2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

A Pincegép építésének története #4

A ModTech Hall-on első díjat nyert Pincegépem építésének története, negyedik befejező rész.

[ ÚJ TESZT ]

Bevezetés

Üdv Minden olvasónak!

E kreálmányommal a 2010-es ModTech Hall-on a casecon kategóriában megnyertem az első helyet.

A Pincegép elnevezés a számítógép használatának helyére utal. Egy nagyrészt lom tárolására használt pincét alakítottam át műhelynek, ahol a pincegép jelenleg is használatban van. A tervezést nem beleszámolva nagyjából 7 hónap alatt készült el, de voltak kisebb nagyobb kihagyások más elfoglaltság (teljes konyhafelújítás) miatt. A ház készítéséről annak idején a Radikalmod.hu-n jelent meg részletes munkanapló az építés során, ami jelenleg sajnos az oldal körüli gondok miatt nem elérhető.

Igyekszem részletesen bemutatni, hogy készült. A korábbi bejegyzések itt 1-1 oldalnak felelnek meg. Igyekeztem könnyen emészthetően fogalmazni, a munka közben készült bőven fénykép is. A teljes befejezésig közel 450db , így az olvasnivaló mellett látnivaló is akad bőven.

A korábbi részek itt érhetőek el: első rész, második rész, harmadik rész.

Jó olvasást

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

  • Lemezhajlító házilag

    Szükségem volt egy lemezhajlítóra a Pincegép készítéséhez, hát készítettem egyet!

  • Mobilrack mod

    Házcsere után zavart a nem egységes előlap, így a tettek mezejére léptem.

  • Külső vezérlőpanel

    A történet még 2007 szeptemberében kezdődött, mikor kislányom nekikezdett jobban jönni menni a lakásban.

  • Egy régi asztali lámpa új élete

    Erergiatakarékosságból ledesre alakítottam egy régi halogén izzós asztali lámpát.

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.