A Chio valószínűleg nem tudta – vagy mégis? –, mekkorát fog alakítani, mikor megalkotta a hagymás-tejfölös ízt. Lássuk be, nem éppen magától értetődő, hogy a papírvékonyra vágott, majd ropogósra pirított krumplit végül hagymás-tejfölös alapú ízfokozóval hintsük tele. Ennyi erővel könnyen lehetett volna ketchupos vagy kolbászos(-rájás), vagy valami más hasonló magyaros íz is. De szerencsére hagymás-tejfölös lett, és meg merem kockáztatni, hogy ezzel fogalmat alkotott, és mindenkinek a Chio terméke jut eszébe először, ha meghallja ezt a kifejezést.
Ezt a beidegződésünket szeretném most egy kicsit lazítani ezzel a rövidke teszttel, ugyanis nem egy másik gyártó próbálja szintén meglovagolni a hagymás-tejfölös hullámot.
Három másik hagymás-tejfölös ízű termékkel hasonlítottam össze a nagy klasszikust, hozzátéve a képlethez még egy kicsit a saját igényeimből is.
Mindezt egy helyen vásárolva, az árbéli összehasonlíthatóság kedvéért - még 2010 január(!) elején.
***
Stickletti – 85g, 154.-
Be kell látnunk, nemcsak a villanykaron folynak fejlesztések. A Stickletti már bejáratott márkanév, mindenkinek a hagyományos ropi jut róla eszébe. De ők is próbálkoznak, és minimum megérdemelnek egy esélyt (kóstolót), ha már ők is rámerészkedtek a hagymás-tejfölös vizekre. Ezen ízesítésű ropijuk (is) már az új, nem barna, hanem a vastagabbra és világosra sütött termékvonalba illeszkedik. Hagymás-tejfölös ízerőssége nem valami erőteljes, az is inkább utóízében teljesedik ki, miközben kellemes harmóniát alkot a tésztával. Bizony, ebben van tészta, amit érezni is, ami sokak szívének csücskébe jelenthet neki jegyet. A hagyományos chipsnél így aztán jobban is telít, szinte megkíván mellé egy jó sört az ember. Ropogóssága, struktúrája kellemes közepes, ez is belejátszik ideális sörkorcsolya szerepébe. A töredezettsége olyan 15-20% -os volt – ezért kár volna lehúzni, nyilván boltja és csomagja is válogatja, de azért láttunk már korrekt megoldást a jelenségre.
***
POM-BÄR – 50g, 129.-
Bevallom, némi előítélettel láttam neki a POM-BÄR kóstolásának, mivel sosem tartozott az igazi kedvenceim közé ez a márka, mert kiszerelése általában kisebb, mint az átlagos 90g, amihez tendenciózusan magas ár és nem utolsósorban durva szerkezet párosul. Sajnos most sem kellett csalódnom, a sajtos-tejfölös csomag is hozta a szokásos, szinte szájpadlássértő struktúrát. Ha még nekem is túl kemény az anyaga, akkor hogy lehet ez gyermekeknek szánt készítmény? Ezt a feltételezést indukálná ugyanis a márkajelvény maciforma. Cserébe ízével sem sikerült elvarázsolnia, mind a hagymás-tejföl, mind a tészta tartalma kevésbé tetten érhető rajta, mint a Stiklettin, és messze áll a klasszikustól. Utóízében nem is hasonlít az igazi hagymás tejfölre, bár azért (hozzávéve, hogy ekkorra már megpuhult) nem kellemetlen. Sovány vigasz – könnyű, de erős szerkezetének köszönhetően legalább alig telít, és töredezettsége gyakorlatilag elhanyagolható. Akkor ajánlanám csak, ha nincs más.
***
Chio Chips – 90g, 195.-
Igen, ő a klasszikus, de őt is mindenképp bele kellett venni a mintába, mert egyrészt a név kötelez, és ezt nem árt néha ellenőrizni, másrészt szubjektív oldala is van a tesztnek, és a klasszikus sem mindig tökéletes. Szerencsére a Chio minőségbiztosítási rendszere ebben az esetben hozta az elvárhatót, megvolt a hagyományosan erős, ízfokozós hagymás-tejfölös ízvilág. Az ízfokozó amúgy nem veszélytelen téma, adagolása nagy szakértelmet igényel, úgy vélem, a Chio mindig is pengeélen táncolt a tekintetben, hogy chipseiben eltúlozza a mennyiségét. De a tények azt mutatják, hogy helyesen kalkulált, és ennek a jól beállított egyensúlynak köszönhetően – bizonyára sokak számára ismert módon – a hagymás-tejfölöse igencsak eteti magát, mintha öngerjesztő folyamat indulna el az első szirom szánkba vételével... Az ember hajlamos néha belefeledkezni, majd azon kapni magát, hogy egyre csak tömi, tömi, és visszább kéne venni a tempót... További márkajelleg a hozzáadott íz dominanciája a krumpli mellett (helyett). Ezt vagy pont szereti valaki vagy elviseli a gyönyörért és megbízható minőségért cserébe. Szerkezetét erős felső-középkategóriásnak mondanám, a ropogóssága kiváló, de néha bizony itt is előfordul egy-egy fogínysértő szilánk. Tudjuk, hogy a töredezettség csökkentésére vannak felfújva a Chio zacskók, de még így sem elhanyagolható esetében ez a jelenség, cserébe előfordulnak benne gigantikus, töretlen szirmok is, melyek fogyasztása különös élvezet forrása, társaságban majdhogynem előjogok szükségeltetnek hozzá.
***
Tele (volt Kréker) – 120g, 139.-
Végére hagytam a meglepetést. A megújult-rövidült nevű „péksüteménynek” bizony sikerült érdemben újat mutatnia a hagymás-tejföl vidékén. Íze igencsak erős, megkockáztatom, erősebb, mint a klasszikusé, meglepő módon azonban kevésbé ön-etetős. Ebben az is közrejátszik, hogy – fajtájából adódóan – természetesen sok benne a tészta, ami úgy tűnik, jól bírja a terjengős ízfeltétet, sőt, határozottan ott is marad mellette, szinte egyenrangú vetélytársa annak erősségben. A többi paraméterről is csak pozitívan tudok nyilatkozni, és bizton állíthatom, hogy ez esetben semmiféle előítélet nem vezérelt, előismereteim teljességgel semlegesek voltak ezt a terméket illetően. Állaga egészen puha, tésztás, jó tartalmas, és a többihez képest egyáltalán nem sérti belül a szánkat. Ráadásul egy testesebb sör mellé is könnyen el tudom képzelni, és – láss csodát – nincs töredezettsége, a legutolsó szem is ugyanolyan szép, mint az első! Meg kell hagyni, ez így igencsak nyerő recept, valamit nagyon eltaláltak most azok ott Győrben. Mindezek után pedig vessünk ismételt pillantást a súly- és árcímkére! ... Hihetetlen? Szerencsére igaz!
