Hirdetés

2019. június 17., hétfő

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Számtech rovat

5. BRSZK

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Ötödjére került megrendezésre Bacsis Retro Számítógép kiállítása, ami még nagyobb volt mint bármikor!

[ ÚJ TESZT ]

Újabb év, újabb május, tehát alap, hogy megrendezésre került a BRSZK, ami ezúttal már az 5. alkalommal várta látogatóit.

Igaziból csaphatnánk is egyből bele a lecsóba, és nyomathatnám, hogy milyen is volt a kiállítás, s igaz rengeteg sok újdonsággal igyekeztünk készülni a látogatóknak, de úgy gondolom, hogy az előkészületek is voltak olyan érdekesek, hogy mindenképp érdemes arról is beszélni.

Aki mégis inkább ugrana a közepébe, nyugodtan tekerjen a 0. nap, vagy az 1. nap részhez, addig még képek sem lesznek, csak a tömény előkészületek beszámolója.

Az idei kiállítás természetesen a tavalyi után pár nappal/héttel már felvetődött bennem, illetve bennünk, hogy majd lesz idén májusban, (18-19-én) de túl sok konkrétum még nem volt. Persze már egész évben beesett egy-egy "régi-új" gép amit terveztem kiállítani, frescho is összerakta fejben, hogy mit is hozna ki, tudtam, hogy Alpi, és CocooN-z is el fog jönni idén is, illetve Schilence is csatlakozik hozzánk, aki VGA kártyákat fog kiállítani, de kb. ennyi.
Mindenki élte a maga kis életét, alkalmanként volt köztünk több-kevesebb üzenetváltás, de túl sokat még nem foglalkoztunk a rendezvénnyel. Nálam valamikor február elején pörögtek fel az események. Belenyúltam egy jó kis influenzába, ami erős 2 hétre ledöntött a lábamról. Az első hét után már elfogadhatóan voltam, de még túl gyenge voltam, hogy elmenjek dolgozni. Így akkor határoztam el, hogy itthon szépen lassan elkezdem átnézni a gépeket és akkor összeszedem, hogy mit is szeretnék kivinni a kiállításra. Ezzel a résszel szerencsére nem volt semmi gond. Még ez volt a szerencse, mert később összecsaptak volna a fejem fölött a dolgok. Tudtuk, hogy a korábban igénybe vett kultúrház kicsi lesz, és a tornacsarnokot szeretnénk kibérelni, így hát közben azt is elkezdtem intézni.

Az egyik érdekes sztori is ebben az időszakban történt. Még valamikor január végén keresett meg
flymi nevű fórumtársunk, akit már régóta ismertem, s jelezte, hogy biza ő idén eljönne a kiállításra, de mint kiállító, s hát nem mással, mint a hűtőborda gyűjteményével. Na először ráncoltam a szemöldököm, mert hát mégis ki az a beteg szerzet, aki hűtőbordákat gyűjt?! (megszólalt a gödörből a lyuk, tudom)De az még hagyján, de erre kb. senki nem lenne kíváncsi. Mivel már régóta ismertük egymást, és baráti kapcsolatot ápoltunk, így hát úgy voltam vele, mégse sérthetem meg, s nem pattinthatom le egyből, kicsit az időt húzván kértem tőle egy fotót, hogy is nézne ki a gyűjteménye. Elküldött egy aprócska szeletet a készletéből, és hát pozitívan kellett csalódnom, mert bizony jól nézett ki. Így hát némi rágódás után rábólintottam, hogy beveszem a csapatba. Persze az egész kiállítás alatt az volt a legviccesebb, hogy nem csak neki, hanem a látogatóknak is odaszúrtam, hogy én bizony őt nem szerettem volna látni eleinte a kiállításomon, úgy mint kiállító. De természetesen utána azt is mindig megjegyeztem, hogy az idei kiállítással kapcsolatos legjobb döntésem az volt, hogy mégis igent mondtam neki. ÉS innentől kezdve kötelező jelenése lesz mindegyik BRSZK-n :-)

Nem sokkal később, március végén Pdaw nevű fórumtárs is felkeresett, hogy ő is szívesen csatlakozna a kiállításhoz, s elhozná a kis PDA / Manager kalkulátor gyűjteményét. Nem sokat hezitáltam, hamar rábólintottam, és nem csak azért, mert egyből meggyőzött a gépeivel, hanem mert már ekkoriban az éves plakátunk erőteljesen készülőben volt, és úgy számoltunk, hogy április közepén elkezdjük reklámozni a kiállítást.

Kisebb fennakadások természetesen akadtak. Például, hogy úgy kanyarodtunk rá áprilisra, hogy a terem bérlés még nem volt lepapírozva. Óriási nagy huzavona volt körülötte, de hát a bürokrácia már csak ilyen.

Sokat idegeskedtem a kiállítás anyagi vonzata miatt is, mert ahogy hirtelen nagyot ugrott a kiállítás, úgy a költségek is a korábbiakhoz képest drasztikusan megemelkedtek. Szerencsére ezt a részt is sikerült
áthidalni a közösség támogatásának hála, amit ezúttal is köszönök mindenkinek, aki hozzá járult, hogy létre jöhessen a kiállítás!

Ami még sok fejfájást okozott, az pedig az áramellátás, mert a csarnokban 380V-os aljzatok voltak, és hát oda nem nagyon tudnám a gépeim/gépeink tápcsatiját bedugni, de szerencsére egy nagyon jó villanyszerelő barátom ezen a ponton is átlendített.

Szóval ott voltunk, hogy eljött április közepe-vége, és elkezdtük reklámozni a bulit, Ami miatt eleinte egy kicsit megint csak idegeskedtem, de szerencsére idén is sok segítséget kaptam ezen a téren is, a Prohardver! lapcsalád, és az Index.hu hírportál is segített híresztelni az 5. BRSZK-t, de idén a „Balázs világa” is felkapta a rendezvényt, és remek beharangozót készített. Ezúton köszönöm mindenkinek mégegyszer a beharangozókat!

Egy kicsit úgy voltam vele, hogy 19-re kell lapot húzni, mert egészen április 27-ig vártam arra, hogy minden szükséges aláírás meglegyen, hogy megkaphassuk a csarnokot. Ekkoriban már több helyen egy jó ideje mentek a beharangozók, és ha kicsi is volt az esélye, de benne volt, hogy a végén nem lesz terem. Bele sem merek gondolni, hogy mit csináltam volna akkor. Na, de ugorjunk megint egy kicsit!

Eljött a várva várt május 17-e. Ez volt a mi szokásos munkanapunk. Reggel 9-re beszéltük meg a találkozót, egy gyors kávé után pedig délelőtt 10-kor kb. 15-en már a csarnokban kezdtük az előkészületeket. Igen, tudtuk, hogy sok mindent kell kipakolni, így itt is kellett az erősítés, akiknek megint csak köszönöm a pakolásban a támogatásukat. Annak ellenére, hogy 15-en pakoltuk a termet, és az asztalok már 2 nappal korábban el lettek helyezve a csarnokban (ami egy külön sztori lenne), így is egész napra jutott meló mindenkinek.

Kezdődjék hát a gépek felcincálása!

Mennyi autó volt a tornacsarnok előtt, és a vicces az, hogy itt még csak a gépeket cipeltük, látogatók itt még nem voltak.

Kora délután már éreztem, hogy alakul a dolog, kezd összeállni a buli, és óriási nagy kő esett le a szívemről, hogy 105%-ban klappol minden. Ilyen még soha sem volt. Egyet kivéve, kemény 13 fok volt a csarnokban, és ezzel túl sok mindent nem tudtunk csinálni. Ilyen hideg terem várta a vendégeinket.
1 nap:

Én már reggel 8 óra előtt fent voltam, hogy bekapcsolt számítógépek várják a látogatókat. 10:00-kor volt a hivatalos nyitás, és mikor egy áruházban valami akciós, úgy itt is már nyitásra, sőt volt aki nyitás előttre megérkezett, és elkezdett beözönleni a sok ember.

A szombati napom (azon kívül, hogy fogadtam a vendégeket, és igyekeztem mindenkivel váltani 1-2 szót) leginkább "celebeskedéssel" folyt. Kezdődött azzal, hogy délelőtt 11 órára a Kossuth rádióval volt egy interjúm, délre az M2 Televízió, majd kora délután az Index hírportál is képviselte magát.

Eleinte volt bennem egy szokásos lámpaláz, de a végére elég jó kis rutint szedtem össze.

Na de gondolom most már arra kíváncsi mindenki, hogy mit lehetett pontosan látni, és hogy is nézett ki ez az egész!

A megérkezés után a látogatókat ez a látvány fogadta:

Itt látható, ahogy 760nm-t próbáltunk belakni. Voltak olyan pillanatok, amikor tényleg elég sokan voltunk a csarnokban, de a korábbi tömegnyomor szerencsére nem volt jellemző, és úgy láttuk, hogy lehet a későbbiekben még hova bővülni.

Amikor megérkeztek a vendégek, akkor mindenkinek szépen elmutogattam, hogy a csarnokban mit hol lát. Kezdtem azzal, hogy bal oldalt volt látható Flymi hűtőborda gyűjteménye:

Szerintem piszok jól néztek ki, voltak LED-es ventilátoros hűtőbordák, amiket bekapcsolva is meg lehetett csodálni.

A hűtőbordák mellett az én portékám volt megtekinthető, azaz az x86 alapú gépek időrendi sorrendben kirakva:

Hátulra pedig bekerültek a gázplazma kijelzős gépek:

Itt lett kialakítva a retro Lanparty sarok is, ami már 6 géppel várta a multiplayerezésre vágyó vendégeket

A háttérben a sarokban pedig volt a korábban sokat emlegetett gyereksarok is, ahol azért túl sok lurkó nem volt, de bizony jó ötlet volt megcsinálni, mert így is sok-sok apukának sikerült a gyereksarok segítségével megnyújtani a helyszínen eltölthető nyugodt szabadidőt.

A csarnok jobb oldalán Pdaw Manager kalkulátorai, és a PDA-i voltak megcsodálhatók, s igaz nem mindet, de jó néhányat ki is lehetett kipróbálni:

A PDA-k és a nem x86 alapú gépek közé volt beszorítva Alpi is, aki az extrém tuning show-t nyomatta, természetesen, stílusszerűen retro gépen, ami szerintem elég látványos volt.

frescho eszméletlen mennyiségű gépet hozott ki, és kis sarkítással elmondható volt, hogy amilyen típusú gépet nem állított ki, az nem is létezett. Lássuk csak mik voltak: Apple //GS, Apple //C, Apple Mac Classic, Amiga 1200, Atari STE, Atari 800XL, Acorn A3000, Amstrad CPC6128, Commodore 64, Commodore 16, ZX Spectrum+, HT-1080Z, Primo, TVC, Enterprise 128, végül pedig Videoton TV játék várta hadra fogva a látogatókat.

Ezúttal is kint volt a CPU gyűjteményem, ami, ahogy minden évben, úgy most is bővült 1-2 újabb példánnyal.

Schilence VGA kártyái is remekül néztek ki, és csak úgy vonzották a kíváncsi tekinteteket.

CocooN-z videojáték gyűjteménye is elég pofás volt.

Ééééés óriási nagyot futott a megtekinthető lézer diszk is, szintén CocooN-z jóvoltából

Ami még óriásit ment a bulin, az pedig szintén frescho jóvoltából egy 4 játékos módban csapatható Dyna blaster, amit mi kiállítók is párszor kipróbáltunk.

A zárás 1,5 órával kitolódott, de igaziból mi kiállítók sem bántuk, úgy voltunk vele, hogy aki jól érzi magát, az miért ne maradhatna egy kicsit tovább. Legalább még mi is leülhettünk nyugodtan Dyna Blasterezni.

2. nap:

Szintén a nyitás előtt 1,5 órával felmentem, hogy az előző napi megpróbáltatások után még egy napnyi életet leheljek a gépeimbe, de szerencsére állták a sarat.
Örültem, mert ahogy az előző nap, úgy most is nyitásra már elkezdtek szállingózni a látogatók, igaz nem olyan nagy intenzitással mint előző nap, viszont meglepetésemre, annak ellenére, hogy a vasárnap csak délután 6-ig várta a látogatókat, nagyon sokan 2-3 óra magasságában érkeztek, és sikerült megint rendesen megtölteni a csarnokot.

A vasárnapra is jutott egy kis média vízhang, délelőtt a FEOL-tól keresett meg egy újságíró, akit elmondása szerint masszívan érdekelt a téma, így "magánemberként" is sikerült egy kellemeset beszélgetni, illetve kicsivel dél előtt meglátogattak legnagyobb meglepődésemre a HírTV-től is.

Délután 6 után kicsivel szigorúan jött a zárás ideje, és eszeveszett tempóban az összepakolás. Ismét kb. 15 fővel estünk a gépek szétszedésének, és az asztalok visszapakolásának, amivel picivel este 10 előtt végeztünk. Nem mondom, hogy nem purcantam ki a nap végére, és úgy alapjába véve a kiállítást megelőző 2-3 hétben, ennek ellenére természetesen most is nagyon jól éreztem magam. Nagyon jó érzés volt látni a rengeteg ember örömét, és hogy a mi kiállításunknak köszönhetően sikerült egy kicsit mindenkiből kihozni a gyereket.

Idén úgy gondolom, magasabbra tettük a lécet mint valaha, de elmondhatom a többi kiállító társam nevében, hogy mindent meg fogunk tenni, hogy a következő egy még nagyobb, még jobb buli legyen!
Szóval találkozunk egy év múlva!

Végezetül pedig álljanak itt még pillanatképek és videók a kiállításról:

FEOL cikke

Index cikke

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.