2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

A 2020-as hegyi-karabahi háború

Az alábbiakban Tölgyesi Beatrix elemzése olvasható, aki a NKE hadtudományi doktori hallgatója, a posztszovjet térség kutatója, műfordító.

[ ÚJ TESZT ]

4. Mi történt szept. 27. és nov. 10. között?

Bár a harcok kitörésével szokás szerint mindkét fél a másikat vádolta, minden jel arra mutat, hogy Azerbajdzsán kezdte a második örmény‒azeri háborút. A legnyilvánvalóbb körülmény, hogy az örmények „birtokon belül” voltak, nekik érdekük volt a status quo fenntartása. Azerbajdzsán viszont az 1994-es háborús kudarc óta célként tekintett az elvesztett területek visszaszerzésére, amelyek az ország területének mintegy 20%-át tették ki. Akkoriban az örmény hadsereg jelentős fölényben volt, melyben fontos szerepe volt annak, hogy a szovjet hadseregben sok magas rangú örmény katonatiszt volt, azeri viszont alig, így a katonai ismeretek és a stratégiai‒taktikai tervezés terén felülmúlták Azerbajdzsánt. Emellett technikailag sem voltak az azeriek kellően felkészültek. Az azóta eltelt időszakban viszont Azerbajdzsán kőolaj- és földgázbevételei révén gazdaságilag jelentősen megerősödött, az állami bevételek tetemes részét pedig fegyverkezésre költötték, modern török, izraeli és orosz haditechnikai eszközök beszerzésével. Örményország és az általa anyagilag támogatott de facto Hegyi-Karabahi Köztársaság viszont gazdaságilag rendkívül gyenge lábakon áll, így nem engedhették meg maguknak a már elavult szovjet fegyverzet modernebbre cserélését. A két ország hadseregének technikai színvonala közötti különbség egyre nőtt, amihez jelentős azeri irredenta propaganda társult. Az azeri közvélemény 2020 nyarán annyira háborúpárti volt, hogy tüntetéseken követelték Karabah visszaszerzését, melyek során a tömeg még a parlament épületét is megtámadta. Hozzájárult a konfliktus kitöréséhez, hogy Törökország nyíltan kifejezte támogatását Azerbajdzsán mellett az ország területi integritásának visszaállítása érdekében. Ráadásul július végén-augusztus elején Azerbajdzsán hadgyakorlatot tartott, melybe szeptember elején Törökország is bekapcsolódott, feltehetően a befejezés után is maradtak török katonák és fegyverzet az országban, amit pl. az azeri területen, légi felvételek révén felfedezett a török F-16-osok jelenléte is bizonyít. Vagyis a harcok kitörésének időzítése is azeri kezdeményezésre enged következtetni.

A mozgósított fegyverzet komolyságából azt rögtön látni lehetett, hogy komolyabb harcok várhatóak, mint a konfliktus befagyott szakaszában megszokott kisebb csetepaték. Az azeri fél technikai fölénye ellenére kezdetben egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy kinek a javára fog billenni a mérleg, és az azeriek eleinte csak nagyon lassan tudtak előrenyomulni. Az örmény fél mellett szólt a nagyobb katonai tapasztalat és hagyományosan jobb harci morál, illetve a nehéz, hegyvidéki terep is, ami alapvetően a védekező félnek kedvez. Ezért az azeriek páncélosaikkal és egyéb eszközeikkel elsősorban a síkabb déli területeken nyomultak előre, a többi fronton haladásuk jóval korlátozottabb volt. Nagy szerepe volt a mostani háborúban a drónoknak is, sokan azt mondják, ez volt az első olyan háború, amelyet a drónok döntöttek el, illetve amely rámutatott arra, hogy a jövő fegyveres konfliktusaira felkészülve nem szabad figyelmen kívül hagyni a drónok segítségével folytatott hadviselést. Az örmények láthatóan nem voltak erre felkészülve, pl. az egyes objektumok nem voltak megfelelően álcázva ahhoz, hogy nemcsak a felszínről, de a légtérből se lehessen őket észrevenni, a más repülő eszközök ellen tervezett légelhárító rendszerek pedig nagyrészt nem tudták semlegesíteni a drónokat. (Ezen később segítettek az Oroszország által örmény területen alkalmazott drónzavaró rendszerek.)

A konfliktus során olyan eszközök is előkerültek, amelyek sértik a humanitárius szempontokat. Így mindkét fél intézett rakétatámadást civil célpontok, a frontvonalon kívül eső települések ellen. Többek között a karabahi örmények fővárosát, Sztepanakertet és Azerbajdzsán második legnagyobb városát, Ganját, illetve a tőle nem messze fekvő Bardát is több ízben érte támadás. Mindkét fél kazettás lőszerek bevetésével vádolta a másikat, amelyek használatát a nemzetközi jog tiltja. Hasonló volt a helyzet a foszforos gyújtóbombákkal, amelyek esetében azonban nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy az azeri fél alkalmazta azokat, ugyanis az általuk okozott erdőtüzek az ő kezére játszottak, mivel így az örmények nem tudtak a sűrű növényzet takarásába menekülni az azeri drónok támadásai elől.


Foszforos gyújtóbomba
Forrás: Mediamax.am

Szintén sok vitát kavartak a külföldi zsoldosok alkalmazásával kapcsolatos vádak. Örményország szerint Azerbajdzsán török közvetítéssel szíriai zsoldosokat vetett be, Azerbajdzsán szerint viszont az örmények kurd zsoldosokat alkalmaztak a konfliktusban. A szíriai zsoldosok jelenléte az azóta nyilvánosságra került részletek alapján mindenképpen igazolható.

Ugyancsak nagy felháborodást váltott ki egy október 15-én az interneten felbukkant videó, melyben a Hadrut városát elfoglaló azeriek kivégeznek két örmény hadifoglyot. A felvételt a Bellingcat oknyomozó portál hitelesnek minősítette. Az eset miatt Örményország az Emberi Jogok Európai Bíróságához kíván fordulni háborús bűncselekmény vádjával.

A konfliktus fordulópontja Susa városának elfoglalása volt november 8-án, több szempontból is. A város az azeriek számára szimbolikus jelentőséggel bír, még inkább, mint Sztepanekert, a karabahi főváros. Egyes feltételezések szerint a fő cél nem is Sztepanakert elfoglalása volt, hanem Susánál mindenképpen megálltak volna az azeri csapatok. Ez látszólag illogikusnak tűnik, ugyanis a két város csak kb. 10 km-re van egymástól, ráadásul Susa egy Sztepanakert feletti magaslaton található, így katonailag valószínűleg nem okozhatott volna különösebb problémát a főváros elfoglalása. Nem tudjuk azonban, hogy Azerbajdzsánnak mekkora emberveszteségei voltak, ugyanis a háború során csak a civil áldozatok számát közölték, a katonaiakét nem. (A később közölt 2783 fő halálos áldozat valószínűleg elmarad a valóságos számtól. Örményország szintén hasonló, mintegy háromezer fős katonai emberveszteséget jelentett, de azeri és örmény hivatalos források is ötezer örmény katonai áldozatról beszéltek. Örményország szerint az azeri katonák és szíriai zsoldosok közül a halálos áldozatok száma meghaladja a hétezret. Egy szíriai emberjogi szervezet szerint legalább 541 szíriai halt meg a konfliktusban.) A karabahi főváros ostroma minden bizonnyal jelentős veszteségekkel járt volna az azeri félnek is. Egy másik fontos szempont lehetett a téliesre forduló időjárás, amely megnehezítette volna a drónok alkalmazását, aminek az azeriek a sikerüket elsődlegesen köszönhették. Illetve az sem feltétlenül kizárható, hogy az azeriek nem akartak Sztepanakert elfoglalásával az ottmaradt mintegy 50 ezer fő örmény és az azeri katonák, illetve később civilek találkozásából eredő problémákat a nyakukba venni. Egy ilyen helyzetben ugyanis örmény gerillaharcra vagy azeri vérfürdőre is sor kerülhetett volna.

A döntő mozzanat talán mégis egy orosz katonai helikopternek az örmény légtérben való téves kilövése lehetett. Oroszország már korábban is szeretett volna véget vetni a konfliktusnak, de ez az incidens lehetett a megfelelő alkalom arra, hogy nyomást gyakoroljanak Azerbajdzsánra. A béketerv már minden bizonnyal előre el volt készítve, különben nem tudtak volna az orosz békefenntartók a megállapodás aláírását követően azonnal elindulni Karabahba.

Lényeges mozzanat volt a háború során, hogy az örmény propaganda talán még a hasonló háborús helyzetekben megszokottnál is sokkal kedvezőbb színben tüntette fel az Örményország számára egyáltalán nem kedvező helyzetet, aminek következtében teljesen hamis kép alakult ki a közvéleményben. Ez igazából a békekötés után derült ki, amit az örmények közül sokan árulásnak tekintettek, mivel hamis helyzetértékelésük alapján úgy gondolták, akár még meg is nyerhetik a háborút.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.