. Aki követi az írásaimat, az tudja, hogy számomra is az egyik legfontosabb helyen áll, én is keresem, kutatom, próbálom megfejteni, megérteni s közben egyúttal csodálom és tisztelem is. Az életemben a legtöbb fájdalmat és nehézséget ez okozta már, de ugyanakkor a legtöbb boldogságot is. Sokáig képtelen voltam megérteni és elfogadni, ha valami véget ért, volt, hogy annyira szenvedtem, hogy kórházban kötöttem ki azért, mert nem akartam egyedül menni tovább. Mára mégis sikerült eljutnom arra a pontra, ahonnan könnyebben lehet látni a megoldást. Ha egy kapcsolat véget ér ha nehezen is, de el kell fogadni. Van, hogy néha meg lehet még menteni, de ha ez a helyzet, akkor az élet úgy osztja majd a kártyákat, hogy sikerülni fog, nem kell érte magadból kikelve küzdened. Ha két lélek egymásnak van teremtve akkor nincs az az ember, sem erő, sem gond, sem akadály, sem távolság, sem félelem, ami elválasztaná őket egymástól. Ha pedig véget ér, akkor nem szabad sokáig keseregned, hisz tudnod kell: Nem ő volt az, akit keresel, nem ő a másik feled. Az igazi társad valahol ott vár rád kinn a nagyvilágban és neked újra fel kell állnod, hogy megkereshesd. Ha egy kapcsolatnak vége szakad, akkor az azt jelenti, hogy közös utatok véget ért, ennyit szánt nektek az élet, mindketten adtatok és kaptatok valamit a másiktól, amitől többek lettetek és talán pont emiatt fogod majd megtalálni azt, aki tényleg Szeretni fog. Sosem adhatod fel, sosem zárkózhatsz be és sosem mondhatod azt, hogy nem fogsz Szeretni többé. Hisz magad is tudod jól, hogy ez nem igaz. Csupán a belső egód akarja elhitetni veled, hogy nem kell más. Hisz az ember mindig birtokolni akar, de elengedni képtelen. De ha Szeretsz, tudnod kell elengedni a másikat, hisz ő az által lesz boldog. Érzelmeket zsarolni sosem tudsz és ne is akarj. Csak légy önmagad, sose láttasd magad másnak, mint aki vagy. Így ha megszeretnek, magad miatt Szeretnek majd. Az életben nem kellenek álarcok.
Rengeteg dolog lenne még, amit be tudnék zsúfolni ide, rengeteg téma és kérdés van, amit szívesen kifejtenék, de egyelőre azt hiszem, lezárom soraim és kíváncsian várom, hogy lesz-e olyan ember, aki egyetért majd velem, és aki elmereng kicsit azokon, amiket most leírtam. Ha máshogy látod a dolgokat az sem baj, hisz ez csak az én véleményem, az én kis tipp és trükk táram, amivel segítek magamnak és másoknak kicsit könnyebbnek látni az életet. Remélem sikerült rávilágítanom, hogy a boldogságot könnyebb elérni, mint gondolnánk. Nem kell hozzá sok, csak te magad és egy nagy adag elhatározás! Próbáld ki. Reggel munkába menet mosolyogj rá a járdán veled szembejövőre. Visszamosolyog majd rád és talán pont ezzel éred el, hogy valaki napja a szokásosnál egy kicsit szebben induljon.
Hajlandó vagy-e boldog lenni a körülményeid dacára itt és most, vagy még vársz egy kicsit?
