A két
A kisfiú szaladt a tó partján, megbotlott, elesett és vérzett a térde. Nem először fordult elő, ügyet sem vetett rá, ugrott egy fejest a mólóról és visongott tovább a többiekkel, kilubickolt a partra, lihegett, majd elterült a füvön.
A kisfiú csak pár percig bírta a szaunát, üvegkabin, gyönyörű rálátás a tóra, szaladt ki a hőség elől, alig kapott levegőt, a drótkerítés állította meg, ami elválasztotta őt a külvilágtól. Egy ideig pihegett, rácsodálkozott, hogy a kerítésen túl is van élet, apukák, anyukák, pocakosak, büféznek, és pezseg az élet, gyermekek hancúroznak, megirigyelte őket. Egyedül volt a sok felnőtt ember között. Kisfiam gyere be!
A kisfiú nem talált nyugtot, valahol a tó partján lerakta a hatalmas törölközőt, amit az anyja dobott a vállára, hogy e-nélkül ne menj el! Kereste a szemével, de akkora volt a tömeg a parton a hőségben, hogy nem találta. Taposta a kicsiny lábaival a homokot, hátha meglesz, nem emlékezett rá, a barátai unszolták, hogy gyere már! Egy labda elgurult, a vízből dobták, szaladt utána, a szögesdrót tövében állt meg.
A kisfiú a drót túloldalán irigyelve nézte, ahogy szalad a másik, vágyakozott ő is, hogy köztük legyen, zajos, pont kisfiúknak való élethelyzet. A másik a labdáért nyúlt, a kezeire vizes homok tapadt. Egymásra néztek és, csak egy drótháló választotta el őket egymástól.
A kisfiú kényszeresen szólalt meg, mert nem értette. Neked szabad egyedül lenned?
A másik kisfiú a kérdést nem értette, falusi volt, természetes, hogy kiengedték, az ég vigyázott rá, kergette a labdát, hozzá volt szokva, hogy lihegni kell, és plezúros a térde.
Nem vagyok egyedül, mutatott hátra a barátaira. Én oda nem mehetek be, ahol te vagy, meg van tiltva. Aztán mosolygott egy barátkozóst, amire a másik kisfiú is elvigyorodott.
Kisfiam gyere be! Még megfázol! Anya apukára nézett, hogy helyesli-e, apuka helyeselte, belebújt a papucsába és igyekezett nyomatékosan fellépni, hogy a fia értse. Nem tetszett neki, hogy idegenekkel szóba áll. Gyere ide fiam! Menj és bújj a köntösödbe, utána ebédelünk!
A kisfiú lehorgasztotta az orrát, elköszönt, hogy talán majd később.
A másik kisfiú a labdával a kezében elrohant, mert már többen is sürgették, hogy gyere már!
A kisfiú leült az asztalhoz a szüleivel, néma csönd, a pincér jött és asztalt terített. Egyél fiam! Szépen fogjad a kanalat, ahogy tanítottuk! A kisfiú illedelmesen megpróbált enni, senki sem szól egy szót sem. Az anyuka törte meg a csendet. Finom ugye? Exkluzív ez a hely.
A kisfiú a tó partján üldögélve megéhezett, a vízben forgás kiveszi az erőt, megtalálta végre a törölközőt, amit leterített, és mellette két szelet zsíros kenyeret hagymával, amit az anyja készített. Beleharapott, ízletes volt, és azonnal köréje sereglettek a többiek, hogy adj egy harapást, nem győztek vele betelni. Mire körbejárt, neki alig jutott valami, egy másik felajánlotta a szalonnát, amit hozott. Került kolbász, fokhagyma és füstölt sonka is. Letelepedtek mind egy helyre, ki amit hozott, elővette. Mindenki jóllakott.
A kisfiú néma csöndben, pisszenés nélkül, illedelmesen étkezett, kés a jobb kézben, villa a balban és illedelmesen, ahogy tanították, a szájához emelte, hogy ne keltsen másokban megbotránkozást. Nagyon kellett ügyelnie, mert a szülei folyamatosan szemmel tartották, minden falatot.
A kisfiút megkínálták disznósajttal és retekkel, örült neki, két kézzel majszolta, zsíros lett minden ujja, de nem törődött vele, megtelt a bendője, a fűbe törölte, utána futott a tóba egy fejesre.
A kisfiú ivott egy pohár ásványvizet étkezés után, és büfögött. A szülei azonnal rászóltak erélyesen, hogy ilyet nem szabad! Vagy tedd a szád elé a kezed! Aztán körbenéztek, hogy valaki észrevette-e.
Apa! Kimehetek a tóra fürödni? Az anya szólalt meg, hogy minek mennél fiam? Itt is van medence! Jó, jó de ott vannak mások is. Az anya értette, nem szabad barátkoznod velük! Az apa nem szólt egy szót sem, belekortyolt a sörébe a szép, míves, hosszú és előkelő üvegpohárban. A pincér észrevétlenül leszedte az asztalt, majd udvariasan megkérdezte, hogy hozhatok még valamit? Az anya a desszertről kérdezte, a pincér fejből felsorolta, majd meghajolva távozott.
A kisfiú szaladt a többiek után és belevetette magát a vízbe, hatalmasat csobbant a vízben, bugyborékolva tört a víz felszínére, élvezte minden pillanatát, egy labda repült feléje, nem tudta elkapni, a többiek kigúnyolták és nevettek rajta, utána úszott és úgy meglendítette, hogy az egyiket arcon találta. Bepirosodott a helye, de az csak nevetett rajta, és visszadobta.
A kisfiú engedelmesen megette a tejszínhabot, ügyelt rá, hogy ne csörrenjen a kanala, lopva a tó felé nézett, ahol a srácok hancúroztak a vízben, de csak úgy, hogy ne vegyék észre, mert tudta, hogy neki nem szabad.
Ennyi a történet. Tudom, hozzá vagytok szokva, hogy guga 10-20 oldalasakat ír és a csúszka az oldalon rövid. Kaptam már szemrehányást, hogy túl hosszú, nem olvasom el. Mindenkinek nem tudok eleget tenni, arra viszont rájöttem, hogy a kevesebb több, mindenki döntse el maga, hogy hova tartozik.
Megtörtént eset, a saját szemeimmel láttam, bővebben is megírhatnám, akár egy mozi, most csak a lényeget közöltem. S egyben megragadva az alkalmat, szokásomhoz híven, mint írásban csapongó, de követhető. Életemben nemrég volt az első nap, hogy csókolomot köszöntek. Végzős gimnazisták, érkeztek, és egytől egyig csókolom, csókolom. Mondom nekik, hogy csak nyugi, tegezzetek, szia guga, ennyi. Lélekben sokkal fiatalabbnak és rugalmasabbnak érzem magam, mint, ahogy köszöntenek. Átváltottak sziára, de az eltelt 3 nap alatt, amíg felügyeltem rájuk, önfeledten magáztak.
Hogy miért vagyok kopasz?
Mert, ha engedem a hajam, akkor látszik, hogy durván őszülök, s nem azt nézik, hogy ki vagyok, mi vagyok, a búrámat nézik. Őszülök, csókolom.
