Athlon, a kontroll csoport
1999 júniusában az AMD elő rukkolt a saját foglalatával, és a saját CPU családjával.
A gyártó innentől kezdve számított az Intel valódi kihívójának, felhagyott a socket licencekkel, és a licencelt magok gyártásával.
Az Athlonok eltérő felépítéssel tudtak szinte azonos, vagy jobb teljesítményt nyújtani a Pentium III-nál. Az AMD a Plutoval 1999 novemberében aktuálisan elnyerte a világ legyorsabb processzora címet egy rövid időre.
Később az Orion magos Athlon az első 1 GHz-es processzor címét szintúgy sikeresen abszolválta.

Slot A Pluto 600 és 700, valamint egy Thunderbird Athlon, és Spitfire Duron
Kezdetben az Argon 250 majd a Pluto magok 180 nanométeren készültek. Megtartották a Katmai P3-hoz hasonló felépítést. A Slot A kártyára szerelt 512kb L2 és a CPU magban található relative nagy 64kb L1 gyorsítótárral. Sajnos a cache mindössze a mag 1/3 sebességén üzemelt, így kevéssé volt időt álló a Coppermine-hoz képest, mely szép lassan órajelben le tudta győzni a korai Slot A Athlonokat. Az Argon, Pluto és Orion nem készült Socket 462 kivitelben, hasonló okokból, mint a Katmai az Intel oldaláról, a magon kívül helyet foglaló L2 cache miatt.
Hirdetés
A Slot A nagyon rövid életciklust kapott, fél év után teljesen felhagytak vele, így a paletta meg sem közelítette az Intel felhozatalát. A későbbi Thunderbird széria sem tudta magát kiteljesíteni benne, mivel nem készült Slot A foglalattal 1000 MHz-nél nagyobb belőle. A Socket 462-es típusokat, sajnos nem lehetett átalakító hiányában Slot A foglalatba helyezni, ilyen adaptert nem készítettek. (Látszik némi remény a retrós közösségnek hála, hogy elkészüljön végre ez az átalakító.)
A Spitfire Duron tekinthető a Thunderbird megvágott testvérének. A Coppermine-al ellentétben a mag mérete itt változott fizikailag, a levágott L2 Cache miatt
Az AMD hamarosan lerántotta a leplet a következő generációs Athlonokról, örökre beírva magát a számítástechnika történelmébe. A Thunderbird mag nagyon masszív teljesítményre volt képes, korábban 200, majd 266 MHz FSB mellett, SD és DDR memóriát fogadni képes alaplapokban egyaránt elérhető volt. 64kb L1 és 256kb full speed L2 cache-el rendelkezett, a Coppermine-hoz hasonlóan 180 nanométeres csíkszélességen készült. Ezzel a kései Pentium III és a korai Pentium 4 családok közt képes volt áthidalni egy generációs szakadékot. Órajelben a korszaka csúcsát az 1200 MHz-es változat jelentette. Később készült belőle az Athlon XP korszakban, 1300, 1333 és 1400 MHz-es változat, de ekkor már a piacon lévő Palomino magos Athlon XP-k mellett, másodhegedűs szerep jutott neki.
Maga a Thunderbird Slot A és Socket 462 kivitelben egyaránt piacra került, így a Slot A alaplapok tulajdonosai, feltéve, ha a lapjuk képes volt kezelni a Thunderbird magot, hozzáfértek egy full speed L2 cache processzorhoz, elég jól kitolva a platform élettartamát.
Az Intelhez hasonlóan az AMD is gondolt a szűkősebb pénztárcával rendelkező vásárlókra a Duronokkal. A Celeronhoz hasonlóan egy megnyirbált cache-el rendelkező processzor család volt. Ellenben az FSB sebességét nem csökkentették. Az Athlonokhoz hasonlóan 200 MHz-en futottak.
Spitfire, Morgan és Applebred magos Duronok
A tesztben Duronok nem szerepeltek a Slotos vonal fenntartása miatt.
Athlonok közül szerepet kap viszont a Pluto, 600 és 700 MHz-en Slot A foglalattal.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!



