2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Cooler Master MM720 első benyomások,

    Amit leírok az teljesen szubjektív vélemény, az első néhány óra tapasztalatai ezzel a rágcsálóval.
    Dióhéjban némi előzmény, valamikor sok évvel ezelőtt itt az aprón sikerült megvennem a CM egerét a Xornetet nagyon jó áron, ez volt az első komolyabb egér a kezemben, első perctől kezdve tudtam egymásnak lettünk teremtve, ez a forma nálam verhetetlen. Néhány év és több javítás után lecseréltem az utódjára a Xornet II-re, jó csere volt, ez az egér maximálisan átgondolt talán egy fokkal még jobban kézbeillő mint az elődje, mégha szenzor ügyileg a hozzáértők szerint épp csak megüti a belépőszintet, de nem igazán játékra lett teremtve. Most értünk el oda időben hogy ez az egerem is csere érett lett, simán vettem volna még egy ilyet de már sehol nem volt kapható. Viszont megjelent az MM720 amit ezen termékcsalád utódjának szántak. A hardver amivel felvértezték igazán impozáns lett (Pixart PAW3389 szenzor 400 ips,16000 DPI, optikai swichek) és az ára is az volt a megjelenéskor. Időközben eltelt egy év, most jelenleg itthon 18,5 ezer forint a legolcsóbb helyen + posta természetesen. Én is nézelődtem tovább, miután ennyit esett az ára már úgy döntöttem megengedhetem magamnak végre a cserét és nyugdíjba mehet az öreg harcos a xornet II. Pont belefutottam hogy amazon.de-n jól leárazták, így gyors postával együtt 15.150 forintért sikerült a magamévá tenni.

    Folytatás...

    snake1977 2 éve 0

  • VIA VT82887 megmentése, moddolása

    Üdv. kedves olvasók!

    Jelen bejegyzés egy VIA VT82887 RTC (real time clock) modul moddolásáról fog szólni röviden.
    Azért írtam meg, mivel nem találtam sehol felvilágosítást arról hogy kifejezetten ezt a modult meg lehet e menteni valamilyen módon, a vogons fórumán is csak annyit írtak hogy csereszabatos a Dallas 1287 rtc modullal.
    Féléve vásároltam egy (tudomásom szerint) viszonylag ritkább PCChips M560 TX Pro lapot, pont mint a vogons topikjában látható, a problémám is ugyanaz volt, viszont időtállóbb és főleg olcsóbb "home made" megoldást kerestem mint egy kicserélt rtc modul, ami jó esetben kihúz 4 talán 5 évet is mielőtt lemerül. A lényeg hogy ezen a videón felbuzdulva, és mert enélkül egyébként is használhatatlan az alaplap mivel még a merevlemezt sem jegyzi meg, úgy gondoltam rosszabb már nem lehet, nekiláttam a moddolásnak.
    A kiosztás ahogy a videóban is látható:

    Folytatás...

    snake1977 3 éve 14

  • Core 2 duo és Windows 98SE avagy ha nincs kéznél autentikus hardver

    Sziasztok!
    Ezt a bejegyzést azért írtam meg, mert nem mindenkinek van lehetősége autentikus hardveren futtatni a kedvenc régi játékait, ugyanakkor szeretne egy kicsit nosztalgiázni és ezt nem egy virtuális gépen szeretné megtenni. Előrebocsájtom a cikkben a saját magam által használt konfig telepítéséről írok illetve a tapasztalataimat osztom meg, a bejegyzés nem terjed ki mindenre, és minden hardver összetevőre, emellet nem tökéletes megoldás! Léteznek angol nyelvű fórumok ahol sokkal részletesebben le vannak írva a dolgok, illetve a tapasztalatok, én a szegényes nyelvtudásom végett csak összegereblyéztem némi infót, amit megosztok a kedves olvasóval. Mivel talán ezekben az otthonülős időkben, lesz aki kedvet kap egy kis mókoláshoz és mókázáshoz a régi játékokkal.
    Akkor lássuk a hozzávalókat amivel általam tesztelve jelenleg is működik a konfigom:
    Alaplapból szükséges: intel ICH 2-3-4-5-6-7-8-9A chipsettel szerelt típus, ezekhez innen letölthető a chipset driver (INTEL_INF_98SE.ZIP - 44.9 Kb) töltsük is le és csomagoljuk ki, erre szükségünk lesz a későbbiekben.

    Folytatás...

    snake1977 3 éve 21

  • Moddolt Geforce 6800 kihajtása

    Előszó:
    A bejegyzés hobbi szinten íródott, csupán a magam szórakoztatására, ezért ha pontatlan valahol a bejegyzés, nézzétek el nekem vagy nyugodtan javitsatok ki.

    A sztori röviden, néhány éve hozzájutottam egy Geforce 6800 agp-s kártyához, már akkor sem volt egy túl gyakorta feltűnő de azért még ritkának sem igazán mondható példány, így eltettem hogy idővel majd foglalkozok vele. A kártyán lévő nv silencer 5 hűtés burkolata sérült volt és ventilátora sajnos eltávozott az örök bitmezőkre. Természetesen nem tudtam tesztelés nélkül a doboz mélyére küldeni, így egy külső ventilátor segítségével lefuttattam egy 3Dmark 2000 tesztet.

    A teszt eredmény egy Asus Tusl2-C lappal, valami párszáz megaherztes pentium 3-as celeroncs processzor mellett történt, már pontosan nem emlékszem rá, évekkel ezelőtt volt. :)

    Ebben az állapotban leledzett az első tesztelés alatt, a ventilátorral amit én "hekkeltem" rá.

    Folytatás...

    snake1977 4 éve 92

  • Alpenföhn Ben Nevis tes(z)tközelből

    Egy rövid kis tesztet mutatok be most nektek. Néhány hete platform váltásra adtam a fejem, és az inteles konfigról átnyergeltem az amd záslóshajójára a Ryzenre, egész pontosan egy Ryzen 2600 procira ami alá végül egy msi b450 tomahawk alaplap került. A történet itt kezdődik igazán, a gyári wraith stealth hűtőt nem éreztem megfelelőnek, ugyan alapjáraton net, youtube, hd filmnézés stb. alatt nem ment 35-37 fok fölé, de játék alatt a 63-65 fokot is elérte a cpu hőmérséklete. Ez gyakorlatilag még a normális határokon belül van bőven, de úgy gondolom minél hűvösebb annál jobb, nyáron pedig erre a hőmérsékletre szerintem +5 fokot simán rászámolhatunk. Mivel egyelőre tuningot nem terveztem, első körben topflow hűtőt kerestem, amire kaptam is néhány javaslatot, de szerettem volna 10 ezer alatt maradni, így végül egy kissebb torony hűtő mellett döntöttem, ami a tesztben szereplő Ben Nevis lett. Elsősorban azért választottam mert roppant halk, elméletben 20 decibel körül alakul a hangja, a maximálisan 1600-as fordulatra képes 12cm-es ventilátornak. Valóban szinte hangtalanul teszi a dolgát, pedig kb. 60cm-re van a fülem magasságában a hűtés.
    Sajnos a gyári hűtővel mért eredményeim el kell hinnetek bemondásra, mert nem készitettem tesztet vele, nem gondoltam hogy ebből bejegyzés lesz. De ez a hűtő úgy érzem megérdemel egy rövid tesztet.

    Folytatás...

    snake1977 5 éve 2

  • Samsung 850 EVO vs 860 EVO SSD

    Elég rég írtam a logoutra, de most találtam egy olyan témát amiről érdemes írni, mert talán segitséget nyújthat néhány embernek a döntésben.
    A sztori dióhéjban, a 3éve vásárolt 850 evo kezdett kicsi lenni, ugyan csak 6%-ot romlott a kondiciója (becsült HD sentinel érték) 10.3TB írás után és teljesen hibátlanul működik, ideje volt váltani egy nagyobbra. Magától értetődő volt az előd megbízhatósága után hogy maradok bevált márkánál, így esett a választásom az utódra a 860 evo személyében, immár 250gb méretben 5év gyártói garanciával 25 ezer forintos áron, jelenleg jó vételnek gondolom.
    De lássuk a nyers adatokat, a mért értékeket, a konfig:
    Gigabyte B150M-D3H DDR3 alaplap, i5 6500 cpu, 2x4GB Corsair Vengeance DDR3 1600mhz, Cooler master G550M tápegység. OS: Windows7 x64

    Elsőként a samsung magician szoftverével mértem, ezt még a 850evo mellé csomagolva kaptam.

    Ezután a Crystal Diskmark következett

    Folytatás...

    snake1977 6 éve 3

  • Modecom Volcano MC-GK1 avagy olcsó gamer billentyűzetnek híg a leve?

    Cikkemet az ihlette, hogy tegnap éjjel egész véletlenül megkínáltam üdítővel a néhány hónapja vásárolt billentyűzetem. Nem aggódtam hiszem ránézésre a kialakítása fröccsenő folyadék ellen véd, tehát ha felülről kap némi folyadékot, annak az elvezető csatornán át ki kéne folynia a klaviatúrából. Gondoltam (én naív) ha kap egy kis vizet akkor nem fog ragadni, így becéloztam a fürdőszobát, és a tusolóval nem túl erős vízsugárral felülről adtam neki egy kis vizet,, majd szépen rátettem egy száraz törölközőre, és hagytam száradni, reggel gép bekapcs, csatlakoztatás, led világít, azt hittem minden rendben, és elkezdtem örülni hogy milyen jó kis cuccot vettem én alacsony áron...Ezután nyitottam egy txt fáljt, és billentyű tesz, sajnos itt elhasalt, és vele együtt elszállt az örmöm is, ugyanis mindent írt, csak azt amit kéne, na azt nem.
    Lévén nem vagyok egy müszaki zseni, de analfabéta sem, szétkaptam hogy meglessem mi lehet vele, na itt jöttek a meglepetések...

    Szétcsavaroztam az egyébként elég masszív billentyűzetet, és az első pillantás sok mindent megmagyarázott, a gombok alatt gumiharangok vannak, ami nem is baj, mert roppant kényelmes írni a billentyűzettel, a súlypont is rendben van, és viszonylag halk gépelés közben, viszont nem egy egybefüggő gumilapon volt kialakítva ez a megoldás, amit sok más olcsó billentyűzet gyártó cég is favorizál, A4 Tech, Genius, sőt még a Logitech is, persze nem minden modellben, ezeknél elég levenni a

    Folytatás...

    snake1977 10 éve 5

  • Oldschool vga teszt II.

    Helló kedves olvasó!

    Igen újra itt rovom a sorokat, egy kicsit bővült kínálattal és néhány teljesen új, és meglepő tapasztalattal gazdagítva a Logout olvasóit.
    A tesztkonfig alapja egy msi ms 6337-es lap, egy 900Mhz-en pötyögő p2-es celeron, és 512mbyte 100Mhz-es sdram volt, Windows Millenium oprendszerrel.

    A teszt most is spártai volt, mindössze a 3d mark 99, 3dmark 2000, és a Quake 3 Aréna Timedemo 1-et felhasználva méricskéltem az eredményeket, az ujabb és egy két régebbi versenyző között.
    A résztvevők: Matrox G200, aTi Rage 128, aTi rage pro 3D (xpert work?), Abit Siluro GeF2 mx200, Asus V7100 GeF2 mx 400, Tornado GeF3 Ti200, nVidia Riva TnT2 M64, Diamond Viper V550 agp és pci.

    Folytatás...

    snake1977 14 éve 11

  • Oldschool vga teszt

    Oldschool vga-k tesztje

    Az első "hivatalos" tesztelésem, grafikont ne várjatok, majd ha valaki elmagyarázza hogy csinálja akkor megteszem, 10éve használtam utoljára, akkor még ment,de öregszem... :B
    A résztvevők: Voodoo 3 velocity 100 agp 8Mbyte SG rammal, Asus V3400 TnT agp 16Mbyte Sg ram, és végül, de nem utolsósorban Diamond Viper V550 agp 16Mbyte SD rammal.
    Csak az asus kártyáján van aktiv léghűtés, a másik kettőn nem volt, de mint később kiderül...

    Minden kártyát 3 teszt programmal teszteltem, 3DMark '99 és 2000, illetve a Quake 3 aréna timedemo 1-el teszteltem, kezdjük az utolsóval a quake 3-al, a tesztet 640x480 és 1024x768-as felbontásokban "normál" beállitásokkal, direct 3d-ben kezdtem. A 3DFx csodáját OpenGL alatt is megnéztem mert ugyebár ennek a kártyának ez lenne az erőssége, mig a többieknek a D3D, öket ezért nem is teszteltem glide alatt.

    Először a Diamond üdvöskéjét pakoltam bele a tesztkonfigba, ami úgy 8-9 éve még átlagosnak számithatott, egy Abit BH6-os lap, 2x128/133mhz-es Infineon sd ram, és 433/128/66-os P2 celeron proci, hangkártyát eleve nem tettem a konfigba, ehelyett egy 1,2gigabájtos western digital caviar hdd win98-al csapta a zaj nekem, de veszettül. :D
    Mindjárt el is inditottam a quake timedemo-t, aminek a linkjét köszönöm Zoltanz-nak.

    Folytatás...

    snake1977 15 éve 10

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.