Bevezető
Namaste!
„Megint utazol?” – általában ezt a kérdést vágják a fejemhez a munkatársak, a barátok és a család. Én meg: igen, megint. Erre aztán jön a kérdés, hogy „De neked mennyi szabadságod van?”. Már rég ráuntam, hogy ezekre válaszoljak, mert nagyjából ugyanannyi, mint az elmúlt 10 évben. Lényegében amíg Németországban éltem, egy héttel volt több, mint az átlag, mert ez személyes megegyezés kérdése volt a vezetőséggel minden cégnél, ahol dolgoztam. Most itt, Svájcban kettővel van több, de csak azért, mert itt az átlag eggyel kevesebb, mint Németországban. Ergó ugyanannyi van itt is. Ehhez jön még a túlóra, ami időnként elég egy hosszú hétvégére. De ennyi, nem az van, hogy 6 hónapot dolgozom és 6-ot nem, ahogy ezt az ismeretségi körömben a legtöbben elképzelik.
Tavaly szeptemberben döntöttünk úgy a párommal, hogy immár harmadszor is elutazunk Indiába. Nem feltétlenül miattam, nem kimondottan az én döntésem volt, de hát ez is a párkapcsolat része... you know what I mean 
Végül aztán nekem jött ki jobban a nyaralás, de erről majd később.
Mielőtt belevágnék az egészbe, szeretnék az elején letisztázni néhány dolgot:
- Az írás tartalmaz spirituális és vallási témákat is. Én egyikben sem hiszek. Nem vagyok hívő, nincs vallásom, és egyáltalán nem hiszek a spirituális dolgokban. Kérlek benneteket, hogy ezeket a témákat respektáljátok a kommentekben, és ne alakuljon ki belőlük vita.
- Indiában kizárólag növényi alapú ételeket ettünk, ez az ájurvéda része. Ennek ellenére nem vagyok sem vegetáriánus, sem vegán, sőt, szerintem az egészséges étkezéshez hozzátartozik a hús és más állati eredetű élelmiszerek fogyasztása is. Ezt a témát sem szeretném vita formájában látni a komment szekcióban: én így látom, más máshogy, nincs ezzel semmi gond, nem vagyunk egyformák.
Miért megint India és mi az az ájurvéda?
Mint írtam, harmadszor utaztunk közösen Indiába, Dél-Indiába, Kerala államba, ami nem vall ránk, rám pedig végképp nem. Ritkán utazom ugyanoda… a párom viszont már hatodszor volt ugyanott. Az ok az ájurvéda volt, most is.
Hirdetés
Az ájurvéda egy több ezer éves, Indiából származó hagyományos egészségügyi rendszer. A szó szanszkrit eredetű: az „āyus” életet, a „veda” tudást/ismeretet jelent, vagyis nagyjából „az élet tudománya”. Az ájurvéda alapgondolata, hogy az egészség nem pusztán a betegségek hiányát jelenti. A táplálkozás, alvás, mozgás, lelkiállapot, napi rutin és a környezet egyensúlya egyaránt fontos. A modern orvoslással ellentétben az ájurvéda hagyományosan erősen egyénre szabott megközelítést alkalmaz.
Egy adat, ami engem meglepett: Indiában az ájurvédának saját minisztériuma van. Az AYUSH-minisztérium (Ayurveda, Yoga, Unani, Siddha, Homeopathy) 2014 óta önálló tárca, és több százezer regisztrált ájurvédikus orvos dolgozik az országban. Tehát ez nem egy hippi wellness-buli, hanem egy párhuzamos, államilag elismert egészségügyi rendszer. Hogy ez jó hír-e, azt mindenki döntse el maga.
Az ájurvédában az emberek testi-lelki működését három úgynevezett dósával írják le:
- Vata: a mozgással, légzéssel és aktivitással kapcsolják össze. Hagyományosan a levegő és a tér elemeihez társítják.
- Pitta: az emésztéssel, anyagcserével és a hővel kapcsolatos, a tűz és a víz elemeihez társítják.
- Kapha: a stabilitással, felépítéssel és a „megtartó” folyamatokkal kapcsolatos, a föld és a víz elemeihez társítják.
Az ájurvéda szerint mindhárom jelen van mindenkiben, csak eltérő arányban. Ezt az egyéni alkatot gyakran prakritinek nevezik. Ha az egyensúly felborul, az ájurvédikus szemlélet szerint különböző testi vagy mentális problémák jelentkezhetnek.
A gyakorlatban sokféle módszerrel találkozhatsz: személyre szabott étrenddel, gyógynövényekkel és fűszerekkel, olajos masszázzsal, például abhjangával, jógával, légzőgyakorlatokkal, meditációval, alvási és napi rutinra vonatkozó tanácsokkal, valamint különféle tisztító kezelésekkel. Az egyik legismertebb összetett kúra a pancsakarma. A neve egyébként szó szerint „öt cselekvést” jelent, és tényleg öt eljárásból áll, hánytatás, hashajtás, két különböző beöntéstípus és az orron át adagolt olaj. Ha ezt így leírva kicsit kevésbé hangzik wellnessnek, akkor jól érzed. Ehhez még nem volt „szerencsém“ mint csomag, de nem is akarom.
Fontos azonban különválasztani a hagyományos filozófiát a tudományosan igazolt orvoslástól. Az ájurvéda egyes elemei, például a kiegyensúlyozott táplálkozás, a mozgás, a relaxáció vagy bizonyos masszázsok, hozzájárulhatnak a közérzethez, de a dósák és az ezekhez kapcsolódó betegségmagyarázatok nem tekinthetők a modern orvostudomány által igazolt biológiai modelleknek. Gyógynövényes készítményekkel is érdemes óvatosnak lenni: lehetnek gyógyszerkölcsönhatások, és egyes nem megfelelően ellenőrzött ájurvédikus termékek nehézfémeket is tartalmazhatnak. És itt nem valami internetes rémhírre gondolok: a JAMA-ban 2008-ban megjelent egy vizsgálat, amelyben az USA-ban, interneten árult ájurvédikus készítmények nagyjából ötödében találtak ólmot, higanyt vagy arzént. Nem mellékhatásként, összetevőként. Az úgynevezett rasa shastra irányzat ugyanis szándékosan használ fémeket. Szóval ha valaki hoz neked Indiából egy zacskó barna port, hogy „ez majd jó lesz”, az nem feltétlenül lesz jó. Komoly betegség esetén tehát az ájurvéda inkább kiegészítő megközelítésként kezelendő, nem az orvosi diagnózis vagy kezelés helyettesítőjeként.
Az ájurvéda több olyan dolgot is hangsúlyoz, amit a modern orvoslás is fontosnak tart: megfelelő és rendszeres alvás, kiegyensúlyozott táplálkozás, rendszeres testmozgás, stresszcsökkentés és egy stabil napi rutin. A jóga, egyes légző- és relaxációs gyakorlatok, illetve a masszázs bizonyos embereknél segíthetnek például a stressz csökkentésében, a közérzet javításában vagy bizonyos fájdalmak kezelésében. Ez azonban nem feltétlenül azért működik, mert az ájurvédikus magyarázat helyes. Például egy masszázs kellemes és relaxáló lehet anélkül, hogy fel kellene tételeznünk, hogy „helyreállította a vata dósát”.
Ahol mi voltunk, ott gyakorlatilag már az első nap, a megérkezés után van egy konzultáció az orvossal, aki eldönti, hogyan állnak a dósáid, majd kiválaszt kettőt (nagyon ritkán egyet), amit erősíteni kell, hogy egyensúlyba hozd őket. Ez a spirituális részen kívül annyit jelent, hogy megmondják, mit ehetsz és milyen masszázst kapsz.
A párom sem hisz különösebben a spirituális részében, de a klíma, az étkezés, a napi 2 óra masszázs és az egész napos lazulás annyira bejön neki, hogy ő szívesen jönne évente. 2022-ben és 2023-ban voltunk itt először együtt, az utóbbi két évet miattam hagytuk ki, de az idei utazásra beadtam a derekam… és milyen jól tettem.
Masszázsok és egyéb érdekességek
Mint írtam, a három hét alatt több mint tíz különböző masszázst és kezelést kap az ember. Mivel sokan kérdezték, hogy ezek konkrétan mit is jelentenek, itt egyenként végigmegyek rajtuk. Előre szólok: a nevük hangzik a legijesztőbbnek. Ja és ez nem az összes típus, csak amiket én eddig hallottam vagy tapasztaltam.
- Abhjangam: A klasszikus. Ez az, amire mindenki gondol, ha azt hallja, hogy „ájurvédikus masszázs”. Meleg, gyógynövényes olajjal, tetőtől talpig, hosszú, húzó mozdulatokkal, a nyirokkeringés irányát követve. Gyakran két masszőr csinálja egyszerre, szinkronban, ami az első alkalommal kifejezetten fura érzés, mert nem tudod, melyik kezet kövessed. Ez az alapja szinte minden más kezelésnek.
- Dhara: Ez nem egy konkrét kezelés, hanem egy gyűjtőfogalom: azt jelenti, hogy „folyás, öntés”. Vagyis minden olyan kezelés, ahol valamilyen folyadékot folyamatos sugárban csorgatnak a testre, dhara. Ebből jön a lenti sok „-dhara” végződés is.
- Sirodhara: A kedvencem, és nem véletlenül. Egy edényből vékony, folyamatos sugárban csorog a meleg olaj a homlokodra, pont a szemöldökök közé, oda-vissza mozgatva, 30–60 percen keresztül. Az első két percben azon gondolkodsz, hogy ez most komoly. A harmadik perctől kezdve gyakorlatilag kikapcsol az agyad. Nem tudom, hogy „harmadik szem” vagy csak egy monoton ingerre adott idegrendszeri válasz, de a hatás az hatás. Általában 15 perc után el szoktam aludni.
- Takradhara: Ugyanez, csak nem olajjal, hanem gyógynövényes íróval (a „takra” savanyított tejterméket jelent). Hűsítő hatású, jellemzően alvászavarra, fejbőrproblémákra és a „túl sok pitta” esetére adják. Az illata… hát, tejes. Nem az én favoritom.
- Sirovaszti: Ez a legdurvább fejkezelés. Egy bőrből vagy tésztából készült, kb. 20 cm magas „kéményt” rögzítenek a fejedre, azt öntik tele meleg olajjal, és ott állsz vagy ülsz 20–60 percig, mint egy ájurvédikus kéményseprő. Látványnak vicces, érzésnek viszont meglepően kellemes.
- Talam / Talapothichil: A fejtetőre kerül egy gyógynövényes paszta (jellemzően írós-olajos alapon), amit aztán letakarnak. Hűsítő, „lehűtöm az agyad” jellegű kezelés. Alvásra és stresszre szokták adni.
- Pichu: Egy vastag vattapárnát átitatnak meleg gyógyolajjal, és ráteszik a problémás területre, jellemzően a nyakra, a derékra vagy a fejtetőre. Ahogy hűl, folyamatosan újratöltik. Passzív kezelés, tehát itt csak fekszel, ami az adott napon nem feltétlenül hátrány.
- Januvaszti: A térdre („janu”) tésztából építenek egy gyűrűt, azt töltik meg meleg olajjal, és ott tartják 30–45 percig. Igen, tésztából. Igen, tényleg működik gátként. Térdfájásra, kopásra szokták adni.
- Grívavaszti: Ugyanez, csak a tarkóra. Ha valaki napi 10 órát ül monitor előtt (köszönöm, IT), akkor ez az a kezelés, amit a teste meg fog köszönni.
- Ekángadhara: Az „eka anga” azt jelenti: „egy testrész”. Vagyis a meleg olajat nem az egész testre, hanem célzottan egyetlen területre öntik folyamatosan. Lokális gyulladásra, fájdalomra.
- Kizsi: Ez volt számomra a legérdekesebb. Vászonba kötött gyógynövénycsomagokat („bugyrokat”) melegítenek fel olajban, majd azzal ütögetik-nyomkodják végig a testet. Több változata van: az elakizhi gyógynövénylevelekkel, a podikizhi gyógynövényporral, a navarakizhi pedig egy különleges rizsfajtából főzött, tejes pépes bugyorral megy (ez nagyon jó cucc). Az utóbbi a legdrágább és a legmacerásabb kezelés, és tényleg olyan érzés, mintha meleg rizspuding-labdákkal masszíroznának. Ami sokkal jobb, mint ahogy hangzik.
- Udvartanam: Az ellenpont: ez az egyetlen kezelés, ami nem olajos, hanem száraz gyógynövényporral megy, és a szőrszálak irányával szemben, felfelé haladva dörzsölik a bőrt. Erőteljes, kissé karcos érzés. Hagyományosan a kapha csökkentésére és fogyásra adják. Mivel nekem pont a kapha volt az egyik célpont, ebből bőven kijutott és nem a kedvencem.
- Nászjam: Fej- és arcmasszázs, gőzölés, majd gyógyolajat csepegtetnek az orrlyukakba. Aztán következik a rész, amikor kb. tíz percig szörcsögsz és köpködsz. Nem szép, de arcüregre és fejfájásra a kúra egyik leghatásosabb eleme, nekem legalábbis azonnal kitisztult tőle a fejem.
- Ksírádhúmam: Gyógynövényes tej gőzét vezetik egy csövön keresztül az arcodra és a nyakadra. Arcidegproblémákra, arcbénulásra szokták adni. Aki próbált már otthon kamillagőz fölé hajolni törölközővel a fején, az nagyjából tudja, miről van szó, csak itt tejjel, és sokkal profibb felszereléssel.
- Karnapúranam: Oldalt fekszel, és langyos gyógyolajat töltenek a füledbe, ahol pár percig bent marad. Fülzúgásra, állkapocsfeszülésre, arcüregre. Az első alkalommal fura, mert egyszer csak megszűnik a hallásod az egyik oldalon. A második alkalommal már alszol.
Amit érdemes tudni: ezek nagy része nem „wellness masszázs”. Nincs relaxációs zene, nincs illatgyertya, nincs semmi hangulatvilágítás. Van egy fából készült asztal (ami néha nem kényelmes), meleg olaj, és valaki, aki nagyon pontosan tudja, mit csinál. Ez az egyik oka annak, hogy működik és az egyik oka annak is, hogy az első pár nap tud fájni.
Ha valaki 14 napnál többet tölt el ájurvédával, akkor egy nap mindig a „purgation”, azaz a megtisztulás napja. Spirituálisan hangzik, de nagyon nem az. Ennek a hivatalos neve virecsana, és a pancsakarma egyik klasszikus eleme, a lényeg, hogy a napokig tartó, belsőleg fogyasztott ghível (ezt hívják szneha-pánának) „mobilizálják” az anyagcsere-végtermékeket, aztán azt az egészet egyszerre kihajtják a szervezetből. Az elmélet, valljuk be, elég vitatható. Az élmény viszont nagyon is valóságos.
Tulajdonképpen úgy működik, hogy a megtisztulás előtti este, vacsora után meg kell inni egy jó nagy evőkanál ghít, ami a vaj egyik formája. Pontosabban tisztított vaj, amiből kifőzték a vizet és a tejfehérjét, ezért tovább eláll a hőségben. Ami logikus. Attól még gusztustalan. Na, ez számomra a kúra legrosszabb része. Egyszerűen undorító, mindig hányingerem lesz tőle. Másnap reggel kapsz egy sáros víznek kinéző, de különféle gyógynövényekből készült italt. Ezután nem sokkal el is indul a buli A következő 5-6 órában nagyjából 20 percenként látogathatod a WC-t… a „tisztulás”. Attól függően, mennyire reagál a szervezeted, akár hányással is járhat. Nekem a 3 alkalomból egyszer volt, és borzalmasan kikészültem. Dél körül aztán jön az első étkezés, egy rizsleves, jó erős, chilis chutney-val, ami eszméletlen finom. Itt történik a magic, ugyanis a leves után visszaáll a rendszer, de sokkal jobban érzed magad. Tényleg olyan, mintha kicseréltek volna.
A masszázsok után egyébként mindig meg kell inni egy „treatment tea”-t, aminek erős, gyömbéres íze van, a gyógynövényektől pedig inkább erősen barna színe. Emellett reggeli és vacsora után meg kell inni egy kupica páleszt… ja nem, gyömbérkávét. Nincs benne koffein, csak a neve kávé. Számomra semleges az íze, sokan inkább azt mondják, hogy rossz. Ízlés kérdése.
A kezelések után egyébként ajánlott 2 órán át relaxálni, és nem lezuhanyozni vagy átöltözni. A masszázs után mindenki kap egy narancssárga „ruhát”, ami lenből van, nagyon könnyű és levegős, mert alatta meztelen az ember. Kicsit szektás feeling :) Másnap ugyanebben a „csuhában” kell menni a masszázsra. A 2 óra relaxidő alatt a bőr szépen beszívja az olajat, és még hetekkel az ájurvéda után is babapopsi bőre van az embernek.
Miért volt ez nekem (is) jó?
Tavaly év végén már nagyban ment a tervezgetés a saját cégalapítás körül, idén januárban pedig bele is vágtam… a munkám mellett. Annál a cégnél, ahol alkalmazott vagyok, a pozíciómból adódóan minden IT-vel kapcsolatos dolog rajtam megy, illetve rajtam keresztül kell mennie. Heti kb. 45-50 órát dolgozom ott, majd január óta jön mellé heti 30-40 óra a saját cég miatt. Gondolom, kitaláltátok: ez baromi sok. Túlságosan racionális és a biztonságra sokat adó személy vagyok, ezért akarom lépésenként leépíteni az alkalmazotti részt és átmenni a saját cég irányába. De ez a folyamat egyszerűen csak sok. Sosem voltam stresszes típus, ez viszont nagyon kihozta belőlem. Sokszor voltam ideges az utóbbi időben, igazából ok nélkül. Kellett valami, amivel kikapcsolok, amivel visszaáll a régi kerékvágás.
Az indiai tartózkodásom alatt volt pár dolog, amit eldöntöttem:
- Nincs mobil
- Nincs internet
- Nincs közösségi média
- Nincs kapcsolat a családdal és a barátokkal, a céggel pedig végképp 3 hét teljesen offline
- Nincs városnézés, és nincs olyan hely, ahol tömegek vannak
- Nincs shopping
- Nem érdekel, ki mit akar: ha nincs kedvem hozzá, nem csinálom
Ez egy iszonyatosan jó „csomag”: gyakorlatilag egy hét után minden a helyére került, olyan szinten lenyugodtam, hogy nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen jól. Persze itt jöhet a kérdés, hogy de mi lesz akkor, ha hazamész? Nos, ott is van változás. Októbertől egy nappal kevesebbet dolgozom a cégben, ahol alkalmazott vagyok. Hosszas hercehurca volt, de végül rábólintott a vezetőség, arra is, hogy felveszünk valakit, aki bizonyos témákat részben át tud majd venni tőlem.
A saját cégemen sem dolgozom egyelőre többet: az extra napot magamra, illetve magunkra szánom. Ha viszont a saját cég jobban bepörög, akkor 3 munkanapra csökkentem az IT-s munkámat, amiről a vezetőség is tud. Ilyen szempontból szerencsés helyzetben vagyok, mert annyira meg akarnak tartani, annyira elégedettek velem, hogy mindenáron meg akarnak tartani. Bízom benne, hogy 3-5 éven belül meg tudok majd élni a saját cégemből.
Na de elég a mellékes információkból, vágjunk bele Indiába.
Az utazás és Doha
Mivel tavaly szeptemberben döntöttük el, hogy megint megyünk, már akkor megvettük a repjegyeket is a szállás mellett. Meglepő módon 2023-ban 1450 eurót fizettünk a repülőért (Zürich–Doha–Trivandrum) oda-vissza, fejenként, idén meg csak 600 euró volt. Pedig akkor is egy évvel a repülés előtt vettük a jegyet, és akkor is sima economy kategória volt. Zürichből valamivel több mint 6 óra az út Dohába, Katarba. Az alapverzióban 3 óra átszállás lett volna, de közben jött az iráni háború és ez teljesen fejre állította az utazást. Hónapokig nem tudta a légitársaság megmondani, hogy lesz-e út vagy sem, majd végül idén júniusban derült ki, hogy lesz, csak kevesebb gépet indítanak, és emiatt 18 órát Dohában kell tölteni. Szerencsére a légitársaság felajánlotta, hogy ilyen esetben a repjegy árában eltölthető egy éjszaka az általuk kiválasztott hotelben, és egy 2 órás városnézés is foglalható.
Szóval eljött a nap, kimentünk a zürichi reptérre és jött az első probléma. A párom vezetéknevében van egy ü, és a vízumigényléskor (ami egyébként online kb. 15 perc, a jóváhagyás meg 24 óra) u-t írt, mert nem lehet ékezetes betűket megadni, mint az előző 5 alkalommal. Az új szabályok szerint (ami a reptéren derült ki) viszont úgy kell írni az ü-t, ahogy a németben, tehát az ü az ue. Na most a helyzet az volt, hogy így nem engedték becsekkolni. Adtak viszont egy telefonszámot, egy indiai számot, amit fel kellett hívni, mert lehet vízumkorrekciót kérni. Ezt meg is tettük, csak hát ez eltart egy darabig. Akár 2 órába is telhet, ami nekünk már késő lett volna. Filmbe illő módon, kb. 5 perccel a kapuzárás előtt megjött a korrekció, becsekkoltunk, és a repteret átrohanva, utolsó utasként fel tudtunk szállni a gépre.
Közép-közép, nem a legjobb hely, de az árért cserébe megérte.
Maga az út semmi különös nem volt: szerencsére kevés turbulencia, korrekt kiszolgálás, ételek és italok.
Dohába aztán este 10 után érkeztünk meg, majd ki kellett töltenünk egy rövid idejű vízumot (ez 5 perc alatt megvolt), mert a hotelünk a városban volt, ergó el kellett hagyni a reptér területét. Meg egyébként is, foglaltunk egy városnézést is. A hotelbe végül éjfél körül érkeztünk.
Megszámlálhatatlanul sok szoba és szinte az egész hotel üres volt.
Brutálisan nagy hotel, talán még ekkorát soha nem láttam. A mérete ellenére szerintem Európában max 3 csillagos lenne, de tiszta volt és arra az egy éjszakára bőven jó. Az ágy matraca kimondottan jó volt.
Az egészen jó reggeli után nem sokkal jöttek is értünk és indulhatott a városnézés. Amikor elindultunk, kint 41 fok volt, délutánra pedig 45-öt jósoltak. Én 30 fok fölött kezdek olvadni, szóval számomra már az a pár méter is borzalmas volt, amíg beszálltunk a buszba. Ott meg aztán a másik véglet: a klíma olyan alacsonyra volt állítva, mint egy hűtőházban. A túravezető az első nevezetességhez vezető úton Dubajról… bocsánat, Dohát reklámozta: főképp arról beszélt, hogy mennyire gazdag az ország és mennyire csillivilli-jó ott élni, a legjobb a világon. For sure. Aztán amikor az emberi jogok és hasonló témák kerültek szóba, akkor gyorsan ment a témaváltás. Érdekes…
Csak a rend kedvéért, mert ez a „világ legjobb helye” dolog megérdemel egy lábjegyzetet: Katar lakosságának nagyjából 85-88%-a külföldi vendégmunkás, tehát a „mi itt mind gazdagok vagyunk” elsősorban a maradék 12-15%-ra vonatkozik. A hírhedt kafala-rendszert 2020-ban hivatalosan reformálták, azóta elvileg a munkáltató engedélye nélkül is lehet munkahelyet váltani és elhagyni az országot, de a Human Rights Watch és az Amnesty jelentései szerint a gyakorlat és a papír között elég komoly a szakadék. Szóval amikor a túravezető témát vált, az nem véletlen.
A háttérben a pénzügyi negyed.
Az első megálló egy kilátó volt a pénzügyi negyedre, ami ugyan szép volt, de 5 perc után visszamentem a buszba. Egyszerűen nem lehet kibírni azt a meleget.
Tiszta és gondozott minden.
A túravezető mondta, hogy ja, igen, napközben ő is bent szokott lenni a házban és csak estefelé megy ki, vagy ha túrát vezet. Jó lehet egész nap a házban ülni az év 300 napjában, a világ legjobb helyén. #ironyoff
Itt legalább hűvös volt.
A következő megálló a városi piac volt, ez a Souq Waqif, ami elvileg 100+ éves kereskedőnegyed, a gyakorlatban viszont 2006-ban gyakorlatilag újjáépítették, miután leégett. Tehát egy 20 éves régi piacon jártunk.
Egyáltalán nem oda illő, de érdekes szobor. Kb. 5 méter magas.
Hangulatos, az biztos, ahol 1 órát mászkálhattunk. Ez úgy nézett ki, hogy rohantunk az első árnyékos helyre, majd onnan a következőre. Végül 15 perc után beültünk valahova meginni egy hideg italt, ahol kivártuk, amíg indult tovább a busz.
Itt is hűvös volt. A hely hatalmas és még is alig voltak benne. Olyan mint ha csak a turistáknak készítették volna.
A következő megálló egy mecset volt, a muszlim vallás temploma. Alapból ilyen helyekre nem engednek be nem muszlimokat, itt viszont beengedtek bennünket, sőt, az egyik ott dolgozó elég sokat mesélt az egész vallásról és a helyről. Talán ez volt a legérdekesebb része a dohai túrának. Nem hívőként érdekesnek tartom a témát, pláne azt, hogy miként látják a hívők a saját vallásukat és milyen szemszögből beszélnek róla.
Minden tiszta, igazából újnak tűnt az egész hely.
Természetesen megkérdeztem, hogy mi a véleménye a többi vallásról és magáról arról, hogy a mai közbeszédben az iszlámhoz sokan a terrorizmust társítják. Lényegében a Korán és a keresztény Biblia nem különbözik olyan nagyon sokban. Persze van különbség, de az alapkoncepció (fura ezt a szót vallási témában használni) elég hasonló. Az iszlamizmus viszont már teljesen más kategória: az egy politikai ideológia, ami ugyanazt a szöveget teljesen másként interpretálja. Ez baromi érdekes téma volt. A beszélgetés végén kaptunk egy Koránt is, amit ugyan nem tartottam meg, de elolvastam. Annak idején a Bibliát is elolvastam, mert érdekelt, mi van benne.
A lyukakon galambok járnak be a meleg elől, de az igazi ok nem az állatvédelem, hanem a galambok ürüléke. A galambürüléket elsősorban természetes trágyaként használták a mezőgazdaságban. Magas a nitrogén- és foszfortartalma, ezért különösen értékes volt olyan száraz, tápanyagszegény területeken, mint Katar.
A túra végeztével visszavittek minket a reptérre, becsekkoltunk és elmentünk enni, mielőtt továbbrepültünk volna.
Ezek után 3 hét húsmentesség volt.
A dohai reptér eléggé menő, valljuk be.
Nem néz ki rosszul.
Itt is el lehet tölteni egy kis időt, vagy is inkább ezzel mint a tipikus boltok nézegetésével.
Simán el lehetne tölteni ott egy napot, annyi a látnivaló, van benne trópusi kert több ezer fával, egy 7 méteres bronz maci lámpával (Urs Fischer műve, állítólag 6,8 millió dollárért vették meg egy aukción), és aki nagyon unatkozik, az megnézheti, ahogy a fél világ szelfizik vele, de a kaja és a nézelődés után végül indult a repülő Trivandrumba. Maga az út kb. 4,5 óra és az is problémamentesen, gyakorlatilag turbulencia nélkül telt.
Megérkezés Indiába
A vízum mellett érdemes egy online regisztrációval lerövidíteni az ellenőrzési folyamatot, különben 4 oldalt kell kitölteni papíron. Emellett az Afrikában kirobbant pestisjárvány miatt egy egészségügyi formanyomtatványt is ki kell tölteni. Mondjuk az gyorsan ment, mert nem voltunk előtte Afrikában. Maga az ellenőrzés egyébként is gyorsan megy, ha mindent elintézel előtte online és voltál már korábban Indiában. Nagyjából ilyen „welcome back”, és mehetsz alapon megy.
A szállásunk, az ájurvéda resort 45 percre van autóval, és akit értünk küldtek a resortból, azt már ismertük, szóval az sem volt újdonság. A repteret viszont szépen felújították, ezt meg kell említenem. A resortba vezető úton az tűnt fel, hogy lényegesen kevesebb lett a szemét és jobbak az utak. A sofőr mondta, hogy az állam új vezetése rengeteg utat felújíttatott és nagyon nyomja a szemét témát. Mondjuk nem is árt, még most is rengeteg a szemét mindenhol.
Ami viszont tény, és ezt a szkeptikus énem is kénytelen elismerni: Kerala az egyik legjobban teljesítő indiai állam. Az írástudatlanság gyakorlatilag nulla (96% fölötti írni-olvasni tudás, az országos átlag 78% körül), a várható élettartam magasabb, mint az indiai átlag, a csecsemőhalandóság pedig a legalacsonyabb az egész országban. Van erre egy külön kifejezés is: „Kerala-modell”. A szeméthelyzeten viszont ez egyelőre nem nagyon látszik.
Hajnali 3 körül érkeztünk meg a resortba, majd a szokásos „welcome tea” után megcsináltuk a papírmunkát és elmentünk a szállásra.
A hely annyira felkapott lett, hogy egy évvel korábban, amikor foglaltunk, már csak egy lehetőség volt: a „Nest”, ami egy kisebb ház, és nem mellesleg a legdrágább. Szóval amit a repjegy árán spóroltunk, azt a szállással szépen be is hoztuk. A házikóban van egy franciaágy, egy relaxsarok, egy „vendéglátó” részleg asztallal és székekkel, egy nagyobb ruhásszekrény, meg két fürdő. A kinti napozórész mögött van még egy terasz is, amit igazából egyáltalán nem használtunk. Az egész előtt pedig ott a közös medence, ami gyakorlatilag privát medencének is mondható, mert tényleg csak 10 méterre van a háztól.
A medence mögött a házikónk, a "Nest".
A bejárat előtt a napágyaink.
Naplementekor volt a legjobb pocskolni.
Olyan ház, mint a miénk, összesen kettő van. A miénk volt a „Nest”, ez fent van a dombon, lent a part közelében pedig a „Kerala ház”. Mondjuk ha ott van a szállásod, akkor 5 perc felgyalogolni a dombra, ahol a medence van.
A chalet-k.
A házak mellett vannak az úgynevezett chalet-k, ezek kisebb házak. Olyasmi, mint a mi szállásunk, csak egy fürdő van, és nincs vendégrészleg. Korábban ilyenben voltunk, és az teljesen tökéletes, ár-érték arányban a legjobb.
A bungaló sem rossz.
Kicsit kisebb ennél a bungaló, az is bőven jó 2 személynek, de hely tényleg nem sok van bent.
A szobák az étterem alatt vannak.
Ha pedig már semmi más nem elérhető, akkor az étterem épületében is vannak szobák. Azok is kicsik és fölötted van az étterem. Mivel a hangszigetelés egyenlő a nullával, minden behallatszik, ami az étteremben történik. Azt nem tudnám ajánlani senkinek.
Miután kialudtuk magunkat, mehettünk az orvoshoz konzultációra. Az orvost, illetve az orvosokat is ismerjük a korábbi látogatásokból, szóval volt egy kis privát csevely is. A lényeg viszont: idén 2 dósámon kellett dolgozni, a vatán és a kaphán, a pittám rendben van, jelentsen ez akármit. A célom az egész kúrával a stresszszint csökkentése volt, meg hogy ledobjak pár kilót. Ez alapján aztán megkaptuk a masszázsprogramot és mehettünk is az első masszázsra. Sajnos az előző évekbeli masszőröm átment Dubajba dolgozni, szóval én új masszőrt kaptam, Serjant (ejtsd: Szerdzsán). A páromnak már 6 éve ugyanaz csinálja. Azt is meg kell jegyezni, hogy nőket csak nők masszíroznak, férfiakat pedig csak férfiak. Nem árt, ha van egy bizonyos szimpátia, mert a masszázs alatt egyrészt meztelen vagy, másrészt 3 hétig ugyanaz a személy masszíroz. Én nem szívesen meztelenkedek idegenek előtt (pl. szauna), és ez most annyira nem jött be, hogy nem a megszokott ember fog masszírozni. Mondjuk tudtam előre, mert az előzővel szoktunk WhatsAppon dumálni, szóval tudtam, hogy már máshol dolgozik. Az új masszőr, Serjan viszont teljesen diszkrét, profi munkát végez és pár nap után megszoktam, hogy ő a masszőröm.
Az első masszázs egyébként egy általános masszázs. Inkább arra jó, hogy a masszőr megnézze, hol a gond és kiderüljön, milyen erősen masszírozzon.
Az érdekes része a dolognak, hogy amikor először voltam itt, úgy mentem, hogy semmi bajom. Az első masszázs után meg kiderült, hogy mindenfelé csomók vannak az izmokban, 3 hét után pedig kb. olyan érzés volt, mintha kicseréltek volna. Ez most sem volt másképp. A testtartásomból adódóan a hátam bal felső része a problémás rész. A mindennapokban ezt nem érzem, de 3 hét után annál inkább érzem, mennyivel jobb. Egyébként az első 3-4 nap masszázsa tud durva lenni, amíg a csomókat szét nem masszírozzák, vagy meg nem lágyulnak. Baromira tud fájni, de megéri, mert utána sokkal jobb. A 3 hét alatt átlagosan több mint tízféle masszázst kapnak az emberek (napi 2 óra), tetőtől talpig mindent átmasszíroznak. Az intim részeket természetesen nem, ez nem a masszázs „happy enddel”.
A resort
A hely hatalmas és szinte minden évben nagyobb. A rész, ahol mi voltunk, a resort első része volt. Itt van a 2 ház és néhány bungaló, meg az étterem alatt az a pár szoba. A 90-es években a mai szobák voltak a masszázsszobák. Ehhez jött később az utca másik oldalán egy nagyobb terület: végül ott épült újjá a masszázsrészleg, az orvosi ház és kb. 20 chalet. Emellett később
odaépült a jógaház is, ami alatt egy könyvtár van. Alatta, mert itt minden dimbes-dombos és nagyon kevés az egyenes rész.
A minden reggel fogadó látvány.
Hangulatos fényviszonyok.
Reggelre vissza térnek a halászok a csónakokkal. Sajnos mindenféle szemetet otthagyva a csónakok között.
Évekkel később az új rész utáni területet is megvette a tulajdonos család, és oda is felhúzott kb. 20 chalet-t, amihez idén jött még 3 új. Az újabb chalet-kben már mindenhol van klíma, a régebbiekben csak néhol, a bungalókban és a szobákban pedig nincs. A házakba idén tették be. Igazából szerintem nem is lenne rá szükség. Persze éjszaka sem nagyon megy 25 fok alá a hőmérséklet, és magas a páratartalom, de mindenhol vannak mennyezeti ventilátorok és azok elég erősek ahhoz, hogy kibírható legyen. A klíma kizárólag az Európai és Amerikai turisták miatt került ide, ők azok, akik nem bírják ki nélküle.
Az étteremhez vezető út.
A középső részen most épül egy ház a dolgozóknak. Sokan messziről járnak dolgozni, sokan közülük fiatal nők és valljuk be, a nők számára nem különösebben biztonságos az indiai utcákon sétálni este, munka után. Szóval épül nekik egy szállás. A resort része az említett masszázsrészleg is. Mára 18 masszázsszobájuk van: ebből 6 a férfiaké, 12 a nőké, mert átlagosan sokkal több a női vendég. Ami a vendégeket illeti, iszonyatosan vegyes a korosztály. Mondhatni, hogy 18-tól 90-ig kb. minden van. Idén elég sok a korombeli, 35-40 közötti réteg. Érdekes módon évről évre rengeteg az ismerős arc: szinte mindenki, aki 3-4 évvel ezelőtt szeptemberben volt ott, az most is szeptemberben ment.
A dimbes dombos terület miatt néhol csak az épületek tetejét lehet látni.
A parthoz közel a "Kerala ház".
A konyha bejárata. Bármikor be lehet menni. Ezzel is bebizonyítva, hogy ott bizony minden tiszta, ami ugye Indiára egyáltalán nem jellemző.
Amikor megérik piros lesz ez a fajta banán. Lényegesen édesebb mint a sárga.
Így igazából már az első este összejött egy 10+ fős társaság. Az egészben az a legjobb, hogy tényleg a világ minden tájáról jönnek emberek. Általában mindenki 2-3 vagy több nyelvet beszél, szóval valami közös nyelv biztosan akad. Én 3 nyelvet beszélek nagyon jól, 2-t közepesen, és még kettőt minimális szinten. A párom, mivel svájci, már "alapból" 4 nyelvet beszélne, de végül is 6-ot tud. Ritkán fordul elő, hogy ha megyünk valahova, ne tudnánk értekezni az adott nyelven… mondjuk a helyi nyelvet nem beszéljük.
Kilátás a "bícsre".
Készülődés a vacsorához.
Apropó, helyi nyelv: sokan hiszik azt, hogy létezik olyan, hogy „indiai nyelv”, pedig nem. Itt például malajálamul beszélnek, a szomszédos Tamil Naduban tamilul, a másik szomszédban, Karnatakában pedig kannadául. A hindi ezzel szemben főként Észak-India nyelve, Keralában gyakorlatilag nem használják és ez időnként politikai téma is. Indiában 22 hivatalosan elismert nyelv van (ez az alkotmány nyolcadik listája), a szövetségi szintű hivatalos nyelv a hindi és az angol, emellett viszont több mint 120 olyan nyelvet beszélnek, amelynek legalább tízezer beszélője van és több mint 1600 nyelvjárást tartanak számon.
Az orvosi ház.
Az orvosi ház fentről.
A jóga terem.
Két malajálam apróság, amit érdemes tudni: a nyelv neve palindrom, tehát visszafelé olvasva is ugyanaz. Ezenkívül a malajálam ábécé az egyik legnagyobb az indiai nyelvek között, több mint 50 alapkarakterrel, tehát ha valaki azt hiszi, hogy a magyar helyesírás bonyolult, az nézzen meg egy keralai utcanévtáblát.
Én az elmúlt években tanulgattam egy kicsit malajálamul, amikor itt voltam és az apróságok azért mennek: köszönni, megköszönni valamit, megkérdezni, hogy merre van valami és hasonlók.
A lodge
Az előző években sokat mentünk el a kezelések és az étkezések között erre-arra. Megnéztük a közeli várost, Trivandrumot, ahol például a régi maharadzsa-palota melletti templomban elképesztő mennyiségű arany van feldolgozva, de megnéztük a helyi piacot is, vagy épp tuk-tukkal róttuk a helyi utcákat.
Erről a templomról érdemes pár szót ejteni, mert ez az egyik legvadabb sztori egész Indiában. A Padmanábhaszvámi-templomról van szó, ami a Travancore-i uralkodóház magántemploma volt. 2011-ben bírósági utasításra kinyitották a pincéiben lévő, évszázadok óta lezárt kincseskamrákat és több tonna aranyat, drágaköveket, ékszereket találtak bennük. A becslések 20 milliárd dollár körül mozogtak, ami ha igaz, akkor ez a világ leggazdagabb temploma. A „B” jelű kamrát a mai napig nem nyitották ki: hivatalosan jogi és vallási okokból, nem hivatalosan azért, mert a helyi hiedelem szerint aki kinyitja, az bajt hoz mindenkire. Én persze nem hiszek ebben, de azért érdekes, hogy 15 év alatt senkinek nem akadt annyi bátorsága, hogy elfordítsa a kulcsot.
Elmentünk Kanyakumariba is, ami a Föld egyik különleges pontja, mivel a napfelkeltét és a naplementét ugyanarról a helyről meg lehet nézni. Ez egyébként India legdélibb szárazföldi pontja, ahol az Arab-tenger, a Bengáli-öböl és az Indiai-óceán találkozik. A helyi extra: telihold idején, áprilisban ugyanabban a percben lehet látni, ahogy a nap lemegy és a hold felkel, a látóhatár két ellentétes oldalán. Ez már majdnem olyan jó, hogy elhiggyem, van valami a spirituális dologban. Majdnem.
Mind olyan hely, amit megéri megnézni legalább egyszer, ha az ember erre jár, de mi már kétszer megnéztük és pláne nekem, semmi kedvem nem volt a tömeghez. Mert az mindenhol van, a fehér emberrel pedig aztán mindenki fotózkodni akar.
Ahova viszont harmadszor is elmentünk, az a „Lodge”. A resorthoz tartozik, bár 90 km-re van tőle: egy mini resort a semmi közepén, a dzsungelben.
Mesés kulisszába épült a hely.
A háttérben lévő "könyvtár" mögött van a folyó, ahová az elefántok járnak fürödni.
Tökéletes nyugalomból várhatod, amíg a hátad mögött lévő dzsungelből jön egy tirgis
Maximum 12 fő részére, inkább olyanoknak, akik kiégtek vagy komoly betegséggel küzdenek és mentális megnyugvásra van szükségük. A hely eszméletlen szép és nyugis. Ha én még egyszer ájurvéda miatt Indiába utazom, akkor már most megmondtam a páromnak: oda megyünk. Tényleg bámulatos a hely és annyira a dzsungelben van, hogy a resort mellett (kb. 50 méterre) járnak az elefántok délelőtt fürödni a folyóban. Sajnos élőben nem volt rá szerencsém, de mivel időközben megismertük a tulajt, ő szokott néha videókat küldeni. A resortot saját felelősségre viszont nem érdemes elhagyni, mert a közeli hegyekből lejárogatnak a tigrisek és a leopárdok. Sőt, az utóbbi években nőtt a populáció, így egyre sűrűbben látni őket. Ez örvendetes hír, hiszen 10 évvel ezelőtt a dél-indiai tigris a kihalás szélén állt. Számokban: India 2006-ban 1411 tigrist számolt össze, ami akkor egy elég sokkoló mélypont volt. A 2022-es felmérés már 3682-t mutatott, vagyis a vadon élő tigrisek nagyjából 75%-a ma Indiában él. Keralában a Periyar és a Parambikulam rezervátum a két nagy központ. Emellett az elefántpopuláció is növekedett, ami szintén jó hír, az ázsiai elefántok mintegy 60%-a is Indiában él, nagyjából 27-30 ezer példány.
Egy kevésbé veszélyes élőlény.
A dzsungelben viszont nem is annyira ezen állatok, hanem inkább a kobrák miatt nem ajánlatos sétálni. A part menti dzsungelekben a sasok és más madarak általában megeszik a kígyókat, mielőtt megnőnének. Fent a hegyi dzsungelekben viszont nem és rengeteg van belőlük.
Itt van egy statisztika, ami minden indiai dzsungeltúra előtt eszembe jut: Indiában évente nagyjából 58 000 ember hal meg kígyómarásban, ez a világ összes kígyómarásos halálesetének nagyjából a fele. A felelős nem is a királykobra, hanem az úgynevezett „nagy négyes”: a pápaszemes kobra, a közönséges krait, a Russell-vipera és a homoki vipera. Mind a négy szívesen tartózkodik ott, ahol emberek vannak, mert ott vannak patkányok is. Szóval amikor azt mondják, hogy ne menj be egyedül a bozótba, azt nem a drámai hatás kedvéért mondják.
Mellesleg a Lodge-tól kb. 10 km-re van egy saját olajfőzdéje is a tulaj családnak.
Ramish bácsi, közel 15 éve főzi az olajat.
Fával tüzelnek a bogrács alá, mert az van elég az erdőben. Egyébként évente kb. 1000 fát ültet a család, hogy amit a természettől elvesznek, vissza is adják.
Heti 4000 liter olajat termelnek. Minden alapanyag, ami a masszázsokhoz használt olajakban benne van, saját termék. A Lodge egy 12 km²-es területen fekszik, tele gyógynövényekkel, zöldségekkel és gyümölcsökkel, valamint tehenekkel a tej miatt. Mindent maguk termelnek meg és semmilyen káros anyaggal nem locsolják vagy permetezik a növényzetet. Mondjuk a klíma tökéletes, tehát nem is nagyon kell boost a növényeknek.
Backwater
A másik hely, ahova negyedszer is elmennék, az a backwater. Eszméletlen. Hatalmas vízicsatorna-rendszer a dzsungel közepén. A csatornák pedig egy tóban futnak össze, ami nem mellesleg az ország egyik legnagyobb tava. A tó egy része dagály idején összefolyik az óceánnal.
Naplemete előtt érdemes menni, vagy kora reggel, több madarat látni.
Az egyik példány, aki akár 5 méterre is le tud menni a víz alá ha halról van szó.
Pár szám, mert szerintem ez a hely megérdemli: a keralai backwaters nagyjából 900 km hosszú, egymásba kapcsolódó csatorna-, lagúna- és tórendszer, 5 nagy tóval és több mint 30 folyóval. A legnagyobb a Vembanad-tó, ami körülbelül 2000 km²-es és ezzel India leghosszabb tava, ráadásul 2002 óta Ramsari védett vizes élőhely. Tehát papíron nemzetközileg védett terület. A gyakorlatban ezt majd mindjárt kifejtem.
Délutáni pihenő.
Út közben sok helyen lehet venni friss kókuszt. 150 forint körül kapsz egyet.
Miután megittad, szétvágják és megeheted a kókusz húsát is.
A rendszer egyik legfurcsább része a Kuttanad nevű vidék, amit „Kerala rizseskamrájának” hívnak. Ez a világ azon kevés helyeinek egyike, ahol a tengerszint alatt gazdálkodnak: a rizsföldek 1-3 méterrel a tengerszint alatt fekszenek, gátak veszik körül őket, és folyamatosan szivattyúzni kell belőlük a vizet. A hollandok pontosan tudnák, miről beszélek. A sós víz beszivárgása ellen 1976-ban építettek egy majdnem 1,4 km hosszú gátat, a Thanneermukkom-gátat, ami megmentette a rizstermést, cserébe viszont alaposan tönkretette a tó öntisztuló képességét, mert megszüntette a természetes sós-édesvíz váltakozást. Klasszikus eset: megoldottunk egy problémát és csináltunk helyette egy másikat.
Irány be a susnyásba, a motor nélküli csónakokkal ez nem gond. Ráadásul baromi közel tudsz menni a madarakhoz. A legolcsóbb közlekedési eszköz, még is ez éri meg legjobban.
Tökéletes hely a nagyobb kígyóknak.
Nem érdemes a bokrokat megérinteni, mert vagy kígyók vannak rajtuk, vagy tele vannak apró hangyákkal, akkik annál jobban csípnek.
A híres házcsónakok, a kettuvallamok eredetileg nem turistáknak készültek, hanem rizsszállító uszályok voltak: teakfából, kókuszrost-kötelekkel, egyetlen szög nélkül összekötve. Ma több mint ezer ilyen hajó járja a vizeket és őszintén szólva ez a szám a tó szempontjából egyáltalán nem jó hír. Ha valaki a hiteles élményre vágyik, a kisebb, evezős csónakok („shikara”) sokkal többet mutatnak a csatornákból, mert bejutnak oda, ahova egy házcsónak soha.
Az évi egyszeri őrület pedig a Nehru Trophy csónakverseny a Punnamada-tavon, augusztus második szombatján. A versenyhajók a chundan vallamok, azaz „kígyócsónakok”: több mint 30 méter hosszúak és 90-110 evezős hajtja őket egyszerre, dobszóra. Ez lényegében az indiai vidéki élet Forma-1-e, több százezer nézővel.
Néhol találkozni házakkal... vagy épp bölényekkel.
A szent hely, bal oldalt édes víz, jobb oldalon sós. Apály-dagály idején összefolyik a kettő.
Egyes hal fajok nem bírják a kétféle vizet és elpusztulnak. Cserébe van mit enniük az ottani madaraknak.
Sajnos egyre több a motorcsónak.
Az eredeti Anaconda filmet, ami egyébként 1997-ben készült, a hivatalos produkciós adatok szerint Brazíliában és amerikai stúdiókban forgatták. A helyi hajósok és a keralai turisztikai oldalak viszont makacsul állítják, hogy bizonyos jeleneteket a Poovar melletti backwatersben vettek fel. Hivatalos forrás erre nincs, tehát kezeld ezt inkább jó sztoriként, mint tényként, én mindenesetre nem hiszem el, amíg nem látok stáblistát.
És itt jön egy másik dolog, amit érdemes tisztázni: anakondát biztosan nem fogsz látni, mert azok Dél-Amerikában élnek, nem Ázsiában. Amit látni lehet, az a tigrispiton, ami egyébként simán megnő 3-4 méteresre, tehát nincs okod csalódottnak lenni. Kobrák és vízisiklók is akadnak bőven.
Piranha viszont szintén nincs a vízben, az is amazonasi hal. Ellenben tele van a rendszer kagylóval, rákkal, garnélával és a hírhedt gyöngyfoltos vándorsügérrel, a fák pedig tele madárral: jégmadarak, kormoránok, gémek, halászsasok. A Kumarakom melletti madárrezervátumban télen szibériai vándormadarak is megjelennek.
A motor mentes csónakkal el lehet jutni ilyen nyugis helyekre is.
Valakinek épp itt kellett megszabadulni a szemetétől... 
Gyönyörű természeti kincs, csak sajnos nem vigyáznak rá. Sokszor szemétdombokba fut bele az ember a dzsungel közepén. Ez nagyon kár, és szerintem évtizedekbe, generációkba fog telni, mire az emberek eljutnak oda, ami Európában standard.
Ez sajnos nem csak benyomás. A Vembanad-tó vízfelülete az elmúlt bő száz évben durván a felére csökkent a feltöltések és a beépítések miatt, a víztérfogata pedig még nagyobb arányban esett vissza. Ehhez jön a kezeletlen szennyvíz, a rizsföldekről lemosódó műtrágya és a házcsónakok üzemanyaga. A Ramsari védettség tehát megvan, a betartatás kevésbé.
Kár, de szinte biztos, hogy ez a gyönyrű hely 10-15 év múlva sokka rosszabbul fog kinézni.
Egyébként nem arról van szó, hogy nem tudnának tiszták lenni, mert ami például a valláshoz kapcsolódik, azt eléggé tisztán tartják. A templomokat, a különféle isteneknek állított szobrokat, a szentélyeket, azok java része rendben van. Persze van ott is pár durva hely… de javarészt oké. Ott kevésbé dobálják el a szemetet. Ha meg valahol sok gyűlik össze és tényleg zavaró, akkor elviszik olyan helyre, ahol nem nagyon látni. Például a dzsungelbe, a backwatershez
Anyagiak és végszó
Mint az írásom elején említettem, az idei utazásra a repjegyet olcsón, 600 euró környékén be tudtuk szerezni (fejenként), a szállás viszont drágább volt. A szállásért fejenként heti 700 eurót fizettünk, tehát a 3 hét fejenként 2100 euró volt. Ebben benne volt a taxi a reptérre és vissza, az összes étkezés és az italfogyasztás is. Mondjuk ez utóbbi teát, vizet és kókuszt jelent, az utóbbival tele vannak itt a pálmák. A Lodge és a backwaters-túra extra volt, azért fejenként 50 eurót fizettünk. De ennyi: nem volt semmi shopping és hasonló. Az egész ottlét alatt vagy a resortban voltunk, vagy a parton és a dzsungelben sétáltunk. Az meg ugye nem került semmibe.
Ha valaki fejben számol: a három hét fejenként nagyjából 2750 euró volt, mindennel együtt. Ez elsőre soknak hangzik egy „nyaralásra”, de tessék belegondolni, hogy ebben benne van 21 nap szállás, napi három étkezés és napi két óra kezelés. Itt, Svájcban egyetlen darab egyórás masszázs 120-150 frank/euró. Ha csak ezt nézem, akkor a kúra elvileg már önmagát kifizette és akkor a repülőjegyről még nem is beszéltünk. Én egyébként nem szeretem ezt a fajta számolgatást, mert így bármit meg lehet magyarázni, de a rend kedvéért leírtam.
Én teljesen kikapcsoltam, feltöltődtem és új erővel tértem vissza. Számomra nagyon megérte, viszont a harmadik hét végére kezdett unalmas lenni, pláne a kaja. Nem is feltétlenül a hús hiányzott, hanem a "hazai" konyha. Ne értsetek félre, imádom az indiai ételeket, de három hétig csak azt enni: az sok. A kedvenc éttermünkbe sem járunk el minden nap, mert unalmas lenne. A párom jövő szeptemberre már foglalt, de először, amióta együtt vagyunk, lesz egy nem közös hosszú szabadságunk. Mondjuk neki már évek óta saját cége van, tehát annyit van szabadságon, amennyit akar, nálam viszont még nem tudni, hogyan alakul a saját cég, tehát az adott szabadságommal kell gazdálkodnom. Mindettől függetlenül India ezen része már nem vonz annyira. Talán 3-4-5 év múlva megint, de szívesebben néznék meg valami mást.
Ami a digital detoxot illeti, azt máshol is el tudom képzelni. Sőt, el is terveztem: ha 2 hétnél többet leszünk valahol úton, bárhol is, akkor a telefon ki lesz kapcsolva és nem leszek elérhető senki számára. Ez már többször bejött, csak az utazásra koncentrálni, csak ránk, élvezni a pillanatot. Na, ez giccses lett a végére 
Egyébként alig értünk vissza, de a következő cél már le van zsírozva december végére, júniusban pedig úgy néz ki, hogy 4 hét alatt átszeljük Kanadát, Montreáltól Vancouverig.
Köszi, hogy elolvastad és legkésőbb januárban megint írok az utazásunkról 
Extra: érdekességek
Naponta jönnek látogatóba.
Havonta egyszer van egy "Kerala est", ahol a helyi tipikus átkezést próválhatja ki az ember. Balról jobbra kell haladni. Csípősből édesbe mennek az ízek.
Fincsi ételek.
Van a közelben egy új kikötő, ahova hatalmas konténerszállító hajók érkeznek be.Teljesen rombolva az óceán életvilágát. Milliónyi medúza sodródik ki miattuk a partra, a legtöbbje döglötten. Hihetetlen volt ezt látni és egyben borzalmas.
A szektás csuklya... ilyenekben mászkál mindenki a masszázsok után. De jó szellős
Ugyan nem látszik, de több mint egy méter a szárnytávolság. Hatalmasak.
Néha jönnek ők is fürdőzni.
Rengeteg egzotikus virág nő a resort területén.
Tényleg a semmi közepén érzi magát az ember. Jól megoldották, hogy mindenkinek legyen egy kis privát szférája.
Napi legalább 10x van áram kimaradás. Érdemes este egy lámpát vinni magaddal.
Tehén tuk-tuk. Mivel délen inkább keresztények élnek mint hinduk, a tehén húst is eszik, holott Indiában jellemzően a tehén szent állat.
Tipikus kereszteződés, felejts el minden szabályt amit eddig ismertél.
Az indiai Mercedes Benz. Egyébként tényleg, még az autókat is másolják és hasonló neveket adnak mint Európában. De nem csak autóknak, kb. minden második mobilos üzletnek valami alma logója van és neveik mint pl. iCloud Apple, Cloud Phone, Applefone... de van KFC is, Kerala Fried Chicken
Szép, cserébe mérgező. Ne fogdost, amit nem ismersz.
A szállásunk belülről.
A kedvenc helyem.
A dohai hotelben... nem különösebben logikus.
Ez tetszett, a külső kameráknak hála, nem volt probléma, hogy középen ültem a gépen és nem láttam ki.
Csak, mert a sima üveges víz már nem menő egy repülőn...
