2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

A 90 ezer forintos PC

Mindenkinek másak az igényei, ezért nem is vásárlási tanácsadónak szánom ezt az írásom.

[ ÚJ TESZT ]

Bevezető

Üdvözlök minden kedves olvasót!
Eme röpke írásomban a használt alkatrészekből összeválogatott gépem szeretném bemutatni, mely összesen 90 ezer forintomba fájt.
Először is egy kis sztorizgatással indítanék, aztán belevetjük magunkat a mélyvízbe. Természetesen, akit ez nem igazán érdekel, az nyugodtan lapozhat, létfontosságú információkról nem fog lemaradni.

A kezdetek...

Az első számítógépemet még keresztapámtól kaptam, nagyjából 7-8 évesen. Túl sok mindenre már nem emlékszem, az viszont tisztán lebeg a szemem előtt, ahogy hosszasan rajzolgattam a Paintben, illetve szórakoztam a Terep 2-vel, ám sajnos az a gép viszonylag rövid időn belül meghibásodott. A lakhelyemül szolgáló kis falucskában nem igazán voltak olyan emberek, akik minimális szinten is értettek volna a számítógépekhez, szüleimnek szintén teljesen új világ volt, azt sem tudtuk miképpen működik egy ilyen szerkezet. Józan paraszti logika mentén haladva pedig arra a következtetésre jutottunk, hogy ha elromlott, annak már annyi, másikat kell venni. Nos, ez egészen 12 éves koromig így ment, elromlott egy gép, vettünk valami másikat. Ám ekkor jött a nagy újítás: szüleim végre nálunk is beköttették az internetet.

Hatalmas öröm volt számomra, innentől pedig egyre inkább elkezdtem érdeklődni a számítógépek világa iránt. Emlékeim szerint ekkor éppen egy 2.8 GHz-es Celeron, 1GB RAM és egy HD 4650 lakozott a gépházamban, melyen olyan játékokat játszottam, mint a Need for Speed Hot Pursuit 2, Return to Castle Wolfenstein, Teenage Mutant Ninja Turtles 2003 és hasonló klasszikusok. Aztán ahogy bóklásztam az internet világát, egyre több játék megtetszett, de csalódottan kellett tapasztalnom, hogy egyes játékokhoz bizony kevés lesz a gép. Race Driver: GRID egy volt azok közül, ami megmozdult rajta, természetesen totál minimum grafikán, a lehető legalacsonyabb felbontáson, de ez egyáltalán nem zavart. Hamarosan pedig elérkezett a gépújítás ideje, S478-ról S775-re ugrottam, habár az új jövevény sem volt túl izmos: E5400, 4GB RAM és egy GT 630 adta a gép szívét-lelkét, noha az előzőnél mérföldekkel jobb volt. Ment is rajta minden jóság, Need for Speed Hot Pursuit 2010, Dirt 2, World of Tanks és még sorolhatnám.

Ezt a gépet nyúztam még, amikor beszereztem a Battlefield 3-at. Ez az első igazi multiplayer lövölde volt amivel életemben játszottam, nálam egészen idáig kimaradtak az online/multiplayer játékok. Szó se róla, piszok rossz voltam benne, de mégis élveztem. Meglehetősen hosszú idő után viszont már elkezdett zavarni, hogy ennyire nem tudok érvényesülni benne, így kicsit kutakodtam, mégis hogyan lehetnék jobb. Ekkor akadtam rá arra a bizonyos, varázslatos mozaikszóra: FPS. Lövésem nem volt mit jelent, viszont kutatásaim során arra jutottam, hogy a 30 FPS az kevés, a 60 FPS pedig jó. Lecsekkoltam, hogy nálam mennyi ez az érték, és hát... 25-35 közötti számokat láttam általában. Elkönyveltem, hogy emiatt nem megy túl jól a játék. Bő 2 évnek kellett eltelnie, hogy fejlesztésre kerüljön az E5400-as gépezet. Phenom X4 9650 - HD 5670 párost szereztem be, majd hamarosan egy Q8200 és HD 6850 vette át a szerepet, amivel már átlag 50-60 FPS körül futott a Battlefield 3. Meglepő vagy sem, tényleg sokkal eredményesebb lettem mint azelőtt, noha messze voltam egy jó játékostól, de szerencsére már nem én kullogtam az utolsó helyen. Singleplayer játékokban továbbra sem zavart az alacsony FPS, de ezek után arra törekedtem, hogy ha multiplayerről van szó, akkor a lehető legtöbb FPS-t kihozzam a masinámból. No de mégis hogyan kapcsolódik ez a kis regény a cikkhez?

Pusztán szerettem volna felvázolni a sztorimat, miszerint én sem egyből a hiper-szuper modern PC-s világba csöppentem bele. Úgymond "alacsony felbontású és alacsony grafikával megáldott világban nőttem fel", s úgy vélem főként ennek köszönhető az, hogy grafika és FPS terén sem nőttek nagyra az igényeim, sokkal fontosabb számomra a jó sztori és az izgalmas játékmenet.

A jelenlegi gép összeállítása során is arra törekedtem, hogy minél kisebb összegből tudjak játszani akár az új játékokkal is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.