Pentium II, Klamath és Deschutes
1997 május hetedikén az Intel bemutatta a következő generációs CPU családját, a Pentium II-t. Egy "továbbfejlesztett" Pentium Pro-t.
Akkoriban a PPro 1995-ben megelőzte korát, az órajellel azonos sebességen futó 256-512-1024 kb-os gyorsítótárával, melyek közvetlenül a CPU mag mellett, de nem benne foglaltak helyet.
Ez a gyártástechnológia túlmutatott az addigi módszereken. Meglátszott a processzorok árán, és gyártási nehézségükön is. Szükség volt egy költséghatékonyabb, de teljesítményben jobb, vagy el nem térő megoldásra, így érkeztünk el 1997-ben a Pentium II-höz.
Balra P2 266 SECC1, jobbra P2 400 SECC2 tokozással. Utóbbi tokot csak 100 és 133 MHz FSB-vel rendelkező CPU-k kapták meg. Kisebb módosítással végig kísérte a teljes Slot1 éra fejlődését, egészen 1000 MHz-ig.
A Pentium II-nél vezette be az Intel a Slot 1 foglalatot. Kérdezhetnénk miért volt erre a bestiális megoldásra szükség, hisz a socket jól bevált, bejáratott volt. A probléma gyökere a Pentium Pro-tól eltérő L2 cache-ben keresendő. A P2 Klamath és Deschutes magok ugyanis a Slot 1 kártya NYÁK lapján hordták a gyorsítótáraikat. Az előd Pentium és később a K6-II érában az alaplapra forrasztott cache chipek után ez mindenképpen fejlődésnek tekinthető. Az asztali processzorok új generációs időszakba léptek, a teljes integráció az FPU után, hamarosan a gyorsítótárakat úgyszintén a magokba foglalta. Erre azonban még várni kellett egy keveset.
Fent egy külső műanyag borításától megfosztott 300 MHz-es Klamath, alatta egy 450 MHz-es Deschutes.
A felső CPU Klamath magja 350 nanométeren készült, alul a Deschutes fejlettebb 250 nanométeren.
A Klamath kizárólag 66MHz-es FSB-vel került forgalomba, míg a Deschutes kezdetben 66, majd 1998 tavaszán 100-as FSB képében kiteljesedett. A család legerősebb tagjai már ezt a buszt használták, 350-400-450 MHz-es órajellel.
Mindkét processzoron szembeötlő a két L2 cache memória helyzete és az eltérő BGA tokozású mag. A Deschutes csupaszon, közvetlenül érintkezik a hűtőfelülettel. A sérülékenysége nem volt számottevő, mivel a hűtése egész más módon csatlakozott a CPU kártyára, mint később a socket 370 vagy 462 esetén a PGA foglalatokra rögzíthető, szintén csupasz magra fekvő rendszer.
Végül a Slot1 éra fő kérdése maga a tokozás maradt megválaszolatlanul. A cahce chipek különálló élete miatt nem lehetett őket egy foglalatra integrálni. Egyetlen kivétellel, a Pentium II Overdrive, Socket 8 foglalattal 1998 Augusztus 10. startjával megoldották a Deschutes mag és a hatalmas (jobb oldalt) L2 cache chip társítását.
Pentium II Overdrive x86-guide.net
Míg a következő lépcsőfokot, a Pentium CPU-ba integrált L2 korát nem éltük meg 1999 hajnalán, a Mobile Pentium II Dixon-al, addig egészen hatalmas foglalatok uralták a PC piacot.
Balra s370 Celeron, jobb oldalt Mobile P2 Dixon
A Dixon már sokkal kisebb, mondhatni mai szemmel is modernebb képet festett a Socket 615-el, és az aprócska tokjával, ami egyezett a Slot1-re forrasztott BGA tokozással. Viszont! Van itt még néhány bökkenő... 1998-ban már volt a piacon on-die L2 cache-el szerelt CPU, Celeronok képében. Paradox módon a gyártási csúcstechnológia nem egy felsőkategóriás termékben debütált.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!