Irány haza
A negyedik napon, ami egy hétfői nap volt, eljött az idő, hogy elinduljunk vissza. A reggeli után összepakoltunk, majd elindultunk lefelé.
Kora reggeli kilátás az ablakból.
Szép volt ott fent.
A kellemes, reggeli hűvös hamar átváltott egy túlságosan is napos és meleg időjárásra. Ahogy haladtunk lefelé, egyre melegebb lett. Kb. másfél óra alatt értünk le, majd elmentünk az autónkért, és az első állomásunk a település boltja volt. Vettünk későbbre friss pékárut és pár ezt-azt ebédre.
A kilátás a fagyizóból.
Finom volt minden.
Ezután elmentünk egy fagyizóba, hogy az előző napokban elégetett kalóriákat jól bepótoljuk. Sikerült.
A fagyizás után a társaság kávézós fele még megivott egy kávét, és utána elindultunk visszafelé. A visszaútra viszont előző nap beterveztünk egy túrát, Sterzing (Vipiteno) közelében, egy szurdoktúrát, Gilfenklamm (Cascate di Stanghe). A bejárathoz közel sajnos nincs parkoló, és a település focipályája mellett kellett parkolni. Az viszont hatalmas, csak onnét 20 perc volt gyalog, mire egyáltalán a bejárathoz odaértünk.
A szurdok látogatásáért fizetni kell, 8 eurót fizettünk fejenként.
Itt kezdett érdekes lenni, amit beértünk az erdős részbe.
Kellemes hűvös volt az idő.
Az első 15-20 perc onnét nem különösebben érdekes, egy patak mellett kell felsétálni egy erdőig, ahol végül is a tényleges látnivalók kezdődnek. Onnét viszont baromi szép az egész. Viszont állandóan fel kell menni, néhol tényleg eléggé meredek úton, de az út jól ki van építve.
Felfelé haladva egyre érdekesebb volt a látnivaló.
A csobogó patak.
Maga a szurdokos rész kb. 45 perc alatt átjárható, és tényleg szebbnél szebb helyek vannak benne.
Volt mit lépcsőzni.
Iszonyat erős volt a sodrás.
Az első 15-20 perc onnét nem különösebben érdekes, egy patak mellett kell felsétálni egy erdőig, ahol végül is a tényleges látnivalók kezdődnek. Onnét viszont baromi szép az egész. Viszont állandóan fel kell menni, néhol tényleg eléggé meredek úton, de az út jól ki van építve. Maga a szurdokos rész kb. 45 perc alatt átjárható, és tényleg szebbnél szebb helyek vannak benne.
A szurdok végétől több opció van visszafelé: vagy az odavezető út vissza, vagy busz, vagy amit mi választottunk, egy lankásabb részen, az autóút és kisebb falvak mellett. Ez talán a leghosszabb út visszafelé, de nem nehéz, és szép a kilátás. Kb. egy óra alatt értünk vissza a szurdok végétől az autóig, ahol jöhetett az ebéd.
A focipálya mellett hűvösben piknikeztünk, majd elindultunk hazafelé.
Engem az onnét egy órányira található Innsbruckban raktak ki, majd a többiek autóval mentek München felé, és én meg vonattal vissza Svájcba. Ez utóbbi viszont nem volt problémamentes. A vonat 3 megálló után lerobbant, valahol Innsbruck után egy kisebb vasútállomáson. Itt kellett kb. 40 percet várni, amikor jött egy másik vonat, amivel el tudtam menni Bregenzig. Ott aztán rohantam át a másik vonatra, mert aznapra az volt az utolsó direkt járat Zürichbe, egyébként 3x át kellett volna szállnom. Én épp elértem a vonatot, de csak azért, mert szerencsémre az előzőben olyan vagonban ültem, ami közel volt az átjáróhoz, ahonnét le kellett menni a másik vonathoz. Sokan viszont nem érték el...
Ezután már nem volt gond, de végül is este fél 10 helyett fél 12-re értem csak haza. Végül is nem volt gond, mert az előző túrákból tanulva másnapra is vettem ki szabadnapot. Volt már olyan, hogy minden ellenem szólt, és hajnal 4-kor értem haza, 7-kor meg kellett menni dolgozni. Egy többnapos túra után viszont az nem nagyon buli.
Másnap, tehát kedden, igazából nem csináltam semmit, kipihentem a túrát, és szerdán nem volt problémám dolgozni menni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
