A mai napon egy érdekes és eléggé szerteágazó dolog volt az, amin elgondolkoztam, mégpedig a szerelem fajtái. Persze túl nagy fába vágnám a fejszémet, ha mind fel akarnám sorolni, hiszen szinte minden ember egy más típust képvisel, de mégis körbenéztem a közvetlen környezetemben és úgy döntöttem leírom amiket tapasztaltam.

Az első és egyben legáltalánosabb a viszonzott szerelem. Akik ilyen kapcsolatban élnek, azok többnyire boldogok és azzal vannak, akit szeretnek (tekintsünk el attól, hogy valaki csak érdekből vagy megszokásból van a másikkal) Általában ez a típus a leggyakoribb, két ember egymásratalál és boldogok, amíg azt tudják nyújtani egymásnak, amire a másik vágyik. A romantikus filmek legtöbbje ezt dolgozza fel és optimális esetben mindenki ezt keresi. De mi van ha valamilyen okból kifolyólag nem tud beteljesedni a két ember kapcsolata?

Akkor jön az előbb említett típus ellentéte, mégpedig a viszonzatlan szerelem. Sajnos azt hiszem ebből is sokkal több van, mint kellene és ahogy gondolatban végigpörgettem az ismerőseimet úgy azt kellett tapasztalnom, hogy bizony elég sokan élik át most ezt. Nekem is lenne mesélnivalóm a témában bőven... Több dolog miatt is kialakulhat: Egyszerűen csak a másik fél nem viszonozza az érzéseket, esetleg egy hosszú barátság után az egyik félben kialakulnak mélyebb érzések is a másik iránt, de ezek viszonzatlanok maradnak. A leggyakoribb eset viszont az, hogy a szakítás után az egyik fél (általában akit dobnak) képtelen továbblépni és még mindig sokkal többet jelent számára a volt partnere. Azt hiszem ilyen példát mindenki fel tudna sorolni a közvetlen közeléből. Egy szakítás alkalmával mindig sérül valaki, lelkileg és érzelmileg egyaránt. Ez viszont nem feltétlen jelenti azt, hogy az érzései vagy a szerelme megváltozna. Sok esetben pedig akár még évekig is vágyik a volt párjára...reménytelenül...

A viszonzatlan szerelem egyik altípusa lehetne a plátói szerelem, hiszen ez is beteljesületlen. Sokszor összekeverik a túlzott rajnogással vagy tisztelettel. Olyan emberek iránt alakul ki, akik valamilyen okból kifolyólag elérhetetlenek. Pl.: Házasok, túl nagy a korkülönbség vagy éppen a föld másik felén élnek. Kevés olyan ember van, aki hosszútávon képes ezt folytatni, hiszen előbb utóbb mindenki belátja, hogy a helyzet reménytelen.

Létezik olyan szerelem, aminek az élet vet kegyetlen véget. A párunk egy balesetben vagy betegségben meghal és mi egyedül maradunk az emlékekkel és a tudattal, hogy soha többé nem lehet már velünk. Azt hiszem mind közül ez a legfájdalmasabb. Ha csak elhagynak valakit vagy plátói egy kapcsolat, attól még ottvan az a személy akit szeretünk, láthatjuk, beszélhetünk vele, érezhetjük és megnyugtat a tudat, hogy talán neki jobb lesz így. De mi van akkor ha valami sajnálatos esemény miatt örökre elveszítjük? Úgy gondolom az akkor keletkező űrt megszüntetni talán sosem lehet majd. Hála az égnek ezt még nem kellett átélnem és remélem nem is fogom soha. Mégis már maga a gondolat rémísztő és szívbemarkoló. Sokszor hallani olyat is, hogy egy 40-50 éve együtt élő idős házaspár egyik tagja elhuny és az életben maradt párja képtelen együtt élni a hiánnyal ezért egyik reggel ő sem ébred már fel többet. Ha valakivel leélted az életed jelentős részét, kitöltötte a napjaidat fiatal korodtól kezdve az idős korig, akkor hogy is lehetne elfelejteni és nélküle élni... Ilyenkor valóban lehetsz szomorú, mert ez az igazi fájdalom. Ezért is mondom sokszor azoknak, akiknek fáj a szakítás, hogy kár sírni. Hiszen akit szeretsz él...és amíg megvan az esélye a boldogságra, addig neked sem szabad szomorúnak lenned...hiszen ha tényleg szereted, akkor boldognak akarod látni, még ha ezt mással is éli meg...

Tapasztaltam olyat is, hogy valaki képtelen hosszabb távú kapcsolatra. Az érzelmei fellobbannak mint egy szalmaszál a lángban, úgy érzi szerelmes, de pár nap vagy esetleg pár hét múlva olyan gyorsan elmúlnak, ahogy jöttek. Az ilyen emberek szakadatlan keresik az igazit és a megnyugvást, hogy valaki mellett talán kiteljesedhet az ő életük is. Lehetne fejtegetni az okokat, hogy ez miért és hogyan alakul ki, de értelmetlen lenne, hisz ahány ember annyi külön személyiségtípus.

Ismerek olyan embert is, aki minden erejével próbálja magától távoltartani a szerelmet. Nem mozdul ki, nem megy semerre, éli egyedüli és magányos életét, amit azzal próbál egyensúlyozni, hogy olyan dolgokat tesz, amikkel kicsit el tudja terelni a figyelmét a magányosságáról. Ha rákérdeznek azt mondja, hogy neki jó így egyedül, nem vágyik társra és boldog az élete. Pedig ő maga is jól tudja, hogy közel sem boldog és hihetetlenül hiányzik neki is egy társ. Mégsem mer tenni semmit. Valószínűleg azért, mert az élet már nem egyszer megtépázta a szárnyait és elvesztette a bizalmát abban, hogy valaha is boldog lehet még valaki mellett. Ezek az emberek az igazi agglegények vagy a mai szóhasználattal élve: szinglik.

A kis felsorolásom utolsó helyére hagytam azt a típust, ami ugyan nem sűrűn fordul elő mégis nagyon jól ismert számomra... Azt hiszem az lesz a legjobb, ha egy példán keresztül vezetem le. Van egy ismerősöm, már jóval túl van harmincon. Huszonegy éves korában szerelmes lett egy lányba, több évig együtt voltak és éltek boldogan. Aztán hirtelen vége szakadt, fiatalok voltak még és tapasztalatlanok. A srác azóta képtelen bárkit is úgy szeretni, ezért inkább vállalja, hogy egyedül él és napról napra úgy fekszik le és kel fel, hogy a lány képe van előtte. Eltelt lassan tíz év és még mindig azt a lányt szereti, akit oly sok éve. Persze mondhatnánk, hogy ez hülyeség és ilyen nem létezik, pedig mégis... A legjobban édesanyám fogalmazta meg ezt pár nappal ezelőtt: ''A szerelemre nem húzhatsz rá egy sablont, minden embernél másképp működik, van aki az élete alatt képes tiszta szívből szeretni akár három embert is, míg van aki egész élete alatt csak egyet...'' Ez a barátom ilyen és talán én is...

Persze még ezerféle csoportosítást és típust írhattam volna le, tudnék is szép számmal, de nem az volt a célom, hogy mind összeszedjem, csupán csak annyi, hogy a közvetlen környezetemben tapasztalt dolgokat leírjam és összegezzem.
Tartozz is bármelyik csoportba...a lényeg mindössze annyi, hogy szerelem nélkül élni nem lehet, mindenki a másik felét keresi az életben és ha úgy érzed megtaláltad, akkor használd ki az időt, becsüld meg és ne félj kimondani azt amit érzel, hiszen ki tudja mit hoz a holnap.

Love makes life so confusing but without love would you want to live?