Bevezető
Kicsivel több, mint egy év telt el az előző nagy kínai fülhallgatóteszt óta, így elérkezett az idő, hogy még jobb, még különlegesebb füleseket mutassak be nektek. Egyelőre kilenc modellel ismerkedhettek meg, ezt a későbbiek folyamán tervezem bővíteni továbbiakkal, valószínűleg egy harmadik (és remélhetőleg további) cikkek formájában. A vezérelv ismételten a jó áron még jobb hangot: csak olyan fülhallgatókról olvashattok, amelyek kategóriájukon belül remek hangminőséget nyújtanak és megérik az árukat. Az előző tesztből, illetve a kapott visszajelzésekből okulva ezúttal részletesebb bemutatóval, ajánlóval és konklúziókkal is készültem.
A korábbi tapasztalatoknak hála ezúttal már nem csak nagyrészt vaktában, hanem célirányosan tudtam választani, ennek köszönhetően eddig csupán egy melléfogásom volt, az összes többi olyan, amelyet bátran merek ajánlani, persze szigorúan a megfelelő ízléshez társítva.
Mielőtt belekezdenék a bemutatóba még pár általános tudnivaló, információ. A fülhallgatók a tesztben mind Kínából származnak, és továbbra is beszerezhetőek az ismert csatornákon keresztül is (Aliexpress, Banggood, ebay stb.), illetve most már itthon is. Árkategóriájukat tekintve pár ezer forintos fülhallgatókról van szó, és ugyan vettem már drágább füleseket is, szerintem annyi jó ajánlat van ebben a sávban, hogy a többség könnyen megtalálhatja a számításait ezek között is, akik pedig mégsem, azok úgyis maguk szeretnek kalandozni, kipróbálni újdonságokat, számukra sok újdonsággal szerintem nem szolgálhatok.
A bemutató módszertanát tekintve részben objektív (kialakítás, technikai adatok stb.), másrészt szubjektív (a fülhallgatók karaktere, hangja, tapasztalatok), ezekkel nyugodtan lehet nem egyetérteni, sőt, örülök is ha meg tudjuk vitatni a különböző álláspontokat. A füleseket ugyanolyan körülmények között, ugyanazokkal az eszközökkel teszteltem, ezekre még kitérek röviden és bele is vágunk!
A forráskészülék egy Meizu MX6 volt, amelynek erősített kimenete kiválóan meg tudta hajtani a teszt összes alanyát, vegyes zenék (akusztikus, elektronikus, lassabb, gyorsabb) formátumból pedig volt flac, mp3 (320kbps) és Spotify premium is (320kbps Ogg Vorbis). Minden fülhallgatót többféle illesztékkel is kipróbáltam, mivel ezek számottevően tudják befolyásolni a hang karakterét, és hogy lássátok komolyan gondolom a dolgot, most egy külön fejezetet szentelek az illesztékeknek, továbbá minden modellhez mellékelek illesztékajánlót is. A rövid bevezető után csapjunk is bele a közepébe, és kezdjük egy illesztékes résszel, mivel nem győzöm hangsúlyozni ennek fontosságát.
Beszéljünk az illesztékekről!
Először is azt érdemes tisztázni, mit is értünk illeszték alatt (gondolva azokra, akiknek új lenne a fogalom). In-ear, vagyis hallójáratba helyezhető fülhallgatók esetén mindenképpen szükség van valamire, ami a fülhallgató vetőcsöve és a hallójáratunk között kapcsolatot teremt. Ez az illeszték, amit szokás gumiharangnak, szilikonnak stb. is nevezni. A fenti funkcióján kívül van még egy lényeges tulajdonsága: kizárja a külvilági zajokat, aminek köszönhetően alacsonyabb hangerő mellett is jobb zenei élményt kapunk, hiszen sokkal kevesebb zaj szűrődik be, mint egy hagyományos fülhallgató esetében.
Az első és legfontosabb, amit nem lehet elégszer hangsúlyozni: a fülhallgatóhoz kapott illeszték egyáltalán nem biztos, hogy a megfelelő választást jelenti.
Az illesztékek sokfélék lehetnek, néhány jellemző:
Anyag: szilikon, memóriahab; a szilikon lehet lágy, vagy hibrid (vegyes)
Hibrid kialakítás: a belső egy merev falú szilikon cső, a külső pedig lágyabb szilikon vagy memóriahab
Méret: külső átmérő 10-14mm között jellemző (S,M,L méret), belső átmérő 4-7mm között, hossz 7-8mm körül
Forma: vannak csúcsosabb, illetve tompább kialakítású illesztékek, illetve dupla, vagy tripla illesztékek is
Szín: egyszínű vagy többszínű (jellemző a hibrid illesztékek esetében)
Hibrid illesztékek
Érdemes-e lecserélnem a meglévő illesztékem?
Szerencsére az illesztékek olcsók, így könnyen lecserélhetőek a gyári darabok. Több oka is lehet, amiért érdemes lecserélni a füleshez kapott illesztékeinket. Az egyik a kényelem, ugyanis bár elsőre nem szembetűnő, de sokféle formában léteznek, és a felhasznált anyagokban is jelentős különbségek vannak.
Hibrid illesztékek spirális megtámasztással a perem alatt
A hibrid illesztékek belseje merev, míg kívülről lágyabb szilikon, de találkozhatunk még memóriahab illesztékekkel is, ezek közül mindenképpen csak a hibrid változat az ajánlott. Ennek oka, hogy a teljesen memóriahab anyag jelentősen csillapítja főleg a magas hangokat, tehát sokkal tompábbnak fogjuk érezni zenénket ezek használatával. A hibrid memóriahab illesztékeknél ugyanúgy egy merev falú szilikon cső található belül, ami kiválóan szigetel, így a memóriahab nem csillapít.
Másik fontos ok, ami miatt érdemes megfelelő illeszték után néznünk az a hangkép. Az illeszték ugyan csak 7-8 milliméter hosszú, azonban kritikus szerepet tölt be a fülhallgató hangjának közvetítésében. Hasonló a helyzet, mint hangdobozoknál (hangfalaknál) egy szobában: nem mindegy hol helyezzük el őket, a szoba mérete és formája számottevően befolyásolja a kapott hangot. Fülesek esetében ugyanez a helyzet, csak itt a “szoba” az illeszték belseje, ennek anyaga, átmérője és hossza jelentősen tudja befolyásolni a végeredményt.
A fülhallgatók vetőcsöve különböző vastagságú lehet, általában 4-7mm körüliek. Általánosságban elmondható, hogy a szélesebb vetőcsőre nem jó ötlet szűkebb illesztéket tenni, viszont számos hozzácsomagolt illeszték ilyen. Kivételt képez ez alól a “szabály” alól, ha növelni szeretnénk a mélyek mennyiségét, és előnyben részesítjük a kompresszált, de jobban fókuszált hangot.
Milyen illesztéket válasszak?
Ez több mindentől is függ, aranyszabály tehát nincsen, de pár jó tanáccsal mindenképpen szolgálhatok. Az első és legfontosabb a kényelem, ezt mindenki saját maga tudja eldönteni. Ha valakinek a szilikon kényelmetlen (ez azért ritka), tehet egy próbát a memóriahabbal. Ezeket behelyezés előtt összenyomkodva fel fogja venni hallójáratunk formáját. Memóriahab illesztéknél mindenképpen hibrid változatot válasszunk, ezt onnan ismerni fel, hogy a belseje egy szilikon cső, a többi része memóriahab.
Memóriahab illeszték hibrid kialakítással
A hosszabb illesztékeknél általában hangsúlyosabb a magas tartomány és némileg csökken a mélyek mennyisége, a rövidebbeknél pont fordítva (2-3mm különbségről beszélünk hosszirányban, kivéve a dupla vagy tripla illesztékeket, amik jelentősen hosszabbak lehetnek). Ha szeretjük a széles színpadot és a tágas térérzetet, akkor mindenképpen a tágabb illesztékek között nézelődjünk, arra azonban ügyeljünk, hogy az illeszték csöve ne legyen szélesebb mint a vetőcső, különben nem fog megfelelően illeszkedni. Ha az erőteljesebb, “v” karaktert kedveljük, akkor érdemes a szűkebb (4mm körüli) illesztékekben gondolkodni, ezek ugyanis a szűk keresztmetszet miatt fókuszáltabb hangot nyújtanak, erősebb mélyérzettel, koncentráltabb magastartománnyal.
Rock Y1
Előszó
Tesztünk első alanya a már korábban bemutatott Zircon gyártójától, a Rock-tól érkezik. Kicsi, könnyű, van belőle a fehér és a fekete mellett pink és neonzöld is, hangja pedig messze felülmúlja árkategóriáját, de ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük a száraz adatokkal (frekvenciatartományt, impedanciát, érzékenységet és hasonlókat nem fogok egyik fülhallgatónál sem írni, mert sokszor teljesen fals adatokat találni a gyártóknál, forgalmazóknál, és amúgy sem lennénk velük sokkal előbbre, tehát maradok az objektív adatoknál és a szubjektív értékelésnél)! A kábelzaj és zajszigetelés egymáshoz viszonyított szubjektív érték, három fokozatban, nem célja hajszálpontosnak lenni, csak hozzávetőlegesen próbálom elhelyezni ebből a szempontból is.
Rock Y1 fülhallgató
Típus: in-ear (hallójáratba helyezhető)
Meghajtó: dinamikus, 10mm átmérő
Kialakítás: műanyag ház
Szín: fehér, fekete, pink, neonzöld
Kábelezés: szimmetrikus, mikrofonnal, vezérlőgombbal, 1,2M hossz, egyenes csatlakozó
Tartozék: –
Illesztékek: egyszínű hibrid, 4mm belső átmérő (S,M,L)
Vetőcső átmérő: 5mm
Csomagolás: ablakos doboz
Driver-flex: nincs
Kábelzaj: minimális
Zajszigetelés: közepes
A csomag tartalma
A fülhallgató ablakos papírdobozban érkezik, tartozékként pedig csak a szokásos három pár illesztéket kapjuk. A doboz hátulján nyerhetünk betekintést a fülhallgatóra, egyébként pedig a technikai adatokat találjuk meg rajta.
Külső
Ami rögtön szembetűnő az a rendhagyó dizájn, a fülhallgatóház eléggé extravagánsra sikerült, leginkább talán egy madár faroktollaira hasonlít. A másik említésre érdemes dolog a külsővel kapcsolatban a színes attitűd: a Rock Y1 a jack csatlakozó törésgátlójától az illesztékig ugyanolyan színű: a fehér és a fekete mellett van még pink és neonzöld is. A ház műanyagból készült, ennek köszönhetően kellően könnyű az egész fülhallgató, méreteit tekintve is kompakt. A kábel puha TPE borítást kapott, nem gubancolódik, mikrofon és vezérlőgomb is található rajta. A jack csatlakozó egyenes.
Kényelem
Bár nem minden szögből látszik, de a vetőcső (a fülhallgató csöve) el van forgatva, ami tipikus megoldás az átlagosnál nagyobb driverek (hangszóró) használata esetén. A 10mm pedig már az átlagnál nagyobb, így kiváló döntés volt a fenti, ezzel ugyanis nem nyomja a fülünket a fülhallgató háza. Súlya és viszonylag kompakt méretei miatt rendkívül kényelmes viselet, ráadásul ezt semmi negatív mellékhatás (úgy mint driver flex) nem árnyalja.
Hang
A Rock Y1 hangja már az első pillanatban is lehengerlő, abszolút az érzelmekre próbál meg hatni, és azt kell mondjam remekül csinálja: pont ott csal, ahol ezzel hozzáad az élményhez, és pont annyit, hogy ne váljon zavaróvá, de élmény legyen hallgatni. Nagyjából úgy tudnám szemléltenti, mint amikor feljavítunk egy képet, amivel az kicsit kontrasztosabb, élettel telibb lesz, élénkebb színekkel – ezzel ugyan csalunk a valósághoz képest, mégis szebbnek gondoljuk így. Az Y1 valami hasonlót csinál a zenéinkkel, és nagyon ügyesen teszi.
A karaktere nem a szokásos sémákat követi: van egy kevés középmély emelés, de éppen csak annyi, hogy jobban érezzük, aztán a középmagasak is kicsit nagyobb figyelmet kapnak, de éppen csak annyit, hogy élénkebb legyen, és tisztábbnak tűnjön. A hangja így enyhén színezett, de a legtöbb stílusnak ennyi finomhangolás kifejezetten jól áll.
A mélytartomány így energikus, feszes, kontrollált, de a legkevésbé sem válik uralkodóvá vagy hangsúlyossá. A középmagas emelés a legkevésbé sem bántó, mind az énekhangok, mind a hangszerek energikusabban szólalnak meg, jobban magukra irányítva a figyelmünket, de nem válnak uralkodóvá a hangképen.
A magastartomány nincs emelve, inkább kicsit lágyabb mint éles hangú, így nem válik fárasztóvá hosszabb távon sem. A fülhallgató tere egészen kiváló köszönhetően a nagy drivernek, valamint a ház kialakításának: a virtuális színpad szélessége ugyan csak átlagos, a mélysége és a magassága viszont ritka jó ebben a kategóriában.
Illesztékajánló
Szerencsére a gyári illesztékek minőségi darabok, hibrid kialakításúak és színben is passzolnak a fülhallgatóhoz, nem szükséges cserélni őket. Átmérőjük 4mm, ami 1mm-rel kevesebb a vetőcső méreténél, így minimálisan kompresszálják a hangot (ez leginkább abban nyilvánul meg, hogy kicsit szűkebb a tér és erősebb a mély tartomány), de nincs nagy különbség az 5mm-es illesztékhez képest, bátran lehet maradni a gyári színeseknél, azok egyébként is remekül passzolnak a fülhallgatóhoz.
Összegzés
A Rock Y1 elsőre elvarázsolt az élénk, némileg színezett hangjával: csak keveset csal, és pont ott, ahol kell. Ezzel megragadja a zene lényegét, és kiválóan közvetíti az érzelmeket. Hallgattam vele többféle stílust, hosszasan, és minden percét élveztem. Hozzá vagyok szokva a kiváló ár/érték arányt képviselő modellekhez, de a Rock Y1 még engem is meglepett. Stílustól függetlenül ha nem csak a sok mélyet és a magasat szereted, szerintem nem fogsz benne csalódni, az egyik legjobb hangú darab a kategóriájában.
Rock Mula
Előszó
A Mulában visszaköszön az a kiváló minőség (pontosan kidolgozott fémház, minőségi csatlakozók, szőtt kábelharisnya), ami a Zirconnál megszerettette a gyártót. Ezúttal azonban nem "v" karakterrel, hanem egy igazi kiegyensúlyozott és részletes hanggal száll ringbe a Rock, lássuk mit hoztak ki belőle!
Rock Mula fülhallgató
Típus: in-ear (hallójáratba helyezhető)
Meghajtó: dinamikus
Kialakítás: fém ház
Szín: szürke, arany, rózsaarany
Kábelezés: szimmetrikus, 1,2M hossz, egyenes csatlakozó, mikrofonnal
Tartozék: –
Illesztékek: lágy szilikon, 5mm belső átmérő (S,M,L)
Vetőcső átmérő: 5mm
Csomagolás: papírdoboz
Driver-flex: nincs
Kábelzaj: nincs
Zajszigetelés: jó
A csomag tartalma
A fülhallgató ablakos papírdobozban érkezik, az illesztékeken kívül más tartozékot nem tartalmaz.
Külső
A Rock Mula alumíniumházas fülhallgató, a masszív felépítéshez pedig nagy méret is társul. A kidolgozás és anyagminőség kiváló (ahogyan azt a többi Rock terméktől is megszokhattuk már), a gyártó nagy figyelmet fordított a megjelenésre így a színek modelltől függően harmonizálnak egymással: a szürke modell teljesen sötétszürke, a rózsaarany pedig fehérrel van kombinálva. A kábelezés textilborítású, mikrofonos, a csatlakozó pedig egyenes kialakítású.
Kényelem
A nagy mérete ellenére is kényelmes, súlya átlagos, megfelelő méretű illesztékkel használva stabilan a helyén marad. Driverflex (lásd: Kisokos) nincs, kábelzaj sincs és a zajszigetelés is egészen jó, így semmilyen zavaró tényező nem árnyékolja be a zenehallgatást.
Hang
A Rock Mula egy kiegyensúlyozott hangú fülhallgató, tehát semmi számottevő emelése nincs. A gyári, 5mm-es lágy szilikon illesztékekkel van egy enyhe középmagas emelés, így ezek a hangok némileg az előtérbe kerülnek, azonban az illesztékajánló javaslatával ezt könnyen orvosolhatjuk. Ugyanez segít növelni a mélyek energiáját is, a végeredményben pedig egy feszes, energikus és kifejezetten kiegyensúlyozott hangú fülhallgatót kapunk.
Karakteréből kifolyólag bármilyen zenével jól társítható, ahol nem elvárás a kiemelt mélytartomány. Legyen az pop, klasszikus, indie vagy downtempo, azoknak remek választás, akik nem szeretik a különböző kiemeléseket. A fülhallgató a nagyméretű háznak, illetve az átlagosnál nagyobb drivernek köszönhetően kiváló térérzetet nyújt, mind szélességben, mind mélységben átlagon felüli a virtuális színpad.
Illesztékajánló
Bár ritkán fordul elő, hogy a gyárinál szűkebb illesztéket javaslok, ez most egy ilyen eset. A vetőcső és a gyári illesztékek egyaránt 5mm-es szélességűek, azonban a 4mm-es belső átmérőjű illesztékekkel kiválóan tudjuk javítani a gyenge pontjait: a mélyek energiáját némileg növeli, a középmagas kiemelést pedig szinte teljesen el is tünteti, így egy feszes, élénk hangú fülhallgatót kapunk, ami hosszabb távon sem válik fárasztóvá. Illesztékből az alábbi, 4mm-es hibrid illesztéket tudom ajánlani, ezekkel is teszteltem és kiválóan vizsgáztak, sokkal jobban illenek a fülhallgató karakteréhez, mint a tágabb gyári lágy szilikonok.
Összefoglaló
A Rock Mula egy kiegyensúlyozott hangú fülhallgató, amely bármilyen zenével jól társítható, ahol nem elvárás a kiemelt mélytartomány. Legyen az pop, klasszikus, indie vagy downtempo, mindazoknak remek választás, akik nem szeretik a különböző kiemeléseket. Nagy mérete ellenére is kényelmes viselet, a minőségi alumínium házat textilborítású kábel és mikrofon egészíti ki. Színválasztékból a sötétszürke és rózsaarany áll rendelkezésre.
KZ HD9
Előszó
A HD9-et sportoláshoz szánja a gyártó, és a kialakítása ennek maradéktalanul meg is felel: fül feletti kábelezés, stabil pozíció. Hangja sem a kifinomult, részletgazdag irányt követi: testes és lágy, az átlagosnál nagyobb térrel.
KZ HD9 fülhallgató
Típus: in-ear (hallójáratba helyezhető)
Meghajtó: dinamikus
Kialakítás: műanyagházas
Szín: fehér
Kábelezés: szimmetrikus, TPE borítás, 1,2M hossz, “L” (derékszögű) csatlakozó
Tartozék: –
Illesztékek: hibrid szilikon, 4mm belső átmérő (S,M,L)
Vetőcső átmérő: 5,5mm
Csomagolás: ablakos papírdoboz
Driver-flex: nincs
Kábelzaj: minimális
Zajszigetelés: jó
A csomag tartalma
A kompakt, ablakos papírdoboz a fülhallgatón és az illesztékeken kívül mást nem tartalmaz.
Külső
A KZ HD9 fül feletti kábelelvezetésű (erről bővebben lejjebb, a kényelemnél), ennek köszönhető rendhagyó a megjelenése is. A viszonylag méretes műanyagház fehér színű, és szinte teljesen kitölti a fülünket. A kábel TPE borítású, merevebb fajta, így kevésbé gubancolódik. A jack csatlakozó a KZ hagyományoknak megfelelően ismét “L” alakú, vagyis derékszögű. Az oldaljelöléseket (L, R) a belső oldalon találjuk.
Kényelem
A HD9 fül feletti kábelelvezetésű, amelyet a szokásostól eltérően kell viselni. A fülhallgatót hozzávetőlegesen vízszintesen kell behelyezni, a kábelét pedig a fülünk felett, majd mögött kell elvezetni. Ennek a kialakításnak több előnye is van: egyrészt sokkal kisebb a kábelzaj, mivel a kábel rázkódásait elnyeli a fülünk, másrészt pedig a kábel és a fülhallgató súlya sem szempont, mert fülünk megtámasztja. Ebből kifolyólag ez a kialakítás kiválóan alkalmas sportoláshoz, illetve bármilyen aktív tevékenységhez, ahol megvan a veszélye, hogy a hagyományos fülhallgató kiesne a fülünkből. A viselési komfort egészen kiváló, nagy mérete ellenére sem nehéz, stabilan a helyén marad, driver flex nincs és a kábelzaj is minimális.
Hang
A HD9 közel kiegyensúlyozott karakterű, enyhe középmély emelés azért megfigyelhető, de nem válik uralkodóvá a mélytartomány. Hangja meleg, lágy, selymes. A mélytartomány puha, lazább basszusokkal operál, viszont erőben nincs hiány. Átlagosan részletes, a magastartomány némileg fedett, a belső driveres kialakítás ezeknek nem kedvez, viszont cserébe a végtelenségig hallgatható, sosem válik fárasztóvá. Tere az átlagosnál nagyobb, háromdimenziós, viszont ennek ellenére is viszonylag közvetlen.
Illesztékajánló
A gyári hibrid illesztékek jó minőségűek, de viszonylag szűkek, így ezek némileg növelik a mélytartomány energiáját és szűkítik a teret, valamint tompítják a magasakat. A teszt során egyaránt használtam 4, 5 és 5,5mm-es átmérőjű illesztékeket is, és számomra a legutóbbiak jöttek be a leginkább. Az illesztékek esetén érdemes megjegyezni, hogy kifejezetten hosszú a vetőcső, így vagy hosszabb illesztékeket érdemes használni, vagy olyanokat, amelyek kellő tartást biztosítanak akkor is, ha nincsenek teljesen ütközésig tolva.
Összefoglaló
A KZ HD9 egy meleg, telt és lágy hangú fülhallgató, amelyet bármeddig is hallgatunk, nem válik fárasztóvá. Átlagos részletesség mellett nagy energiával, tágas térérzettel és selymes, lágy magastartománnyal rendelkezik. Különösen ajánlható sportoláshoz és bármilyen egyéb aktív tevékenységhez, ugyanis a fül feletti elvezetésnek köszönhetően a fülhallgató nem tud kiesni a fülünkből!
KZ ATR
Előszó
A KZ ATE után azt hittem egy kicsit jobb hangot kapok újracsomagolva, azonban nem is tévedhettem volna nagyobbat. Az ATR legalább két szintet ugrik elődjéhez képest, javítva annak leglátványosabb hibáit, hiányosságait, és egy igazi mindenest köszönthetünk személyében.
KZ ATR fülhallgató
Típus: in-ear (hallójáratba helyezhető)
Meghajtó: dinamikus
Kialakítás: műanyagházas
Szín: fekete
Kábelezés: szimmetrikus, TPE borítás, 1,2M hossz, “L” (derékszögű) csatlakozó
Tartozék: –
Illesztékek: hibrid szilikon, 4mm belső átmérő (S,M,L)
Vetőcső átmérő: 5,5mm
Csomagolás: ablakos papírdoboz
Driver-flex: nincs
Kábelzaj: minimális
Zajszigetelés: közepes
A csomag tartalma
A kompakt, ablakos papírdoboz a fülhallgatón és az illesztékeken kívül mást nem tartalmaz.
Külső
A fülhallgató háza fekete, és szinte teljesen kitölti a fülünket. Kívül a típusjelölést, belül pedig az oldaljelöléseket (Left, Right) találjuk, az Ultra Bass feliratot viszont kezeljük a helyén, ez a fülhallgató kiegyenlített hangú, nem az emelt mélytartományról szól. A kábel TPE borítású, merevebb fajta, így kevésbé gubancolódik. A jack csatlakozó a KZ hagyományoknak megfelelően ismét “L” alakú, vagyis derékszögű.
Kényelem
Az ATR fül feletti kábelelvezetésű, amelyet a szokásostól eltérően kell viselni. A fülhallgatót hozzávetőlegesen vízszintesen kell behelyezni, a kábelét pedig a fülünk felett, majd mögött kell elvezetni. Ennek a kialakításnak több előnye is van: egyrészt sokkal kisebb a kábelzaj, mivel a kábel rázkódásait elnyeli a fülünk, másrészt pedig a kábel és a fülhallgató súlya sem szempont, mert fülünk megtámasztja. Ebből kifolyólag ez a kialakítás kiválóan alkalmas sportoláshoz, illetve bármilyen aktív tevékenységhez, ahol megvan a veszélye, hogy a hagyományos fülhallgató kiesne a fülünkből. A viselési komfort egészen kiváló, nagy mérete ellenére sem nehéz, stabilan a helyén marad, driver-flex nincs és a kábelzaj is minimális.
Hang
A KZ ATR kifejezetten kiegyensúlyozott karakterű fülhallgató, enyhe középmagas fókusszal. Hangja meleg, tiszta, az egész hangkép egységes, “szellős” hatású, tehát leginkább a nyitott fejhallgatók hangjára emlékeztet. A mélytartomány nincs a háttérben, viszont túl hangsúlyossá sem válik, feszes és kontrollált. Kategóriájában jó felbontással rendelkezik, a középtartomány élénk és tiszta, a magastartományban ugyan érezni egy kicsi mesterségességet, de se nem túl lágy, se nem túl agresszív, így soha nem válik unalmassá, mégis hosszútávon hallgatható. A virtuális színpad széles és tágas, levegős hangzás és jó szeparáció a jellemző rá. Karaktere tehát összességében kiegyensúlyozott, meleg, de emellett energikus és “nyitott” is.
Illesztékajánló
A gyári hibrid illesztékek jó minőségűek, átmérőjük 4 mm. Ahogyan a HD9 esetében, itt is érdemes megjegyezni, hogy kifejezetten hosszú a vetőcső, és a csúszásgátló perem valamiért eléggé hátra került, tehát mindenképpen olyan illesztéket érdemes használni, amely a szűk és merev belső csövet használ, így kevésbé hajlamos feljebb csúszni (a gyári illesztékek ilyenek).
Összefoglaló
A KZ ATR kiegyensúlyozott, energikus, meleg hangú fülhallgató, kiváló térérzettel és levegős, “nyitott” hanggal. Gyakorlatilag mindenevő, bármilyen zenei stílus mellett megállja a helyét, amennyiben nem feltétel számunkra az emelt mélytartomány. A fül feletti kábelelvezetés miatt sportoláshoz vagy más aktív tevékenységhez is bátran használható. Kategóriájának egyik legjobb vétele kiváló hangja és egyéb pozitív tulajdonságai miatt, de a viselése némi megszokást igényel ha még nem volt dolgunk hasonló kialakítású fülhallgatóval.
KZ ED7
Előszó
Az ED7 kétféle méretben létezik, nálam a nagyobbik modell járt, aminek elvileg teltebb, testesebb hangja van. A bambusz ház a védjegye, és amilyen rendhagyó a megjelenése, olyan jól is szól. Nagy testben nagy lélek, lássuk mit érdemes tudni róla!
KZ ED7 fülhallgató
Típus: in-ear (hallójáratba helyezhető)
Meghajtó: dinamikus
Kialakítás: bambuszházas
Szín: fehér
Kábelezés: szimmetrikus, TPE borítás, 1,2M hossz, “L” (derékszögű) csatlakozó
Tartozék: –
Illesztékek: hibrid szilikon, 4mm belső átmérő (S,M,L)
Vetőcső átmérő: 4mm
Csomagolás: papírdoboz
Driver-flex: nincs
Kábelzaj: közepes
Zajszigetelés: jó
A csomag tartalma
A minimalista, fekete papírdoboz fülhallgatón és az illesztékeken kívül semmi mást nem tartalmaz.
Külső
A KZ ED7 kétféle méretben létezik, a normál, nagyobb méretű, és egy kisebb, kompakt kivitelben. Nálam most az előbbi járt, és valóban, az átlagosnál nagyobb méretű házzal kell számolnunk, azonban mégsem ez a leginkább szembetűnő az ED7-ben, hanem az anyaghasználat: a test nagy része bambuszból készült, míg az eleje és a vetőcső műanyagból. Az anyagválasztás határozza meg a színvilágot is, ami natúr bambusz. A ház hátulján fémből készült rés található, valamint itt kapott helyet az oldaljelölés is, ami egy kék kör a bal, míg piros a jobb oldal esetén.
Kényelem
Az ED7 az átlagosnál nagyobb, ezt pedig akkor érdemes figyelembe venni, ha volt már kényelmi problémánk nagyobb méretű, hengeres kialakítású fülhallgatóval. Átlagos fülforma esetén nem jelenthet problémát a méret, csupán némileg túlnyúlik a fülünk síkján. A nagy méret szerencsére kis súllyal társul (köszönhetően a bambusz háznak), így nincs ami le- vagy kihúzza a fülünkből. Driverflex nincs, a kábelzaj pedig közepes, ezt leginkább akkor érzékeljük, ha intenzívebben mozog a kábel vagy fúj a szél.
Hang
A KZ ED7 hangja telt, meleg de emellett tiszta és koherens is. Karaktere mélykiemelt, de csak mértékkel, nem válik uralkodóvá a hangképen.
A mélytartomány némileg emelt a közízlésnek megfelelően, és bár nem teljesen pontos, mégsem válik uralkodóvá, és nem csak a középmélyekben van erő, hanem a szubtartományban is. A középtartományt némileg azért színezi, így az is meleg tónusú, viszont részletekben nincs hiány. A magastartomány tiszta, részletes, se nem tompa, se nem éles, nagyon kellemes tónusú, hosszan hallgatható. Tere átlagos méretű, inkább szűkebb színpad a jellemző rá, fókuszáltabb hangképpel.
Illesztékajánló
Az ED7-hez kapott gyári illesztékek illenek a vetőcső méretéhez, egyaránt 4mm-esek, és a szűk vetőcső miatt nincs is túl sok lehetőségünk alternatívák terén. Annyi mozgástérrel azért rendelkezünk, hogy a szokásosnál eggyel kisebb mérettel is kaphatunk megfelelő szigetelést szerencsés esetben, ilyenkor mélyebben ül a fülhallgató, ezzel pedig javíthatunk a kényelmen.
Összefoglaló
A KZ ED7 egy kellemes, nagyon szerethető hangú fülhallgató. A telt mélyek meleg hangot kölcsönöznek neki, de nem kell lemondanunk a tiszta közép- és magastartományról sem. Bármeddig hallgatható, nem válik fárasztóvá, viszont mindvégig izgalmas marad. A leginkább akusztikus és popzenéhez ajánlható, olyanoknak, akik a meleg, természetes tónust kedvelik a technikai hangzással szemben.
DZAT DF-10
Előszó
A DZAT DF-10 már a csomagolásában is egészen más szintet képvisel, mint a többi modell, ha pedig megnézzük a tartozékok listáját vagy a fülhallgató kialakítását, rögtön egyértelművé válik, hogy minden porcikájából sugárzik a minőség. Hogy milyen a hangja? Az lentebb kiderül.
DZAT DF-10 fülhallgató
Típus: in-ear (hallójáratba helyezhető)
Meghajtó: dinamikus
Kialakítás: fa ház
Szín: natúr fa (világos vagy sötét modell)
Kábelezés: szimmetrikus, textilborítású, 1,2M hossz, egyenes csatlakozó, mikrofonnal
Tartozék: textil tartótasak, toll, jegyzetfüzet
Illesztékek: lágy szilikon, 5,5mm belső átmérő (S,M,L) + habszivacs illeszték (M)
Vetőcső átmérő: 6mm
Csomagolás: papírdoboz
Driver-flex: nincs
Kábelzaj: nincs
Zajszigetelés: jó
A csomag tartalma
A papírdobozos csomagban az illesztékeken túl (amelyek közül egy pár habszivacs, a maradék három pedig hagyományos lágy szilikon) találunk egy textil tasakot, amely a fülhallgató hordozását hivatott megkönnyíteni, ezen felül pedig egy jegyzetfüzetet és egy tollat.
Külső
A fülhallgató faházas, anyaghasználata és kidolgozása kiváló, ugyanazt a nagyon magas minőségi szintet képviseli, ami a csomagolásnál és a körítésnél is jellemző. Az átlagosnál nagyobb, hengeres formájú, széles (6mm) vetőcsővel rendelkezik. Kétféle színvariációban létezik, nálam egyelőre a világos, “juhar” színű változat járt, de létezik egy sötét változata is. A kábele a világos mintázattal harmonizáló fehér színt kapta, az elágazásig textilborítású. A mikrofon, az elágazás és a törésgátló ezüst színű.
Kényelem
A nagy méret ellenére a megfelelő illesztékkel használva kifejezetten kényelmes, észre sem venni a jelenlétét. Arra azonban ügyelni kell, hogy a vetőcső az átlagosnál szélesebb, így azoknak már nyomhatja a fülét, akik többnyire a legkisebb (S) illesztéket szokták használni (ez gyakorlatilag minden olyan modellre igaz, amelynek a vetőcsőve 6mm-es szélességű, így ezt minden esetben ki is fogom emelni). Driverflex és kábelzaj nincs, a kábel a textilborítás miatt merev, de jól kezelhető, nem hajlamos a gubancolódásra.
Hang
Hangja lineáris, élénk, enyhén világos. A mélyek feszesek, pontosak, szépen belesimulnak a középtartományba. Nincs érezhető emelés, viszont hiányérzetünk sem lehet, legalul viszont már elfogy az energiája. A közepek részletesen és természetesen szólnak, nincsenek a háttérben, a magasak a valóságosnál egy fokkal élénkebbek, energikusabbak, így némileg magukra terelik a figyelmet. Hangja nem lesz fárasztó hosszabb távon sem, de az átlagos lineáris hangnál némileg élénkebb, világosabb. Felbontása kiváló, rengeteg finom részletet hallhatunk vele, térleképezése háromdimenziós, koherens, a hangszerek remekül elkülönülnek egymástól.
Illesztékajánló
Bár a gyári lágy szilikonok nem rosszak, és átmérőben is megfelelőek, érdemes egy próbát tenni a tágabb hibrid illesztékekkel is, ezek rendszerint jobb hangot nyújtanak a merevebb szilikoncsőnek köszönhetően. A szintén gyári habszivacs illesztékek használata viszont nem javasolt, mivel ezek jelentősen tompítják a magastartományt, ha kényelmi szempontok miatt hasonló illesztéket használnánk, akkor a hibrid memóriahabszivacs típus a javasolt, ennek merev szilikoncső a belseje, így ötvözi a kétféle illesztéktípus előnyeit.
Összefoglaló
A DZAT DF-10 igazi zászlóshajó a csomagolásától kezdve a megjelenésén át egészen a hangjáig. A faházas modell minőségi textilborítású kábellel, gazdag körítéssel és kategóriájában egyedülálló hanggal csábít. Hangképe kiegyensúlyozott, élénk, nagyon részletes és kifinomult, stílustól függetlenül bármivel jól társítható, ahol nem elvárás a mélytartomány kiemelése.
Plextone X41M
Előszó
A Plextone X41M egy remek példa arra, hogy olcsón is lehet nagyon jó hangot kapni. Minőségi szálcsiszolt fém házzal, acélszürke vagy arany színben érkezik, hangját pedig az erőteljes, élénk megszólalás jellemzi, ami a lehető legszélesebb réteg ízlésének igyekszik megfelelni.
Plextone X41M fülhallgató
Típus: in-ear (hallójáratba helyezhető)
Meghajtó: dinamikus, 9mm átmérő
Kialakítás: fémház, szálcsiszolt, mágneses
Szín: acélszürke vagy arany
Kábelezés: egyenes, mikrofonnal, vezérlőgombbal, 1,2M hossz, egyenes csatlakozó
Tartozék: kábelrögzítő csipesz
Illesztékek: hibrid, 5mm belső átmérő (M), lágy, 4mm belső átmérő (S,L)
Vetőcső átmérő: 6mm
Csomagolás: visszazárható tasak
Driver-flex: nincs
Kábelzaj: minimális
Zajszigetelés: közepes
A csomag tartalma
A csomagolás szimpla visszazárható tasak, amely a fülhallgatón kívül tartalmaz egy kábelrögzítő csipeszt, valamint a nélkülözhetetlen szilikon illesztékeket. Az illesztékek a szokásos három méretben érkeznek (S,M,L), azonban ezek közül csak a középső hibrid kialakítású, a többi hagyományos puha szilikon. Az illesztékek belső átmérőjüket tekintve a szokásosnál szűkebbek, a lágy darabok 4mm, míg a hibrid illeszték 5mm átmérőjű.
Külső
A Plextone X41M egy fémházas fülhallgató, két változata van, amelyek csak színben térnek el egymástól: acélszürke, illetve arany. A fülhallgató fémháza kiváló minőséget képvisel, masszív felépítésű és szálcsiszolt, a hátulján egy keskeny ezüst kör dobja fel az egyhangúságot, az oldal jelöléseken kívül más felirat nem is található rajtuk.
A kábel vékonyabb és kevésbé merev fajta, harsány megjelenésű a “szőtt” mintázatnak köszönhetően, a jack csatlakozó környéke viszonylag keskeny és a kábeltörésgátló sem túl nagy, így érdemes vigyázni a kábelre és nem megfeszíteni vagy visszahajlítani. A kábelen található egy mikrofon is, illetve egy felvevőgomb, ami duplán megnyomva lépteti a számokat. Találunk még továbbá egy kapcsolót is, amivel a CTIA és OMTP módok között válthatunk (előbbi az újabb telefonok vezérlési kiosztása, mint pl. Android, iPhone, utóbbi pedig a régebbi , pl. Nokia telefonoké).
Kényelem
A fülhallgató viszonylag kicsi, így súlya sem számottevő, megfelelő illeszték mellett stabilan a helyén marad. Driver-flex abszolút nincs, a kábelzaj is minimális, zajszigetelése közepes. A fülhallgatóház hátulja mágneses, így a két oldal egymáshoz rögzíthető (lásd fenti kép).
Hang
Egy szóban összefoglalva: populáris, és ezt a szó legjobb értelmében írom, ugyanis az X41M hangja kifejezetten népszerűre van hangolva, így nagyon széles kör ízlését tudja kiszolgálni. Illesztéktől függően egy erősebb, illetve enyhébb “v” karakterrel állunk szemben, ahol a mélytartomány jobban, a magas kevésbé van megemelve.
Három szó, amivel jól lehet jellemezni a hangját: erőteljes, élénk, tiszta. A mélytartomány testes, energikus, feszes. 100Hz alatt sem fogy el az energiája és nem húzódik rá a középtartományra sem. A mennyiség jól el lett találva: ahhoz nem túl sok, hogy az erre kevésbé érzékenyeket (ami a többség) zavarja, ahhoz viszont kellően emelt, hogy az erőteljes mélytartományt kedvelőknek se legyen komolyabb hiányérzetük.
A fülhallgató karakteréből kifolyólag a középtartomány némileg a háttérbe szorul, ez leginkább az énekhangoknál lehet szembetűnő, de kellően tiszta és árkategóriáját meghazudtolóan részletes. Az illeszték cseréjével tudunk javítani a középtartomány helyzetén, erről bővebben az illesztékajánlónál lejjebb.
A magastartomány talán az egyik legerősebb pontja ennek a modellnek. Részletes, tiszta viszont nem túlzottan tolakodó, megvan a kellő fémes csilingelés, de nem bántó vagy túl éles. A természetesnél ugyan élénkebb, de ez kifejezetten jól áll neki, hosszabb távon sem válik fárasztóvá a hangja.
A térérzet talán a leginkább illesztékfüggő jellemző. Általánosságban elmondható, hogy a szűkebb illesztékek szűkösebb teret eredményeznek, fókuszáltabb, de kevésbé levegős hangzással. Itt sincs ez másként, a gyári, szűkebb illesztékkel csupán átlagos szélességű virtuális színpadot kapunk, azonban amint ezt lecseréljük egy szélesebb illesztékre, a színpad hirtelen kinyílik és egészen meglepő élményben lesz részünk. A színpad így rendkívül széles, mélységben ugyan ne számítsunk sokra, de ezért bőven kárpótol a minket körülölelő zene.
Illesztékajánló
A gyári illesztékek sajnos sok esetben nem a legjobb választást jelentik egy adott fülhallgatóhoz. Mivel az X41M vetőcsöve 6mm, ezért a szélesebb, 6-6,5mm belső átmérőjű illeszték passzol hozzá a leginkább. A gyári illesztékkel nem csupán a térérzet lesz szűkebb, hanem megnő a mély- és magastartomány ereje is, még tovább erősítve a “v” karaktert, még testesebbé és élénkebbé téve a hangját. Az illesztékek cseréjével viszonylag sokat tudunk változtatni a hangján, így érdemes kikísérletezni, hogy számunkra melyik válik be.
Összegzés
A Plextone X41M egy egészen kiváló hangú fülhallgató: élénk, tiszta, dinamikus hang jellemzi. A mély és a magas tartomány egyaránt ki van emelve, így leginkább elektronikus vagy rockzenével társítható jól, viszont ha tágabb illesztékkel használjuk, és nem vagyunk túl kritikusak a némileg emelt mélyekkel szemben, akkor bátran hallgathatjuk szinte bármilyen zenével. Kompakt mérete rendkívül kényelmessé teszi, és a driver-flex miatt sem kell aggódnunk.
Awei ES-Q9
Előszó
Az ES-Q9 már szerepelt a tavalyi bemutatóban is, most két okból vettem elő ismét: egyrészt szerettem volna ugyanolyan alaposan körbejárni, mint a többi modellt, legutóbb ugyanis sokkal kevesebb figyelmet kapott, másrészt pedig akkor azt mondtam róla, hogy az egyik legjobb hangú versenyző a legolcsóbb fülesek között, és érdekesnek tartottam megnézni ez továbbra is megállja-e a helyét.
Awei ES-Q9 fülhallgató
Típus: in-ear (hallójáratba helyezhető)
Meghajtó: dinamikus, 10mm átmérő
Kialakítás: faház
Szín: natúr fa
Kábelezés: textil bevonat, 1,2M hossz, egyenes csatlakozó
Tartozék: kábelrögzítő csipesz
Illesztékek: lágy szilikon, 6mm belső átmérő (S,M,L)
Vetőcső átmérő: 6mm
Csomagolás: ablakos karton
Driver flex: van*
Kábelzaj: alacsony
Zajszigetelés: alacsony/közepes
A csomag tartalma
Ez a modell egyaránt elérhető dobozos és doboz nélküli kiszerelésben is, a különbség a szállítás költségoptimalizálásban keresendő. Jó hír, hogy nálam pont a dobozos verzió van raktáron, ami egy kulturált megjelenésű ablakos kartondoboz. Ezen megtalálhatóak a főbb technikai adatok, a doboz tartalma és betekintést nyerhetünk a fülhallgatóra is. Az illesztékek ismét a szokásos három méretben érkeznek (S,M,L), hagyományos puha szilikon az összes, belső átmérőjük passzol a vetőcső méretéhez, 6mm. Az illesztékek mellett találunk még egy kábelrögzítő csipeszt is.
Külső
Ami elsőre feltűnik az ES-Q9-cel kapcsolatban, hogy fa háza van. Ez pedig nem csak minta, hanem valóban az, aminek látszik. A ház termetesebb darab, bár ez elsőre nem tűnik fel, mert nem túl hosszú, ellenben igencsak vastag (kell a hely az átlagosnál nagyobb, 10mm-es drivernek. A házon márka-, valamint oldaljelzés található, mindkettő a külső oldalon. A ház hátulján egy ezüst kör igyekszik feldobni a megjelenést, ezen található egy apró nyílás is. A kábelezés szimmetrikus és textil bevonatú, tapasztalataim szerint ez merevebb és hajlamosabb a gubancolódásra, mint a sima műanyag bevonat. A jack csatlakozó egyenes, normál méretű törésgátlóval. Mikrofon és vezérlés nincs.
Kényelem
A kényelem nem a legnagyobb erőssége ennek az Awei modellnek, de némi praktikát alkalmazva egészen kényelmessé tehető. A viszonylag duci kialakításból fakadóan lesznek, akiknek mindenképpen nyomja a fülét, tehát ha korábban volt hasonló jellegű negatív tapasztalat más, átlagosnál nagyobb fülhallgatóval, akkor sajnos ennél is előfordulhat hasonló probléma. Két dolgot tehetünk a kényelem fokozása érdekében: a lágy illeszték helyett spirális hibrid illesztéket használunk, aminek külső pereme ugyan lágy, de a spirális felfüggesztés ad neki némi merevséget, ezáltal sokkal jobban a helyén tartja még az ilyen nagyobb kiterjedésű fülhallgatókat is. A másik praktika abból áll, hogy a szükségesnél eggyel kisebb illesztéket használunk, és feljebb csúsztatjuk a fülhallgatót, amit így a fülünkben lévő porc fog a helyén tartani, és a viszonylag széles fülhallgatóház is elég sok zajt le tud fogni, tehát zajszigetelés fronton sem veszítünk sokat. Driver flex szempontjából vegyes a kép: ha papírforma szerint használjuk, akkor sajnos erősen jelen van, viszont jó hír, hogy ezen a problémán is jelentősen segít a fenti két alternatív viselési módszer. A kábelzaj alacsony.
Hang
Az ES-Q9 hangját pár szóban nehéz összefoglalni – ha csak annyit írok, hogy rendkívül zenei, meleg és kiegyensúlyozott, akkor ebben ugyan benne van a lényeg, de ez még messze nem minden. Sok fülhallgató megfordult már nálam az évek alatt, de a kis Awei mégis egyike a kedvenceimnek.
Alapvetően egy meleg hangú, nagyon zenei modell, amelyet a különböző illesztékek különböző módon befolyásolnak. Az enyhén emelt mélytartomány és a lineáris karakter között tudunk ezekkel változtatni. A mélytartomány inkább lazább, mint feszes, de nem túlzó és nem nyomja el a középtartományt. Némi visszhangos visszaverődés is megfigyelhető (hasonlóan a zárt kialakítású fejhallgatókhoz).
Az illesztékekkel jelentős mértékben tudjuk befolyásolni: a gyári, lágyabb illesztékek gyakorlatilag tökéletesen szigetelnek, így ezekkel némileg emelt mélyeket kapunk, ha merevebb peremű illesztéket használunk, úgy ez a szigetelés némileg csökken, így a mélyek ereje is, de mélyhiányos így sem lesz. Akik az erőteljes basszust keresik, azok inkább kerüljék, ez nem egy mélyorientált modell. A középtartomány a helyén van, nem kerül a háttérbe a mély és magas rovására. A tiszta, lineáris közepek kiválóan kedveznek az akusztikus hangszereknek, valamint a női és férfi vokáloknak, tehát akinél ezek elsődleges szempontok, az egészen biztosan nem fog csalódni.
Felbontása is messze túlszárnyalja árkategóriáját. A magas tartomány selymes, lágy, légies. Kellő mennyiségű részletet ad, hogy ne legyen hiányérzetünk, viszont soha nem lesz sem bántó, sem tompa. Ugyanaz a linearitás jellemző rá, mint a fülhallgató egészére. Aki viszont hozzászokott a kiemelt magastartomány nyújtotta (túlzottan) élénk hangzáshoz, annak hiányérzete lehet.
A középtartomány mellett egy másik nagyon erős pontja a háromdimenziós térérzet. A színpad szélessége inkább átlagos, mint túl széles, viszont kellő mélysége és magassága is van, így nagyon jól megtölti a virtuális teret zenével. A szeparáció (hangszerek elkülönülése) ugyan inkább csak átlagos, viszont minden a helyén van, nincs semmi természetellenes érzés a hangjával kapcsolatban.
Illesztékajánló
A gyári, nagy átmérőjű lágy illesztékek passzolnak a vetőcső méretéhez, illetve a fülhallgató karakteréhez is, így ezek teljesen jól használhatóak. Ha valami mást is kipróbálnánk, akkor a hibrid illesztékek közül a spirálisat javaslom, két okból kifolyólag: ennek szintén nagy a belső átmérője, így ez nem befolyásolja negatívan a végeredményt, a spirális “felfüggesztés” pedig ad némi tartást, merevséget a külső peremnek. Ez ugyan minimálisan rosszabbul szigetel, mint a lágy illeszték, viszont pont ettől lesz lineáris és levegősebb a hangja, illetve a driver flex is jelentős mértékben mérséklődik.
Összegzés
Az Awei ES-Q9 egy meleg hangú, rendkívül zenei, légies fülhallgató, amelynek legfőbb erénye, hogy semmilyen túlzásba nem esik, a hangja közel lineáris és teljesen “egyben van”. Ez a tulajdonsága kiválóan alkalmassá teszi akusztikus zenével történő párosításra, de gyakorlatilag bármilyen zenéhez passzol, ha nem vagyunk a kiemelések híve. Sajnos ahogy minden más, ez sem tökéletes, jelen esetben a kényelemmel kell kicsit trükköznünk, hogy megfelelő legyen, de ha ezt sikerül összehoznunk, a hangja kárpótolni fog minket minden erőfeszítésért.
MZ5
Előszó
Az MZ5 egy apró, faházas fülhallgató, erőteljes mélytartománnyal, lágy magasakkal és átlagos képességekkel. Mivel ugyanabban a kategóriában versenyeznek, ezért adja magát az Awei ES-Q9-cel való összehasonlítás, és bár hasonlítanak pár dologban (itt is van driver-flex, ez is faházas és meleg hangú), jelentősen eltér a hangképe az ES-Q9-hez képest.
MZ5 fülhallgató
Típus: in-ear (hallójáratba helyezhető)
Meghajtó: dinamikus
Kialakítás: faház
Szín: natúr fa
Kábelezés: szimmetrikus, 1,2M hossz, egyenes csatlakozó
Tartozék: –
Illesztékek: lágy szilikon, 6mm belső átmérő (S,M,L)
Vetőcső átmérő: 5mm
Csomagolás: visszazárható tasak
Driver flex: van
Kábelzaj: közepes
Zajszigetelés: alacsony/közepes
A csomag tartalma
Az MZ5 OEM gyártói termék, vagyis nem egy adott márkához tartozik, így a lehető legegyszerűbb csomagolásra és körítésre érdemes számítani: a fülhallgatón kívül csak a három pár illesztéket kapjuk (a szokásos S,M,L méretben). Ezek hagyományos, lágyabb szilikonból készültek, átmérőben pedig passzolnak a vetőcsőhöz.
Külső
A külső kifejezetten letisztult, naturalista: ismét egy faházas modell fa mintázattal, viszont ezúttal némileg sötétebb árnyalatban. A kapszulaformára emlékeztető ház hátulja gömbölyű, az oldaljelzéseken kívül más felirat nincs rajtuk. Kompakt és könnyű, a kábel pedig ezúttal sima műanyag bevonatot kapott, ami sokkal kevésbé merev. Mikrofon ezúttal sincs, a jack csatlakozó egyenes.
Kényelem
Apró mérete rendkívül kényelmessé teszi, ráadásul súlya is alig van ennek megfelelően. Driverflex sajnos most is van, ami a teljesen zárt kialakítás számlájára írható, és mint mindig, a merevebb illesztékekkel ezen javíthatunk, de teljesen nem tudunk búcsút inteni neki. Ahogyan az Awei esetében, itt is igaz: a merevebb peremű illesztékekkel kicsit tudunk rontani a szigetelésen, ami számottevően nem fogja befolyásolni a zajszűrést vagy a hangminőséget, viszont csökkenti a driverflexet. A kábelzaj itt is jelen van.
Hang
Az MZ5 mélykiemelt fülhallgató, az alsó tartomány a domináns. Meleg hangú, inkább lágyabb, selymesebb, mondhatni folyik belőle a zene. A terjengősebb, lazább basszusokkal van most dolgunk, közepes mennyiségben, tehát vannak kevésbé és sokkal jobban emelt darabok is, így elsősorban annak jó választás, aki szeretik a testesebb hangzást, de azt már nem, ha a mély uralkodik a teljes hangképen. A mélyek természetüknél fogva némileg ráhúzódnak a középtartományra is, viszont az ének- és hangszerhangok is jól hallhatóak, nincsenek a háttérben, a természetesnél némileg testesebben szólnak. A magastartomány lágy, selymes, talán már túlságosan is finomkodó – ez mint mindig, most is részben illesztékfüggő. Átlagos szélességű és mélységű színpaddal számolhatunk, ami inkább közvetlenebb, mint távolságtartó. A virtuális színpad most is háromdimenziós, és a levegősség érzete itt is megvan, de szolidabban, mint az Awei esetében.
Illesztékajánló
A gyári illeszték jelen esetben jó választás, egyedül a driver flex miatt lehet okunk a cserére, illetve ha csökkentenénk a mélyek energiáján. Ha ilyen ambícióink vannak, a hibrid illesztékek közül a nagyobb átmérőjűeket tudom javasolni, 5-6mm körül. Jó hír, hogy a viselési komfort érdekében nem kell trükköznünk, mint az Awei esetében.
Összegzés
Az MZ5 egy apró, valódi faházas fülhallgató, erős mélytartománnyal és telt hanggal. Annyira kicsi és kényelmes, hogy szinte észre sem veszed, hogy a füledben van. Elsősorban azoknak ajánlott, akik szeretik a testes mélyeket és a meleg hangot, de nem szeretik ha a magas tartomány is ki van emelve a mélyekkel együtt.
Összegzés
A tapasztalatokat összegezve elmondhatom, hogy ismét felesleges "legjobbat" hirdetni, mert ez abszolút ízlésfüggő, minden azon múlik, kinek melyik modell karaktere tetszene legjobban. A személyes preferenciám a kiegyensúlyozott (vagy közel kiegyensúlyozott), enyhén meleg hang, ezek csoportjába tartozik például az Awei ES-Q9, a KZ ATR, de hasonló iskolát követ, csak kevésbé meleg hanggal a Rock Mula is, vagy kifinomultabb, teltebb, érettebb formában a DZAT DF-10.
Nagyon tetszett a Rock Y1, ami hasonlóan színez kicsit alul és felül is mint az audio-technica fejhallgatók az X szériában, ezzel mindent kicsit megszépítve, de nem esve túlzásokba, de a mélykiemelése ellenére bejött a KZ ED7 is, ami szintén nem viszi túlzásba a kiemelést, és kellemes, hosszan hallgatható magastartománnyal büszkélkedhet.
Az ES-Q9 szerintem továbbra is ár/érték bajnok, de nem szabad megfeledkeznünk a driver-flexről, az elég széles házról és a textilkábelről sem, továbbá attól, hogy a fenti preferencia miatt számomra a kategória egyik legjobb ajánlata, nem biztos, hogy más is így gondolja.
A KZ ATR hatalmas meglepetést okozott, mert az ATE (az előző tesztből) ugyan jó volt és szerettem is a levegős, meleg hangját, de felül azért némileg tompa volt, alul pedig kicsit kontrollálatlan, amit akkor betudtam a kialakításnak. Az ATR erre abszolút rácáfolt, mert sokkal feszesebb mélyekkel és izgalmasabb magastartománnyal hozta ugyanazt a levegős, szellős hangképet, mint anno az ATE. Az ATE-S-hez nem volt szerencsém, de utánaolvasva az ATR-t jobbnak találták az ATE-S-nél többen is, ebből talán leszűrhető, hogy mennyit javult a hangja az eredeti ATE-hez képest.
A Muláról már nem sokkal a Zircon után olvastam, de sokáig elkerültem, pedig kár volt: ez a hang sokkal inkább nekem való, mint a Zircon erőteljes "v" karaktere. Kifejezetten kiegyensúlyozott, és bár lehet ilyet olvasni itt-ott, de egyáltalán nem mélyhiányos. A magastartomány sem fárasztó, ellenben széles és tágas a színpadkép, hála a nagy testnek és a nagy drivernek. Itt tényleg csak arra kell figyelni, hogy az átlagosnál kicsit nagyobb, meg persze célszerű lehet másik illesztéket nézni hozzá finomhangolás gyanánt, ahogyan én is egy szűkebb illesztékkel kaptam (számomra) a legjobb eredményt.
A DZAT DF-10 erősen kilóg a mezőnyből, egyrészt ez a legdrágább modell, sokszorosába kerül mint az Awei ES-Q9, másrészt olyan minőséget és körítést kapunk a pénzünkért, ami tényleg ritka még többszörös áron is. A csomagolás egyszerre lenyűgöző és megújuló erőforrásokra épülő (ez egyre több embernek fontos szerencsére), másrészt tele van olyan apróságokkal, amit jó eséllyel sose használunk majd - jegyzetfüzet, papírhengeres toll - mégis jó érzéssel tölt el bennünket. A tartó már sokkal hasznosabb kiegészítő, ahogyan a memóriahabos illeszték is az lenne, de sajnos hagyományos kialakítású, nem hibrid. A fülhallgató kidolgozása is példás, minden porcikájából sugárzik a minőség, ahogyan a hangjából is: kicsit talán túl izgága olykor és talán nagyon le akar nyűgözni, de abszolút megvannak hozzá a kvalitásai. Ezzel szemben ismét a kis Awei-t tudom hozni: ő sokkal gyengébb, és itt-ott csalnia kell, de próbál egységes, meleg, zenei képet adni, a DZAT pedig azt mutatja meg kíméletlenül, hogy mennyivel jobb képességei vannak.
A Rock Y1 már kicsit dögösebb, de nagyon élvezetes produkciót nyújt. Külön plusz pont a nagy driver mellett is kényelmes kialakításnak, az elforgatott vetőcsőnek és a színes, vidám megjelenésnek: ezen tulajdonságai miatt összességében szerintem az egyik legjobb ajánlat a kategóriájában, a Rock pedig végérvényesen belopta magát a szívembe, mert a Mula és az Y1 is nagyon jól sikerült darabok.
Ugyan a "v" karakteres fülesek általánosságban véve nem nekem valók, mert zavar a nagyon erős mély és főleg az éles magastartomány, a Plextone X41M-el semmi ilyen problémám nem volt, a magasai kifejezetten jól sikerültek, a mélyeket pedig tágabb illeszték használatával elég jól kordában tudtam tartani. Ugyanezt pl. a KZ ED9-ről már nem tudtam elmondani anno, ott a magasak sajnos elég fárasztóak tudtak lenni hosszabb távon, igaz ott a vetőcsövet lehetett kicsit tuningolni. Az X41M tehát egy igazi "oldschool" "v" karakter, de nem fárasztó magastartománnyal, ami már önmagában is említésre méltó, viszont külön jó hír, hogy a gyárinál szélesebb illesztékkel sokat tudunk finomítani a mélyek mennyiségén is. Az már csak hab a tortán, hogy szálcsiszolt fémházas és mágnesesen összekapcsolható a két oldal, ha nincs használatban.
A KZ HD9 ugyan eléggé hasonlít kialakításában az ATR-re, hangban azonban teljesen más iskolát képvisel: erőteljesebb mélyek, melegebb hang és lágyabb magastartomány a jellemző rá. A hangja így sötétebb, testesebb és kevésbé szellős, ami sportolásnál nem feltétlen hátrány, de direktben összevetve őket számomra egyértelmű az ATR fölénye. A kényelmes és stabil tartás mindkét fülesről elmondható, így mindkettő kifejezetten ajánlható szinte bármilyen aktív tevékenységhez.
Az MZ5 technikailag a leggyengébb szereplő a felsorolásból, bár rossz fényt vet rá a kifejezetten erős Awei Q9-es, mivel mindketten ugyanabban a kategóriában versenyeznek. Annyit ki lehet emelni mellette, hogy nagyon apró (a legkisebb a teszt szereplői közül), és a faház miatt meleg a hangja, de a mélyekből kicsit sok jutott és kicsit talán túl lágy felül, legalábbis a kategória etalonjához képest mindenképpen.
Köszönöm, hogy végigolvastad, a hozzászólásokban lehet kérdezni, ellenvéleményt kifejteni vagy összehasonlításokról érdeklődni :)