Az utazás és Doha
Mivel tavaly szeptemberben döntöttük el, hogy megint megyünk, már akkor megvettük a repjegyeket is a szállás mellett. Meglepő módon 2023-ban 1450 eurót fizettünk a repülőért (Zürich–Doha–Trivandrum) oda-vissza, fejenként, idén meg csak 600 euró volt. Pedig akkor is egy évvel a repülés előtt vettük a jegyet, és akkor is sima economy kategória volt. Zürichből valamivel több mint 6 óra az út Dohába, Katarba. Az alapverzióban 3 óra átszállás lett volna, de közben jött az iráni háború és ez teljesen fejre állította az utazást. Hónapokig nem tudta a légitársaság megmondani, hogy lesz-e út vagy sem, majd végül idén júniusban derült ki, hogy lesz, csak kevesebb gépet indítanak, és emiatt 18 órát Dohában kell tölteni. Szerencsére a légitársaság felajánlotta, hogy ilyen esetben a repjegy árában eltölthető egy éjszaka az általuk kiválasztott hotelben, és egy 2 órás városnézés is foglalható.
Hirdetés
Szóval eljött a nap, kimentünk a zürichi reptérre és jött az első probléma. A párom vezetéknevében van egy ü, és a vízumigényléskor (ami egyébként online kb. 15 perc, a jóváhagyás meg 24 óra) u-t írt, mert nem lehet ékezetes betűket megadni, mint az előző 5 alkalommal. Az új szabályok szerint (ami a reptéren derült ki) viszont úgy kell írni az ü-t, ahogy a németben, tehát az ü az ue. Na most a helyzet az volt, hogy így nem engedték becsekkolni. Adtak viszont egy telefonszámot, egy indiai számot, amit fel kellett hívni, mert lehet vízumkorrekciót kérni. Ezt meg is tettük, csak hát ez eltart egy darabig. Akár 2 órába is telhet, ami nekünk már késő lett volna. Filmbe illő módon, kb. 5 perccel a kapuzárás előtt megjött a korrekció, becsekkoltunk, és a repteret átrohanva, utolsó utasként fel tudtunk szállni a gépre.
Közép-közép, nem a legjobb hely, de az árért cserébe megérte.
Maga az út semmi különös nem volt: szerencsére kevés turbulencia, korrekt kiszolgálás, ételek és italok.
Dohába aztán este 10 után érkeztünk meg, majd ki kellett töltenünk egy rövid idejű vízumot (ez 5 perc alatt megvolt), mert a hotelünk a városban volt, ergó el kellett hagyni a reptér területét. Meg egyébként is, foglaltunk egy városnézést is. A hotelbe végül éjfél körül érkeztünk.
Megszámlálhatatlanul sok szoba és szinte az egész hotel üres volt.
Brutálisan nagy hotel, talán még ekkorát soha nem láttam. A mérete ellenére szerintem Európában max 3 csillagos lenne, de tiszta volt és arra az egy éjszakára bőven jó. Az ágy matraca kimondottan jó volt.
Az egészen jó reggeli után nem sokkal jöttek is értünk és indulhatott a városnézés. Amikor elindultunk, kint 41 fok volt, délutánra pedig 45-öt jósoltak. Én 30 fok fölött kezdek olvadni, szóval számomra már az a pár méter is borzalmas volt, amíg beszálltunk a buszba. Ott meg aztán a másik véglet: a klíma olyan alacsonyra volt állítva, mint egy hűtőházban. A túravezető az első nevezetességhez vezető úton Dubajról… bocsánat, Dohát reklámozta: főképp arról beszélt, hogy mennyire gazdag az ország és mennyire csillivilli-jó ott élni, a legjobb a világon. For sure. Aztán amikor az emberi jogok és hasonló témák kerültek szóba, akkor gyorsan ment a témaváltás. Érdekes…
Csak a rend kedvéért, mert ez a „világ legjobb helye” dolog megérdemel egy lábjegyzetet: Katar lakosságának nagyjából 85-88%-a külföldi vendégmunkás, tehát a „mi itt mind gazdagok vagyunk” elsősorban a maradék 12-15%-ra vonatkozik. A hírhedt kafala-rendszert 2020-ban hivatalosan reformálták, azóta elvileg a munkáltató engedélye nélkül is lehet munkahelyet váltani és elhagyni az országot, de a Human Rights Watch és az Amnesty jelentései szerint a gyakorlat és a papír között elég komoly a szakadék. Szóval amikor a túravezető témát vált, az nem véletlen.
A háttérben a pénzügyi negyed.
Az első megálló egy kilátó volt a pénzügyi negyedre, ami ugyan szép volt, de 5 perc után visszamentem a buszba. Egyszerűen nem lehet kibírni azt a meleget.
Tiszta és gondozott minden.
A túravezető mondta, hogy ja, igen, napközben ő is bent szokott lenni a házban és csak estefelé megy ki, vagy ha túrát vezet. Jó lehet egész nap a házban ülni az év 300 napjában, a világ legjobb helyén. #ironyoff
Itt legalább hűvös volt.
A következő megálló a városi piac volt, ez a Souq Waqif, ami elvileg 100+ éves kereskedőnegyed, a gyakorlatban viszont 2006-ban gyakorlatilag újjáépítették, miután leégett. Tehát egy 20 éves régi piacon jártunk.
Egyáltalán nem oda illő, de érdekes szobor. Kb. 5 méter magas.
Hangulatos, az biztos, ahol 1 órát mászkálhattunk. Ez úgy nézett ki, hogy rohantunk az első árnyékos helyre, majd onnan a következőre. Végül 15 perc után beültünk valahova meginni egy hideg italt, ahol kivártuk, amíg indult tovább a busz.
Itt is hűvös volt. A hely hatalmas és még is alig voltak benne. Olyan mint ha csak a turistáknak készítették volna.
A következő megálló egy mecset volt, a muszlim vallás temploma. Alapból ilyen helyekre nem engednek be nem muszlimokat, itt viszont beengedtek bennünket, sőt, az egyik ott dolgozó elég sokat mesélt az egész vallásról és a helyről. Talán ez volt a legérdekesebb része a dohai túrának. Nem hívőként érdekesnek tartom a témát, pláne azt, hogy miként látják a hívők a saját vallásukat és milyen szemszögből beszélnek róla.
Minden tiszta, igazából újnak tűnt az egész hely.
Természetesen megkérdeztem, hogy mi a véleménye a többi vallásról és magáról arról, hogy a mai közbeszédben az iszlámhoz sokan a terrorizmust társítják. Lényegében a Korán és a keresztény Biblia nem különbözik olyan nagyon sokban. Persze van különbség, de az alapkoncepció (fura ezt a szót vallási témában használni) elég hasonló. Az iszlamizmus viszont már teljesen más kategória: az egy politikai ideológia, ami ugyanazt a szöveget teljesen másként interpretálja. Ez baromi érdekes téma volt. A beszélgetés végén kaptunk egy Koránt is, amit ugyan nem tartottam meg, de elolvastam. Annak idején a Bibliát is elolvastam, mert érdekelt, mi van benne.
A lyukakon galambok járnak be a meleg elől, de az igazi ok nem az állatvédelem, hanem a galambok ürüléke. A galambürüléket elsősorban természetes trágyaként használták a mezőgazdaságban. Magas a nitrogén- és foszfortartalma, ezért különösen értékes volt olyan száraz, tápanyagszegény területeken, mint Katar.
A túra végeztével visszavittek minket a reptérre, becsekkoltunk és elmentünk enni, mielőtt továbbrepültünk volna.
Ezek után 3 hét húsmentesség volt.
A dohai reptér eléggé menő, valljuk be.
Nem néz ki rosszul.
Itt is el lehet tölteni egy kis időt, vagy is inkább ezzel mint a tipikus boltok nézegetésével.
Simán el lehetne tölteni ott egy napot, annyi a látnivaló, van benne trópusi kert több ezer fával, egy 7 méteres bronz maci lámpával (Urs Fischer műve, állítólag 6,8 millió dollárért vették meg egy aukción), és aki nagyon unatkozik, az megnézheti, ahogy a fél világ szelfizik vele, de a kaja és a nézelődés után végül indult a repülő Trivandrumba. Maga az út kb. 4,5 óra és az is problémamentesen, gyakorlatilag turbulencia nélkül telt.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
